Ritmikus gimnasztika Eb – Látványos az Eb promófilmje

Már több platformon is látható a ritmikus gimnasztika Európa-bajnokság promófilmje. Az alkotásban a magyar válogatott felnőtt versenyzői szerepelnek. Központi alakja a kétszeres olimpikon, vb-érmes Pigniczki Fanni. A forgatást megelőzte az edzőtermi feltérképezés, ahol a stáb a szakmai vezetőkkel konzultálva megnézte a ritmikus gimnasztikázók gyakorlatait. A klipet stúdióban rögzítették. A kisfilm visszaadja azokat a látványos művészi […]

Részletek

Kondár Anna: ha véget ér a sportpályafutás, akkor is talpon kell tudni maradni!

A kick-boxos Kondár Anna fizikálisan és mentálisan is kipihente magát. Volt mit, hiszen 27 év élsport után nemrég döntött a visszavonulás mellett, igaz, hogy döntését több makacs sérülés „megkönnyítette”. A sportágban rekordot jelentő tízszeres világbajnoknak azonban most már ismét hiányzik a mozgás, és az a rendszeresség, amit a sporttól kapott. – Hiányzik a versenyzés?– Természetesen […]

Részletek

Nagy Bernadett: A párizsi játékokon való szereplés lehetősége tartotta bennem a lelket!

A kórházi ágytól az olimpiáig Nagy Bernadett számára jutalomjáték a párizsi szereplés. A 76 kilogrammosok kategóriájában olimpiai kvótát szerző birkózó karrierje 2022-ig felfelé ívelt, majd a hazai rendezésű kontinensbajnokságon keresztszalag-szakadást szenvedett. Innen hosszú út vezetett a párizsi olimpiai repülőjegyig. „Bennem az tartotta végig a lelket, hogy kitűztem: ott leszek az olimpián. Lehet, hogy sokan nem […]

Részletek

Ritmikus gimnasztika Eb – Vukmir Elena és Barkóczi Boglárka Belgrádban versenyzett

Gőzerővel készülnek a juniorok is a hazai rendezésű Európa-bajnokságra. Vukmir Elena és Barkóczi Boglárka Belgrádban versenyzett. A 18. FIG Ritam Cup-on két-két szerrel mutatták be gyakorlataikat Szerbia fővárosában. Vukmir Elena karikával 5. lett (28.400 pont), labdával pedig a 12. helyet szerezte meg (25.800 pont). Barkóczi Boglárka a buzogány gyakorlatára 28.850 pontot kapott, ezzel második lett, […]

Részletek

Nagykorú lett az NN Ultrabalaton

Rekordokkal jön a 18., mely jótékony célokat is támogat Több, mint huszonötezren vesznek részt Magyarország legnépesebb tömegsport rendezvényén. A XVIII. NN Ultrabalatont május 2. és 5. között rendezik meg balatonfüredi versenyközponttal. A táv 211 kilométer. A BioTechUSA NN Ultrabalton Charity keretében idén hatodik alkalommal biztosítanak lehetőséget a futóknak az adományozásra. A részvételi rekordon túl a szervezőknek továbbra is fontos a […]

Részletek

Autósport – Nagy Norbert győzelemmel kezdte a szezont a hegyi Eb-n

Magyar siker a hegyi Európa-bajnokság ausztriai állomásán. Nagy Norbertnek megmaradt a tavalyi lendülete, sőt gyorsulni is tudott. Győzelemmel kezdte a szezont a címvédő Nagy Norbert Rechbergben. A hegyi Európa-bajnokság 5-ös kategóriájában a tavalyi Eb-aranyérmes autóversenyző rendkívül szoros csatában utasította maga mögé az olasz Lucas Bicciattót és az osztrák Chris-Andre Mayert a dobogón. A Nagy Norbi […]

Részletek

Ritmikus gimnasztika Eb – Taskentben folytatódott az Eb-re való felkészülés

Közel volt a dobogó Pigniczki Fanninak. Az MTK Budapest ritmikus gimnasztikázója a taskenti világkupán három szerrel is bejutott a döntőbe. A karika finálé sikerült a legjobban, miután 34.400 ponttal a negyedik lett. A labda gyakorlatára 31.750 pontot kapott, ezzel hatodikként zárt, míg szalaggal a 8. helyen (31.050) zárta az üzbegisztáni VK-t. Gelle Noémi edző értékelése: […]

Részletek

Kikapott a Kassa az Aranyosmaróttól

Meglepetésre 2-0-ás vereséget szenvedett a Kassa az Aranyosmaróttól. A szlovák labdarúgó liga rájátszásának 7. fordulójában közel 10 ezer néző volt kíváncsi a többségi magyar tulajdonban lévő kassaiak meccsére. Jól kezdett a Kassa. A hazai közönség támogatását élvező együttes aktívabb volt ellenfelénél, de Michal Fasko és Kristi Qose sem tudott kapuba találni. Fasko ráadásul kétszer is […]

Részletek

Futókörök Napja 2024 – Kaposvár nyert

A kaposváriak megnyerték az idei Futókörök Napját! 10508 kilométert futottak a somogyiak, akik külön csatát vívtak a fővárosi 18. kerületiekkel. A nap során az összes helyszínen 10364 futó 80724 kilométert teljesített. Az országos vetélkedő történetében ez volt az első alkalom, amikor nem Dabas nyert. A Pest vármegyeiek korábban sorozatban háromszor szerezték meg a győzelmet, ezt a […]

Részletek