Sikeres magyar kezdés a sárkányhajó világbajnokságon

A lenyűgöző megnyitó ünnepséget követően a 2000 méteres távok küzdelmeivel lezajlott az első versenynap a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságon, amelynek augusztus 20. és 25. között Pattaya ad otthont. A magyarok rögtön két éremmel, egy ezüsttel és egy bronzzal indítottak.

A thaiföldi világbajnokság legelején máris érdekeltek voltak a magyarok. A Senior B mix hajó ráadásul szoros küzdelemben olyannyira eredményesen teljesítette a 2000 métert, hogy már az első futamban érmet is nyert Magyarországnak. Legénységünk az előkelő harmadik helyet szerezte meg, maga mögé szorítva a sárkányhajó sportban nagyhatalomnak számító országokat, mint az Egyesült Államok és Kína.

Az éremátadás után pár órával a Senior B open hajó szállt vízre, és a hatodik helyre sikerült belapátolnia magát, Hongkongot, Svédországot és Szingapúrt megelőzve.

Délután az U18-as open és a Premier open legénységek következtek. A juniorok között remekül helytálltak a magyar evezősök és a dobos lányok, a kormányosok pedig a lehető legpontosabban vették a fordulókat. A fiatalok ennek köszönhetően ezüstérmesek lettek.

A premier, vagyis a felnőtt mezőnyben a magyarok 19 hajó közül a negyedik legjobb idővel értek célba, csupán Tajvan, Kína és Thaiföld egységei tudták megelőzni őket.

“Sok örömmel, egy kevés fájdalommal, de összességében sikeresen zárta a válogatott az első versenynapot” – összegezte a nyitányt Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, a nemzetközi szövetség alelnöke.

A magyarok számára az 500 m-es versenyszámokkal folytatódik majd a sárkányhajó vb.

14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokság, 1. nap, 2000 m:

Junior A open kishajó: 2. hely
Senior B mix kishajó: 3. hely
Premier open kishajó: 4. hely
Senior B open kishajó: 6. hely

Részletek

Ötven magyar sárkányhajós a thaiföldi vb-n

Augusztus 20. és 25. között Pattaya ad otthont a 14. IDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Világbajnokságnak, amelyen a nagy távolság és a költséges utazás ellenére három korosztályban mintegy ötven magyar indul. A várhatóan ázsiai dominanciát hozó thaiföldi vb-n a jó helyezések mellett éremben is bízik Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, aki a nemzetközi szövetség alelnökeként azon is dolgozik, hogy legyen elegendő víz a verseny megrendezéséhez.

Hatalmas létszám lesz a világbajnokságon – jelezte Járosi Péter, akinek az IDBF alelnökeként egyik feladata a verseny előkészítése. A már több napja a helyszínen tartózkodó sportvezető elárulta: az időjárási körülmények nem kedveztek a vb-nek, hiszen az esős évszak a szokásosnál kevesebb vizet hozott. A rendezőknek emiatt számos nehézséggel kellett megküzdeniük, de biztos benne, hogy végül kiváló lesz a pálya és nagyszerű világversenynek néz elébe a sárkányhajós társadalom.

Ázsiai eredetű sportág lévén a vb-n legnagyobb létszámban a keleti kontinens képviselői vesznek részt, de rajtuk kívül Európából, valamint Egyesült Államokból és Kanadából is erős legénységek állnak rajthoz. A magyar sárkányhajósokat ötven fős küldöttség alkotja, akik junior (18 éven aluli), premier (felnőtt) és szenior B (50 éven felüliek) korosztályokban indulnak.

„Már az is nagy dolog, hogy egyáltalán el tudunk a thaiföldi vb-re jutni, mert ebben a sportágban sokszor a sportolóknak is ki kell venniük a részüket a költségekből. Most annyiban kedvező a helyzet, hogy a hazai szövetség az ifjúsági és a premier legénység részvételében is tudott segíteni” – mondta Járosi Péter.

Biztos, hogy nagyon meg kell küzdeni a jó helyezésekért, hiszen gyakorlatilag jelen lesz minden olyan ázsiai ország, ahol a sárkányhajózást több száz, vagy akár több ezer éve űzik – jegyezte meg a hazai szövetség vezetője.

„A szövetségi kapitányunk azt mondta, azzal elégedettek lehetünk, ha a magyarok a különböző kategóriákban be tudnak kerülni az első hatba. Egyetértek vele, de azért nagyon örülnék, ha összejönne az éremszerzés is. Biztos vagyok benne, hogy sportolóink mindent meg fognak tenni ezért. Tegyük hozzá, óriási teljesítmény lenne, hiszen például a premier férfiaknak 18 másik legénységgel kell majd megküzdeniük, hogy odaérhessenek a mezőny elejére.”

A sárkányhajósok az idei esztendeje ugyanakkor már így is sikeres, hiszen a júliusi sevillai klub legénység Európa-bajnokságon tíz érmet – hat aranyat, három ezüstöt és egy bronzot – szereztek a magyar egységek.

Részletek

Tíz érmet nyertek sárkányhajósaink az Eb-n

Hat arany-, három ezüst- és egy bronzéremmel zártak a magyar sárkányhajósok a 18. EDBF Klub Legénység Európa-bajnokságon, míg Járosi Pétert, a hazai szövetség elnökét újraválasztották az európai szervezet alelnökének. A spanyolországi Sevillában megrendezett Eb-n részt vett három magyar klub – a Dragon Steel SE, a Dunai Sárkányok Vác és a Dragon Aqua SE – közül a váciak voltak a legeredményesebbek: valamennyi első és második helyezést ők érték el.

Az Európa-bajnokságon a nagyhajós versenyszámokban 31, míg kishajóban 60 klub legénység mérte össze az erejét. A tavalyi szegedi világbajnokág legsikeresebb európai egyesületének bizonyult Dunai Sárkányok sevillai szereplése egyedülálló a magyar sárkányhajósport nemzetközi történetében: a váciak mind a kilenc versenyszámban, amelyben elindultak, érmet szereztek. A magyarok tizedik dobogós helyezése, egy bronzérem a Dragon Aqua SE sárkányhajósainak nevéhez fűződik.

Elégedettségének adott hangot a Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

„Biztató az egy hónap múlva sorra kerülő thaiföldi, nemzetek közötti világbajnokság előtt, hogy egy ilyen kis ország itt tíz érmet tudott összelapátolni. Habár nem teljesen ugyanaz a versenyzői kör, mint a válogatottaknál, de vannak olyan sportolóink, akik Thaiföldön is ott lesznek majd. Összességében elmondható, hogy egy nagyon erős mezőnyben szépen szerepeltünk, a váciak pedig gyakorlatilag nem hibáztak, hiszen mindig dobogós helyen végeztek, ráadásul világszinten is komoly erőnek számító orosz és német legénységeket előztek meg.”

Sportdiplomáciai sikert is elkönyvelhetett az Eb-n a magyar sárkányhajózás: Járosi Pétert, aki 2010 óta az európai szövetség (EDBF) alelnöke, Sevillában újabb négy évre megerősítették pozíciójában. A magyar sportvezető emellett alelnöke a sportág világszövetségének, az IDBF-nek is. 

18. EDBF Klub Legénység Európa-bajnokság, a magyar érmesek:

200 m:
Senior B női: 2. Dunai Sárkányok Vác
Senior B open: 1. Dunai Sárkányok Vác
Senior B vegyes: 1. Dunai Sárkányok Vác
500 m:
Senior B női: 2. Dunai Sárkányok Vác
Senior B open: 1. Dunai Sárkányok Vác
Senior B vegyes: 1. Dunai Sárkányok Vác
2000 m:
Senior A vegyes: 3. Dragon Aqua SE
Senior B női: 2. Dunai Sárkányok Vác
Senior B open: 1. Dunai Sárkányok Vác
Senior B vegyes: 1. Dunai Sárkányok Vác

Részletek

Újabb négy magyar érem a sárkányhajó Eb-n

A Dunai Sárkányok Vác 500 m-es diadalát követően a 2000 méteres versenyszámok során négy magyar egység állhatott dobogóra a 18. EDBF Klub legénység Európa-bajnokságon. A spanyolországi Sevillában zajló viadalon hazánkat a Magyar Sárkányhajó Szövetség három egyesülete képviseli: a Dragon Steel SE, a Dunai Sárkányok Vác, és a Dragon Aqua SE.

 

A két kilométeres táv köztudottan a magyar csapatok erőssége, pénteken azonban olyan nagyszerű csapatok ellen kellett bizonyítani, mint például a német Neckadrachen vagy a világbajnok ukrán Otaman. A Dunai Sárkányok Vác azonban mind a három kategóriában, ahol elindult, érmet szerzett, és a Dragon Aqua SE sportolói is felküzdötték magukat a dobogóra.

A sevillai nagy hőségben először a váci hölgyek kezdtek kora reggel, és a női kategóriában végül ezüstérmet szereztek.

Őket követték az open hajók futamai, ahol a váci senior férfi csapat szoros versenyben harcolta ki az aranyérmet. Különösen értékes diadalt arattak, hiszen az izgalmas hajrában az első három legénység három másodpercen belül, egy-egy másodperccel elmaradva egymástól ért célba.

A senior vegyes versenyszámokban – A és B kategória – két magyar érem született. A váci vegyes csapat megszerezte a második aranyérmét, a Dragon Aqua legénysége pedig komoly küzdelem után a dobogó harmadik fokára állhatott fel a senior A kategóriában.

Ezzel a magyarok öt éremmel várhatják a 200 méteres távok versenyszámait.

18. EDBF Klub legénység Európa-bajnokság, 2 nap, a magyarok eredménye: 
Aranyérem: Senior B Open és Vegyes (Dunai Sárkányok Vác)
Ezüstérem: Senior B Női (Dunai Sárkányok Vác)
Bronzérem: Senior A Vegyes (Dragon Aqua SE)

Részletek

Sárkányhajós ünnep

Ünnepeltek a sárkányhajósok. A sportág itthon 21 éves múltra tekint vissza, és a Magyar Sárkányhajó Szövetség tavaly ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját. A 2018-as esztendő különös jelentőségű volt, hiszen a Magyar Sárkányhajó Szövetség sportolói a világversenyeken összesen 45 érmet szereztek, valamint júliusban Magyarország megrendezte a sárkányhajózás történetének idáig legnagyobb létszámú IDBF Sárkányhajó Világbajnokságát. A szegedi világversenyen 5 kontinens 28 országának, 140 klub legénységének 6 200 versenyzője vett részt.

 

A budapesti ünnepségen  Sárfalvi Péter, nemzeti utánpótlás-nevelésért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár kiemelte az elmúlt 21 évben többször is bizonyított a sárkányhajósport. „Tavaly egy fantasztikus hazai rendezésű világversenynek lehettünk részesei Szegeden. Ezen a vb-n a profi szervezés óriási magyar sikerekkel párosult, így nem is lehetett más, mint egy hatalmas sportos fieszta” – emlékeztetett Sárfalvi Péter minden idők legnagyobb sárkányhajó-világbajnokságára.

Mike Thomas, a Nemzetközi Sárkányhajó Szövetség (IDBF) elnöke elmondta, hogy a 21 éves magyar szövetségnek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a sárkányhajósport nemzetközileg sokat fejlődjön. A sportvezető hangsúlyozta, hogy Magyarország három világversenynek is otthont adott már, ezzel kapcsolatban méltatta a magyar szövetség aktivitását, szervező munkáját.

Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke a rendezvényen kitüntetéseket adott át azoknak a sportembereknek és támogatóknak, akik munkájukkal hozzájárultak az elmúlt 21 év sikereihez.

„Tagszervezete vagyunk a nemzetközi és az európai szövetségnek, itthon a Magyar Sárkányhajó Szövetség tagja volt a Nemzeti Sportszövetségnek, később a Magyar Olimpiai Bizottság nem olimpiai szekciójának, majd alapítói voltunk a Nemzeti Versenysport Szövetségnek, és mindenhol megálltuk, megálljuk a helyünket” – mondta köszöntő beszédében Járosi Péter.

A 20 éve evezünk együtt elnevezésű jubileumi ünnepségen bejelentették, hogy megjelent egy kiadvány, amely a Magyar Sárkányhajó Szövetség eddigi éveit öleli fel. A könyv címe: A sárkányhajósport 1+20 éve.

Részletek

Tíz magyar aranyérem a sárkányhajó Eb-n

Eredményesen szerepelt a magyar sárkányhajó válogatott a Brandenburg an der Havelben megrendezett EDBF nemzetek közötti Európa-bajnokságon. A nagy sikerrel lebonyolított júliusi szegedi klub legénység vb-t követően a magyarok 10 arany-, 4 ezüst- és 7 bronzérmet nyertek a németországi Eb-n.

 

A viadalon a junior, felnőtt és senior korosztályokban összesen 118 fővel vett részt a magyar küldöttség.

 

„A válogatott nagyon sikeresen szerepelt az Európa-bajnokságon. Sikerült megőrizni a nemzetek közötti versenyben a harmadik helyünket, megismételve a legutóbbi, 2016-os eredményt. Nagyon komoly teljesítmény ez, hiszen a mezőny erős volt, és sportolóink alig egy hónapja még a hazai rendezésű klub legénység világbajnokságon nyújtották a maximumot. Elégedettek lehetünk a válogatott produkciójával, hiszen gyakorlatilag végigversenyeztük az évet, minden korosztályban kiváló eredményeket értünk el, közben pedig megrendeztük az eddigi legnagyobb sárkányhajó világbajnokságot” – mondta Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke.

 

13. EDBF Nemzetek Közötti Sárkányhajó Európa-bajnokság, a magyar érmesek:

200 m:

1. Premier női, kis hajó

1. Senior A vegyes, kis hajó

1. Senior B open, kis hajó

2. Senior B vegyes, kis hajó

3. Junior A női, kis hajó

3. Senior A női, kis hajó

500 m: 

1. Senior A vegyes, kis hajó

1. Senior B open, kis hajó

1. Senior B vegyes, kis hajó

2. Junior A open, kis hajó

3. Premier női, kis hajó

3. Junior A női, kis hajó

1000 m: 

3. Junior A vegyes, standard hajó

2000 m:

1. Junior A vegyes, standard hajó
1. Senior A vegyes, kis hajó
1. Senior B vegyes, kis hajó
1. Senior B open, kis hajó
2. Premier open, kis hajó
2. Premier női, kis hajó
3. Junior A open, kis hajó
3. Junior A női, kis hajó

Részletek

Csúcsokat döntenek a dragonosok​​​​​​​

Sikeres vb-felkészüléssel és eredményes Eb-válogatóval zárult a Magyar Bajnokság Fadd-Domboriban.

Húzd, húzd, bírod még… Ilyen és ehhez hasonló harsogással biztatták a dragonosokat Fadd-Domboriban, a 16. Sárkányhajó Magyar Bajnokságon, ami a magyar csapatok utolsó nagy megmérettetése volt az 5 hét múlva elrajtoló Klub Legénység Sárkányhajó Világbajnokság előtt – áll a hazai szövetség beszámolójában.

Bár a figyelem teljes fókusza a nyári világbajnokságra koncentrálódik a hétvége valódi tétje az augusztusban Brandenburgban megrendezendő 13. EDBF Nemeztek Közötti Európa-bajnokságra való válogató volt – mondja Sziklenka László, akit a világ egyik legjobb kormányosaként tart számon a sárkányhajós társadalom és, akinek köszönhetően 1997-ben hazánkba is eljutott ez a rendkívül színes és közösségépítő sport.

Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke szerint az eddig legsikeresebb magyar bajnokságot tudhatja maga mögött a szövetség, ugyanis soha nem volt még ilyen magas az induló csapatok száma.   A 12 egyesületből és 4 szabadidős csapatból összeálló mezőnyben kiemelten jól szerepeltek a Dunai Sárkányok Vác és a Rába Dragon SE sportolói. A nők közötti megmérettetésben a váciak mellett a Körös Dragon SE és a Lapátolók csapata volt az, akik kiemelkedtek a mezőnyből – mondja Sziklenka László. Minden egyes lapáthúzásnál érezhető volt, hogy a csapatok ezt a 3 napot a világbajnokságra való felkészülés utolsó nagy erőpróbájaként aposztrofálják, hiszen voltak csapatok, akik erőn felül teljesítve duplázták, sőt triplázták a rajthoz állások számát.

Részletek