rally tagged posts

Azori-szigeteki Rallye –  Herczigék kicsúsztak, a szuper rali adta keretek között folytatják

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros kicsúszott az Azori-szigeteki Rallye első gyorsasági szakaszán. A ŠKODA Rally Team Hungaria kettőse nem is tudta folytatni a pénteki napot, így a szombati szuper ralin ül ismét autóba.

Herczig Norbert szerint most már nem érdemes különösebben rágódni a problémán, előre kell tekinteni.

„Nagyon megváltoztak a körülmények, leesett az eső, köd volt a pályán. Az első gyorsaságin kicsúsztunk és az autó felült egy az út szélén lévő gerendára.” – mondta Herczig Norbert.

„Nem állunk le, támadunk tovább. Ez az idei évben a hatodik versenyünk, sok száz kilométeren vagyunk túl 2021-ben, hibánk eddig nem volt, egészen mostanáig. A szuper rali adta kereteken belül szombaton azonban folytatjuk a versenyt, és az ha jól sikerül, akár pontot is szerezhetünk” – zárta beszámolóját Herczig Norbert. 

Tovább

Rali Eb – Herczigék negyedikek lettek Csehországban!

Továbbra is jó formában van a Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros. A ŠKODA Rally Team Hungaria kettőse az előkelő negyedik helyen végzett a rali Európa-bajnokság csehországi állomásán. A Barum Rallye alaposan próbára tette a versenyzőket, így Herczigék is megküzdöttek a negyedik helyezésért.

„Talán nem túlzok, ha azt mondom. életem egyik legnehezebb versenyén vagyunk túl. Itt aztán minden kiszámíthatatlan volt, egy másodpercig sem lehetett kihagyni. Az, hogy egyáltalán befejeztünk egy ilyen viadalt egy ilyen erős mezőnyben, az már önmagában komoly fegyvertény, de a negyedik helyezés hab a tortán.” – mondta Herczig Norbert.

A duó legutóbb a Róma-ralin is jól teljesített, akkor dobogóra állt, miután harmadikként végzett az Európa-bajnoki mezőnyben.

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón páros az Eb-összetett mezőnyben az ötödik helyről várja a kontinensbajnokság folytatását, amely három hét múlva lesz az Azori-szigeteken.

Tovább

Hegyi Eb – Nagy Norbert aranyérmes Lengyelországban

Nagy Norbert megszerezte első idei győzelmét a hegyi Európa-bajnokságon. A WTCR-dobogós magyar pilóta a lengyelországi Limanowában ült autóba, ahol magabiztos versenyzéssel megnyerte kategóriáját.

„Régóta várok a siker ízére. No nem mintha az olaszországi ezüstérem nem számított volna sikernek, de a győzelem az győzelem.” – összegzett az eredményhirdetés után Nagy Norbert.

„Olyan sok nehézség, Covid és versenytörlés után jó volt végre végigtolni ezt a versenyt, és nyerni” – tette hozzá Nagy.

A hegyi Eb augusztus végén Szlovéniában folytatódik.

Tovább

Rali Eb – Az összetett hetedik helyről kezdi meg a szombatot a Herczig-Ferencz kettős

Jó kezdés Olaszországban. A SKODA Rally Team Hungária párosa a rali Európa-bajnokság római állomásán ült autóba, ahol – bár csak egy szabadedzéses kört tudott teljesíteni – a kvalifikáción az 5. legjobb időt autózta.  

A Herczig Norbert, Ferencz Ramón duó az Angyalvárnál megtartott ünnepélyes rajtceremónián a 6. rajtpozíció mellett döntött, majd a lendületét megtartotta a római városi szakaszon is.

A mezőnynek nyitásként egy 2.7 kilométeres távot kellett teljesíteni az első szakaszon, amely már beleszámít a versenybe. A magyar duó itt a 7. legjobb időt autózta, így ebből a pozícióból várja a folytatást.

A Rally di Roma Capitale-n a mezőny szombaton hat, vasárnap pedig hét szakaszt teljesít.

 

Tovább

Nagy Norbi Racing Team – Súlyos baleset miatt törölték a hegyi Eb szlovákiai versenyét

Kiss Norbert után Nagy Norbert sem tudott Eb-futamot teljesíteni. A kamion Eb nürburgringi állomását a németországi áradások miatt törölték, a hegyi Eb szlovákiai futamát pedig egy súlyos baleset hiúsította meg.

Dobsina adott (volna) otthont a hegyi Európa-bajnokság soron következő állomásának, de az egyik edzőfelfutáson egy versenyautó átszakította a korlátot, és elütött egy pályamunkást. „Az FIA ezután leellenőrizte az összes korlátot, és megállapították, hogy azok nincsenek olyan állapotban, hogy ott versenyt lehessen rendezni” – mondta Nagy Norbert.

„Csalódottak vagyunk, hiszen verseny nélkül kellett hazautaznunk, de végülis nekünk mindössze 100 kilométernyit kellett autózni a versenyhelyszínre. Nem így a spanyolok vagy az olaszok” – tette hozzá a WTCR-dobogós autóversenyző.

A hegyi Eb következő állomása a lengyel futam lesz, amelynek Limanowa ad otthont.

Tovább

Értékes helyezéssel zárták a Rallye Weiz hétvégi versenyét Vogelék

Jól sikerült a felkészülés Vogel Adriennek és Notheisz Ivettnek a július 24-i, olaszországi rali-Eb futamra. A Roger Racing Team párosa húsz indulóból hetedik helyen zárta kategóriáját az ausztriai Rallye Weizen.

Összetettben 26. helyen zárt a női duó az 55 autós mezőnyben. A több mint 160 km-nyi gyorsaságiból álló versenyen pénteken még száraz körülmények között mehettek a résztvevők, szombatra azonban megérkezett az eső.

“Nagyon nehéz hétvégénk volt, főleg szombaton. Szinte végig esővel és felhordásokkal küzdöttünk az egyébként is csúszós pályákon, de épségben célba értünk, aminek nagyon örülünk. Nagyon jó tapasztalás volt ez a következő versenyünkre, ami már a rali-Eb olaszországi fordulója lesz. A technikai, logisztikai és szervizhátteret adó csapatunk, az Orsák Rallysport most is fantasztikus munkát végzett, amiért nagyon hálásak vagyunk” - nyilatkozta a céldobogó előtt Vogel Adri.

Az osztrák futam nemcsak a pilótának, hanem a navigátornak is igazi megpróbáltatást jelentett.

“Boldog vagyok, hogy időben odaértünk a gyorsaságikhoz, mert ez volt életem első olyan versenye, ahol az etap útvonalakat nem tudtuk bejárni a szoros időtábla miatt” - mondta megkönnyebbülve Notheisz Ivett.

A páros számára július 24-én a rali-Eb olaszországi fordulóján, a Róma-ralin folytatódik a szezon.

Tovább

Ausztriában készülnek a rali-Eb-re Vogel Adriék

Egy héttel a FIA ERC, vagyis a rali-Eb olaszországi fordulója, a Rally Di Roma Capitale előtt Ausztriában, a Rallye Weizen áll rajthoz most hétvégén Vogel Adrienn és Notheisz Ivett.

A Roger Racing Team magyar női ralipárosának a következő két versenyen is a cseh Orsák Rallysport adja a technikai és logisztikai hátteret. A több mint 160 kilométeres osztrák ralin most először áll rajthoz a duó.

“Úgy gondoltuk, jó felkészülés lehet, ugyanúgy aszfaltos verseny, ugyanúgy fent a hegyekben, mint a római Eb-futam. Maga az aszfalt minősége és tapadása is nagyon hasonló, persze esőben más lesz. Nagyjából 14 km-es gyorsaságik várnak ránk most pénteken és szombaton. Soha nem versenyeztem még Ausztriában, ismeretlen pályák lesznek, amiken biztosan sok lesz a felhordás, sok a kifelé dőlős visszafordító és a bukkanó is, szóval nagy kihívás előtt állunk” - foglalta össze a várható körülményeket Adrienn.

Vogelék Ausztriában és Rómában is a rally4-es Ford Fiestával indulnak. Az idei évben egy másik versenyautóval, egy Peugeot 208 rally4-essel is gyűjtötték a kilométereket. A pilóta elégedett az eltelt félév eredményeivel.

“Jó lenne, ha még többet mehetnénk, de nem panaszkodom, mert voltak dobogós helyezéseink a Peugeot kupában, ahol nagyon erős a mezőny. Így is nagyon sok tapasztalatot szereztünk, érzem, hogy minél több kilométert megyek, annál jobban el tudom vállalni a tempósabb részeket, egyre kényelmesebbek is ezek, és minden alkalommal feszegetem a határaimat. Jó, hogy kétféle autóval megyek, mert másak a tapasztalások, mindkettő kölcsönösen építi a bizalmamat a másikban, valamint a vezetési képességeim is fejlődnek.”

Az említett két versenyautó mellett egy harmadikat is volt szerencséje kipróbálnia Adrinak, igaz, azt csak navigátorként.

“Fantasztikus szerencse volt, hogy beülhettem az egyik legtapasztaltabb magyar raliversenyző, Bútor Robi mellé a Citroën C3 WRC-be, hogy megtapasztaljam, mi a különbség egy WRC és egy rally4-es autó között. Nagyon gyorsan történik benne minden, kell hozzá a vezető profizmusa. Minden pillanatban azt éreztem, hogy bőven a fizika határai felett áll. Persze, hogy kedvet kaptam hozzá, de ahhoz rengeteg kilométert kell menni, hogy a pilóta egyáltalán megérezze az autót” - számolt be élményeiről Vogel Adri, aki navigátorával, Notheisz Ivettel július 16-án és 17-én az ausztriai Rallye Weizen indul.

(Roger Racing Team)

Tovább

Rali Eb – Herczigék a 19. helyről folytatják

Zajlik a Rally Liepaja! A lettországi versenyen autóba ült a Herczig Norbert, Ferencz Ramón kettős is. A SKODA Rally Team Hungária párosa a 19. helyről várja a szombati nyolc szakaszt, amellyel véget ér a lettországi száguldás.

Herczig Norbert elmondta, egy nagyon speciális pályán autóznak. „Nagyon apró kavicsos murván autózunk, nagyon sokat csúszkálunk. Bízom benne, hogy szombaton megkezdjük a felzárkózást. Erre minden esélyünk megvan, előttünk a mezőny nagyon sűrű, és kicsik a különbségek.” – nyilatkozta Herczig Norbert.

A Herczig-Ferencz kettős ezt megelőzően az előkelő 5. helyet szerezte meg a lengyel Eb-futamon. 

Tovább

Hegyi Eb – Nagy Norbert ezüstérmes Olaszországban

Ezüstérmet szerzett Nagy Norbert Olaszországban. A korábbi WTCR-dobogós pilóta a hegyi Európa-bajnokság olasz futamán nagyon közel volt ahhoz, hogy megnyerje kategóriáját, de végül másodikként zárt.

A Nagy Norbi Racing Team információi szerint a magyar pilóta Coppa Paolino Teodori pályáján abszolút uralni tudta a túraautók 5-ös kategóriáját, és értékes pontokat szerzett végül a 2. helyezéssel.

„Összességében elégedett vagyok. Úgy lettem második, hogy ezen a pályán először versenyeztem. Nagy érdeklődés övezte a versenyt, és közel 250 induló állt rajthoz itt Olaszországban” – értékelte a hétvégi futamot Nagy Norbert.

Az ötös kategóriát végül a szlovén Ales Prek nyerte meg. A hegyi Európa-bajnokság július közepén folytatódik Szlovákiában.

Tovább

Hegyi Európa-bajnokság – Nagy Norbi uralja a kategóriáját

Jól kezdett Nagy Norbert a hegyi Európa-bajnokság olaszországi állomásán. A korábban a WTCR-t is megjárt magyar pilóta kategóriája legjobbja volt szombaton.

A közel 250 fős mezőny szombaton két kört teljesített a gyakorláson. „Az úgynevezett két edzőfelfutás jól sikerült, így bizakodva várom a vasárnapi két versenyfelfutást” – mondta Nagy Norbert.

A két versenyfelfutás összesített eredménye adja majd a végső sorrendet.

„A Coppa Paolino Teodori egy eléggé rendhagyó pálya. Korábban itt nem versenyeztem még. Úgy készültem – a belső felvételeket elemezve – hogy nem ez lesz a kedvenc pályám, de összességében nem panaszkodom. Várom a vasárnapi versenyt” – tette hozzá Nagy Norbert.

Tovább