A magyar szkanderesek nyerték a Gólem Kezét

Tizenegy magyar arany aranyérem született a Csehországban megrendezett szkander Európa Kupán. A Golem’s Hand, vagyis a Gólem Keze elnevezésű rangos nemzetközi tornán Magyarország nyerte a nemzetek versenyét.

 

A csehországi Hlukban lebonyolított viadalon a magyar küldöttség a junior, a felnőtt és a masters korosztályok küzdelmeiben a 11 győzelem mellett nyolc ezüst- és négy bronzérmet is szerzett, ezzel az országok közötti pontversenyben is az élen végzett.

„Nagyon jó megmérettetés volt az Európa Kupa a versenyzőink számára, ahol a házigazda csehek mellett Szlovákia, Lengyelország és Ausztria legjobbjaival is összemérhették erejüket. Elsősorban a májusi Európa-bajnokságra készülünk, amelynek remek felkészülési állomása volt ez a verseny, az elért eredmények pedig kifejezetten biztatóak” – értékelt Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Az idei szkander és paraszkander Eb-t a görögországi Loutrakiban rendezik meg május 17. és 22. között.

Részletek

Kilenc magyar arany a V4-ek szkander versenyén

Összesen húsz érmet gyűjtöttek a magyar válogatott szkanderesek a 15. alkalommal megrendezett Junior Visegrád Grand Prix-n, amely nagyon színvonalas versengést hozott. A sárosdi megmérettetésre a V4-es országok mellett Horvátországból és a távoli Dél-Koreából is érkeztek sportolók, így összességében hat nemzet legjobbjai álltak asztalhoz.

 

A 131 szkander és paraszkander versenyzőből álló erős mezőnyben – köztük harminc magyar junior – a jobb, illetve balkezes versenyszámokat követően legjobbjaink kilenc elsőséget, hét második és négy harmadik helyet szereztek. Az eredménnyel Magyarország az nemzetek versenyét is megnyerte, megelőzve Szlovákiát és Lengyelországot.

A V4-ek szkanderversenyét azért indították el, hogy a juniorkorú versenyzők a nemzetközi színtéren is rutint szerezhessenek.

Részletek

Jön a V4-ek szkanderversenye

Szombaton asztalhoz állnak a fiatal szkanderosok. A sárosdi versenyen ráadásul nemzetközi megmérettetésen fejlődhetnek a magyar válogatott versenyzők, ugyanis 15. alkalommal rendezik meg a Junior Visegrád GP-t.

„Minden évben nagy várakozással tekintünk a februári verseny elé, hiszen ezekben a fiatalokban van a sportágunk jövője. A visegrádi országok legjobbjai ellen versenyezhetnek a magyar válogatott tagjai és mindenki, aki elindul ezen a GP-n”- mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Tavaly a felvidéki Jánosháza adott otthont ennek a versenynek. Akkor a magyarok 5 aranyérmet, 3 ezüstérmet és 5 bronzérmet szerzett.

A V4-ek szkanderversenyét azért indították, el hogy a junior korú versenyzők nemzetközi színtéren is rutint szerezhessenek. A viadal integrált, így mozgáskorlátozott kategóriában is indulhatnak versenyzők.

Részletek

Szkander – Túl az első Eb-kvalifikációs versenyen

Kecskemét adott otthont a 2019-es nyílt országos szkander bajnokságnak. Az esemény egyben Eb-kvalifikációs verseny is volt. Az országos bajnokságra több száz nevezés érkezett, az idei kontinensbajnokságot pedig a görögországi Loutrakiban rendezik meg.

 

„Jó látni, hogy évről évre egyre több szkanderos kezd el az egyes klubokban versenyezni. Az évadnyitó is bebizonyította, hogy a sportágunk egyre népszerűbb”- fogalmazott Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

A sportvezető kifejtette: az évadnyitó után lesz még egy Eb-kvalifikációs viadal, ez a szlovákiai Senec Hand Szkander Európa Kupa lesz. „Az utóbbi években egyre sikeresebb válogatottal veszünk részt a kontinensbajnokságokon. Bízom benne, hogy 2019-ben is jól teljesítenek a magyar válogatott versenyzők” – összegzett Csabai Attila.

Részletek

Magyar érmek a bresciai szkander Világkupán

Négy éremmel zártak a magyar szkanderesek a bresciai Világkupán. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint a Dóró Zsolt szövetségi kapitány által irányított csapatból a junior Kozák Máté aranyérmet szerzett, miután a 80 kilósok között jobb kézzel nem talált legyőzőre. Ezüstérmes lett Nemes Levente ugyancsak jobb kézzel a junior +90 kilogrammos kategóriában és a nehézsúlyú Németh Róbert a felnőttek között (ballal). Németh a 2. helyezése mellé egy bronzérmet is begyűjtött jobb kézzel.

 

„Az érmeseinken kívül további értékes pontszerző helyezésekkel gazdagodtunk. Reinhofer Balázs (masters, 80 kg, jobb kéz) ugyanis 4. lett, akárcsak Németh Balázs (junior, 80 kg, jobb kéz). A felnőtt kategóriában Lőczi János (80 kg, bal kéz) hetedikként zárt” – nyilatkozta a Világkupa után Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Részletek

Szkander Világkupa – Eredményes volt a paraszkander-válogatott

Harmadik lett a magyar paraszkander-válogatott a lengyelországi Világkupán. Rumia adott otthont a hagyományos lengyelországi VK-nak, amelyen a magyar színeket Rojkó Zoltán, Fenyvesi József, Simon Dániel, Hernyák Imre és csapatvezetőként Szabó Ozor János képviselte. Azt már megszokhattuk, hogy ebben a sportágban a magyarok rendszerint jól teljesítenek a nemzetközi megmérettetéseken, ez ezúttal sem volt másképp.

 

A magyar csapat a profi liga legjobbjaival pózol a fotósok előtt

„A mieink jól szerepeltek, összesen 4 arannyal, 2 ezüsttel és 3 bronzéremmel fejezték be a Világkupát (szkanderben külön versenyeket rendeznek jobb, illetve bal kézzel…a szerk.). A válogatott egyik tagja, Rojkó Zoltán open kategóriában is elindult, ott végül második lett. A magyar nemzeti csapat tagjai a nagy világversenyeken általában jól teljesítenek, így volt ez a legutóbbi világbajnokságon, a Nomád Világjátékokon, és nem volt másképp a lengyelországi Világkupán sem. Azon kevés sportágak egyike vagyunk, amelyek a paraversenyzőket ugyanúgy kezelik, mint az ép társaikat.” – értékelt Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Részletek

Szkander-vb: 3 arany, 1 ezüst, 1 bronz

Véget ért a szkander-világbajnokság Törökországban. A magyar küldöttség 5 éremmel – 3 arannyal, 1 ezüsttel és 1 bronzzal – zárta a világversenyt.

 

A felnőtteknél Kőváriné Ivánfi Brigitta kétszer is dobogóra állt. A női 70 kilogrammos kategóriában előbb bal kézzel bronzérmes lett, majd jobbal a második helyen végzett.

A magyar klasszis masters kategóriában is elindult, ott mindkét kézzel szerzett egy-egy világbajnoki aranyérmet. Az ötödik magyar érmet Józsa Mihály szerezte, miután a grandmasters kategóriában, a 75 kilogrammosoknál világbajnok lett.

A 40. szkander- és paraszkander-világbajnokságnak a törökországi Antalya adott otthont. A világversenyen 50 ország 1160 indulója állt asztalhoz.

Részletek

Szkander-vb: Ivánfi Brigitta felnőtt kategóriában is nyert érmet

Kőváriné Ivánfi Brigitta tovább folytatta menetelését a szkander-világbajnokságon. A magyar versenyző ezúttal a női 70 kilósok felnőtt kategóriájában is dobogóra tudott állni.

 

Ivánfi Brigitta bronzéremmel folytatta szereplését a törökországi szkander- és paraszkander-világbajnokságon. A nők 70 kilogrammos kategóriájában versenyző szkanderos korábban – ezen a vb-n – már szerzett két világbajnoki aranyat, akkor a masters korosztályban győzött. Bár a világbajnokságnak nincs még vége, kijelenthető: Ivánfi Brigitta lesz a magyar válogatott legeredményesebbje ezen a vb-n.

„Eddig négy érmet gyűjtöttünk itt Antalyában, de abból három arany, ebből a szempontból jók az érzéseim, viszont voltak olyan válogatottak, akik sajnos nem tudták azt hozni, ami bennük volt, vagy amit vártunk tőlük” – összegzett Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Részletek

Ivánfi Brigitta újabb világbajnoki címe

Újabb magyar sikerekkel folytatódott a szkander-világbajnokság. A nemzeti csapat eddig három aranyérmet szerzett Törökországban.

 

Megvan a magyar küldöttség második és harmadik aranyérme! A törökországi Antalyában zajló szkander- és paraszkander-világbajnokságon Kőváriné Ivánfi Brigitta a masters 70 kilogrammos kategóriában a bal kézzel megszerzett vb-arany után jobb kézzel sem talált legyőzőre, ezzel megszerezte a második vb-címét Törökországban. A folytatásban a grand masters 75 kilogrammos kategória eredményhirdetésekor is szólt a magyar himnusz ugyanis Józsa Mihály világbajnok lett. A 21 fős magyar válogatott eddig három aranyéremmel büszkélkedhet a 40. szkander- és paraszkander-világbajnokságon, amelynek küzdelmei vasárnapig tartanak.

 

A világbajnokság versenyei a Sport1-en és a Sport2-n is láthatóak.

Részletek

Kőváriné Ivánfi Brigitta masters világbajnok!

Kőváriné Ivánfi Brigitta bombaformában van. A világklasszis szkanderos világbajnok lett Antalyában.

 

Törökországban zajlik a szkander- és paraszkander-vb, ahol Kőváriné Ivánfi Brigitta megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét. A magyar versenyző a masters kategóriában a női 70 kilósok között bal kézzel nem talált legyőzőre.

Korábban a válogatott több junior és paraversenyzője is pontszerző lett – tudtuk meg a Magyar Szkander Szövetségtől. A magyar válogatottban ezúttal 21 versenyző kapott helyet.

Eddigi magyar eredmények:

–          Verbóczki Luca, jobb kéz, junior lány 60 kg, 5. hely

–          Verbóczki Luca, bal kéz, junior lány 60 kg, 9. hely

–          Farkas István, bal kéz, 5. hely, mozgássérült junior +55kg

–          Simon Dániel, bal kéz, 6. hely, mozgássérült junior +55kg 

–          Rojkó Zoltán, bal kéz, 6. hely, mozgássérült felnőtt 90kg

–          Fenyvesi József, bal kéz, 7. hely, mozgássérült felnőtt 60kg

Részletek