Dr. Dézsi Csaba András:  Örülünk, hogy vendégül láthatjuk a világ legjobb tekecsapatait!

A teke egy olyan sportág, amelyet az idősek és a fiatalok is egyaránt gyakorolhatnak, ezért nem csoda, hogy reneszánszát éli, fogalmazott Dr. Dézsi Csaba András.

Győr polgármesterét a 2022-es teke BL Final Four sajtócsapata abból az apropóból kérdezte, hogy a „folyók városa” ad otthont a rangos verseny női küzdelmeinek.

A város kiemelkedően támogatja a sportéletet és büszke a sportolóira. A teke sportág meghatározó alakjai közé tartozik pl. Mráz László, kétszeres világbajnok, aki 97-szer ölthette magára a címeres mezt.  Az elmúlt évben, Győr királyi várossá válásának 750. évében, adta át az önkormányzat az ötszörös világbajnok Kristyán Zsuzsáról, a magyar tekesport koronázatlan királynőjéről elnevezett tekepályát. Itt guríthatnak majd a legjobbak is a Bajnokok Ligája négyes döntőben. Kristyán Zsuzsa egyébként ötszörös világbajnok, háromszoros magyar bajnok és világkupa-győztes is volt. Köszönjük a Magyar Teke Szövetségnek a verseny szervezését, lebonyolítását, és azt, hogy Győr lehet az egyik házigazda” – mondta a polgármester, aki hozzátette: hobbiszinten ő is szívesen tekézik, a szabadidejében szokott gurítani a baráti társaságával együtt.

A nőknél a német Bamberg, a horvát Rijeka, az osztrák Neunkirchen és a romániai Marosvásárhely harcolta ki négyes döntőbe jutást.

A férfiaknál két német csapatot láthatunk Magyarországon, miután a Zerbst és a Raindorf is bejutott a legjobb négy közé, de ott lesz a szlovák Podbrezova és az olasz Neumarkt is. A férfi mezőny Pápán lép pályára.

Az idei Bajnokok Ligája négyes döntőjének első versenynapja április 2-án lesz. Ekkor az elődöntőket bonyolítják le mindkét városban, a helyosztókra, azaz a bronzmeccsekre és a finálékra április 3-án kerül sor.

Részletek

Teke BL – Megvannak a résztvevők, több magyar kiválóság gurít a nemzetközi csapatokban

Kialakult a BL Final Four mezőnye a tekézőknél. A sportág történetében először adhat otthont Magyarország a rangos sporteseménynek.

A férfiaknál két német csapat guríthat, miután a német Zerbst és a Raindorf is bejutott a legjobb négy közé. Láthatjuk továbbá a szlovák Podbrezovát és az olasz Neumarkt együttesét is.

A nőknél a német Bamberg, a horvát Rijeka, az osztrák Neunkirchen és a romániai Marosvásárhely harcolta ki négyes döntőbe  jutást.

Pintyőke Marcell, a nemzetközi és a hazai szövetség elnöke elmondta, Magyarország számára történelmi jelentőségű a Bajnokok Ligája négyes döntője. „Európa legjobb csapatai és játékosai mérkőznek meg egymással. A sportág történetében először mi lehetünk a házigazdák. Ez nemcsak öröm, hanem felelősség és küldetés is. Azt várom ettől az eseménytől, hogy közelebb kerül a tekesport az emberekhez, és Európa is felfigyel a magyar pályákra és lehetőségekre” – összegzett a sportvezető.

A Magyar Tekeszövetség információi szerint a nők Győrben, a férfiak pedig Pápán gurítanak április 2-án és 3-án. Az első nap az elődöntőket, a másodikon pedig a helyosztókat, azaz a bronzmeccseket és a döntőket rendezik meg.

Több magyar résztvevője is lesz a négyes döntőnek. Ott lesz a férfiaknál Kiss Tamás (KK Neumarkt), aki egészen elképesztő 720 fás eredménnyel szerzett pontot csapatának a negyeddöntőben. Ugyancsak a Neumarkt együttesét erősíti a szerb válogatott Zavarkó Vilmos is. A női mezőnyben a KK Mlaka Rijeka csapatának tagja Méhész Anita és Sáfrány Anita, és természetesen a Marosvásárhelyben több romániai magyar tekés is van. 

Részletek

Teke BL – Hátrányban a Szeged

Hátrányból várhatja a szombati BL-nyolcaddöntőt a Zengő Alföld Szegedi TE. A Tisza-partiak férfi tekecsapata 6-2-es vereséget szenvedett a német Raindorf otthonában.

A Németországban érvényben lévő Covid-protokoll miatt a magyar csapat nem tudott teljes létszámmal kiutazni Németországba, így nem a legerősebb összeállításban lépett pályára.

Karsai Ferenc, a szegedi klub elnöke elmondta, a szombati visszavágón – mindezek ellenére – van esély úgy nyerni, hogy az továbbjutást érjen.

„Erős csapatról van szó, hiszen a szezonban veretlenek a Bundesligában, de hazai pályán bízom benne, hogy tudunk fordítani, és folytathatjuk szereplésünket a Bajnokok Ligájában. Az odavágót csak így lehetett megoldani, de ez már a múlté…”- összegzett a sportvezető.

A Bl-nyolcaddöntő visszavágóját szombaton rendezik meg Szegeden.

Részletek

Teke-vb: Ötödik helyek Lengyelországban

Vb-pontszerző helyek! A nők után a férfi tekeválogatott is ötödik lett a lengyelországi világbajnokságon – adta hírül a Magyar Tekeszövetség. Jövőre egyéni vb-t rendeznek, a következő csapat-világbajnokságnak pedig Magyarország ad otthont 2023-ban.

A lengyelországi világbajnokság negyeddöntőjében a nők a szerbektől kaptak ki 6-2-re, míg a férfiak ugyancsak 6-2-re maradtak alul Ausztriával szemben, ezzel eldőlt, hogy ezen a vb-n egyik válogatott sem jut be a legjobb négy közé.

A negyeddöntőben a nőknél Peténé Bruszt Krisztina – újoncként – egyéni csúcsot gurítva 636 fával zárt.  

A Magyar Tekeszövetség elnöke szerint közel volt a legjobb négy a válogatottak számára. „Most mindkét nemzeti csapatunk ötödikként végzett. Több újoncot is avattunk, a cél az, hogy a 2023-as hazai vb-re újult erővel indulva, erősebbek legyünk. Természetesen addig még nagyon sokat kell dolgozni, jövőre egyéni világbajnokság lesz” – mondta Pintyőke Marcell, aki egyben a Nemzetközi Tekeszövetség elnöke is.

Az idei csapat-világbajnokságnak Tarnowo Podgórne ad otthont. 

Részletek

Teke-vb: Jó kezdés!

Mindkét válogatottunk jól kezdte a tekecsapat-világbajnokságot. A Lengyelországban zajló világversenyen a nők és a férfiak is felülmúlták a hazaiakat.

A Magyar Tekeszövetség információi szerint a női válogatott 7-1-re, a férfi nemzeti csapat pedig 5-3-ra győzött Lengyelország ellen.

Pintyőke Marcell korábban úgy nyilatkozott, mindkét válogatottnak esélye van a négy közé jutni, aztán onnan bármi megtörténhet.

A nemzeti csapatok némileg megfiatalodtak: újoncokat is avatnak a lengyelországi világbajnokságon, de természetesen gurít Kiss Norbert, Kiss Tamás és Kakuk Levente, a nőknél pedig ott van Méhész Anita vagy Sass Edina.

Az idei csapat-világbajnokságnak Tarnowo Podgórne ad otthont. 

Részletek

Kezdődik a teke-vb!

Ismét pályán a magyar tekések! Tarnowo Podgórne ad otthont az idei csapat-világbajnokságnak. A hazai szövetség elnöke – aki a nemzetközi szövetséget is irányítja – abban bízik, hogy mind a nők, mind a férfiak bejutnak a legjobb négy közé a lengyelországi vb-n.

Csányi Béla óta tudjuk, hogy a teke az bizony egy elég magyar specifikus sportág. A világversenyeken rendre jól teljesítenek a mieink, és erre minden esély megvan ezúttal is. Apropó Csányi Béla! A „tekesport Puskása” jelenleg szövetségi kapitányként irányítja a válogatottakat, munkáját a nőknél Sáfrány Anita, a férfiaknál pedig Juhász Tibor segíti szövetségi edzőként.

Mind a női, mind a férfi válogatott a lengyelek ellen kezdi a világbajnokságot. Pintyőke Marcell, a hazai és a nemzetközi szövetség elnöke úgy látja, sokat fejlődött az utóbbi időben a sportág. „Minden válogatott egyre magasabb színvonalon játssza ezt a játékot. Bízom benne, hogy a magyarok ezúttal is remekelnek majd. A lényeg, hogy mindkét nemzeti csapatunk ott legyen a legjobb négy között, és erre minden esély megvan.” – mondta a sportvezető, aki hozzátette: az elmúlt időszakban megfiatalodott a válogatott.

„Fiatalok is lehetőséget kapnak a lengyelországi világbajnokságon, de természetesen ott vannak a világklasszisaink is. Gurítani fog Kiss Norbert, Kiss Tamás, Kakuk Levente, a nőknél pedig ott lesz Méhész Anita vagy Sass Edina” – mondta Pintyőke Marcell.

Részletek

Tekesport – Magyar sikerek a nemzetközi kupákban

Ismét bizonyítottak a magyar tekések. A nemzetközi kupák idei kiírásában volt magyar siker és dobogós hely, de az idegenlégiósok is jól teljesítettek.

Befejeződtek a nemzetközi teke kupák. A nőknél magyar győzelem született az NBC Kupában! Az Ipartechnika Győr SE a németországi Lorsch-ban a német KV Liedolsheim együttesét győzte le a döntőben 5-3-ra.  

A férfi Európa-kupa küzdelmeinek a szlovéniai Kranj adott otthont, ahol a Répcelaki SE bronzérmet szerzett. Közel állt az éremszerzéshez a Ferencváros női együttese is, de a zöld-fehérek végül a horvátországi Ototac-ban negyedikként zártak a világkupán.

A nemzetközi teke kupákban volt azért idegenlégiósként magyar győztes: a válogatott alapembere, Méhész Anita a horvát KK Mlaka Rijeka csapatával győzött a világkupán. Ugyancsak idegenlégiósként Szél Tibor ott volt a négyesdöntőben és a szerb Spartak 024 Subotica együttesével végül negyedik lett az NBC Kupában..  

A tekézőknél ez hagyománynak számít, hogy a nemzetközi európai kupákat egy időben rendezik meg, ez alól kivétel a Bajnokok Ligája.

Részletek

Teke – A Nemzetközi Tekeszövetség elnöke továbbra is irányítja a magyar szövetséget

Pintyőke Marcell maradt a Magyar Teke Szövetség elnöke. A sportág tisztújító közgyűlésén eldőlt, hogy a Nemzetközi Teke Szövetség elnökeként is tevékenykedő sportvezető 2025-ig irányíthatja a hazai szövetséget.

Pintyőke Marcell harmadik ciklusát kezdi meg. Az alelnök Batki Dávid Veronika maradt, az elnökségben pedig Hegyi Dávid, Horváth Viktor, Kiss Viktor, Szarvas Balázs és Wagner Mihály kapott helyet.

Pintyőke Marcell elmondta, három pontban határozták meg a célokat.

„Mindenekelőtt fontos az utánpótlás és az edzőképzés. A múlt hónapban Szlovéniában a magyar válogatottak több érmet is begyűjtöttek. Ez azt jelzi, hogy jó úton járunk, de sok feladat áll még előttünk. Nagy hangsúlyt kapnak a jövőben a stratégiai fejlesztések, valamint a digitalizáció” – mondta Pintyőke Marcell.

Részletek

11 érmet szereztek a fiatal magyar tekések

Magyar sikerek az U23-as teke-világbajnokságon. A szlovéniai Kranjban és Kamnikban megrendezett vb-n a csapatversenyeken szoros végeredmény alakult ki a női mezőnyben.

A magyarok 3342 fával végeztek a harmadik helyen. A fiúk 3450 ütött fával az 5. helyen zártak. Később a tandemben két párosunk is a dobogón végzett, Karsai Dániel-Ivanyik Richárd és Cserpnyák Martin-Németh Máté is a harmadik helyen fejezte be a vb-t. Tóth Katalin két bronzéremmel végzett a világversenyen. Előbb egyéniben, majd összetettben is harmadik lett, így a magyar küldöttség az U14-eseket, az U18-asokat és az U23-asokat egybevéve 11 érmet szerzett.

Részletek

Teke – Két világbajnoki cím tandemben

Fiatal tekéseink odatették magukat, ugyanis mind a fiúknál, mind a lányoknál világbajnoki címet ünnepelhetett a magyar küldöttség Szlovéniában.

Magyar világbajnoki címek a Szlovéniában zajló utánpótlás világversenyen. Az U18-asoknál kedden a tandem kategóriában avattak világbajnokokat. A fiúknál Cserpnyák Martin és Oswald Dániel világbajnoki címet szerzett, akárcsak a lányoknál a Hegedűs Tímea, Pásztor Enikő. Korábban a Kranj és Kamnik városában zajló világversenyen a fiúcsapat vb-ezüstöt nyert.

Részletek