Vívó Eb – Hatodikként végzett a női párbajtőrcsapat

image

A hatodik helyen fejezte be szereplését a magyar női párbajtőr-válogatott a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.

    A nyolcaddöntős győzelem és a negyeddöntős vereség után a Szász Emese, Antal Edina, Budai Dorina, Révész Julianna összetételű négyesre további két mérkőzés várt. Mindkettő kiélezett küzdelmet hozott: előbb egy tussal nyert a franciák ellen, majd eggyel kikapott az ukránoktól a magyar csapat.
    A franciák ellen a kilencedik párban az egyéniben bronzérmes Szász – a verseny honlapja szerint – kéttusos hátrányban ment fel a pástra Marie Florence Candassamyval szemben, és sikerült egyenlítenie, majd a hosszabbításban a győztes találatot is ő adta.
    Hasonlóan alakult az ötödik helyért rendezett összecsapás is. Szász a végén a Londonban olimpiai bajnok, tavaly, Kazanyban vb-bronzérmes Jana Semjakinával vívott, egytusos hátrányát ledolgozta, a ráadásban viszont ezúttal nem ő, hanem ukrán ellenfele volt pontosabb.
    A riói olimpián női párbajtőrben csapatversenyt is rendeznek, így elsősorban a válogatottnak érdemes kvótát szereznie. Ha ez összejönne, az egyéni versenyben is indulhatna automatikusan három magyar a jövő évi nyári játékokon. A 11 hónapos kvalifikációs időszak május elején kezdődött. A kvótákat a jövő április elején érvényes ranglista alapján osztják. Csapatban öt világkupaversenyen, valamint kontinensbajnokságon és világbajnokságon lehet pontokat gyűjteni. 
    Eredmények:
    a 16 között:
Magyarország-Németország 45-40
    negyeddöntő:
Olaszország-Magyarország 45-28
Észtország-Franciaország 37-30
Svédország-Oroszország 39-37
Románia-Ukrajna 31-25
    az 5-8. helyért:
Magyarország-Franciaország 30-29
    az 5. helyért:
Ukrajna-Magyarország 33-32
    elődöntő:
Észtország-Olaszország 43-31
Románia-Svédország 45-42
    a 3. helyért:
Olaszország-Svédország 45-34
    döntő:
Románia-Észtország 45-35    
    A végeredmény: 1. Románia, 2. Észtország, 3. Olaszország, … 6. Magyarország (Szász Emese, Antal Edina, Budai Dorina, Révész Julianna)
    A versenyben 14 csapat indult.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .