Vívó Eb – Ráadástussal kaptak ki Mohamedék a negyeddöntőben

image

A magyar női tőrcsapat nem jutott be a legjobb négy közé a montreux-i vívó Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján, miután ráadástussal kikapott a német válogatottól.

    A Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella összetételű magyar együttes végig kiélezett asszót vívott riválisával. 
    A meccs során egyetlen párharc után sem volt nagyobb egy tusnál a különbség, mégis, az utolsó párban már úgy tűnt, hogy a hétfőn egyéniben bronzérmes Mohamed a magyarok javára dönti el a csatát, 1:15 perccel a vége előtt már öt találattal is vezetett, ellenfele, Carolin Golubytskyi azonban egyenlített. A ráadásban a 39 éves magyar volt a kedvezményezett, 40 másodperc után azonban a német parádriposztja talált, így a magyarok az ötödik helyért folytathatják a küzdelmeket.
    A riói olimpián nem szerepel a programban a női tőrözők csapatversenye, így ebben a szakágban – ahogy a férfi kardozóknál is – csak egyéniben lehet kvalifikációt szerezni az ötkarikás játékokra.
    Eredmények (az Eb honlapjáról):
    negyeddöntő:
Németország-Magyarország 29-28
Olaszország-Románia 45-21
Oroszország-Ukrajna 45-23
Franciaország-Lengyelország 45-22

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .