Vizes vb – Hosszú Katinka újabb Európa-, Cseh László újabb magyar csúccsal döntős

Hosszú Katinka délelőtti Európa-csúcsát tovább javítva a legjobb idővel jutott a 200 méter vegyes hétfői döntőjébe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján, míg Cseh László 50 méter pillangón módosította tovább a selejtezőben elért országos csúcsát. Hosszú, a szám címvédője több mint négy tizedet faragott a vasárnap délelőtti 2:07.30 perces idejéből, s 2:06.84 perccel – a […]

Részletek

Vizes vb – Technikai újítások is segítik az úszókat

Több újítást vezetett be a kazanyi világbajnokságon az Omega, amely hosszú évek óta a hivatalos időmérője a vizes sportágaknak is. A cég egy rövid túrán mutatta be a sajtó képviselőinek, hogy miként mérik a versenyzők idejét, vagy éppen reakcióját, s milyen megoldásokkal próbálnak újítani. Elhangzott, hogy Kazanyban az úszásnál tízen, összesen pedig harmincan dolgoznak az […]

Részletek

Vizes VB Kazany: 5 éremnél többet szeretnének az úszók

Tizenhat magyar úszó próbál szerencsét a vizes sportok 16. világbajnokságán az oroszországi Kazanyban, ahol vasárnaptól vasárnapig zajlanak majd a medencés versenyek. A cél: a 2013-as barcelonai csúcstalálkozón elért ötérmes teljesítmény – a három arany, egy ezüst és egy bronz – túlszárnyalása. “Ütőképes csapatunk van” – összegzett Kiss László szövetségi kapitány az elutazás előtt az MTI-nek […]

Részletek

Vizes vb – Risztov Éva 12., Olasz Anna 13. öt kilométeren, amerikai címvédés

Risztov Éva a 12., Olasz Anna pedig a 13. helyen végzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyszámában, amelyet a címvédő amerikai Haley Anderson nyert meg a kazanyi vizes világbajnokság szombati napján. A Kazanka folyó 19 Celsius fokos vizébe 41 versenyző ugrott be, Risztov Éva szokásos taktikájával gyorsan az élre állt, és egy darabig vezette a […]

Részletek

Vizes vb – Gyárfás Tamás: megtisztelő és előnyös a FINA-kongresszus döntése

Megtisztelőnek, egyszersmind magyar szempontból különösen előnyösnek nevezte Gyárfás Tamás, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA alelnöke, hogy immár hivatalosan is tagja lett a szervezet legszűkebb döntéshozó testületének, a FINA Executive-nak. A magyar sportdiplomata azután nyilatkozott erről az MTI-nek, hogy a FINA kongresszusa csütörtökön, az idei vizes vb színhelyén, az oroszországi Kazanyban egyhangú szavazással […]

Részletek

Kemény Dénes jótékonysági felajánlása

A férfi vízilabda-válogatottat szövetségi kapitányként háromszor is olimpiai bajnoki címig vezető Kemény Dénes, a sportági szakszövetség elnöke jótékonysági árverésre ajánlotta fel eredeti tenyérlenyomatát, amelynek gipszmásolata csaknem hat éve a róla elnevezett miskolci sportuszoda falát díszíti.

Részletek