Már készülnek az EUSA jövő évi tisztújító közgyűlésére

A Európai Egyetemi Sportszövetség (European University Sports Association – EUSA) 2016 áprilisában, Lengyelországban, Wroclawban tartja tisztújító közgyűlését. Az eseményen a közgyűlés előkészítése kapcsán Sara Rozman, az EUSA hivatalának menedzsere és Andrej Pisl, az EUSA kommunikációs és projektmenedzsere a szervezet képviseletében hivatalos látogatást tett a helyszínen 2015. november 17-én.

 A Lengyelországba érkező vendégek Piotr Marszal, Tomasz Chocholekkel és Tatsiana Andrushkval közösen áttekintették a közgyűlés, a Végrehajtó Bizottsági ülés és a Gála javasolt programtervét, a szervezéshez kötődő gyakorlati intézkedések állását, valamint bejárták a tervezett helyszíneket, így többek között a közgyűlés fő helyszínét, Wroclaw történelmi épületét, a Centennial Hallt is. A multifunkcionális létesítmény kiállítások, koncertek, színházi és opera előadások és sportesemények megrendezésére egyaránt alkalmas. A Lengyelországban nemzeti műemlékké nyilvánított impozáns épület 2006-ban került fel az UNESCO Világörökség listájára.

Az EUSA legutóbbi tisztújító közgyűlésére 2012. március 16-17. között, Mariborban került sor 40 tagország delegációjának részvételével. Akkoraz EUSA 4 évre megválasztott vezetésébe döntő részben a magyar delegáció (melyet a MEFS elnöke, prof. dr. Kiss Ádám és a MEFS korábbi szabadidősport vezetője Rakaczki Zoltán alkotott) által is támogatott személyek kerültekbe. A Felügyelőbizottság tagjainak megválasztása 4 éve magyar érdekeltséggel zajlott: Rakaczki Zoltán 34 szavazatot szerezve 4 évre került be a Bizottságba, megelőzve a 27 szavazatot kapó román és a 15 szavazatot megszerző montenegrói jelölteket. AMEFS – szakmai partnereivel történő egyeztetés alapján, valamint nemzetközi sportdiplomáciai egyeztetéseket követően – dönt majd arról, hogy a soron következő EUSA tisztújító közgyűlésenmely magyar jelentkező kandidálását támogatja. 

Forrás: www.mefs.hu – RSS