Szkander – Tekintélyt parancsoló magyar éremhalmozás Svájcban

Maroknyi, ám annál eredményesebb magyar csapat vett részt a szkander világkupán Svájcban. A Dachsenben megrendezett viadalon a mieink öt aranyat, két ezüstöt és hat bronzot szereztek.

Kőváriné Ivánfi Brigitta duplázott, a világ- és Európa-bajnok klasszis jobbal és ballal is világkupa-győztes lett. Ugyancsak aranyérmes lett Németh Róbert és Yurai Scherbenov bal kézzel, az U23-asok között Verbóczki Luca, szintén ballal.

Verbóczki indult a felnőtteknél is, ott két érmet is begyűjtött, mivel jobbal második, ballal pedig harmadik lett. Ezenkívül az utánpótlás korosztályban jobb kézzel szerzett még egy bronzot. A dobogó második fokáig küzdötte fel magát Szánti Imre, miután a masters mezőnyben jobb kézzel ezüstérmesként végzett.

További bronzérmesek: Varga Veronika (bal), Barzsó Alexander (bal) és Eőry Barna (sub junior, bal), valamint Szánti Imre (masters, bal).

Részletek

Szkander-vb: Kőváriné Ivánfi Brigitta sporttörténelmi világbajnoki aranya!

Kőváriné Ivánfi Brigitta világbajnok lett. A világklasszis magyar szkanderos az antalyai vb-n a felnőtt mezőnyben szerzett aranyérmet a 65 kilogrammosok között, bal kézzel.

Ez az első felnőtt vb-elsősége! Korábban négyszer győzött a masters mezőnyben világbajnokságon, és ugyanennyiszer Európa-bajnokságon. Mindezek mellett hatszor lett Európa legjobbja a felnőttek között. A szkanderosoknál a szabályok megengedik, hogy valaki egy világversenyen mastersben és felnőttben is induljon. „Ezen a vb-n én most ’csak’ a felnőtt, vagy ahogy a sportágban nevezik, senior kategóriában indulok. Ballal kezdtem, és annak ellenére, hogy sérüléssel is bajlódtam, elég jól sikerült lezárni ezt a versenynapot. Augusztus végén kézműtétem volt, a vállam is rakoncátlankodott, de végigcsináltam!” – kezdte értékelését Kőváriné Ivánfi Brigitta, aki ráadásul az idei Eb-n még 70 kilogrammban indult, azóta belefogyott egy új kategóriába, és most a 65 kilósoknál is bizonyított.

„Nem volt gondom a fogyással, végig erősnek éreztem magam, és a súlytartás sem okoz gondot. A hátráltató tényezőkkel is jól megbirkóztam, sok segítséget kaptam Csabai Atilla elnöktől és Dóró Zsolt szövetségi kapitánytól.” – tette hozzá.

Kőváriné Ivánfi Brigitta sikerét megelőzően csütörtökön Józsa Mihály (80 kg) a senior grand masters korosztályban aranyérmes lett, Balogh István (senior grand masters, 100 kg) jobbal és ballal is begyűjtött egy-egy bronzérmet, Pálmai Tamara (junior +70 kg) pedig ugyancsak felállhatott a dobogó harmadik fokára a jobbkezes napon.

„Hatalmas mezőny indult ezen a vb-n. 54 nemzet több, mint 1200 szkanderosa küzd Antalyában. Ezért is különösen értékesek ezek a dobogós helyezések. A magyar szkanderosok minden korosztályban kiválóan teljesítenek, ez az érmek számán is látszik, hiszen van dobogós helyünk felnőttben, mastersben és juniorban is” – értékelt Csabai Atilla, a hazai szövetség elnöke, a nemzetközi és az európai szövetség alelnöke, aki versenyzőként is asztalhoz állt Törökországban. A grand masters 100 kilogrammos kategóriában ballal ötödik, majd rá egy napra jobb kézzel negyedik lett.

 

Részletek

Szkander-világbajnokság: Két magyar érem eddig…

Megvannak az első magyar érmek az Antalyában zajló szkander és paraszkander világbajnokságon. A Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának információi szerint asztalhoz állt a hazai szövetség elnöke is.

A világbajnokságon 54 ország több, mint 1200 szkanderosa versenyzik. A junior lányok között Pálmai Tamara (70 kg) jobb kézzel bronzérmet szerzett, akárcsak a senior grand masters kategóriában (100 kg, bal kéz) Balogh István. Utóbbi mezőnyben versenyzett Csabai Atilla is, ő a Magyar Szkander Szövetség elnöke, egyben a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagja, és vb-pontszerzőként zárt, 5. lett.

A világbajnokságot megelőző kongresszus központi témája a jövő évi Küzdősportok Világjátéka (World Combat Games) volt, emellett elhangzott, esély van arra, hogy a sportág bemutatkozhasson a 2028-as Los Angeles-i paralimpián. 

Részletek

Szkander – Megkezdődött a világbajnokság

Több dobogós helyezésben bízik a Magyar Szkander Szövetség elnöke az antalyai világbajnokságon. A Nemzeti Versenysport Szövetség Sajtószolgálatának a sportvezető elmondta, jól felkészült válogatott indul a világbajnokságon.

„Kilenc versenyző áll asztalhoz Törökországban.  Bízom benne, hogy a korábbi hagyományainkhoz hasonlóan ezúttal is több éremszerző lesz a vb-n-mondta Csabai Atilla, aki a delegációvezetői feladatok mellett versenyzőként is megmérettetik.

A magyar versenyzők Deák Emese, Eőry Barna Rómeó, Pálmai Tamara, Kőváriné Ivánfi Brigitta, Deák Lajos, Eőry Henrik, Csabai Atilla, Józsa Mihály és Balogh István.

Amióta Csabai Atilla irányítja a magyar szövetséget, a válogatott szkanderosok rendre jól teljesítenek a világversenyeken.

Részletek

Szkander – A magyarok idén is megnyerték a csapatversenyt a Judgement Day-en

Jó formában van a világbajnokságra készülő szkander-válogatott. Ez derült ki a hazai rendezésű világkupán. A Judgement Day elnevezésű versenynek Répcelak adott otthont. A több, mint 400 nevezést felvonultató viadalon a stabil válogatott kerettagok győzni tudtak, így Kőváriné Ivánfi Brigitta, Barzsó Henrietta, vagy a férfiaknál Németh Róbert is a dobogó legfelső fokára állhatott fel – tudtuk meg Dóró Zsolttól, a magyar válogatott szövetségi kapitányától.

Csabai Atilla, a Magyar Szkander Szövetség elnöke szerint a hazai rendezésű világkupa kiváló erőfelmérő volt a világbajnokság előtt. „Versenyzőink bizonyították, hogy nem ismernek lehetetlent: ezúttal is megnyertük a csapatversenyt, amely büszkeséggel tölt el minden hazai szkanderost, hiszen ez magabiztos címvédés volt. Tavaly ugyanis szintén magyarok győztek a csapatversenyben. Az októberi világbajnokságig nem lesz már több verseny, mindenki a klubjában készül” – mondta a sportvezető, aki a Szkander Világszövetség és az Európai Szkander Szövetség alelnöke is egyben, valamint a Nemzeti Versenysport Szövetség elnökségi tagjaként tevékenykedik.

Részletek

Szkander – Masters Világkupa után

Egyedülálló versennyel rukkolt elő a Magyar Szkander Szövetség. Halásztelek adott otthont a Masters Szkander Világkupának.

Ennek a korosztálynak, vagy a masters korosztályoknak eddig külön nem rendeztek még ilyen rangos versenyt. Dóró Zsolt, a magyar szkander-válogatott szövetségi kapitánya elmondta, ebben a sportágban minden korosztályra, és kategóriára odafigyelnek.

„Nálunk a para versenyzők kiemelt figyelmet kapnak, akárcsak a masters korosztályokban indulók. Ennek ékes bizonyítéka volt a halászteleki nemzetközi verseny” – mondta a szövetségi kapitány.

A halásztelki viadalon 12 ország legjobbjai vettek részt. „Az egyes kategóriákban világ- és Európa-bajnokok indultak, így nem meglepő, hogy például magyar részről Kőváriné Ivánfi Brigitta nyerni tudott mindkét kézzel” – tette hozzá Csabai Atilla, a hazai szövetség elnöke, a világszövetség és az Európai Szkander Szövetség alelnöke.

Részletek

Szkander Európa-bajnokság – A magyar válogatott minden korosztályban sikeres volt Bukarestben

A magyar szkanderosok lenyomták fél Európát. A Bukarestben megrendezett Európa-bajnokságon a felnőtt kategóriában Kőváriné Ivánfi Brigitta két aranyérmet szerzett, miután jobbal és ballal is első lett. Barzsó Henrietta is kétszer állt dobogóra. A fiatal magyar tehetség ballal aranyérmes lett, jobbal pedig másodikként zárt, míg Homoki Dénes ballal harmadik lett. Eredményesek voltak a juniorok és a masters versenyzők is, valamint a paraszkanderosok is odatették magukat.

A junioroknál a magyar lánycsapat harmadik lett, ezenkívül 3 aranyat, 7 ezüstöt és 3 bronzot szereztek a fiatalok. A masters mezőnyben 9 magyar éremszerzés volt (4 arany, 3 ezüst, 2 bronz), a paraszkanderosok pedig 3 arannyal és 1 ezüsttel zárták a bukaresti Európa-bajnokságot. A női masters válogatott is felállhatott a dobogóra, miután 3. lett.

A magyar érmesek közül érdemes megemlíteni Csabai Attilát, a Magyar Szkander Szövetség elnökét. A sportvezető 10 év kihagyás után indult ismét világversenyen és bal kézzel ezüstérmes lett. Csabai Attila irányításával egyébként egyre népszerűbb a sportág itthon, és egyre színvonalasabb nemzetközi versenyeknek ad otthont Magyarország. 

Részletek

Szkander- Eb-re mennek a legjobbak!

Megrendezték a Nemzeti Bajnokságot

A magyar szkander-válogatott asztalhoz állt az Európa-bajnokság előtti utolsó hazai nagyversenyen. A Túrkevén megrendezett Nemzeti Bajnokság kiváló erőfelmérő volt a bukaresti kontinensbajnokság előtt.

„Versenyzőink jó formában vannak. Hatalmas mezőny jött össze Túrkevén, 240 nevezéssel bonyolítottuk le a Nemzeti Bajnokságot. Az már korábban eldőlt, hogy 40 fős delegáció, közte 32 versenyző vesz részt a román fővárosban megrendezendő kontinensbajnokságon.” – mondta Csabai Atilla.

A Magyar Szkander Szövetség elnöke, aki a világ- és az európai szövetség alelnöke is egyben, megjegyezte: felkészült válogatott indul majd az Eb-n.

A Nemzeti Bajnokságon a csapatversenyt a szolnoki Megtorlók nyerte meg, a Dóró Team és a Pólus Five előtt. 

Részletek

Szkander – 23 magyar érem a V4-es országok junior Grand Prix-versenyén

Hat arannyal, hét ezüsttel és tíz bronzzal zártak a magyar szkanderosok a V4-es országok junior Grand Prix-versenyén. A GP-nek ezúttal Alsókubin (Dolný Kubín) adott otthont.

A Magyar Szkander Szövetség információi szerint Verbóczki Luca és Kővári Korinna duplázott, rajtuk kívül Eőry Barna és Botta-Dukát Gábor szerzett aranyérmet.

„Ez egy nagyszerű kezdeményezés, hogy ebben a térségben a fiatal szkanderosok évről-évre összemérhetik tudásukat. Ezúttal Szlovákia volt a házigazda, ahol minden magyar fiatal kitett magáért. Összesen 23 éremmel térhettünk haza. Ebben a korosztályban nagyon fontos, hogy a hazai versenyek mellett, minél többször nemzetközi viadalon is megmérettessenek a legjobbjaink” – mondta Dóró Zsolt szövetségi kapitány.

Részletek

Szkander VK – Hét magyar arany Csehországban

Tizenhat érmet szerzett a magyar szkander-válogatott a csehországi Világkupán. A Magyar Szkander Szövetség információi szerint a Dubňany-ban megrendezett világversenyen hét aranyérmet gyűjtött be összesen a magyar csapat.

Csabai Attila, a hazai szövetség elnöke elmondta, az eredmények bíztatóak a májusi bukaresti Európa-bajnokság előtt. „Ez a VK egy jó erőfelmérő volt. Többek között olyan versenyzőkkel küzdhettek meg a mieink, mint a bolgárok, az üzbégek, a szlovákok, vagy a csehek.” – számolt be a hazatérés után Csabai Attila, aki egyben a nemzetközi szövetség alelnöke is.

Az aranyérmeket Verbóczki Luca, Szabó David, Rojkó Zoltán, Simon Dániel, Németh Róbert szerezte. Verbóczki és Szabó duplázni is tudott Csehországban. 

Részletek