Pointfighting és formagyakorlat aranyak a budapesti kick-box világkupán

A BOK Sportcsarnokban zajló 27. Magyar Kick-box Világkupa szombati napján a felnőtteknél újabb magyar aranyak születtek. A  pointfighting szabályrendszerben három kick-boxosunk ünnepelhetett, míg formagyakorlatban négy elsőséget szereztek a hazai versenyzők – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

(fotó: Tóth Péter)

A világkupa szombati megnyitóján Galambos Péter, az MKBSZ elnöke beszédében örömét fejezte ki, hogy a koronavírus járványt követően végre ismét nagy és színvonalas világkupát rendezhet hazánk, 39 ország több mint 1700 sportolójának részvételével. Schmitt Pál, volt köztársasági elnök, a NOB tagja a kick-boxot az egyik legnépszerűbb hazai sportágnak nevezte, és annak pozitívumait, illetve nevelő jellegét méltatta.

 (fotó: Tóth Péter)

A háromnapos megmérettetés második versenynapján pointfightingban a felnőtteknél három magyar állhatott fel a dobogó legfelső fokára: az elmúlt évek legjobb hazai női kick-boxosa, a négyszeres világ- és háromszoros Európa-bajnok Busa Andrea mellett a férfiaknál a világbajnoki címmel szintén rendelkező Bálint Martin, valamint Cselovszki Patrik tudott aranyérmet nyerni.

(fotó: Fazekas Ábel)

Formagyakorlatban a felnőttek mezőnyében négy aranyérmet zsebeltek be a magyarok: egyéniben Mónus Viktor és Brebovszky Zoltán tudott győzni, míg csapatban a Contact KTHE együttese két számban is első lett.

Részletek

Női csapatarannyal indult a budapesti kick-box világkupa

Pénteken a budapesti BOK Sportcsarnokban megkezdődött 27. Magyar Kick-box Világkupa, amely vasárnapig tart. A 39 ország több mint 1700 sportolóját felvonultató világverseny első napján a felnőttek között csapatban egy aranyérmet nyertek a magyarok – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. 

Az év legnagyobb nemzetközi kick-box versenyének ígérkező budapesti viadalon az első napon rendezték meg a csapatversenyeket, amelyek során light-contactban a felnőtt nőknél a szegedi Combat D SC együttese diadalmaskodott, a döntőben egy másik magyar gárdát, a Halker-Király Team együttesét felülmúlva. A kétfős győztes alakulatot a tavaly felnőtt egyéni világbajnoki címet nyert Mezei Nikolett, valamint csapattársa, Nagy Ramóna alkotta.

A kiütésre menő ringes küzdelmek során a magyarok közül Laska Bence volt a legeredményesebb, aki a K1-es szabályrendszerben lengyel, majd cseh ellenfelét is legyőzte, ezzel már biztos érmes.

A veteránok mezőnyében tatamira lépett a hazai pointfighting szakág nemrégiben kinevezett vezetője, Csikós Péter, aki nemcsak, hogy elindult a megmérettetésen, hanem a 94 kg-ban és a +94 kg-os súlycsoportban is aranyéremmel zárt.

Részletek

További sikerekben bízik a kick-boxos szakágvezető páros

Immár hat éve dolgozik együtt a hazai light-contact és kick-light szakágak élén Dancsó Zoltán és segítője, Olasz Attila, akiket az év elején egyhangúan erősített meg tisztségében az elnökség. A két fiatal szakvezető tovább folytatná az eddigi jól bevált munkát, és szeretnék, ha a jövőben is – ahogyan az elmúlt években rendre – minden világ- és Európa-bajnokságon az első háromban végezne az általuk irányított magyar válogatott – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

2016-ban fejezte be legendás versenyzői pályafutását Dancsó Zoltán, akit ezt követően kértek fel a light-contact és kick-light élére, ő pedig azt kérte, hogy Olasz Attilával együtt építhessék újra a két szakágat.

„Úgy voltunk vele, hogy ha valaki nem jön el hozzánk, akkor nekünk kell odamenni, így gyakorlatilag végig roadshow-ztuk az országot. Igyekeztünk felébreszteni az érdeklődést a két szabályrendszer iránt, megmutattuk azok szépségét és rejtelmeit. És azt gondolom, hogy a kluboknak, amelyek fejlődni akarnak, szimpatikus volt, hogy mi felvállaltuk, hogy teszünk az ügy érdekében, és utaztunk és népszerűsítettünk” – nyilatkozta a kick-boxos berkekben „Kicsi” néven ismert szombathelyi szakvezető.

Örül, hogy bizalmat kaptak az elnökségtől a folytatásra, mert ez azt jelenti, hogy jó munkát végeztek – tette hozzá Olasz Attila. Az esztergomi szakember szerint a következő ciklus egyik fontos célja a járvány előtti állapotok visszaépítése.

„Fontos lesz az utánpótlást ismét megerősíteni, mert a covid igenis megviselt bennünket. A fiatalok közül többen felhagytak a sporttal, és őket pótolni kell. Ugyanakkor az elmúlt hat év munkájának a gyümölcse, hogy a két szakág többpólusú lett hazánkban, és mindenhol vannak ezekkel foglalkozó klubok. Jellemző, hogy a 2019-es győri utánpótlás Európa-bajnokságon a light-contact és a kick-light válogatott nem kevesebb, mint 18 klub versenyzőiből állt össze. Ezt a sokszínűséget meg kell őriznünk” – jelentette ki Olasz Attila.

Dancsó Zoltán 1997-től visszavonulásáig minden világbajnokságán dobogón állt, egy bronz és három ezüst mellett hat vb-n győzött zsinórban a light-contactban. Ez példa nélküli a sportágban, mindemellett ötszörös Európa-bajnok, és 12 profi vb-címmeccse mindegyikét megnyerte. Az elmúlt esztendőkben immár a veteránok között indult, ahonnan szintén rendre aranyakat hozott a világversenyekről, edzőként pedig saját nevelésű világbajnok tanítványokkal is büszkélkedhet. Bízik benne, hogy eredményei motiválóak lehetnek a fiataloknak is.

„A szombathelyi edzőtermemben ki vannak rakva az övek és az érmek, szerintem azok lelkesítően hatnak a sportolókra. Amikor meg készültem a veterán világversenyekre, végigcsináltam az összes edzést a felnőtt válogatottal. És odaálltam küzdeni a tavaly felnőtt világbajnoki címet nyert tanítványommal, Szmolek Emánuellel. A 22 év korkülönbség persze fizikailag nem hidalható át, de azért úgy érzem, hogy nem kellett meghajolnom, sőt, technikailag talán okoztam meglepetést is. Az ilyen dolgok szerintem motiválóak a fiatalok számára. Nekem annakidején az volt, amikor az edzőm beállt, és meg tudta csinálni, ami a feladat volt” – vélekedett Dancsó Zoltán, aki szerint továbbra is az a cél, hogy a kick-box vb-ken és Eb-ken a két szakág éremtáblázatán mindig az első háromban végezzen a magyar válogatott – legyen szó akár az utánpótlás korosztályról, akár az idősebbek versenyéről.

Részletek

Magyar kick-boxos is lesz a Világjátékokon!

Sporttörténelmi szerephez jutott Boros Petra, aki kick-boxban képviselheti Magyarországot a július 7. és 17. között az egyesült államokbeli Birminghamben sorra kerülő Világjátékokon. A Halker-Király Team sportolója a K1 szabályrendszerben a nők 70 kg-os súlycsoportjában lép majd ringbe, és a hazai szövetség vezetése szerint képes lehet az éremszerzésre – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A kick-box először öt esztendeje, a lengyelországi Wroclawban szerepelt a nem olimpiai sportágak legnagyobb és legrangosabb multisport eseményén, ám akkor csupán bemutató sportágként, magyar versenyző pedig nem volt az indulók között. A birminghami Világjátékokon viszont már a hivatalos sportágak egyike az amerikai eredetű modern küzdősport, ezért is nagy büszkeség a magyarországi kick-boxosok számára, hogy Boros Petra lehetőséget kapott a részvételre.

A sportág nemzetközi szövetsége, a WAKO levélben értesítette az MKBSZ-t, hogy a női 70 kilogrammban kvótát szerzett ukrán versenyző a hazájában dúló háború következtében nem tud részt venni Világjátékokon, így a korábbi eredményeinek köszönhetően Boros Petrára szállt át az indulás joga.

„Petrával együtt elmondhatatlanul boldogok vagyunk. Mérföldkő a magyar kick-box történetében, hogy az idén első alkalommal magyar versenyző is megmutathatja tudását a Világjátékokon” – örvendezett Galambos Péter, az MKBSZ elnöke. – „A kick-box hét szabályrendszere közül a K1 kerül lebonyolításra Birminghamben, és ebben a szakágban is csupán három-három kiválasztott férfi és női súlycsoport. A 70 kg-ról tudni kell, hogy a nőknél ez lesz az egyik legkeményebb kategória, ennek ellenére bizakodóak vagyunk, hogy Petrának sikerül éremmel hazatérnie majd a Világjátékokról.”

A versenyzőt a klubedzője, Bálint Zoltán kíséri majd el a tengerentúlra.

Részletek

Civilben értelmileg akadályozott gyerekeket tanít a kick-box világbajnok

Huszonöt éve foglalkozik küzdősportokkal, de szerinte még több évnyi versenyzés benne van. Kick-boxban tavaly ért fel a csúcsra, amikor világbajnok lett, de szeretne még Európa-bajnok is lenni. Ugyanakkor szerinte nemcsak az számít, hogy ki hány érmet nyer, hanem hogy milyen emberré és harcművésszé válik. Zsarkó Dániel Péter civilben gyógypedagógus, értelmileg akadályozott gyermekek oktatásával, nevelésével foglalkozik – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Zsarkó Dániel Péter nyolcévesen csöppent a harcművészetek világába: Hódmezővásárhelyen ITF taekwon-dóval kezdett foglalkozni. 2009-ben kóstolt bele a kick-boxba, amikor Szegeden látogatni kezdte a Tigers SE edzéseit. Mindkét küzdősportot azóta is aktívan, versenyszerűen űzi.

„A kick-boxban 2009-ben rögtön versenyzéssel kezdtem. Hamar sikerült bekerülnöm a válogatottba, és kisebb megszakításokkal azóta is folyamatosan képviselhetem Magyarországot a világversenyeken. A taekwon-dóban és a kick-boxnak a light-contact és kick-light szakágaiban egyaránt szereztem világ- és Európa-bajnoki érmeket. Ezeket a tavalyi jesolói kick-box vb-n sikerült egy elsőséggel megkoronázni. De igazából mindig azt szoktam mondani, hogy nem az érmek száma minősít egy sportolót, hanem, hogy milyen emberré vált, és azt az utat járja-e, mint amire ezek a küzdősportok tanítanak” – hangsúlyozta Zsarkó Dániel Péter.

Bízik benne, hogy ő maga a megfelelő úton jár – árulta el a 33 éves hódmezővásárhelyi sportoló. Mint mondja, ebben nagyon fontos szerepe van mestereinek, a taekwon-dós Máté Zoltánnak, illetve a kick-boxos Stricz Richárdnak. Edzőinek tanácsait, utasításait mindig megfogadja, és mivel már edzőként is tevékenykedik, azt a szellemiséget, amit tőlük kap, próbálja a saját foglalkozásaiba is átültetni.

„Olyan társadalomban élünk, köszönhetően a közösségi médiának is, amelyben az egyén, az ego kerül előtérbe. És ezt a felfogást a versenyeredmények csak felpumpálják. Pedig szerintem a harcművészetek többről szólnak: gondolok itt a tiszteletre, becsületre, és amiben főként nagy hiányt látok, az az alázat, nemcsak a sportban, hanem az élet más területein is” – nyilvánította ki Zsarkó Dániel Péter.

Civilben gyógypedagógusként dolgozik Hódmezővásárhelyen, a Kozmutza Flóra oktatási intézményben középsúlyosan értelmileg akadályozott gyermekek tartoznak a keze alá. Erős indíttatás volt a számára, amikor régen egy Down-szindrómás fiatalember jelent meg a taekwon-do edzésen, és ahogyan a csapat befogadta a jövevényt. Zsarkó Dániel Péter a segítő szemléletet már az edzések megkezdésével magába szívta, így az érettségi után szinte adott volt, hogy gyógypedagógus szakon tanuljon tovább. Emellett pedagógus családja felől is kapott ilyen irányú impulzust, édesanyja például szintén végzett gyógypedagógiát.

„Ez a hivatás olyan szempontrendszert hoz az életembe, ami úgymond leszorítja az egót. A munkahelyen teljesen más problémákkal küzdünk, mint egy versenyen vagy edzésen. És így az ember teljesen más szemmel nézi a világot. Nem is tudjuk igazából, hogy nekünk milyen jó dolgunk van. Nyilván teljesen más a cél egy ilyen iskolai foglalkozáson, mint mondjuk a magam sportversenyein. Az közös, hogy a lehető legjobb eredményt igyekszünk elérni, de akkora a kontraszt a kettő között, hogy a munkám segít a földön maradni” – magyarázta a tavalyi világbajnok.

Életének otthoni szelete a versenyekre is elkíséri. Az iskolában egy 11-dikes osztályban 11 jövőre ballagó diák osztályfőnöke, akik figyelemmel követik a sportkarrierjét.

„Hogyha például egy világversenyt az interneten élőben közvetítenek, akkor azt a tanulóim itthonról nézik. Emellett hangüzeneteket is szoktak küldeni, így szinte folyamatos kapcsolatban állok velük. És mindez nekem ott a távolban külön erőt ad” – mesélte a sportoló-osztályfőnök.

Azzal, hogy tavaly világbajnok lett, régi álma teljesült, de nem szeretné még abbahagyni a versenyzést: úgy érzi, még jópár év előtte áll sportolóként. A hétvégén éppen taekwon-do Európa-bajnokságon vesz részt, ahol ezúttal büszkeségére egyik tanítványa is indul. A júniusi magyarországi kick-box világkupán is szeretne majd tatamira lépni, kvalifikálni magát az Eb-re, és bízik benne, hogy a közeljövőben sikerül Eb-címet is nyernie.

Részletek

A csapategységre építene az új kick-boxos szakágvezető

Márciusban jelölte ki a Magyar Kick-box Szakszövetség a következő ciklus szakágvezetőit. Hat szabályrendszert az eddigi irányítóik visznek tovább, míg a pointfighting élére Csikós Pétert nevezték ki. A szakember a megbízatást pályafutása megkoronázásának tartja, elmondása szerint csapatmunkában gondolkodik és egy jó csapategység kialakítására törekszik, ami szerinte a sikerek egyik záloga – adta hírül az MKBSZ.

Csikós Péter neve aligha ismeretlen a kick-boxban járatosak számára, hiszen korábbi háromszoros felnőtt Európa-bajnok, és a 41 év felettiek között, a masters korosztályban között még mindig aktívan versenyez: olyannyira, hogy összejött számára a hőn áhított a világbajnoki cím is.

„Tízévesen, harminchat esztendeje kezdtem el kick-boxolni, és huszonöt éve vagyok válogatott. Felnőttként Európa-bajnokságon háromszor sikerült nyernem, és világbajnoki döntőbe is kétszer jutottam, de azokat sajnos elvesztettem. Aztán a masters korosztályban újabb két Eb-címet szereztem, de a vb-győzelem nem jött össze, egészen tavalyig, amikor végre világbajnokságon is felállhattam a dobogó legfelső fokára. És pár hónapra rá jött a felkérés, hogy vállaljam el a pointfighting szakág vezetését. Ez a megtiszteltetés megkoronázza a pályafutásomat, az pedig nagyon jó érzés, hogy az elnökség egyhangúan támogatta a személyemet” – nyilatkozta Csikós Péter.

A feladat nem lesz teljesen új a számára, hiszen évekig segédedzőként segítette a szakág előző felelősei, Király István, majd Jároszkievicz Krisztián munkáját. Mindkettőjüktől sokat tanult, és jó barátságot ápol velük, akárcsak Debreczeni Dezsővel, aki, mint fogalmazott: „szintén nagyon erős vonalat képvisel” a hazai kick-boxban.

„Nem szeretném egyedül cipelni a vállamon a szakág terheit és kihívásait, ezért felkértem Krisztiánt és Dezsőt, hogy segítsék a munkámat. Ők ketten kilenc-, illetve nyolcszoros világbajnokok, rengeteg tudással, úgyhogy bizakodással nézek a közös munka elé. A hazai pointfighting utánpótlás erős és népes, aminek örülni kell. A felnőtteknél pedig egy generációváltás zajlik, a nagy nevek közül még jópáran megvannak és szállítják az eredményeket, közben pedig zárkóznak fel melléjük az ígéretes fiatal tehetségek. A pointfighting mindig is az egyik legerősebb magyar szakág volt, és arra törekszünk, hogy ezt a sikerességet meg tudjuk őrizni” – közölte az új szakágvezető.

Csikós Péter elmondta: az utánpótlás számára a szeptemberi világbajnokság lesz az év fő versenye, a felnőttek pedig novemberben Európa-bajnokságon lépnek majd tatamira. Utóbbi különlegessége, hogy egyes súlycsoportokban egy jó szereplés kvalifikációt jelent a 2023-as Európa Játékokra.

„Azon leszünk, hogy ezekben a kategóriákban kijuttassunk versenyzőket az Európa Játékokra. Mivel az első nyolc szerez kvótát, úgy gondolom, hogy ez teljesen reális célkitűzés a részünkről, amit be kell húznunk.”

Fontos felmérő verseny lesz a májusi utánpótlás országos bajnokságot követően júniusban a hagyományos budapesti kick-box világkupa, amely a sportág egyik legrangosabb és legmeghatározóbb versenyévé nőtte ki magát. Nyáron felkészítő edzőtáborban készülhetnek a vb-re a legjobb fiatalok, ősszel pedig a felnőtteknek lesz ob-juk, majd pedig közös edzőtáboruk az Európa-bajnokság előtt.

A saját szerepét elsősorban a csapatépítésben látja, ennek kialakítását érzi az egyik erősségének – avatott be a szakember.

 

„Régi motoros vagyok, minden korosztály ismer, hiszen még mindig aktívan versenyzem, ezáltal még a legfiatalabbak is látnak. Azt szeretném, ha olyan egységes válogatottunk lenne, mint amiben annakidején én is felnőttem. Ahol a sportolók vállvetve izzadnak együtt az edzőtáborokban, és küzdenek egymásért a versenyeken. Egy tétversenyen a siker múlik a felkészültség és a forma mellett az izguláson is, hiszek abban, hogy egy jó csapategységgel, ha csak az izgulásból le tudunk csípni, akkor már nyertünk valamennyit. Úgy érzem, hogy az érintettek elfogadják a személyemet, úgyhogy ebben én jó nagykövet lehetek, hogy a srácokat és az edzőket összerázzam” – mondta Csikós Péter, aki úgy véli, hogy a vállalkozásai mellett egy jó időbeosztással, valamint családja támogatásával képes lesz megbirkózni az új feladattal.

Részletek

Lezajlott a kick-box utánpótlás első nagy idei versenye

A békéscsabai Városi Sportcsarnokban rendezték az idei Kick-Box Diákolimpia Országos Döntőjét. A viadalra az ország 49 településéről 158 iskola 249 tanulója 411 nevezést adott le.

A diákolimpiát négy szabályrendszerben – pointfighting, light-contact, kick-light és formagyakorlat – rendezték meg, és a 7 és 18 éves kor közötti négy – gyermek, kadet1, kadet2 és junior – korosztály fiatal kick-boxosai indultak a megmérettetésen.

Jól szervezett és színvonalasan lebonyolított verseny volt a diákolimpia a felújított békéscsabai sportcsarnokban, látszott, hogy a szervezők sokat dolgoztak rajta – dicsérte az eseményt a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, aki maga is részt vett a viadalon. Galambos Péter elmondta: az országos bajnokságok és a világkupa mellett a diákolimpia az egyik legnagyobb és legfontosabb hazai utánpótlás verseny, amely hagyományosan erőfelmérésnek is kiváló.

„Általában ez az idény eleji verseny az első alkalom arra, hogy az esetleges korosztályváltások után az ellenfelek megismerhessék egymást, és felmérjék, hogy kik lesznek majd az ellenfelek az év következő részében. Ezenkívül azért is fontos, mert a sportág már ott tart, hogy a diákolimpián való jó szereplés plusz felvételi pontokat jelenthet a továbbtanulásban” – közölte Galambos Péter.

