Két érem a korosztályos karate világbajnokságon

Egy ezüst- és egy bronzérmet nyertek a magyarok a törökországi Konyában megrendezett kadet, junior és U21-es karate világbajnokságon. A 105 ország mintegy 1850 fiatal versenyzőjének részvételével megrendezett vb-n Magyarországot 26-an képviselték. Közülük Loyal Lili a junior (16-17 évesek) lányok 59 kg-os súlycsoportjában második lett, Kopfer Anna pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel a kadet (14-15 évesek) lányok +54 kg-os kategóriájában.

A selejtezőkben Loyal Lili jordán, tajvani, japán és olasz ellenfél legyőzésével jutott be a döntőbe. A fináléban az UTE tehetsége szintén nagyon közel állt a győzelemhez, de végül 1-1-et követően bírói döntéssel egyiptomi riválisa szerezte meg az aranyérmet.

Klubtársa, Kopfer Anna olasz, bosnyák és görög ellenfelét egyaránt legyőzte, ám ezt követően a döntőbe jutásért alulmaradt a spanyol lánnyal szemben, így a bronzmérkőzésen léphetett tatamira. A helyosztón azután győzni tudott japán riválisával szemben, így bronzéremmel térhet haza Törökországból.

Mindkét magyar fiatalnak ez volt az első, világversenyen szerzett érme.

Mellettük a válogatottból többen is jól szerepeltek, a nagy létszámú mezőnyökből egyaránt az éremszerzés közelébe került Török Panka, Gáspár Laura és Hecker Bojána, akik a hetedik helyen végeztek.

A korosztályos magyar karate válogatott ezzel teljesítette a célkitűzéseket, hiszen a szakvezetés előzőleg egy-három érem megszerzését fogalmazta meg elvárásként.

A Tokióban az olimpián is bemutatkozott sportág következő világbajnokságát Magyarország rendezi, 2023 őszén a felnőtt vb-re kerül sor Budapesten.

Részletek

Kick-box ob – színvonalas meccsek, foghíjas mezőnyök

A színvonalra nem volt panasz, de a körülmények miatt a megszokottnál jóval kevesebben indultak el az idei felnőtt és veterán kick-box magyar bajnokságon, mint az elmúlt években. A novemberi törökországi Európa-bajnokságra kvalifikáló versenyt Szombathelyen rendeztek meg a hétvégén, ahol a tatamis szakágak – pointfighting, light-contact, kick-light és formagyakorlat – bajnoki döntőit bonyolították le.

Több oka is volt annak, amiért foghíjasak lettek a mezőnyök az ob-n – számolt be róla Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

„Poszt-kovidosnak is nevezhetem a versenyt, lévén, hogy az idén az első féléves szezon a járvány miatt gyakorlatilag még kiesett, csupán a júniusi budapesti világkupát sikerült megrendezni, és az ősszel sem volt túlságosan sok elérhető verseny. Ezért aztán sokan nem tudtak kellően felkészülni, és vagy nem is neveztek, vagy neveztek, de úgy érezték, hogy nincs esélyük és visszaléptek, vagy pedig a sok visszalépés miatt végül nem volt ellenfelük” –fejtegette Galambos Péter.

Az is visszafogta a részvételi kedvet, hogy a szövetség még mindig nem kapta meg az idei működési támogatását, ami miatt az MKBSZ elnöksége kénytelen volt úgy dönteni, hogy a törökországi Eb-n a válogatottak csak úgy indulhatnak el, ha a klubok előfinanszírozzák a költségeiket.

„Sajnos, ez is olyan korlátozó tényező volt, ami közrejátszott abban, hogy kevesen léptek tatamira Szombathelyen. Ez szerencsére nem jelentette azt, hogy a magyar bajnokság színvonala alacsony lett volna, csak éppen sokkal alacsonyabb létszám gyűlt össze, mint általában” – mondta a szövetség első embere.

Mindazonáltal több, az Európa-bajnokság előtt bizakodásra okot adó teljesítményt látott a mb-n az elnök.

„Jól szerepelt s 2019-ben pointfightingban világbajnoki címet nyert Bálint Martin, aki három szakágban is győzni tudott. A nőknél light-contactban és kick-lightban is diadalmaskodott Nagy Rita. Ő a világversenyeken volt már a dobogósok között, de nyerni még nem tudott, remélem, hogy Antalyában ez is összejön neki, hiszen még mindig nagyon fiatal. A light-contactban tavalyról vb-arannyal rendelkező Szmolek Emánuel Szombathelyen két szabályrendszerben is esélyeshez méltóan szerezte meg az elsőséget, és az Eb-n is eséllyel indulhat. Mezei Nikolett is világbajnok lett 2021-ben kick-lightban, és most is meggyőző volt. Niki egy nagyon tudatosan készülő versenyző, megtestesíti azt az ideális sportolót, akire mindig lehet számítani, úgyhogy bízunk benne, hogy Törökországban is jól fog szerepelni. A formagyakorlat szakág itthon három-négy éve gyakorlatilag a semmiből indult, és lépésenként haladunk előre, de úgy tűnik, hogy már itt is vannak olyan ígéretes versenyzőink, akik képesek lehetnek érmet szerezni egy Eb-n” – értékelt Galambos Péter.

A sportvezető örömét fejezte ki, hogy a magyar bajnokságon a veteránok népes mezőnnyel képviseltették magukat, és több olyan kick-boxos is feltűnt köztük, akik felnőtt versenyzői pályafutásuk befejezését követően egy hosszabb szünet után tértek vissza. Közéjük tartozott Csejtey Gábor, Juhász Gergely és Lakatos Norbert, de elindult és a dobogó tetejére is állhatott fel a light-contact és kick-light szakágak egyik szakvezetője, Olasz Attila is.

A hazai kick-box ringes szakágak bajnoki döntőit szerdán bonyolítják le.

Felnőtt és veterán kick-box magyar bajnokság, Szombathely, az aranyérmesek:

Felnőttek:
Pointfighting:
Férfiak:
74 kg: 1. Bálint Martin (Halker-KirályTeam)
94 kg: 1. Koknya Péter (Hunyadi SzSzSE)

Nők:
50 kg: 1. Török Szonja (Halker-KirályTeam)
Light-contact:
Férfiak:
69 kg: 1. Molisz Zoltán (Halker-KirályTeam)
74 kg: 1. Bálint Martin (Halker-KirályTeam)
84 kg: 1. Szmolek Emánuel (Controll SE)
94 kg: 1. Vida Ádám (Combat „D” SC)

Nők:
50 kg: 1. Török Szonja (Halker-KirályTeam)
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni (Combat „D” SC)
60 kg: 1. Nagy Rita (Combat „D” SC)
+70 kg: 1. Höflinger Klaudia (Halker-KirályTeam)
Kick-light:
Férfiak:
69 kg: 1. Varga Martin (Controll SE)
74 kg: 1. Bálint Martin (Halker-KirályTeam)
84 kg: 1. Szmolek Emánuel (Controll SE)
94 kg: 1. Vida Ádám (Combat „D” SC)

Nők:
55 kg: 1. Kovács Laura Fanni (Combat „D” SC)
60 kg: 1. Nagy Rita (Combat „D” SC)
65 kg: 1. Mezei Nikolett (Barátság SE)
+70 kg: 1. Szabó Anna (Halker-KirályTeam)
Formagyakorlat
Kreatív:
Férfiak: 1. Kotvics-Varga Máté (Contact K.T.H.E.)

Nők: 1. Halustyik Cintia (Contact K.T.H.E.)
Kreatív fegyveres:
Férfiak: 1. Mónus Viktor (Hlker-KirályTeam)
Zenés:
Férfiak: 1. Kotvics-Varga Máté (Contact K.T.H.E.)

Nők: 1. Halustyik Cintia (Contact K.T.H.E.)
Fegyveres:
Férfiak: 1. Brebovszky Zoltán (Contact K.T.H.E.)

Veteránok:
Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: 1. Csejtey Gábor (Agrobio Classic KBBC)
74 kg: 1. Gábor Zoltán (Halker-KirályTeam)
94 kg: 1. Juhász Gergely (Halker-KirályTeam)
Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 1. Csejtey Gábor (Agrobio Classic KBBC)
74 kg: 1. Gábor Zoltán (Halker-KirályTeam)
84 kg: 1. Olasz Attila (Esztergomi KBSE)

94 kg: 1. Molnár László (Halker-KirályTeam)

+94 kg: 1. Lakatos Norbert  (Halker-KirályTeam)
Kick light:

Férfiak: 
74 kg: 1. Gábor Zoltán (Halker-KirályTeam)
84 kg: 1. Zenkó László (LSP Team)

94 kg: 1. Molnár László (Halker-KirályTeam)

+94 kg: 1. Vas Csaba (Combat „D” SC)

Részletek

Szülőhelyén szobrot avattak Lőrincz Mártonnak

Leleplezték Lőrincz Márton szobrát. Az 1936-os berlini olimpián aranyérmet szerző birkózó szobrát szülőhelyén, Korondon avatták fel. Az eseményen részt vett Ancsin László, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) főtitkára, de jelenlétével megtisztelte a székelyföldi rendezvényt Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó is a Magyar Olimpiai Bizottságot képviselve, valamint beszédet mondott – többek között – Tóth László, csíkszeredai magyar főkonzul is. 

Ancsin László elmondta, a magyar sportolók lelkileg mindig feltöltődve térnek vissza Székelyföldről. „Ezúttal sem volt másképp. Sportágunknak komoly hagyományai vannak Erdélyben, ez a szoboravatás alkalmával is kiderült. Sok fiatal tehetség példaképe lehet többek között a ’36-os olimpiai bajnok életútja” – mondta a főtitkár.

Lőrincz Márton kötöttfogásban, légsúlyban lett olimpiai bajnok. Ezenkívül Európa-bajnoki címet és két magyar bajnoki aranyat is szerzett. 1969-ben, 57 évesen hunyt el. 

Részletek

Fitnesz-világbajnokság: Négy magyar érem Dél-Koreában

Négy magyar érem a fitnesz-világbajnokságon! A dél-koreai Yeongjuban Balogh Eszter (acrobatic fitness)és Karikó Brigitta (artistic fitness) a felnőttek mezőnyében egyaránt ezüstérmet szerzett. Mindezek mellett a két válogatott versenyző a junioroknál egy-egy világbajnoki aranyérmet is begyűjtött az abszolút kategóriában. Nagy Viktória (acrobatic) vb-szereplését egy sérülés hátráltatta, ennek ellenére a felnőttek között pontszerzőként zárt, miután 5. lett.  

Huber István szerint ez egy igazi prémium kategóriás versenynek számított. „A dél-koreai helyszín miatt minden nemzet csak a legjobbjaival érkezett meg a vb-re, ennek tükrében különösen értékes minden egyes eredményünk.” – értékelt a Magyar Testépítő és Fitnesz Szövetség elnöke.

Két hét múlva újabb, a szövetség égisze alá tartozó sportágban rendeznek világbajnokságot. „A spanyolországi Santa Susanna ad otthont a testépítő-világbajnokságnak, emellett lesz egy női világkupa is ott. A vb-n Nyircsák József és Kardos Gergely indul.” – számolt be a tervekről Huber István. (Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálat)

Részletek

Szkander-vb: Kőváriné Ivánfi Brigitta sporttörténelmi világbajnoki aranya!

Kőváriné Ivánfi Brigitta világbajnok lett. A világklasszis magyar szkanderos az antalyai vb-n a felnőtt mezőnyben szerzett aranyérmet a 65 kilogrammosok között, bal kézzel.

Ez az első felnőtt vb-elsősége! Korábban négyszer győzött a masters mezőnyben világbajnokságon, és ugyanennyiszer Európa-bajnokságon. Mindezek mellett hatszor lett Európa legjobbja a felnőttek között. A szkanderosoknál a szabályok megengedik, hogy valaki egy világversenyen mastersben és felnőttben is induljon. „Ezen a vb-n én most ’csak’ a felnőtt, vagy ahogy a sportágban nevezik, senior kategóriában indulok. Ballal kezdtem, és annak ellenére, hogy sérüléssel is bajlódtam, elég jól sikerült lezárni ezt a versenynapot. Augusztus végén kézműtétem volt, a vállam is rakoncátlankodott, de végigcsináltam!” – kezdte értékelését Kőváriné Ivánfi Brigitta, aki ráadásul az idei Eb-n még 70 kilogrammban indult, azóta belefogyott egy új kategóriába, és most a 65 kilósoknál is bizonyított.

„Nem volt gondom a fogyással, végig erősnek éreztem magam, és a súlytartás sem okoz gondot. A hátráltató tényezőkkel is jól megbirkóztam, sok segítséget kaptam Csabai Atilla elnöktől és Dóró Zsolt szövetségi kapitánytól.” – tette hozzá.

Kőváriné Ivánfi Brigitta sikerét megelőzően csütörtökön Józsa Mihály (80 kg) a senior grand masters korosztályban aranyérmes lett, Balogh István (senior grand masters, 100 kg) jobbal és ballal is begyűjtött egy-egy bronzérmet, Pálmai Tamara (junior +70 kg) pedig ugyancsak felállhatott a dobogó harmadik fokára a jobbkezes napon.

„Hatalmas mezőny indult ezen a vb-n. 54 nemzet több, mint 1200 szkanderosa küzd Antalyában. Ezért is különösen értékesek ezek a dobogós helyezések. A magyar szkanderosok minden korosztályban kiválóan teljesítenek, ez az érmek számán is látszik, hiszen van dobogós helyünk felnőttben, mastersben és juniorban is” – értékelt Csabai Atilla, a hazai szövetség elnöke, a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke, aki versenyzőként is asztalhoz állt Törökországban. A grand masters 100 kilogrammos kategóriában ballal ötödik, majd rá egy napra jobb kézzel negyedik lett.

 

Részletek

Szkander-világbajnokság: Két magyar érem eddig…

Megvannak az első magyar érmek az Antalyában zajló szkander és paraszkander világbajnokságon. A Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának információi szerint asztalhoz állt a hazai szövetség elnöke is.

A világbajnokságon 54 ország több, mint 1200 szkanderosa versenyzik. A junior lányok között Pálmai Tamara (70 kg) jobb kézzel bronzérmet szerzett, akárcsak a senior grand masters kategóriában (100 kg, bal kéz) Balogh István. Utóbbi mezőnyben versenyzett Csabai Atilla is, ő a Magyar Szkander Szövetség elnöke, egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagja, és vb-pontszerzőként zárt, 5. lett.

A világbajnokságot megelőző kongresszus központi témája a jövő évi Küzdősportok Világjátéka (World Combat Games) volt, emellett elhangzott, esély van arra, hogy a sportág bemutatkozhasson a 2028-as Los Angeles-i paralimpián. 

Részletek

Teke – Egy ezüst és két bronz a kupákban

Magyar érmek a nemzetközi teke kupákban. A Magyar Teke Szövetség információi szerint a Zengő Alföld Szegedi TE férfi csapata az Európa Kupában ezüstérmet szerzett, miután Münchenben 7-1-re kikapott a horvát KK Zapresicstől. Zalaegerszeg mindkét csapata dobogóra állt.

 

A férfiak ugyancsak Münchenben bronzérmesek lettek a Világkupán, a nők pedig Kolozsváron zártak harmadikként az NBC Kupában. További magyar sikerek is voltak, igaz nem hazai csapatok színeiben. Méhész Anita és Sáfrány Anita is a KK Mlaka Rijeka versenyzőjeként Vk-győztes lett, a férfi Világkupa-döntőben – olasz színekben – Kiss Tamás pedig, a KK Neumarkt együttesével kikapott, így ezüstérmet szerzett.

Ebben a sportágban a nemzetközi kupákat egy hét alatt bonyolítják le. Ez alól a Bajnokok Ligája kivétel, amely több fordulós. 

Részletek

Magyar sikerek teqballban!

Hat aranyérmet szereztek a magyar teqballosok a hétvégén. Los Angelesben USA Teqball Touron indult a válogatott egy része. A hazai szövetség információi szerint Bányik Csaba és Katz Balázs a férfi párosoknál, míg Bakó Ádám és Vasas Lea a vegyespárosoknál győzött. 

