U18-as teke-vb: Magyar ezüstérem

Magyar ezüstérem a Szlovéniában zajló U18-as világbajnokságon. A Magyar Tekeszövetség információi szerint a világversenyen a fiúcsapat végzett másodikként.

Kranj és Kamnik városa ad otthont az U14-es Világkupának, az U18-as és az U23-as világbajnokságnak. Ez a pandémia utáni időszak első nagy világversenye. A magyar csapatból Cserpnyák Martin fantasztikus teljesítménnyel zárt, ugyanis 627 fát gurított.

„Ez a teljesítmény maximálisan megsüvegelendő. A csapatezüstről pedig csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Bízunk abban, hogy ez a siker erőt és hitet ad az ezután versenyző magyar tekések számára is” – összegzett Bátor Gábor, a Magyar Tekeszövetség főtitkára. 

Részletek

Utánpótlás teke-világbajnokságok kezdődnek!

Szlovéniában gurítanak a legjobb fiatal tekések. Kranj és Kamnik városa ad otthont az U14-es Világkupának, az U18-as és az U23-as világbajnokságnak – tudatta a Magyar Tekeszövetség. A világversenyen a magyarok minden korosztályban képviseltetik magukat. Tavaly a koronavírus miatt elmaradt az utánpótláskorúak világbajnoksága (is), legutóbb 2019-ben, Csehországban rendezték meg.

„Érdekes megfigyelni, hogy a résztvevő országok esetében milyen hangsúlyos lett az utánpótlás. A sportágban hosszú idő után ez az első világverseny, így természetesen a magyar válogatottak is izgatottan várják, hogy bizonyíthassanak.” – mondta Pintyőke Marcell, a nemzetközi szövetség elnöke, aki a hazai sportági szövetséget is irányítja.

A sportvezetőnek ez lesz az első világversenye, amelyen a nemzetközi szövetség elnökeként köszöntheti a résztvevő országokat.

Részletek

BL-ezüstérmes a Szeged!

Németországban gurítottak a legjobbak. A tekézőknél két év után rendeztek ismét nemzetközi tornát.

A Bambergben megrendezett Final Four elődöntőjében a Zengő Alföld Szegedi TE a horvát Zapresic együttesét legyőzve jutottak a döntőbe. A Tisza-partiak aztán a német Zerbst csapatától kikaptak 7-1-re.

A nőknél is német győzelemmel ért véget a BL-sorozat. A Bamberg hazai pályán  6-2-re győzött a horvát Rijeka ellen. A döntő legeredményesebbje a magyar világbajnok Méhész Anita volt, aki 615 fás teljesítménnyel zárt.

A bronzérmet a Marosvásárhely együttese szerezte meg, az erdélyi együttesben is volt egy magyar világbajnok, Sáfrány Anita személyében.

Pintyőke Marcell, a Nemzetközi Tekeszövetség (NBC) elnöke a helyszínen tekintette meg a mérkőzéseket. A sportvezető elmondta, a legfontosabb, hogy ilyen hosszú idő után ismét lehetett biztonságosan nemzetközi versenyt rendezni. „A magyarok ezúttal is kitettek magukért, a szegediek ezüstérme dicsérendő, és a női vonalon is bizonyítottak világbajnokaink” – összegzett a sportvezető, aki egyben a hazai szövetség elnökeként is dolgozik. 

Részletek

Teke BL – A magyar érem már biztos

Döntős a Szeged a Final Fourban

Fantasztikus magyar siker Németországban. A teke Bajnokok Ligájában a Zengő Alföld Szegedi TE bejutott a Final Four döntőjébe.

A Tisza-partiak így biztosan éremmel térnek haza a németországi négyes döntőről. A Szeged az elődöntőben a horvát Zapresic együttesét verte 8-0-ra. A döntőben a magyar csapat ellenfele a német Zerbst együttese lesz – tudtuk megy a Magyar Tekeszövetségtől.

A pandémia miatt tavaly nem rendezték meg a Final Fourt, lényegében a 2020-as négyes döntőt most bonyolítják le Bambergben. A legutóbbi négyes döntőben is a Szeged volt érdekelt, akkor a negyedik helyen végzett a Tisza-parti alakulat.

Részletek

Magyar elnöke van a Nemzetközi Tekeszövetségnek!

Fantasztikus magyar sportdiplomáciai sikerek Berlinben. A Nemzetközi Tekeszövetség (NBC) Pintyőke Marcellt választotta meg elnökévé. Megbízatása négy évre szól. A sportág történetében nem volt még magyar elnök a nemzetközi szövetség elnöki székében.

Pintyőke Marcell 12 éve a hazai szövetség elnökeként dolgozik, az NBC-nél az utóbbi években innovatív ötleteivel vetette magát észre. Korábban vezetett labdarúgó akadémiát, volt sport diplomata.

A sportvezető elmondta, olyan szövetség stratégiaalkotója szeretne lenni, amelyik működése a közös munkán és az együttműködésen alapszik. „Minden országgal együtt szeretnék dolgozni. Közös célokat szeretnék azonosítani és párosítani az érdekeket az értékekkel. Biztos nem lesz olyan döntés vagy folyamat, ami mindenkinek jó, de hiszek abban, hogy közös munkával születhetnek olyan döntések, amelyekben mindenki talál értéket. Számomra a mindegy nem válasz. A közös megoldás viszont annál inkább.” – összegzett a sszakember, aki a német Klaus Barth-ot váltotta az elnöki székben.

„Én menedzser vagyok, aki nem utasít, hanem összefog embereket, csapatot alkot, célokat határoz meg és elkötelezetten dolgozik. Meggyőződésem, hogy ideje foglalkozni azzal, hogy mi az, ami szórakoztató, mi az, ami eladható ebben a sportban. Hiszek abban, hogy nem cirkuszra van szükség, hanem egy határozott, innovatív, modern jövőképre.” – tette hozzá Pintyőke Marcell.

A berlini kongresszuson az is eldől, hogy Magyarország rendezheti a 2024-es klubvilágkupát – adta hírül a Magyar Tekeszövetség. 

Részletek

Teke – Bajnok a Szeged és a Ferencváros

Megvannak a bajnokok a tekézőknél. A nőknél az FTC, a férfiaknál pedig a Szeged szerezte meg az aranyérmet.

A Zengő Alföld Szegedi TE csapata beállította a BKV Előre rekordját. A Tisza-partiak ugyanis megszerezték a férfi teke bajnokság aranyérmét, miután a szuperliga rangadóját játék nélkül megnyerték. A Szegednek ez a 14. bajnoki serlege. Erre korábban a BKV Előre volt képes a 80-as 90-es években. A nőknél már múlt héten eldőlt a bajnokság: ott a Ferencvárosé lett az aranyérem.

Részletek

Világjátékok – Bemutatkozhat a teke a rangos multisport-versenyen

Bemutató sportág lett a teke a Világjátékokon – erről a Nemzetközi Bowling és Tekeszövetség értesítette a sportág hazai szövetségét.

Pintyőke Marcell, a Magyar Tekeszövetség elnöke úgy látja, hogy beérett az elmúlt években végzett diplomáciai munka. „Persze nem csupán diplomáciáról van szó, hiszen a sportág évről évre bizonyít a nagy nemzetközi világversenyeken. Egyre több törekvés volt arra is, hogy minél több országban tekézzenek. Azzal pedig, hogy az olimpián kívüli sportágak négyévente megrendezendő multisport-versenyén bemutatkozhatunk, újabb lökést ad majd a tekének. Magyar szempontból különösen örömteli hír ez, mivel az egyik legsikeresebb nem olimpiai sportág vagyunk. Egyéniben és csapatban is rendre dobogóra állnak a mieink a világbajnokságokon” – mondta Pintyőke Marcell.

Azt még nem lehet tudni, hogy a 2022-es Világjátékokon egyéniben, vagy csapatban rendeznek-e versenyt. Információink szerint a nemzetközi szövetség a soron következő kongresszusán tájékoztat erről. A Világjátékokat mindig a nyári olimpia utáni évben rendezik meg. Eredetileg idén lett volna, de az tokiói olimpia elhalasztása miatt 2022-ben rendezik meg az egyesült államokbeli Birminghamben. 

Részletek

Ismét pályán a tekések

Folytatódnak a 2020/2021. évi Nemzeti Teke Csapatbajnokságok. A hazai szövetség elnökségének határozata alapján az elmaradt mérkőzéseket az előttünk álló hétvégétől kezdve rendezik meg.

Az elhalasztott találkozók pótlása után, február 20-tól folytatódnak a csapatbajnoki fordulók.

„A mérkőzések továbbra is zártkörűek, azaz nézők nélküliek lesznek. Igazodva a kormány járványügyi intézkedéseihez, a mérkőzések során a létesítményben tartózkodó személyek közül mindenkinek kötelező lesz a maszkhasználat. Ezalól kivételt csak az éppen gurító játékosok képeznek. Bízunk benne, hogy a szabályozások betartása mellett biztonságosabb körülmények között folytatódhatnak a bajnokságok” – nyilatkozta Bátor Gábor, a Magyar Tekeszövetség főtitkára.

Részletek

Hazai versennyel nyitottak a tekézők

Elstartolt az év a tekézőknél. A biztonsági előírások betartása mellett, zárt kapuk mögött rendezték meg a Zengő Alföld Szegedi TE a hagyományos év eleji viadalát.

A Zengő Alföld-kupa néven lebonyolított versenyen ezúttal nem indultak külföldiek. „Gyakorlatilag a magyar válogatott játékosok mind parkettre léptek Szegeden, egy jó kis erőfelmérő volt mindenkinek. Ezúttal nők és ifjúsági versenyzők is gurítottak.” – számolt be az eseményről Karsai Ferenc, a Zengő Alföld Szegedi TE elnöke.

A férfiaknál Kiss Tamás győzött, míg a nőknél Csongrádi Gyöngyi lett első. A tornán utánpótlás korú versenyzők is gurítottak. A lányoknál Bálintfy Cintia szerezte meg az elsőséget, míg a fiúk mezőnyében ezúttal Karsai Dániel volt a legjobb.

A tekézőknél a januári szegedi verseny nagy hagyományokkal rendelkezik. Az A-kategóriás viadal egyben világranglista versenynek számított az elmúlt közel 20 évben, ám ezúttal a pandémia miatt nem lehetett megrendezni.

Részletek

Teke – Megvannak az országos bajnokok!

A tekéseknél még a „járványügyi lezárások” előtt országos bajnokokat avattak egyéniben. A sportágban az egyéni ob-t egy torna keretében bonyolítják le.

A nők Egerben gurítottak. Ott az egyénit Domján Tímea (Ipartechnika), a sprint ob-t Pásztor Enikő (Rákoshegyi VSE), az összetettet pedig Sass Edit (Ipartechnika Győr) nyerte.

A férfiak versenyére Répcelakon került sor. Mindhárom kategóriában Zapletán Zsombor (Zengő Alföld Szegedi TE) győzött.

Bátor Gábor főtitkár szerint örömteli dolog, hogy a járványügyi szabályokat betartva, eredményes országos bajnokságokat tudtak rendezni.

„Zárt kapuk mögött, nézők nélkül zajlottak a versenyek, de lényeg, hogy idén is tudtunk országos bajnokokat avatni. Bízunk abban, hogy a lehető leghamarabb ismét felülhetnek a lelátókra a szurkolók.” – mondta a Magyar Tekeszövetség főtitkára.   

Eredmények

Női egyéni országos bajnokság, Eger

Napi egyéni

  1. Domján Tímea (Ipartechnika Győr)
  2. Simon Petra (Rákoshegyi VSE)
  3. Sass Edit (Ipartechnika Győr)

Sprint

  1. Pásztor Enikő (Rákoshegyi VSE)
  2. Lovász Krisztina (Tatabányai SC)
  3. Sass Edit (Ipartechnika Győr) és Fuit-Sinka Cintia (FTC)

Összetett

  1. Sass Edit (Ipartechnika Győr)
  2. Domján Tímea (Ipartechnika Győr)
  3. Simon Petra (Rákoshegyi VSE)

Férfi egyéni országos bajnokság, Répcelak

Napi egyéni

  1. Zapletán Zsombor (Zengő Alföld Szegedi TE)
  2. Kiss Norbert (Zengő Alföld Szegedi TE)
  3. Pintér Károly (Répcelaki SE)

 

Sprint

  1. Zapletán Zsombor (Zengő Alföld Szegedi TE)
  2. Horváth Zoltán (Répcelaki SE)
  3. Kiss Norbert (Zengő Alföld Szegedi TE) Rácz Róbert (Szegvári TSE)

Összetett

  1. Zapletán Zsombor (Zengő Alföld Szegedi TE)
  2. Kiss Norbert (Zengő Alföld Szegedi TE)
  3. Molnár Pál (Répcelaki SE)
Részletek