Új sorozat

Új rali-márkakupa sorozat indul 2019-ben Magyarországon. A Kia Rally Cupban egyforma autókkal versenyezhetnek az indulók, hogy ne a technikán, hanem a versenyzők és a navigátorok valódi tudásán múljon, ki a jobb. A sorozat az Eger Rallye-val rajtol el, március 29-e és 31-e között.

 

„Amikor megálmodtam ezt a sorozatot, az volt a legfőbb célom, hogy elérhető árú belépő kategóriát hozzunk létre azok számára, akik szeretnék kipróbálni magukat a raliban. Emellett az is motivált, hogy legyen egy sorozatunk, amiben valóban össze tudja mérni az ember a tudását a másik pároséval, hiszen a körülmények – vagyis az autók – teljesen egyformák” – nyilatkozta a Yellow Flag Mediának Jobbágy Ákos, a sorozat jogtulajdonosa.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség rali szakágának vezetője, Berényi Ákos is üdvözölte a kezdeményezést.

„Nagyon örülök, hogy létrejön egy olyan sorozat rali2-ben is, amilyen eddig ebben a kategóriában nem volt. Fontos, hogy legyen egy egységes kupasorozat, az pedig külön öröm, hogy női versenyzőket is láthatunk majd, akik üde színfoltjai a magyar ralinak. Bízunk benne, hogy mindezzel még több nézőt szerzünk a magyar ralinak.” – mondta a sportvezető.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .