Ökölvívásban is jeleskedik a fiatal kick-boxos klasszis

Ökölvívó emlékversenyt nyert, ráadásul a torna legjobbjának választották Veres Rolandot. A kick-boxban ötszörös világbajnok fiatalember elmondta: nagyrészt videók által készült fel a megmérettetésre. Élete harmadik bokszmeccsét követően ugyanakkor máris Európa-bajnoki és olimpiai álmokat dédelget, miközben kick-boxban szeretné megdönteni klubtársa, Mórádi Zsolt világrekordját – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség

A napokban a Tóth Ákos ökölvívó emlékversenyen szállt ringbe Veres Roland, ahol legyőzte a magyar bajnoki ezüstérmes Bundovics Istvánt. Teljesítménye alapján a torna legjobb férfi versenyzőjének választották a csepeli bunyóst.

„A kick-box életre szóló szerelem, az ökölvívás pedig rajongás” – mesélte Veres Roland. – „Imádtam nézni Pacquiao, Mayweather és Lomacsenko meccseit, és mindig is ki szerettem volna próbálni magam benne. Nagyon kevés ökölvívó edzésen vettem részt, szinte a két kezemen meg tudnám számolni, hogy hányon. Viszont rengeteg youtube videót láttam profiboksz összecsapásokról, és szerintem a java részét onnan tanultam meg.”

A kick-boxos eredményei alapján 2017-ben és 2018-ban a hazai sportújságírók Év Sportolója szavazásán az első tízbe választott Veres Rolandnak ez volt csupán a harmadik hivatalos ökölvívó ütközete. Túlzás állítani, hogy lettek volna felhozó meccsei: 2018-ban egy többszörös magyar bajnokkal bokszolt, majd egy súlyos térdsérülés után az idén a Bocskai István emlékversenyen egy kazah ökölvívó ellen lépett szorítóba.

„Mivel még túlságosan új ez a sportág nekem és furcsa, hogy nem használhatom a lábam, annyira izgulok a ringben, hogy nem tudom kihozni magamból azt, amit az edzéseken meg tudok csinálni. Nagyon örülök, hogy a Tóth Ákos emlékversenyen sikerült nyernem, és a célom, hogy ha megtartják az idei U22-es Eb-t, akkor ott legyek az indulók között.”

Veres Roland arról is beszámolt, hogy a verseny végén sok elismert ökölvívó szakember is odament hozzá gratulálni, de előtte a Bocskai tornán is olyan világklasszisok dicsérték, mint Erdei „Madár” Zsolt és Kovács „Kokó” István. Utóbbi azért volt különleges a számára, mert – mint mondta – rajta nőtt fel, sok mindent próbált ellesni tőle, és bár nagyképűség volna összehasonlítania magát vele, de szerinte a mozgásuk és a vívóstílusuk is hasonló.

A négy aranyérmével a 2017-es budapesti kick-box világbajnokság hőse saját bevallása szerint nagy álmodozó, akinek mindig kell valami hatalmas, szinte elérhetetlen cél ahhoz, hogy az edzésekbe bele tudja tenni a szükséges munkát.

„Bevallom, kicsit hajszolom is a lehetetlent, hogy az edzéseken a maximumon tudjak pörögni. Most azt tűztem ki magam elé, hogy 2024-ben ökölvívásban ott legyek az olimpián. És természetesen a kick-boxban is szeretnék jeleskedni, célom, hogy megdöntsem a tíz világbajnoki címet nyert Mórádi Zsolt rekordját.”

Merthogy mindig is a kick-box marad az elsőszámú sportága – szögezte le Veres Roland.

„A kick-box az én vagyok, ez a közeg olyan természetes a számomra, mint levegővétel, meg sem tudnék lenni nélküle. Az ökölvívás pedig egy motiváció, egy új fejlődési lehetőség, és szeretném mindkettőből kihozni a maximumot” – fogalmazott Veres Roland.

Részletek

Ritter Diletta nívós nemzetközi képzésen vett részt

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) olimpiai szolidaritási programjának keretein belül a szervezet 2019-ben meghirdette a Women’s Sport Leadership Academyt (WSLA), azaz a női sportvezetői akadémiát, amelyen hat olimpiai sportág kiemelkedő eredményeket elért női edzői vehettek részt. A Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) és a Magyar Birkózószövetség (MBSZ) együttműködésének hála a junior leányválogatott mestere, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) női birkózóinak vezetője, Ritter Diletta is elvégezte a 14 hónapos kurzust.

Az amerikai Clarissa Chun és Jessica Medina, a norvég Lotta Andresson Johansson mellett a magyar színeket Ritter Diletta képviselte a nemrégiben véget ért WSLA-programban. A képzés nívóját jól mutatja, hogy a NOB, az MBSZ és az UWW egyaránt foglalkozott a kezdeményezéssel, amely annak érdekében jött létre, hogy az olimpián résztvevő férfi és női mesterek száma mindinkább kiegyenlítődjön.

„Tizennégy hónapig tartott a tanfolyam, hetente tartottak foglalkozásokat. Eleinte személyesen, Londonban zajlott a képzés, de a koronavírus-járvány miatt sajnos online-ra váltottunk. Mindenkivel három mentor foglalkozott, velük egyeztettünk folyamatosan” – avat be a részletekbe Ritter Diletta.

De egészen pontosan mit is kapott a WSLA-programtól?

„Arra tanított minket, hogyan váljunk jobb vezetővé: kommunikációban és kompromisszumkészségben rengeteget fejlődtem. Megtanultam, miként maximalizáljam a munkámat olyan módon, hogy a tanítványaimból is kihozzam a legtöbbet. Tudni kell, hogy teljesen más a lányokkal együtt dolgozni, mint a fiúkkal, hiszen előbbiek sokkal érzelmesebbek, így a krízishelyzetekben is máshogy gondolkoznak – ily módon nem lehet ugyanúgy bánni velük a nehéz pillanatokban. Motiváltabb vagyok, ám ebben az is közrejátszik, hogy szuper és egyre nagyobb csapattal dolgozhatok együtt a KIMBA-ban, amely nagy feladatok előtt áll. Új lendületet kaptam tehát, amit át szeretnék adni a lányoknak. Azt tapasztalom, hogy ezt ők is érzik rajtam.”

Erről a négyszeres Európa-bajnoki ötödik helyezett Sleisz Gabriella, valamint az ifjúsági olimpiai és kadétvilágbajnoki ezüstérmes, kétszeres kadét Európa-bajnok Szél Anna nyilatkozott a WSLA-program apropóján Dilettáról készített kisfilmben.

„Kadétkorom óta ismerem a Dilettát, aki heves, indulatos természetű ember. A képzésnek hála sokkal türelmesebbé vált; korábban nehezebben lehetett vele kommunikálni, megbeszélni a problémákat. Immár mindenre együtt találjuk meg megoldást” – mondta Sleisz, aki január óta edzőként segíti Ritter munkáját a KIMBA-ban.

„Könnyebben megbeszélek vele bármit. Legutóbb például leírtuk, milyen célokat tűztünk ki magunk elé, és hogy szerintünk milyen úton lehet elérni azokat. Ezt együtt átnéztük, és minden részletet egyeztettünk; gőzerővel haladunk az álmaink felé” – nyilatkozta Szél Anna.

A képzésről az UWW hivatalos honlapja is közölt írást, amelyet ITT talál.

(Forrás: https://kozmaakademia.hu/)

Részletek

Olaszországban voltak eredményesek a magyar birkózók!

Az első napi nagyszerű eredmények (aranyérem Takács István, ezüst Krasznai Máté, Losonczi Dávid és Szilvássy Erik, bronz Lőrincz Viktor és Kecskeméti Krisztián révén) után a római Matteo Pellicone-emlékverseny második napján is nagyszerűen szerepeltek a magyar birkózók.

A hölgyeknél 2013-as világbajnokunk, a tokiói olimpiai kvótás Sastin Marianna (62 kg) a körmérkőzéses lebonyolításban kazah és brazil ellenfelét legyőzte, a vb-3., pánamerikai bajnok kanadai Fazzaritól kikapott, akinek a döntőben sem sikerült visszavágnia (1-2), így ezüstérmes lett. A kötöttfogásúaknál az U23-as vb-2. Fritsch Róbert (72 kg), valamint a tavalyi Eb- és világkupa-2., kétszeres U23-as kontinensbajnok Lévai Zoltán egyaránt a döntőbe jutott. Előbbi többek között a világbajnok orosz Labazanovot is felülmúlta, utóbbi pedig revansot vett „mumusán”, az Ázsia-bajnok, U23-as vb-3. kazah Szadukajeven több korábbi vereségért. A fináléban mindketten törököt „fogtak”, s győztek le, Fritsch 2-2-vel, később szerzett ponttak az Eb-bronzérmes Cant, Lévai 3-1-re az U23-as Eb-győztes Basart. Két 82 kilósunk bronzmérkőzésen volt érdekelt, a vb- és Eb-3. Szabó László és a junior Európa-bajnok Lévai Tamás egyaránt felállhatott a dobogóra. Kötöttfogású csapatunk a pontversenyben 3 arannyal, 3 ezüsttel és 4 bronzzal a 2. helyen végzett a Ranking Series-tornán.

Részletek

Sastin Marianna bronzérmes a kijevi birkózóversenyen

A tokiói olimpiára készülő Sastin Marianna bronzérmet nyert a nők 62 kilogrammos kategóriájában a Kijevben rendezett nemzetközi birkózóversenyen.

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint a 2013-as világbajnokság magyar győztese kikapott a vb-címvédő kirgiz Ajszulu Tinyibekovától, azt követően viszont a vigaszágon szép győzelmeket aratott, majd a helyosztón is győzni tudott.
 A több mint 600 birkózót felvonultató versenyen a nőknél Bognár Erika (57 kg) és Dollák Tamara (59), a szabadfogásúaknál pedig Kuramagomedov Murad (74), valamint Ligeti Dániel (125) egyaránt az ötödik helyen végzett az ukrán fővárosban.
 Jövő héten Rómában a Matteo Pellicone-emlékversennyel folytatódik a nemzetközi idény.

Részletek

Paralimpiai sportközpont létesül Csepelen

Paralimpiai sportközpont létesül a Csepel SC megújuló Béke téri sportkomplexumában – jelentette be Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hétfőn a Magyar Parasport Napján. A hírt a Magyar Távirati Iroda (MTI) közölte.

A sportvezető az elhatározást megörökítő márványtáblát leplezett le a Csepel SC csarnokában, a Bajnokok termében Németh Szilárddal, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) alapítójával együtt.

Szabó László az ünnepség keretein belül megköszönte a kormánynak, hogy egy kormányrendelettel 43 százalékkal megemelte a parasportolók paralimpiai jutalmát.

„Soha ilyen mértékű anyagi elismerésben nem részesültek még a magyar parasportolók, amit ezúton is köszönünk” – hangsúlyozta az MPB elnöke, aki kifejtette, hogy a döntés értelmében 25 millió forintot kap a paralimpián aranyérmes sportoló, de az első nyolcban végzettek is megemelt anyagi elismerésben részesülnek. Mindez vonatkozik a szervátültetettek világjátékán, a siketlimpián és a speciális olimpia világjátékokon résztvevő sportolókra is.

„Fogyatékkal élőnek lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni” – Németh Szilárd szerint ez a gondolat vezérelte őket abban, amikor arról döntöttek, hogy a Csepel SC sportlétesítményeiben mindenképpen helyet kell adniuk a magyar parasportnak is.

Hozzátette: kormány a napokban szimbolikus döntést hozott azzal, hogy a parasportolók jutalmát soha nem látott mértékben megemelte.

A KIMBA alapítója szerint a sport nemzeti ügyként, stratégiai ágazatként kezelésének konkrét megvalósítását jelentik a mostanihoz hasonló döntések. Németh Szilárd leszögezte, Csepelen bebizonyítják, hogy ha a fogyatékkal élő sportemberek esélyt kapnak, vannak megfelelő létesítmények és edzők is, akkor pezsgő sportélet alakulhat ki, és az mindenki számára csak jó lehet. Ezáltal a fogyatékossággal élő emberek is kiteljesedhetek és lehetőségük lesz arra, hogy teljes életet éljenek.

Németh Szilárd novemberben bejelentette, hogy csepeli tulajdonban alakulhat újjá az ország egyik legeredményesebb klubja, a Csepel Sport Club, miután a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány visszavásárolta a Csepel SC Alapítványt az Indotek Grouptól.

Szabó László az MTI-nek elmondta, hogy az új csarnok a parasport teljes spektrumát kiszolgálja majd, de multifunkcionális lesz, és nemcsak a parasportolók használhatják. A tervek szerint még az idén sor kerülhet az alapkő letételére.

A rendezvény végén Szabó László és Németh Szilárd a csörgőlabda válogatott szövetségi kapitánya és egyik játékosa jelenlétében leleplezte a márványtáblát.

Forrás: MTI
Fotó: Feledi László

Részletek

A Csepel SC Alapítvány – A klubokkal, felméri a leromlott létesítményeket

  Az új tulajdonba került Csepel Sport Club Alapítvány vezetői az egykori sikeregyesület újjáépítése érdekében a jelenleg működő csepeli klubokkal tárgyalnak, illetve a leromlott állagú sporttelep állapotát mérik fel – derült ki pénteken a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA), ahol Németh Szilárd az alapítvány elnöke sportújságírókkal találkozott.

    „A cél az, hogy az 1912-ben alapított klub újra a régi fényében tündököljön. Jelen pillanatban nem létezik ez az ernyő klub, ugyanis felszámolták a 2000-es évek elején. Néhány utódegyesület tevékenykedik különböző sportágakban, egy részük pedig még a Csepel SC-s ingatlanokat használja” – mondta Süle László, a Csepel SC Alapítványt megvásárló Kozma István Magyar Birkózó Alapítvány (KIMBA) kurátora, aki az előbbi alapítvány kuratóriumának lesz az elnöke. Hozzátette, hogy már folyamatban van a sportklub létrehozása. Jelezte, hogy az alapítvány az infrastruktúrával, míg a klub a sportélet szervezésével és sportszakmai kérdésekkel foglalkozik majd.

    A csepeli klubokkal kezdett megbeszélések állítása szerint jól haladnak, még két tárgyalás vár rájuk és a visszajelzések bíztatóak. Kiemelte, szeretnék a új Csepel SC-ben tudni ezeket az egyesületeket, nyitottan állnak hozzájuk, kíváncsiak az igényeikre – áll a Magyar Távirati Iroda tudósításában.

    „Most az a cél, hogy legyen egy olyan programunk, amely szakemberek bevonásával a sportszakmai fejlesztéseket számba veszi és megtervezi. Ehhez jelenleg felmérjük az infrastruktúrát és a sportolói igényeket” – mondta Süle László, azt is hangsúlyozva, hogy a több mint 70 ezer lakosú Csepelen nagyon komolyak a sport hagyományai, a korábbi klub 20 olimpiai bajnokot adott az országnak, s a kerületben most is hatalmas az igény a sportra, sportolásra.

    Az új vezetés nem csupán a versenysportban gondolkodik, hanem a diák- és szabadidősportra is szeretne koncentrálni, de mindenek előtt meg kell teremteni a sportolás feltételeit – hangsúlyozta a sportvezető. Márpedig a Béke téri telep teljesen lepusztult, amint azt a pénteki bejáráson bemutatták.

    A területen több épület is használhatatlan, de a stadiont a labdarúgók, és abban a rekortánpályát az atléták jelenleg is igénybe veszik, ahogy a helyi lövészegylet is működik, és a ritmikus gimnasztikázók is ott készülnek. Süle László közölte, hogy nem csupán az ingatlanokkal lesz dolguk, hanem egyéb területeken is normális viszonyokat kell teremteniük. Jelenleg a telepen senkinek nincs használati szerződése, a területet pedig nem védik, bárki bejárhat.

    Az ingatlanok felmérése már szintén zajlik, Süle László pedig úgy véli, hamarosan végezhetnek vele.

    „A felmérést azt gondolom, egy-két hónapon belül lezárjuk, azt követően a tervezési megbízásokat ki fogjuk adni és egy éven belül lesznek konkrét terveink, ebben biztos vagyok” – jelezte a kurátor, aki elképzelhetőnek tatja, hogy egy épületet hamarosan felújítanak, ezzel javítva a feltételeket a területen.

    A Béke téri telep 100 ezer négyzetméteren fekszik, az épületek több tízezer négyzetméteresek. Az alapítvány tulajdonában lévő másik két területen, a Gubacsi-hídnál található evezős, és a Hollandi úti kajak-kenu telepen is lesz munka Süle elmondása szerint, még úgy is, hogy azok lényegesen jobb állapotban vannak.

    A teljes projekt tíz évet ölelhet fel, viszont „ha elkezdjük, gyorsan látványos eredményeket érhetünk el” – jegyezte meg Süle László.

Részletek

Németh Szilárd: Sok családnak segíthetünk abban, hogy a gyerekekből sikeres sportoló, egyben kiváló ember váljon

Minden várakozást felülmúló érdeklődés mellett, háromszáz résztvevővel zajlott a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) rendezett szülői nyílt nap – ez természetesen a világszínvonalú feltételek mellett a nemrégiben véget ért országos toborzókörút sikerességét is alátámasztja. A koronavírus elleni védekezési protokollt tökéletesen betartva zajlott a program.

Az eseményen ott volt Németh Szilárd, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke is. „A 2018-as budapesti birkózó-világbajnokságon vált biztossá, hogy belevágunk a projektbe; a teltházas Papp László Sportarénát látva tudtuk, igény van arra, hogy a magyar birkózás a lehető legmagasabb szintre emelkedjen. Ez ma, a szülői nyílt napon ismét bebizonyosodott, hatalmas érdeklődéssel találtuk szemben magunkat. Jó úton haladunk, sok családnak segíthetünk abban, hogy a gyerekekből sikeres sportoló, egyben kiváló ember váljon.” – hangsúlyozta Németh Szilárd.

Az akadémia mellett azok az iskolák is bemutatkoztak, amelyek szeptembertől hasonlóan fontos szerepet töltenek be a sportolók mindennapjaiban, mint a KIMBA.

„Nem csupán kiváló birkózókat, értelmesen gondolkodó embereket egyaránt nevelni szeretnénk Csepelen. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok ne csak a szőnyegen, az életben is helytálljanak. Ebben nagy segítségünkre lesznek azok az intézmények, amelyek működéséről ma átfogó képet kaphatnak” – mondta megnyitóbeszédében a szakmai felelős, a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke, Bacsa Péter.

A nyílt napon bemutatkoztak az akadémiával együttműködő oktatási intézmények is. A Baptista Sport Gimnázium, a Jedlik Ányos Gimnázium- Bese Benő Intézmény, a Komplex Szakképzési Centrum, a Vásárhelyi Pál Technikum és a Dover Nyelvi Centrum bemutatkozó előadásait láthatták az érdeklődők.

Részletek

Bácsi Péter: A Kozma István Magyar Birkózó Akadémiánál készülő gyerekek többségéből válogatottakat nevelnénk

Bácsi Péter kettős fronton teljesít. A világ- és Európa-bajnok magyar birkózó visszavonulása után a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) szakmai igazgatója lett, majd a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiánál (KIMBA) is betölti ugyanezt a tisztséget.

„A vb után hezitáltam azon, abbahagyjam-e a sportot; emellett 2019-ben határoztam el magam végleg. Az elsődleges célom az volt, hogy Budapesten jól szerepeljek, és ez a történteknél nem is alakulhatott volna jobban. Nyilván megfordult a fejemben, hogy megpróbálok kvalifikálni a tokiói olimpiára, de ahhoz, hogy ötkarikás súlycsoportban induljak, rengeteget kellett volna fogynom vagy sokat erősödnöm. Arról nem is beszélve, hogy alattam Lőrincz Tamással, felettem pedig Lőrincz Viktorral néztem volna farkasszemet a válogatottságért. Úgy határoztam, hogy a csúcson befejezem a pályafutásomat. Látva, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolták a játékokat, azt hiszem, kijelenthetem, jó döntést hoztam” – emlékszik vissza sportkarrierje végére a kötöttfogásban kétszeres világ- és Európa-bajnok Bácsi Péter, akit 2019 májusában kineveztek az MBSZ szakmai igazgatójának. Noha a KIMBA és az MBSZ egymástól különálló szervezetként működik, előbbi filozófiáját szorosan összefűznék a szövetségével. Ily módon szinte evidens, hogy a sportág új hazai fellegvárában Bácsi Péter a szakmai igazgató.

„Összhangban kell tartani a munkát, hiszen az Kozma István Magyar Birkózó Akadémiánál készülő gyerekek többségéből válogatottakat nevelnénk. Az éves terv és program összeállításáért, a mesterekkel való folyamatos kapcsolattartásért egyaránt felelek, de a munkám ennél jóval komplexebb. Nem csupán a birkózókat fejlesztenénk folyamatosan, hanem az edzőinket is, így tarthatjuk a legmagasabb szinten magunkat.” – nyilatkozta a kozmaakademia.hu-nak Bácsi.

A szakmai igazgató persze hozzáteszi: a gyerekeknek élniük kell ezzel a lehetőséggel, hogy ilyen környezetben pallérozódhatnak. „A minden birkózóigényt kielégítő feltételek mellett szükség van a kőkemény és alázatos munkára is” – hangsúlyozza. S ha valaki, ő tudja igazán, hogy a sportág iránt tanúsított alázat és odaadás megtérül: Péter 25 éves koráig küzdött az első igazán kiemelkedő nemzetközi eredményéért.

A Bácsi Péterről íródott anyag teljes terjedelmében elolvasható a www.kozmaakademia.hu – n.

Részletek

Bacsa Péter: Fantasztikus eredményeket érhetünk el már tíz éven belül

Nem kell feltalálnunk a spanyolviaszt,  Mr. Tus (azaz Hegedüs Csaba) szellemi örökösei leszünk, csak épp jóval magasabb szintű körülmények között – hangsúlyozta Bacsa Péter, a Magyar Birkózószövetség ügyvezető alelnöke. A sportvezető a kozmaakademia.hu-nak adott interjújában rövid nemzetközi kitekintést is végzett a sportágban.

Szerinte több birkózó-nagyhatalomban, Grúziában, Azerbajdzsánban, Törökországban is hasonló szisztéma mentén dolgoznak, akadémiai rendszerben nevelik a tehetségeiket, míg például a lengyeleknek és a bolgároknak nincs ehhez hasonló intézményük.

„Ha a tervek szerint haladunk, akkor fantasztikus eredményeket érhetünk el már tíz éven belül – a felnőttválogatott gerincét alkotva. Nem szabad elfelejteni, hogy ez egyelőre csak tégla és beton, meg kell töltenünk élettel; olyan világszínvonalú szakmai és nevelési eszközöket alkalmazva, amelyek segítségével ismét a világ élmezőnyéhez zárkózhatunk.” – tette hozzá Bacsa Péter.

A Kozma István Magyar Birkózó Akadémia létrehozásának célja az volt, hogy benne helyet biztosítson a kiemelkedő képességű fiataloknak céljaik elérésében, valamint a szervezet mintául szolgálhat bármely birkózóklub számára működésében, szervezettségében és eredményességében. Az iskolai oktatás, valamint az erkölcsi és sportági nevelés fókusza a nemzeti és keresztény nevelés, mely határozott életcéllal rendelkező személyiségek kinevelésére törekszik.

A teljes interjú elolvasható itt!

Részletek

Dedikáltak az olimpiai bajnokok a KIMBA VIP-páholyában

Ünnepélyesen megnyitották hétfőn a magyar birkózó olimpiai bajnokok arcképcsarnokát Csepelen, a szeptember közepén a felnőtt országos felnőtt bajnoksággal felavatott Kozma István Magyar Birkózó Akadémián. Az ünnepi eseményen Varga Jánostól kezdve Majoros Istvánig hét hazai ötkarikás bajnok látta el kézjegyével a portréját a létesítmény VIP-páholyában, ahol a sportág  mind a 18 magyar olimpiai aranyérmesének fényképe látható. Közülük az élő bajnokok egy-egy névre szóló széket is kaptak, egy másikat pedig képletesen a jövő olimpiai bajnokának tartanak fenn – írja az MTI.

Ezt követően Németh Szilárd, az akadémia alapítója, a Magyar Birkózó Szövetség elnöke ünnepi beszédében emlékeztetett rá, hogy a járványhelyzet igényelte szigorú egészségvédelmi intézkedések miatt nem tarthattak avató ünnepséget, de szeptemberben már itt rendezték meg a felnőtt magyar birkózó bajnokságot, amely a nyitó rendezvény volt az akadémia falai között.

 „Csodálatos ez az épület és egy nagyszerű gondolat van mögötte, hiszen itt felnőve tudnak példaképpé válni azok a magyar birkózók, akik egyszer majd az egész országot fogják képviselni” – fogalmazott az alapító, aki mintaközpontnak nevezte a létesítményt, amely a kormány támogatásával, az önkormányzat és a szövetség összefogásával épülhetett meg.

 „A magyar birkózók egy olyan értéket teremtettek, amely a jövőben ugyanúgy hozzátartozik majd Csepel hírességeihez, mint a Weiss Manfréd gyár” – fűzte hozzá Németh Szilárd.

Hegedüs Csaba, az akadémia nagykövete és egyben szakmai tanácsadója arról beszélt, hogy Csepel mindig is ott volt, ott van és ott lesz a magyar birkózás térképén, a szakosztályvezető Maróti István munkájának eredményességét pedig az a rengeteg érem fémjelzi, amelyet a csepeli birkózók a hazai és nemzetközi versenyeken nyertek.

Az akadémia névadóját, a kétszeres olimpiai bajnok Kozma Istvánt a világ legnagyobb birkózójának nevezte, aki az ő pályafutására is rendkívül nagy hatással volt. Hegedűs azt mondta, hogy az akadémia és az árnyékéban később megépülő kollégium falai között olyan birkózók fognak felnőni, akik a magyar történelmet is kívülről tudják, és a sport mellett a tanulásban és nyelvek ismeretében is élen járnak majd.

„A magyar birkózósport szakmaiságával világ- és olimpiai bajnokokat fogunk itt nevelni” – tett ígéretet München ötkarikás bajnoka, a korábbi sikeres szövetségi kapitány, majd szövetségi elnök.

 Süle László, az akadémiát működtető alapítvány kurátora előadásában ismertette, hogy a három szintes, multifunkcionális épület alapterülete bruttó 4000 négyzetméter, többek között három szőnyeges edzőterem, hatszőnyeges küzdőtér, 500 fős lelátó, valamint számos kiegészítő létesítmény – többek között a lélek ápolására egy keresztény kápolna is – található benne. A megújult gépészettel, napelemekkel, hőszivattyú-rendszerrel és prémium anyagokkal megépített, alacsony energiafelhasználású létesítmény nettó 2,5 milliárd forintba került, ebben a közművesítés, a parkolóépítés és a tereprendezés költségei is benne vannak.

A kurátor ismertette azt is, hogy a következő két lépcsőben 120 férőhelyes, ötszintes kollégium, sportrehabilitációs és sportegészségügyi központ, valamint Hírességek Csarnoka épül az akadémia mellé, amely a magyar birkózás szentélye kíván majd lenni. A kollégium a tervek szerint 2022 szeptemberére készül el.

 

Részletek