Új szezon, új autó

A  csehországi Rally Bohemiával megkezdődik a versenyszezon Vogel Adriennek. 

A magyar versenyző most hétvégén, július 10-e és 12-e között navigátorával, Notheisz Ivettel áll rajthoz a legendás versenyen, mely a cseh ralibajnokság egyik fordulója is egyben.

Nemcsak idei első éles nemzetközi bevetésére készül Vogel Adrienn, de ez lesz az első alkalom, hogy az Orsák Rallysport színeiben áll rajthoz, idén ugyanis a cseh csapattal működik együtt a Roger Racing Team. Főleg logisztikailag jelent számunkra egyszerűbb megoldást, hogy idén az Orsák Rallysporttól béreljük a versenyautót, de természetesen a Roger Racing Team alapítója és vezetőjeként minden versenyre elkísérem Adrit – mondta Jobbágy Ákos csapatfőnök.

A Rally Bohemián összesen kilenc különböző gyorsasági vár a mezőnyre, ezeket kétszer teljesítik majd a versenyzők. A trükkös, általában bukkanókban forduló, igazi kihívást jelentő cseh pályákon új autóval indul a Vogel-Notheisz páros. A Ford Fiesta Rally4 a Fiesta R2 agresszívabb változata, erősebb, mint amivel eddig versenyeztem. A csehországi tesztünk a csapattal és az autóval jól sikerült, most hétvégén pedig már csapattársakként versenyzem két kiváló és tapasztalt pilóta, Erik Cais, valamint Dennis Rådström mellett” – árulta el Vogel Adrienn, aki azt is elmondta, hogy főleg on board felvételek tanulmányozásával készült, szerdán pedig már pályajáráson, a helyszínen mérhetik fel a körülményeket. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .