Érdi Mária sikere a Balatonon!

Érdi Mária győzött a Balatonon. A hétvégén Balatonfüred adott otthont a BYC Kupának, azaz a Balatonfüredi Yacht Club nemzetközi versenyének.

A Laser Radial hajóosztályban tokiói kvótás magyar klasszis felállhatott a dobogó legfelsőbb fokára. A második helyen Sellei Bence végzett, megelőzve Rédling Balázst.

A tokiói játékokra készülő Érdi Mária elmondta, alig várta már, hogy hajóba üljön versenyen. „Legutóbb az országos bajnokságon versenyeztem, az is itthon volt, és szeptembert írtunk. Éppen itt volt az ideje, hogy versenyezzek. Bízom benne, hogy az egészségügyi helyzet lehetővé teszi, hogy minél hamarabb helyre álljon a világ rendje, és minél több versenyt rendezzenek a mi sportágunkban is” – nyilatkozta a magyar vitorlásversenyző, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.

Érdi Máriának a következő megmérettetése az MVM Flottabajnokság lesz, amelyet ugyancsak a Balatonon bonyolítanak le.

Részletek

Érdi Mária: Jöhetnek a versenyek!

Júniusban már ismét indul versenyen Érdi Mária. A tokiói olimpiára készülő magyar tehetség a tervek szerint a Balatonfüredi Yacht Club Kupán ül hajóba.

A tervek szerint júniusban két hazai versenyen is elindul Érdi Mária. A Balatonfüredi Yacht Club Kupa után az MVM laser flottabajnokságon láthatják a nézők.

„A koronavírus-járvány miatti korlátozásokat maximálisan betartva, folyamatosan tudtam edzeni. Klubom, az MVM SE jóvoltából egy-két hete vízen is tudok készülni a Balatonon. Nagyon hiányzik a versenyzés.” – számolt be érzéseiről az MVM SE világklasszis versenyzője.

A női laser radial hajóosztályosok márciusban (ez a legfrissebb) kiadott világranglistáján Érdi Mária az előkelő 17. helyet foglalja el a közel 500 fős rangsorban.

Részletek

Verseltek a bajnokok – Érdi Mária, Kapás Boglárka és Szilágyi Áron is aktív volt a költészet napján

Érdi Mária is verset mondott! Április 11. József Attila születésnapja, a magyar költészet napja.

Ebből az alkalomból a sportnapilap online kiadásán, az NSO-tanórák sorozat részeként, Kapás Boglárka, világ- és Európa-bajnok úszó, Érdi Mária, ifjúsági világ- és Európa-bajnok vitorlázó, Gurisatti Gréta, Európa-bajnoki bronzérmes vízilabdázó, Gasparics Fanni, válogatott jégkorongozó, Szilágyi Áron, olimpiai, világ -és Európa-bajnok vívó, Liu Shaolin Sándor, olimpiai, világ- és Európa-bajnok gyorskorcsolyázó és Garát Zsombor, válogatott jégkorongozó mondott verset.

Az MVM SE vitorlás versenyzője Gárdonyi Gézától A Balaton című verset mondta el. A költészet napját 1964 óta minden évben József Attila (1905-1937) születésnapján, április 11-én ünneplik.

A verselő bajnokok megtekinthetők a Nemzeti Sport Online Facebook oldalán: https://www.facebook.com/watch/?v=535081240505650

Részletek

Vitorlázás – Érdi Mária Spanyolországban volt, most önkéntes karanténba vonult

Érdi Mária önkéntes karanténba vonult! A vitorlásversenyző a közelmúltban a Trofeo Princesa Sofián ült volna hajóba, a szervezők azonban bejelentették, hogy a világjárvány miatt törlik a versenyt.

„Pedig olyan szépen alakult minden, már a helyszínen edzettem, amikor jött a hír: a világjárvány ezt a viadalt is elsöpri majd. Hazatérésem után Tihanyba vonultam, és itt várom, hogy véget érjen a 14 napos karantén” – mondta Érdi Mária.

A klasszis vitorlásversenyző a karanténjául szolgáló ház udvarán rendszeresen edz, és ha nincs nagy forgalom, akkor kerékpárra is pattan. „Jó, hogy nem kell leállni az edzéssel. Sajnos most a hajós tréningek még nem jöhetnek szóba, de az a terv, hogyha véget ér a karantén, akkor itt a Balatonon vízre is szállok. Az edzőm, Sara Winther jelenleg Új-Zélandon van, tartjuk a kapcsolatot, megbeszéljük a tapasztalatokat” – tette hozzá Érdi Mária. 

Részletek

Vitorlázás – Érdi Máriának továbbra is az olimpia lesz az év főversenye, és kihagyja a február végi világbajnokságot!

Érdi Mária kihagyja az idei világbajnokságot. A tokiói olimpiára készülő vitorlázónő számára továbbra is a 2020-as nyári játékok lesz az év főversenye, éppen ezért a február végi vb-n nem ül hajóba.

„Voltak hátfájdalmaim az utóbbi időben, emiatt nem érzem magam most százszázalékos állapotban. Azt a döntést hoztuk meg az edzőmmel, hogy ezt a világbajnokságot elengedjük, és csak a tokiói játékokra koncentrálunk. A tervek szerint március elejétől ismét gőzerővel készülök a második olimpiámra.” – mondta Érdi Mária, akinek az utóbbi időben a japán versenyek jól sikerültek.

Az előolimpián harmadik lett, majd az azt követő Világkupán a 4. helyet szerezte meg a világ legjobb laser radialos vitorlásversenyzőit felvonultató mezőnyben. Ezt követően a Balatonon megszerezte a hetedik felnőtt magyar bajnoki címét, és ismét átvehette az év legjobb női versenyzőjének járó díjat Magyarországon. 

Részletek

Érdi Mária: az egész évem a tanulásról szólt, jöhet az olimpia

Érdi Mária jelenleg Melbourne-ben készül a következő szezonra. A tokiói kvótás vitorlásversenyző ebben az évben is jelezte: ha minden úgy alakul, amire számít, akkor a 2020-as olimpián ott lehet az élmezőnyben a női laser radial hajóosztályban.

„Én nagyon örülök, hogy Japánban kijött a lépés számomra 2019-ben. A tesztversenyen és az azt követő Világkupán is jól ment a versenyzés. Úgy érzem, hogy egyébként idén felemás idényt produkáltam. Az év elején, meg azt követően, kerestem önmagam, de később aztán jöttek az eredmények. A 2020-as tokiói játékok tesztversenyén dobogóra állhattam, és ez a forma egész év végéig kitartott” – fogalmazott Érdi Mária.

A 2019-ben itthon az év legjobb női vitorlázójának megválasztott versenyző jelenleg gőzerővel készül a jövő évi versenyekre.

„Csak a karácsonyt töltöm otthon, még szilveszter előtt visszarepülök Ausztráliába, ahol a jövő év elején a világbajnokság is lesz. Szerintem olyan szakemberekkel sikerült körbevennem magam, akikben maximálisan megbízom, így optimista vagyok a következő szezont illetően.” – mondta Érdi Mária.

Fotók: https://www.facebook.com/sailingolympics/

Részletek

Érdi Mária idén is a legjobb lett!

Érdi Mária zsinórban hetedszer lett az év legjobb női vitorlázója. A tokiói olimpiára készülő vitorlásversenyző a hétfő esti díjátadón nem vehetett személyesen részt, hiszen jelenleg Ausztráliában edzőtáborozik. A díjat Fluck Benedek, az MVM SE elnöke vette át.

A laser radial hajóosztályban versenyző magyar klasszis a Magyar Vitorlás Szövetség díjkiosztó ünnepsége után elmondta, megtiszteltetésnek tartja, hogy 2019-ben is ő kaphatta a legjobb női versenyzőnek járó díjat.

Annak ellenére, hogy zsinórban hetedszer lettem az év legjobbja, mindössze kétszer tudtam személyesen átvenni a díjat. Jelenleg is Melbourne-ben vagyok, és edzőtáborozom. Minden évben nagyon fontos számomra ez a díj, de úgy gondolom, hogy az elmúlt években és idén is sokat tettem, tettünk azért, hogy nemzetközi vizeken is odafigyeljenek a teljesítményemre” – nyilatkozta Érdi Mária, aki a 2. olimpiájára készül.

„Idén már csak edzőtáborok lesznek Ausztráliában. A tervek szerint december 14-én megyek haza, aztán 28-án ismét visszajövök Melbourne-be, ahol egészen a február végi világbajnokságig kint leszek” – mondta az idei tervekről Érdi Mária.

Részletek

Érdi Mária 4. lett a Japánban megrendezett Világkupán

Érdi Mária tovább remekelt Japánban. A 2020-as tokiói olimpia helyszínén lebonyolított ötkarikás tesztversenyen bronzéremmel zárt, majd elindult a VK-sorozat enosimai állomásán. A magyar vitorlásversenyző a rangos mezőnyben végül a 4. helyen végzett a női laser radial hajóosztályban, megelőzve többek között a riói olimpiai bajnok, a holland Marit Bauwmeestert.

A junior világbajnok Érdi mind a tesztversenyen, mind a Világkupa első állomásán végig az élmezőnyben volt, a VK-n futamot is tudott nyerni, sőt akár még előrébb is végezhetett volna, ha az éremfutamot megrendezik. A szervezők ugyanis szélhiány miatt az utolsó futamot nem indították el, így az addig kialakult sorrend alapján hirdettek végeredményt.

A VK-t végül a belga Emma Plasschaert nyerte meg a dán Anne-Marie Rindom és a brit Alison Young előtt.

Érdi Mária ezzel befejezte a japán túráját, legközelebb a Balatonfüreden megrendezendő magyar bajnokságon ül hajóba szeptember közepén. 

Részletek

Érdi Mária érmet szerzett az előolimpián

Kiegyensúlyozott versenyzéssel a harmadik helyen végzett Érdi Mária az Enosimában megrendezett olimpiai tesztversenyen.

A női laser radial hajóosztályban a junior világ- és Európa-bajnok vitorlásversenyző rögtön az első versenynapon jelezte: komolyan kell őt venni ebben a mezőnyben is. Két futam után az élre állt. Igaz, akkor erősszeles volt a verseny. A következő szélcsendes futamokon is ott tudott maradni a legjobb háromban, és az éremfutamot is ebből a pozícióból várta, ahol megőrizte dobogós helyezését, így bronzérmet szerzett a jövő évi olimpia tesztversenyén.

Az aranyérmet a belga Emma Plasschaert viheti haza Japánból, a második pedig a riói olimpiai bajnok, a holland Marit Bauwmeester lett.

Érdi Mária ezt követően még elindul egy Világkupán Japánban, majd hazatérése után a Balatonon megrendezendő országos bajnokságon is hajóba ül. Az ifjúsági világ- és Európa-bajnok magyar klasszis az olimpiai kvótát a tavalyi aarhusi összevont ISAF-világbajnokságon szerezte meg. 2013 óta hatszor vehette át Magyarországon az év legjobb női vitorlás versenyzőjének járó díjat.

Részletek

Tóth Ferenc: Már rajzolgatom a programokat

Tóth Ferenc már a következő világbajnokságra koncentrál. A világklasszis vitorlázó műrepülő-pilóta nemrég nyerte meg a hatodik egyéni világbajnoki címét, de már a 2020-as vb-re készül.

„Már rajzolgatom azokat a programokat, amelyeket a jövő évi világbajnokságon szeretnék bemutatni. Mindig van valamilyen plusz cél, amit kitűzök magam elé. Most az, hogy megszerezzem a 11. világversenyen elért  első helyet. Van hat világbajnoki aranyam, háromszor nyertem Európa-bajnokságot, egyszer pedig Világjátékokat. Ezzel az eredménysorral utolértem a lengyel Jurek Makulát, most az a cél, hogy jövőre meg is előzzem” – fogalmazta meg céljait Tóth Ferenc.
A „civilben” utasszállító repülőgépet irányító pilóta a közelmúltban a romániai Déván szerezte meg a hatodik világbajnoki aranyérmét. A 2020-as vb-nek Lengyelország ad ott, miután Leszno városa kapta meg a rendezési jogot.
Tóth Ferenc egyébként szeret Lengyelországban versenyezni, hiszen tagja volt minden idők legjobb Világjátékok-szereplését produkáló magyar csapatnak. 2017-ben Wrocławban lett Világjátékok-győztes és rögtön a játékok után Toruńban szerzett vb-aranyat.

Részletek