A szlovákiai Presovban megrendezett nemzetközi tornán férfi párosban Kovácsfi Barna és Csereklye Martin, vegyespárosban Nagy Boglárka és Dr. Királyvölgyi Krisztián, női egyéniben Izsák Anna, míg férfi egyéniben Csereklye Martin győzött. Az aranyakon túl több dobogós helyezéssel is gazdagodtak a magyarok.

Érmes helyezések

USA Teqball Tour

Női páros

1. Vania Moraes da Cruz, Ester Viana Mendes (Brazília)

2. Janicsek Zsanett (Phoenix), Vasas Lea (Agroméra)

3. Carolyn Greco, Margaret Osmundson (USA)

Férfi páros:

1. Bányik Csaba, Katz Balázs (Phoenix)

2. Nikola Mitro, Bogdan Marojevic (Szerbia)

3. Blázsovics Ádám (Phoenix), Bakó Ádám (Steqerz)

Vegyespáros:

1. Bakó Ádám (Steqerz), Vasas Lea (Agroméra)

2. Györgydeák Apor (Góbék, Románia), Ester Viana Mendes (Brazília)

3. Bányik Csaba, Janicsek Zsanett (Phoenix)

Presovi torna

Férfi páros:

1. Kovácsfi Barna (Phoenix), Csereklye Martin (Infinity)

2. Adrian Duszak, Marek Pokwap (Lengyelország)

3. Szegedi Zalán, Dombai Gergő (Phoenix)

Férfi egyéni:

1. Csereklye Martin (Infinity)

2. Adrian Duszak (Lengyelország)

3. Marek Pokwap (Lengyelország)

Női egyéni:

1. Izsák Anna (Puskás Akadémia)

2. Nagy Boglárka (Puskás A.)

3. Alicja Bartnicka (Lengyelország)

Vegyes páros:

1. Nagy Boglárka, Dr. Királyvölgyi Krisztián (Puskás A.)

2. Adrian Duszak, Alicja Bartnicka (Lengyelország)

3. Lepsényi Boglárka, Csereklye Martin (Infinity)

 

(Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálat)

Részletek

Érdi Mária vb-ötödik

Ötödik lett Érdi Mária az ILCA6 világbajnokságon. Az MVM SE vitorlázóversenyzője a texasi vb-n két futamgyőzelmet is szerzett. A 85 fős olimpiai hajóosztályban Érdin kívül csak világbajnokok nyertek futamot.

„Hosszú vb volt, végig éremközelben versenyeztem, éppen ezért amikor befutottam, csalódott voltam, el is sírtam magam. Pár óra elteltével azonban helyére kerültek a dolgok, és tudok örülni ennek a vb-pontszerző helyezésnek, hiszen ez a legjobb felnőtt világbajnoki eredményem, egyben olimpiai hajóosztályban a nőknél a legjobb magyar vb-eredmény. Sokat tanultam, olyan futamokat tudtam a sírból visszahozni, amilyeneket a múltban már simán elengedtem volna.” – összegzett a kétszeres olimpikon.

Ez volt az első igazán rangos világverseny a hajóosztályban a legutóbbi olimpia óta, ami nagyszerű visszajelzést adott arról, hogy Érdi Mária felkészülése a legjobb úton halad. 

Fotó: facebook.com/sailingolympics

Részletek

Grappling – Újabb világbajnoki cím!

Tóth Alexa duplázott Spanyolországban. A grappling-világbajnokság gi versenyszámában aranyérmes lett a női 58 kilogrammos kategóriában, a Pontevedrában megrendezett vb-n. A világbajnokság zárónapján Tóth Zoltán a férfi 71 kilogrammos kategóriában bronzmeccsen küzdhetett, végül ötödikként zárt.

Tóth Alexa korábban a no gi mezőnyben is aranyérmes lett – tudtuk meg Berkes Lászlótól, a Magyar Grappling Szövetség versenyigazgatójától. 

A junior versenyzők között Laky Levente (84 kg) a no gi kategóriában aranyérmes lett. A kadet versenyzőknél (U17) pedig Farkas Dorián (85 kg) két ezüstöt gyűjtött be. 

A magyar delegációt négy versenybíró tette teljessé. Merkert Zoltán, Sós György, Herle Zsolt és Berkes László dolgozott a világbajnokságon. (Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálat)

Részletek