Simon Béla a londoninál jobb eredményre számít Rióban

Juhász Adrián és Simon Béla egy huszáros hajrának köszönhetően a luzerni pótkvalifikációs versenyen harcolta ki a riói részvétet. Csoknyai László az olimpia előtt biztosan leírja, milyen eredményt szeretne elérni, hisz benne, hogy mindez meg is valósul. Lovas Petra már a pihenőjét töltötte, amikor jött a hír: tartalékból előrelépett és kijutott az olimpiára. Merkely Béla kardiológus orvosprofesszort a víz kapcsolja ki igazán. Ő vízilabdázással is készül az olimpiára.

Részletek

Olimpia 2024 – MOB: váratlan és érthetetlen az MSZP-frakció döntése

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerint váratlan és érthetetlen, hogy az MSZP-frakció a korábbi pártnyilatkozatokkal ellentétben hétfői ülésén úgy döntött, nem támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó pályázati szándéknyilatkozatot. Gyárfás Tamás, az Olimpiai Védnöki Testület tagja is meglepődött és sajnálja a döntést.

Részletek

Olimpia 2024 – Együtt: a MOB hozza nyilvánosságra a megvalósíthatósági tanulmányt!

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja felszólította a Magyar Olimpiai Bizottságot (MOB), hogy hozza nyilvánosságra a 2024-es olimpiáról szóló megvalósíthatósági tanulmányt, a hivatalos döntések meghozatala előtt pedig induljon társadalmi párbeszéd az esetleges magyar pályázatról. Ezt a párt egyik elnökségi tagja mondta vasárnap az MTI-nek.

Részletek

Olimpia 2024 – Borkai: szerdán dönt a MOB közgyűlése a budapesti olimpia megvalósíthatósági tanulmányáról

Szerdai közgyűlésén dönt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) arról a megvalósíthatósági tanulmányról, amelyet, ha elfogad a szervezet, akkor a MOB kinyilváníthatja javaslatát, hogy a jövőben pályázhasson a 2024-es budapesti olimpia megrendezésére – mondta a szervezet elnöke kedden Győrben, a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program keretében megrendezett konferenciasorozat harmadik állomásán.

Részletek