Vecsernyés Dávid is részt vesz az Európa Játékokon

Vecsernyés Dávidot az elmúlt héten értesítették, hogy ő is részt vehet az Európa Játékokon Minszkben. Az európa-bajnoki bronzérmes tornász most még nagyobb elszántsággal veti bele magát a munkába.

Vecsernyés Dávid egyáltalán nem számított arra a hírre, amit múlthéten kapott.

“Az Európai Torna Szövetség (UEG)  értesített arról, hogy kaptam tőlük egy kvótát az Európa Játékokra, ami hatalmas öröm számomra, hiszen ez azt jelenti, hogy tudják ki vagyok és számolnak velem. Látják, hogy fejlődöm, hogy hogyan jutottam el idáig és egy olimpiai kvalifikációs vb előtt ez hatalmas dolog. Adhatták volna ezt bárkinek, mégis rám gondoltak. Nagy megtiszteltetés számomra.”

A minszki esemény nem szerepelt a tervek között, de a lehetőséggel természetesen szeretne élni a Honvéd tornásza.

“Az Európa Játékokra a mostani Európa-bajnokságról lehetett kvótát szerezni. Sajnos ez nem sikerült, mert nem kerültem nyújtón döntőbe, de igazság szerint az edzőmmel, Kelemen Zoltánnal nem is volt tervben ez a verseny, mert mindent az őszi világbajnokságra tettünk fel, és úgy gondoltuk, hogy nem fér bele még egy ilyen nagy verseny előtte. De most, hogy kaptam egy lehetőséget így természetesen gőzerővel fogok készülni rá, hiszen az eb után volt egy két hetes pihenőm, de inkább hívnám aktív pihenésnek, mert teljesen nem álltam le az edzéssel.”

Ha már Vecsernyés Dávid részt vehet az Európa Játékokon szeretné a lehető legjobb formáját nyújtani és az elvárásai sem alanyosak.

“Próbáltam szinten tartani a formám, úgyhogy úgy érzem 100%-osan fel tudok készülni. Megpróbálok a megerősített gyakorlatommal indulni a játékokra. Ez azt jelenti, hogy 6.0 pontból fog indulni. Ez két tizeddel erősebb, mint az eb, úgyhogy ez egy jó lehetőség, hogy mégegyszer megmutathassam a gyakorlatomat a vb előtt és lássák, hogy versenyről versenyre egyre jobb vagyok. A célom most is a döntő. Ha pedig bejutok, ott már bármi lehet.”

A minszki Európa Játékokat június 21. és 30. között rendezik. Ez lesz Vecsernyés Dávid számára a következő nagy állomás, de természetesen a fő cél az októberi világbajnokság, ahol megszerezheti a 2020-as tokiói olimpiai kvalifikációt.

The post Vecsernyés Dávid is részt vesz az Európa Játékokon appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .