Tapasztalatok egy Forma 1-es csapatnál

Magyar János többszörös forma autós bajnok a tavalyi évhez hasonlóan idén is bepillanthatott a Toro Rosso életébe a Hungaroring-i szezonközi teszten.

Az őrbottyáni versenyző minden egyes momentumra odafigyelt.

“Idén is lehetőségem volt részt venni a Forma 1-es tesztnapon, amit a Hungaroringen rendeztek a verseny után. Jó volt látni újra a csapatot, hiszen ezt megelőzően már a tavalyi teszten, és Faenzában, a gyárban is találkozhattam velük. Nagyon sok érdekes dolgot láttam. Nem csak körözgettek a pályán, minden adatot, információt próbáltak begyűjteni. Ez már abból látszott, hogy a szerelők mellett több Honda mérnök is dolgozott, az erőforrás jobb működésén.

Minden pályára történő bemenet előtt a féket, futóművet, elektronikai rendszereket, motor és váltó részegységeit átvizsgálták, és minden kenőanyagból, folyadékból mintát vettek, amit később megvizsgálnak. Láthattam, hogy hogyan tesztelik a színkóddal jelöletlen gumiabroncsokat a Pirelli számára.
Több különbséget is felfedeztem a tavalyi, illetve a mostani erőforrás részegységei között. Mivel a múlt évben még Renault motor, most pedig Honda hibrid hajtja a Toro Rossot. Első ránézésre a technikai megoldások hasonlóak a két erőforrás között. Itt a hibrid rendszer feladatai közé tartozik a belő égésű motor meghajtása indítás előtt, míg tavaly ez egy külön erre a célra készített starter motorral történt. A hűtő és a hőelvezető nyílások nagyobbak a hőcserélő elemekkel együtt. És még sorolhatnám.
Bepillantást nyertem a mérnökök munkájába is. Külön mérnök az autó mellett egy számítógéppel indítja a motort, és ő felel azért, hogy az erőforrás indulásra kész állapotban legyen mielőtt kiengedik a pilótát a pályára. A box másik felében pedig több mérnök azt figyeli a monitorokon, hogy miként viselkedik az autó a pályán, és élő telemetria segítségével azt is látják, hogy hogyan vezet a versenyző.
A szerelők a legtöbb esetben a hátsó rugózáson és a stabilizátor előfeszítésén állítottak. De az ilyen finombeállítások mellett, két pályára történő bemenet között teljes padlólemezt is cseréltek.
Jó volt látni ilyen közelről azokat a dolgokat és technikai megoldásokat amit kívülről nézve nem lehet megfigyelni, és emiatt is kérték a csapattagok,  hogy a boxban ne fotózzunk, mert a részletek nem publikusak.
Biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben is lesz ilyen lehetőségem, és továbbra is tartani fogom velük a kapcsolatot.”

A tanulmányi kirándulás után Magyar János már a következő versenyére készül. Augusztus 17-19-ig a Slovakiaringen láthatjuk újra versenyezni a Közép-Európai Zónabajnokot.

The post Tapasztalatok egy Forma 1-es csapatnál appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .