Vitorlázás – Érdi Mária futamgyőzelmével ért véget az utolsó olimpiai kvótaszerző verseny

Érdi Mária futamgyőzelemmel fejezte be az utolsó olimpiai kvótaszerző versenyt Portugáliában. Vilamourában végül a dánok kiválósága, Anne-Marie Rindom szerezte meg az első helyet a női laser radial hajóosztályban. A rangos mezőnyben a tokiói játékokra készülő vitorlázó a 14. lett összetettben.

Érdi Mária a verseny után elmondta: hektikus viadalon van túl. „Itt aztán volt minden, de összességében elmondhatom, hogy sokat tanultam ezúttal is. Az külön öröm, hogy az utolsó futamot rajt-cél győzelemmel lehoztam, így jobb szájízzel fejeztem be a portugáliai versenyt” – tette hozzá az MVM Zrt. támogatásával a tokiói játékokra készülő magyar klasszis.

Vilamourában az utolsó olimpiai kvóták is gazdára találtak, igaz Érdi Máriának – ebből a szempontból – különösebben nem kellett izgulnia, hiszen már régóta rendelkezik indulási joggal. A Tokióra készülő Magyar Olimpiai Csapatból ő volt a második, aki kiharcolta azt, hogy ott lehessen az ötkarikás játékokon.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .