Ünnepi mezben a DVTK labdarúgói

A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre alapításának 110. évfordulójára – és a legelső csapat szerelésére emlékezve – ünnepi mezben lépnek pályára a DVTK labdarúgói. Az új mezeket először a szombati DVSC elleni találkozón láthatják a szurkolók.

  • A DVTK 110. születésnapja alkalmából a csapat megjelenésével is szerettünk volna tisztelegni a nagy elődök előtt, ezért – a tíz évvel ez előtti centenáriumi szereléshez hasonlóan – az ünnepi mez tervezésekor a csapat legelső mezét vettük alapul – nyilatkozta Világi Péter, a DVTK kommunikációs- és marketing igazgatója. – Nagyon szerencsések vagyunk, hiszen mezszállítónk, a 2Rule az első perctől az ügy mellé állt. Kuriózum, hogy a mezre felkerült a DVTK által használt első címer is. Hiszek benne, hogy szurkolóink tetszését is elnyeri majd!

Vissza a gyökerekhez!

Az ünnepi mezek első fotózására a Vasgyárban került sor. A DVTK labdarúgói közül Dejan Karan, Márkvárt Dávid és Polgár Kristóf próbálhatta fel az új szerelést első alkalommal.

Limitált darabszám

A klubvezetés úgy döntött, hogy – a csapat által kapott mezeken túl – limitált darabszámban, mindössze 110 darab sorszámozott mez készüljön, ezek szombattól a DVTK Shopban is megvásárolhatók.

The post Ünnepi mezben a DVTK labdarúgói appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .