A magyarok csoportjában Japán tíz góllal győzte le Tunéziát. 18.30-tól mi csaptunk össze Montenegróval, ám maximum tizenöt percig, ha méltó ellenfelek tudtunk lenni. A házigazda dánok ezúttal Szerbia ellen nyertek.
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó
Németh András gyakorlatilag mindenkit lecserélt a szünetben, ennek ellenére egy perc alatt újabb két találatot nyeltünk be, s már tíz volt közte (19-9). Mondhatni, teljes extázisban kézilabdázott Montenegró csapata, egy másik dimenzióban, mint mi. Bíró ziccereket fogott, már csak a mezőnyön lett volna a sor. Támadásban viszont teljesen tehetetlenek maradtunk, még emberelőnyben is. Épp elég komoly volt az, hogy harminc perc alatt mindössze kilenc gólt szereztek elöl a játékosaink, de ezt csak tetézte, hogy a következő tízben csak egyetlen találatot tudtunk a mi oldalunkon számolni. Bódi és Planéta zökkentette ki ebből a nihilből a gárdát (43. perc: 22-12). Lassan már a „szép vereség” gondolata is végleg szertefoszlott (45. perc: 23-12). Az utolsó szakaszban, tetemes előny birtokában, a montenegróiak lazán úgy dönthettek, hogy az idáig kevés játéklehetőséget kapó tagjaikat mozgatják át. Ezalatt mi is pihentettük már az ászainkat, bár egészen más okokból… (54. perc: 28-14). Még majdnem hat perc volt hátra, mikor az ellenfél már ölelgette, puszilgatta egymást, mintha csak a lefújás környékén jártunk volna. Jaukovic villogott, és ehhez Pavicevic is csatlakozott. Lassan jobb lett volna, ha leülnek a lányaink a kispadra, és rápihennek a következő csatára. A nettó hatvan perc viszont mindig hatvan perc… Végeredmény: 32-15.
ÉBRESZTŐ!!!
A mérkőzés legjobbja: Sonja Barjaktarovic
A csoport korábbi találkozóján:
A csoport utolsó mérkőzése:
Forrás: www.handball.hu – RSS