Vízilabda BL – A LEN-elnök sikeres budapesti döntőkre számít

image

Az Európai Úszó Liga (LEN) elnökének meggyőződése, hogy Budapest nagyszerű házigazdája lesz a férfi vízilabda Bajnokok Ligája 2016-os és 2017-es hatos döntőjének.
    Paolo Barelli a Final Six idei, barcelonai fináléja után nyilatkozott így, a LEN keddi sajtólevelében leszögezve, hogy a magyar főváros már több alkalommal is kitűnőre vizsgázott rendezőként, legutóbb a 2014-es vízilabda Európa-bajnokságon, amely a Margitszigeten zajlott le nagy sikerrel. 
    A LEN-dokumentumban idézték Kemény Dénest, a Magyar Vízilabda Szövetség elnökét is, aki örömmel állapította meg, hogy a budapesti kontinensviadal után rövid időn belül újabb két sportági csúcseseményt rendezhet a magyar főváros.
    „Ezt a lehetőséget nem kaphattuk volna meg kormánygarancia nélkül, hálásnak kell lennünk az állami támogatásért” – mondta a hazai szövetség első embere. 
    Barelli és Kemény azután írta alá a katalán fővárosban a megállapodást, hogy a LEN döntéshozó testülete, a Büro márciusban jóváhagyta: a BL hatos döntőjének 2016-ban és 2017-ben Budapest adhat otthont. 
    „Jövőre még valószínűleg a Margitszigeten rendezik a háromnapos döntőt, a 2017-es finálé viszont a Dagálynál épülő új komplexum avatóeseménye lesz a tervek szerint” – idézte a magyar szövetség akkori hírleve Gyárfás Tamást, a LEN gazdasági vezetőjét, aki részt vett a Büró glasgow-i ülésén. 
    A BL következő két Final Sixének rendezési jogát Isztambullal szemben nyerte el a magyar főváros. A LEN új rendszerében párosával lehet otthont adni a hatos döntőnek, így lehetett 2015 előtt 2014-ben is Barcelona a házigazda.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .