Védhetetlen gólok a rasszizmus ellen

A tájékozódást, az irányított mozgást és a célzást is szinte teljesen ellehetetlenítő, 8 dioptriás szemüvegben rúghattak kapura azok az érdeklődők, résztvevők és szimpatizánsok, akik részt vettek a Polgári Platform „Rúgj gólt a rasszizmus ellen!” jelmondattal tartott nyilvános szabadtéri grundfociján.

rugj_golt_a_rasszizmus_ellen_151008_2A játékba − amellyel a hazai pályákon tapasztalható gyűlöletkeltő megnyilvánulások elleni küzdelem jelentőségére hívták fel a figyelmet a szervezők −, bekapcsolódott Hrepka Ádám és Szatmári Lóránd, az MTK labdarúgói, valamint Kálna Dávid freestyle labdarúgó is. A kapura rúgásokat pedig Egri Viktor, a Digi Sport kommentátora élőben közvetítette a rögtönzött pálya szélén figyelő közönségnek.

A kezdeményezésnek különös apropót adott, hogy a tiltakozó akciót követően nem sokkal lépett pályára a Feröer-szigetek elleni utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén a magyar válogatott, amelyet csak azért buzdíthatott a lelátókról több tízezer szurkoló, mert az UEFA a magyar szövetség fellebbezésére felfüggesztette a Magyarország – Románia mérkőzésen elhangzott rasszista bekiabálások miatt kirótt részleges stadionbezárást.

A grundfocin megjelenteket köszöntve Kész Zoltán, a Polgári Platform elnöke kiemelte, a 8 dioptriás szemüveg reményei szerint pontosan érzékelteti, milyen torz módon is látja a világot, aki a rasszizmuson keresztül szemléli azt. Hozzátette, a Polgári Platform „Szurkoljunk a rasszizmus ellen” kampányának célja, hogy hazánkban is emeljék fel végre a szavukat a kulturált szurkolók, legyenek végre ők a hangosabb tábor. Mint fogalmazott: „Nem ülhetünk ölbe tett kézzel nézve, hogy teljesen elnéptelenednek a stadionok. Teremtsük meg újra a szurkolói kultúrát, hogy a családok ne csak a TV elől élvezhessék a meccseket, hogy a szülők biztonságban vihessék ki gyermekeiket egy mérkőzésre. Az szeretnénk, ha kialakulna egy normális szurkolói közösség, amely kitaszítja magából a rasszistákat.

Hrepka Ádám, az MTK Budapest labdarúgója a játék során elmondta: „Az ember szívesen áll jó kezdeményezések mellé, így teljesen magától értetődő volt, hogy Klubunk örömmel részt vesz a mai eseményen. A rasszizmus problémája olyan kérdés, melyre minden lehetséges módon fel kell hívni a figyelmet.” Szatmári Lóránd, szintén az MTK játékosa hozzátette: „Örömmel csatlakoztunk a kezdeményezéshez, hiszen fontos témáról van szó. Mi mindenkihez nyitottan állunk hozzá, így akárki is lép be az öltözőbe, szeretettel fogadjuk, akárhonnan is jött vagy akármilyen is a bőrszíne. Ezt a gondolkodásmódot szeretnénk továbbadni a mai esemény résztvevői és a közvélemény felé.

Jó látni, ha fellépek valahol, vagy csak gyakorolok az utcán, körém gyűlnek az emberek, a járókelők, és függetlenül attól, hogy − konkrét, vagy átvitt értelemben − honnan jönnek, hová tartanak, csak élvezik a sportot. Szeretném azt gondolni, hogy már kinőttünk abból, hogy rasszokon keresztül közelítsünk az emberekhez, olyan mértékben globalizálódunk, hogy lassan már nem is országokban gondolkodunk; van a Föld, ezen kell nekünk együtt élnünk” – fogalmazott az esemény kapcsán Kálna Dávid, freestyle labdarúgó.

Egri Viktor, a Digi Sport kommentátora kiemelte: „Aki az ellenfelet rossz labdarúgó vagy jó labdarúgó kategórián kívül bármilyen más szempont alapján megkülönbözteti, az pont a sport lényegét nem ismeri. A futball vonzereje abban áll, hogy akárki győzhet, ha tehetségesebb, szorgalmasabb és szervezettebb, mint a másik.”

A Polgári Platform 2013 őszén indította „Szurkoljunk a rasszizmus ellen!” kampányát annak érdekében, hogy a pályákról – a drukkerekkel közösen – kiűzze a rasszizmust, a lelátókat pedig ismét a csapatukat buzdító szurkolók tölthessék meg. A szervezet a tavalyi bajnokság alatt számos antirasszista demonstrációt, szakmai kerekasztal-beszélgetést tartott, valamint elindította figyelemfelhívó kezdőrúgó kampányát, amelyben a hazai sport és közélet olyan kiválóságai vállaltak szerepet, mint Gesztesi Károly színművész, Pisont István, Hajdú Attila és Rudolf Gergely egykori és jelenlegi klasszis labdarúgók. A Polgári Platform kampányát több hazai klub támogatja, köztük a Budapest Honvéd, a Ferencváros, a Győri ETO, az MTK Budapest és a Vasas FC.

További információ: https://www.facebook.com/szurkoljunkarasszizmusellen


Forrás: www.xlsport.hu – RSS