Új bajnokot avatnak a Zemplén Rallyn

A visszaszámlálás elkezdődött. Egy hónap múlva (október 25-27.)
megkezdődik a HUMDA Országos Rally Bajnokság idei utolsó futama. A
Zemplén Rally többek között arról hivatott dönteni, hogy ki lesz idén az
abszolút bajnok. Az esélyesek között olyan párosok szerepelnek, akiknek
pályafutásuk során ez még nem adatott meg. Így hát bármi is történik a
futamon, sportág történelmi eseménynek lehetnek részesei mindazok, akik
ellátogatnak a pályák szélére.

– Gőzerővel készülünk a szezonzáró versenyre, a munka megfelelő ütemben
zajlik – tette hozzá Jacsó Tibor, az Észak-Magyarországi Autó és
Motorsport Zrt. (ÉMAM Zrt.) vezérigazgatója, az esemény főszervezője. –
A program összeállt, amit rövidesen a szakmával, a versenyzőkkel és a
szurkolókkal is ismertetni fogunk. A gyorsasági szakaszok helyszíneit, a
zárási pontokat is közzéteszünk, hogy mindenki ennek megfelelően tudjon
készülni erre a hétvégére. Hangsúlyozom, hogy az eredetileg a
versenynaptárban szereplő időpontot a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség
Rally Sport Bizottságának kérésére változtattuk meg, és toltuk el egy
héttel. Bízom benne, hogy így is nagyon sokan választanak majd minket,
hiszen a szüret és a rali hangulata keveredik egymással ebben a három
napban, ami mindenki számára emlékezetes lesz. Örülök, hogy ismét
szűkebb hazánkban avatjuk a szakág bajnokát. Régebben is volt már ilyen,
nekem az a tapasztalatom, hogy ezek a futamok évek múltán is megmaradnak
az ember emlékezetében.

Az éves összetett szempontjából a legkedvezőbb helyzetben Csomós Miklós
és Nagy Attila (Skoda Fabia R5 Rally2) várhatja az utolsó viadalt, de
matematikai esélye még a Turán Frigyes, Zsíros Gábor (Volkswagen Polo
R5), a Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt (Skoda Fabia R5) és Német Gábor,
Németh Gergely (Skoda Fabia RS Rally2) kettősnek is van arra, hogy
felérjen a csúcsra.

– Egy filmrendező sem írhatta volna meg jobban a forgatókönyvet. Az év
utolsó futamán, hazai körülmények között szerezhetjük meg első közös
bajnoki címünket. A lehetőség adott előttünk, mégsem érzem, hogy nagy
nyomás lenne rajtunk – tette hozzá a bajnoki táblázatot vezető Csomós
Miklós. – Ugyanúgy készülünk, mint a többi versenyre, a zempléni pályák
mindig tetszettek, és azt sem feledjük, hogy ezen a környéken
fanatikusan szeretik az autóversenyzést. Mindenképpen új bajnoka lesz a
hazai ralinak, ami szerintem jót tesz a sportágnak. Matematikailag
megnyugtató az előnyünk, de természetesen a szezonzárón bármi
előfordulhat. Az biztos, hogy ezúttal nem fogunk ész nélkül neki rontani
a pályáknak. Nem a futam megnyerése, hanem az éves elsőség elhódítása a
legfontosabb. Ennek szellemében fogunk ralizni.

Ebben az esztendőben Csomós Miklós és Nagy Attila három futamot nyert
(Veszprém, Mecsek, Győr) a HUMDA Országos Bajnokságban, Velenczei Ádám
(Székesfehérvár) és Német Gábor (Diósgyőr) pedig egy-egy győzelemmel
büszkélkedhet. Az év utolsó bajnoki futamát tehet október utolsó
hétvégéjén rendezik a Zemplénben, ahol kiderül, hogy 2024-ben ki lesz az
esztendő legjobbja.

A Zemplén Rally hivatalos kommunikációs felületei

https://zemplenrally.hu/

https://www.youtube.com/watch?v=wEkecCpTkSs

https://www.facebook.com/profile.php?id=61565676797381

https://www.instagram.com/zemplenrally/https://www.tiktok.com/@zemplenrally

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .