Világbajnok az első magyar egyetemi cheerleading-válogatott

A lengyelországi Lodzban rendezték meg az első Cheerleading Egyetemi Világbajnokságot, ahol Magyarország Small Coed Elite divízióban világbajnok lett, Pom Dance Double-ben pedig a 7. helyen végzett.

 

Fantasztikus magyar siker Lengyelországban! A magyar válogatott világbajnoki aranyérmet nyert Small Coed Elite divízióban, azaz a 20 fős vegyescsapat kategóriában, a Pom Dance Double-ben induló Rózsás Patrícia, Balogh Patrícia kettős pedig hetedik lett.

A Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) beszámolója szerint egy intenzív szeptemberi felkészülést követően, október 3-án utazott a csapat a lengyelországi Lodz városába. Első körben, a nulladik napon, szabadedzések sora várt a csapatra.

Az első versenynapon a Double Dance magyar párosért (Rózsás Patrícia (ELTE) – Balogh Patrícia (BCE)) szoríthattak a magyar szurkolók. A színpadra lépés előtti izgatott pillanatokat követően egy fergeteges koreográfia következett, amivel a lányok lenyűgözték mind a közönséget, mind pedig a pontozókat. Egy igen népes mezőnyből az előkelő hetedik helyre rangsorolták őket az elődöntőben. Az első három helyen jelenlegi világbajnokok és címvédő országok foglaltak helyet, azaz sorrendben: Egyesült Államok, Japán és Oroszország.

A 20 fős vegyescsapat hihetetlen energiákat szabadított fel, és bár apróbb hibákkal, de kiváló gyakorlattal robbantak be a mezőnybe, melyet rendkívül előkelő pontszámmal jutalmazott a bírói panel. A fináléban aztán a csapat megmutatta igazi erejét, hiszen a bemelegítést következtében az egyik versenyző kézsérülést szenvedett, mely nehezítette ugyan versenyüket, de szerencsére mindez nem látszódott, hiszen egy szinte hibátlan versenygyakorlatot mutattak be, mellyel világbajnokok lettek kategóriájukban.

A Cheerleading EVB-n két egyetemi sportegyesületből, összesen öt felsőoktatási intézmény sportolói alkották a huszonöt fős delegációt. A delegáció vezetője Dr. Székely Mózes a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) főtitkára, és megfigyelő státuszban a küldöttség tagja Szentkirályi-Szász Krisztina a MEFS ügyvezető igazgatója érkezett a vb helyszínére, tapasztalatokat gyűjtve a 2024-ben Debrecen-Miskolc vonatkozásában megrendezendő Európai Egyetemi Játékok rendezéséhez. A küldöttség szakmai vezetője Kovácsik Rita és Miklós Mátyás volt.

A válogatott keret tagjai:

Freestyle Double: Rózsás Patrícia – Eötvös Loránd TudományegyetemBalogh Patrícia – Budapesti Corvinus Egyetem

Coed Team L5:

Andicsku Ivett – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Balogh Patrícia – Budapesti Corvinus Egyetem

Busai András – Semmelweis Egyetem

Fáki Eszter – Semmelweis Egyetem

Gerlei Anna – Budapesti Műszaki Egyetem

Hock Gergő – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Hoffmann Noémi – Budapesti Corvinus Egyetem

Kancsár Enikő – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Lőrinczy-Nagy Emerencia – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Maurer Kata – Semmelweis Egyetem

Márton István – Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki Egyetem

Molnár Szilvia – Budapesti Corvinus Egyetem

Ripszám Emese – Semmelweis Egyetem

Selmeczi Franciska – Semmelweis Egyetem

Sipos Réka – Semmelweis Egyetem

Skornyák Dóra – Óbudai Egyetem

Springer Csenge – Semmelweis Egyetem

Szabó Hanna Mária – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Szabó Kristóf – Budapesti Corvinus Egyetem

Szolnay Ádám Hunor – Semmelweis Egyetem

Szurovcsák Cintia – Budapesti Corvinus Egyetem

Szűcs Zsófia – Eötvös Loránd Tudományegyetem

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .