Szkander – Gála és VK után

Nem tétlenkednek a szkanderosok. A sportág hazai legjobbjai a halásztelki profi gála után több versenyen is asztalhoz álltak, amellett a szkandert is népszerűsítették.

A válogatott előbb a szlovákiai világkupán szerepelt eredményesen, hiszen több érmet is begyűjtöttek a legjobbak. Ezután a balatonedericsi országos bajnokságon lehetett látni a keret tagjait, ahol népes mezőny vett részt.

„A szkanderosok mindig is tettrekész emberek voltak. Ez pedig ezen a nyáron is kiderült. A profi gála, az ob és a világkupa mellett a Dóró Team a Zánkai Erzsébet Táborban népszerűsíti a sportágat a gyerekek körében” – számolt be a közelmúlt történéseiről Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Dóró Zsolt szövetségi kapitány elmondta, jövőre is folytatják a sportág népszerűsítését. „Négy héten keresztül találkozhatnak velünk a táborozók Zánkán. Nem gondoltam volna, hogy ennyire tetszik majd a szkander a gyerekeknek. Nagyon aktívak, egy-egy alkalommal több száz gyereket mozgatunk meg. Úgy gondolom, hogy ez egy sikeres projekt” – tette hozzá a szövetségi kapitány.  

Részletek

Judgement Day Professional Cup – Sorsoltak a gálára

Sorsoltak a Judgement Day Professional Cup-ra. A Danubius Hotel Heliaban megrendezett eseményen megjelentek a kupán asztalhoz álló világsztárok. A pénzdíjas gálát Halásztelken rendezik meg szombaton.

Csabai Attila szerint szükség van ilyen rendezvényekre, hiszen ez az egész szkandertársadalomra pozitívan hat.

„Akik itt versenyeznek most, világsztárok. A szkanderosoknak erőt ad egy ilyen rendezvény a folytatásra, de természetesen bízunk abban, hogy további fiatalokat tudunk toborozni ezáltal” – mondta a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

A sorsoláson a Nemzeti Versenysport Szövetséget dr. Mészáros János elnök, Vargáné Andrejkó Edina főtitkár, és Varga István elnökségi tag képviselte.

Mészáros János szerint komoly fejlődésen ment keresztül a Magyar Szkander Szövetség. „Mindig örömmel veszek részt a sportág rendezvényein. Egyre erősebbek, és egyre színvonalasabb versenyek házigazdái a szkanderosok. Ez a mostani is ilyen, hiszen korábban Magyarországon ehhez fogható profi gálát nem láthattunk.” – mondta a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke.

Az eseményen jelen volt a Magyar Paralimpiai Bizottság főtitkára, Urr Anita is, aki elmondta, a szkanderosoknak mindig fontos volt a parasportolók segítése, versenyeztetése. „A Csabai Attila vezette elnökség kiemelkedő munkát végez, és örömteli, hogy minden versenyükön vannak parasportolók. A halásztelki gálán is láthatjuk a legjobbakat.” – mondta a főtitkár.

Részletek

Ilyet még nem látott az ország – Szupersztárok a Judgement Day Professional Cup-on

Világ és Európa-bajnokok részvételével rangos nemzetközi versenyt rendez a Magyar Szkander Szövetség. Szombaton Halásztelek ad otthont a Judgement Day Professional Cup-nak.

A 10 ezer dollár összdíjazású gálán láthatjuk többek között a nyolcszoros világbajnok bolgár Sasho Andreevet, a világ- és Európa-bajnok George Tsvetkovot ugyancsak Bulgáriából, vagy a románok ötszörös világbajnokát, Ion Oncescut.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, a szervező bizottság vezetője elmondta, a Judgement Day Professional Cup-nak minden bizonnyal motiváló hatása lesz a hazai szkander társadalomra.

„Olyan sok nehézség volt az elmúlt időszakban. A lezárások miatt sokszor az edzés is nehézkes volt, a versenyekről nem is beszélve. A Magyar Szkander Szövetség igyekezett az egyes viadalokat megrendezni, a törvények betartásával természetesen. A sok bizonytalanság után jó lesz egy ilyen világszínvonalú gálán megmutatni, hogy a sportágunk – ha úgy tetszik – megerősödve került ki az elmúlt időszakból.” – mondta a sportvezető, aki egyben betölti a Világ- és az Európai Szkanderszövetség alelnöki tisztségét is.

Részletek

Szkander – A fiatalok több kategóriában is meglepetést okoztak a Nemzeti Döntőn

Erősödik az utánpótlás a szkanderosoknál. A sportágban legutóbb a XXXI. Nemzeti Döntőt rendezték meg. A Gemenc Kupa elnevezésű rangos verseny egyben válogató is volt a grúziai világbajnokságra.

Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta, közel 300 nevezés volt a Nemzeti Döntőn, amely bebizonyította: jó úton halad az utánpótlás ebben a sportágban.

„A tehetséges utánpótláskorúak abban a fázisban vannak, amikor már a felnőttek között is megmutathatják magukat. Ebből kifolyólag több meglepetés is volt. A fiatalság nem csak jól szerepelt, hanem sok helyen trónfosztás is volt.” – összegzett a sportvezető, aki a Világszövetség mellett az Európai Szkander Szövetségnél is alelnöki tisztséget tölt be.

Az elmúlt másfél évben – mint minden sportágban – nem lehetett annyi versenyt lebonyolítani, mint ’békeidőben’. Éppen ezért speciális gépeket kaptak a klubok, amelyeken a versenyzők készülhettek az ’újranyitásra’. Ez meg is látszott, hiszen a legjobb szkanderosok alaposan kigyúrták magukat az elmúlt hónapok alatt. 

Részletek

Szkander – Az egyik legrangosabb hazai verseny következik

Jön a Nemzeti Döntő a szkanderosoknál. A válogatottak ezen a versenyen is kvalifikációt szerezhetnek a szeptemberi világbajnokságra.

A Nemzeti Döntőnek Halásztelek ad otthont. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint a szombati versenyt nézők nélkül rendezik meg. Az előzetes várakozások szerint a nemzeti csapat minden nagyágyúja asztalhoz áll majd a XXXI. Gemenc Nemzeti Döntőn, amely az egyik legrangosabb hazai esemény a sportágban.

A magyar szkanderosok az utóbbi években Európa legjobbjai közé verekedték be magukat. A nagy nemzetközi versenyeken rendszerint dobogóra állnak a legjobbak, és várhatóan ez lesz a Georgiában megrendezendő őszi világbajnokságon is.

Részletek

A szkanderosok országos bajnoksággal nyitották az évet

A szkanderesek túl vannak az évad első versenyén. A répcelaki Répce Sportcsarnokban megrendezték a sportág országos bajnokságát.

Az ob egyben kvalifikáció is lesz a májusi kontinensbajnokságra, amelyet Litvániában rendeznek meg.

Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta, a répcelaki versenyre 231 nevezés érkezett.

„A legfontosabb ügyünk – a verseny mellett – az volt, hogy a járványügyi előírásokat betartsuk. Mindenki maszkban tartózkodhatott a csarnokban. Több kézfertőtlenítő pont volt az ob helyszínén, és folyamatos lázmérés is volt. A versenyzők külön zónákban voltak kategóriánként elhelyezve” – számolt be az elnök az ob-ról.

Azt már megszokhattuk, hogy a Magyar Szkander Szövetség versenyein több korosztály képviselteti magát. A felnőtt kategórián kívül ezúttal is több utánpótlás és masters kategória válogatottjai összecsaptak, sőt ebben a sportágban külön figyelmet szentelnek a parasportolókra is, így utóbbi kategóriában is avattak bajnokokat a zártkapus répcelaki versenyen.

Részletek

Szkander – Jön a répcelaki ob

Az ország legjobb szkanderosai megkezdik az új idényt. Répcelakon megrendezik ugyanis az országos bajnokságot – adta hírül a Magyar Szkander Szövetség. 

Az ob egyben kvalifikáció is lesz a májusi kontinensbajnokságra, amelyet Litvániában rendeznek meg.

Az országos bajnokság zártkapus lesz, emellett a járványügyi előírásokat maximálisan betartva állnak asztalhoz a legjobbak. A szövetség információi szerint a teljes magyar élmezőny ott lesz a Répcelaki Sportcsarnokban.

Azt már megszokhattuk, hogy a Magyar Szkander Szövetség versenyein több korosztály képviselteti magát. A felnőtt kategórián kívül több utánpótlás és masters kategória válogatottjai összecsapnak, sőt ebben a sportágban külön figyelmet szentelnek a parasportolókra is.

A répcelaki országos bajnokság szombaton 11.30-kor kezdődik, a finálékat pedig 16 órától rendezik meg.

Részletek

Isten éltesse a szkanderosokat!

Ünnepeltek a szkanderosok! A Magyar Szkander Szövetség idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját.

A sportág vezetői ebből az alkalomból ünnepi elnökségi ülést tartottak. A sopronkövesdi esemény után Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke elmondta: nem ilyen ünnepre készültek eredetileg, de fontosnak tartja, hogy egy ilyen jeles évfordulóról megemlékezzenek.

„Az volt a tervünk, hogy az idei Európa-bajnokságon, a kontinens legjobbjai körében ünneplünk majd. Azt az Eb-t Balatonfüreden rendeztük volna meg, de a COVID-19 közbeszólt.” – mondta Csabai Attila, aki a Világszövetség és az európai szövetség alelnöke is egyben.

Sopronkövesden edzőtábort is tartottak, valamint egy kisebb versenyt is lebonyolítottak.

Részletek

Sárváron álltak asztalhoz a magyar szkanderosok

Rangos viadalon vannak túl a magyar szkanderosok. A sportágban megrendezték a már hagyományosnak mondható sárvári országos bajnokságot. Az ob nemzetközi verseny is volt egyben, hiszen a magyar nemzeti csapaton kívül az osztrák válogatott is elindult.

„A szkanderosok számára mindig ünnepnek számít a sárvári ob. Még egy kiadós zivatar sem tudta megzavarni a versenyt, amely továbbra is remek felkészülési állomásnak számított a hazai TOP-szkandereseknek.” – összegzett Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke a sikeres országos bajnokság után.

A szervezők információi szerint több, mint 160 nevezés érkezett az ob-ra. „Ha a körülmények engedik, akkor a következő nagy megmérettetésünk a hazai rendezésű Világkupa lesz. A Judgement Day-t a tervek szerint október 17-én rendezzük meg a Fitparádé részeként, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Arénában.” – jegyezte meg a közeljövővel kapcsolatban Csabai Attila, aki a Szkander Világszövetség és az európai szövetség alelnökeként dolgozik a szkander népszerűsítéséért.

Részletek

Szkander – A mieink ezúttal is megszorongatták az ellenfeleket

Kilenc érem az Európa Kupán!

A magyar szkanderosok erejét már világszerte ismerik. A nemzeti csapat minden világversenyről tekintélyt parancsoló éremgyűjteménnyel tér haza. Nem volt ez másképp Szlovákiában sem.

A magyar szkander-válogatott tagjai kiváló teljesítménnyel 9 érmet begyűjtve zárták a sportág hagyományos júliusi Európa-kupáját. A világversenynek a szlovákiai Dobra Voda adott otthont ezúttal is, ahol Kőváriné Ivánfi Brigitta nagyot versenyzett. A világklasszis magyar szkanderos a 75 kilogrammos mezőnyben jobbal aranyérmes lett, míg ballal ezüstérmet szerzett.

Barzsó Henrietta a 65 kilósoknál két ezüsttel zárva, csak a súlycsoport világbajnokával nem bírt.

A junior mezőnyben Berdó Zoltán (65 kg) bal kézzel bronzérmes lett, Botta-Dukát Gábor pedig mindkét kézzel aranyérmet szerzett a +85 kilós kategóriában. A masters kategóriában is volt éremszerzés: Deák Lajos a +100 kilósoknál ballal bronz, jobbal pedig aranyérmes lett.

Dóró Zsolt szövetségi kapitány szerint a mieink ezúttal is hozták azt, amit tudnak. „Külön öröm, hogy a fiatalok nemzetközi mezőnyben is dobogóra tudtak állni. Nincs pihenő, Szlovákiából gyakorlatilag Balatonedericsre jöttünk edzőtáborba, ugyanis közeleg a következő magyar bajnoki forduló.” – mondta a kapitány.

A szkanderosoknál augusztus 15én rendezik meg az ob következő fordulóját, amelynek Sárvár lesz a házigazdája.

 

Részletek