Részletek

Kick-box – megvannak az új szakágvezetők

A januári tisztújító közgyűlés után alakuló ülést tartott a Magyar Kick-box Szakszövetség új elnöksége. A testület megválasztotta azokat a szakágvezetőket, akik a következő ciklusban menedzselik majd a sportág hét szabályrendszerének munkáját. Hat szakágat az eddigi irányítóik visznek tovább, míg a pointfighting élére Csikós Pétert nevezték ki – adta hírül az MKBSZ.

Az elnökség döntése értelmében a full-contact szakág vezetője a szövetség egyik alelnöke, Juhász Gábor maradt, míg a low-kicket és a K1-et továbbra is Katona Attila alelnök felügyeli. A light-contact, valamint a kick-light szabályrendszereket a jövőben is Dancsó Zoltán és segítője, Olasz Attila irányítja, a formagyakorlat szakág élén pedig ismét Puravecz Péternek szavaztak bizalmat.

Egyedül a pointfighting szabályrendszert érintette változás, hiszen a tavalyi világbajnokság után lemondott Jároszkievicz Krisztián. Helyére a korábbi többszörös Európa-bajnok Csikós Pétert választották meg vezetőnek az elnökség tagjai.
,
Az új szakágvezetők egyik első feladata, hogy állítsanak össze egy olyan programot a következő négy évre, amely meghatározza, hogy milyen úton halad majd az adott szakág – közölte Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

A sportvezető arról is beszámolt, hogy a jövőben az MKBSZ égisze alá tartozó hivatalos versenyeken csak a szövetséghez tartozó klubok, illetve versenyzők vehetnek részt. Ezt többek között az indokolta, hogy ne a szövetség lássa a kárát, ha netalántán a versenyeiken induló, de hatókörükön kívül eső sportolókkal kapcsolatban bármiféle (erkölcsi, etikai, dopping, stb.) probléma merülne fel, továbbá a szervezet a jövőben csak a hozzá tartozó versenyzőket és azok klubjait akarja támogatni.

Részletek

Világbajnokok részvételével tartott danvizsgát a kick-box szövetség

Megtartotta évi hagyományos danvizsgáját a Magyar Kick-box Szakszövetség. A mesterfokozatúak részére megrendezett budapesti eseményre az ország minden részéből érkeztek, és 26-an tettek sikeres vizsgát – adta hírül az MKBSZ.

A vizsgát Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke, egyúttal a szervezet övvizsga bizottságának elnöke vezette.

A danvizsgán több jelenlegi világklasszis versenyző is részt vett, köztük a tavaly őszi világbajnokságon aranyérmet nyert Száraz Gergő, Zsarkó Dániel Péter és Mezei Nikolett.

A megjelentek soraiban számos edző és versenybíró is akadt, többek között a light-contact és kick-light szabályrendszerek egyik szakágvezetője, Olasz Attila, valamint a hazai formagyakorlatosokat irányító Puravecz Péter.

Sikeres MKBSZ danvizsgát tettek:

IV. danra: Zsarkó Péter Dániel, Olasz Attila, Sági Zoltán, Nagy Lajos, Puravecz Péter

III. danra: Hirsch Viktor, Takács Tibor

II. danra: Nagy Rita, Korpádi Tamás, Szabó Dorina, Szántó Sándor, Szabó Norbert, Grabovszky Levente

I. danra: Száraz Gergő, Mezei Nikolett, Vida Ádám, Vas Csaba, Bálint Martin, Zajácz Bence, Csejtey Gábor, Jó Dobronya Róbert, Csordás Zoltán, Keszthelyiné Nagy Renáta, Szirovicza Ernő, Hegedűs Zoltán, Szűcs Anita

Részletek

Magyar sikerekkel kezdődött a nemzetközi kick-boxos idény

Szép magyar eredmények születtek az év első, a magyarokat is érintő kick-box versenyén. A karlovaci Európa kupán 27 ország közel 1000 versenyzője indult, köztük 168 magyar versenyző. Az idénynyitón 21 aranyérem termett a felnőtt magyar sportolóknak – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A verseny adta lehetőségekkel élve jellemzően több kategóriában is kipróbálták magukat a magyar versenyzők, akik közül akadtak, akik duplázni is tudtak.

Köztük volt a 2021-es esztendő felfedezettje, az októberi világbajnokságon nyert két aranyérmének köszönhetően itthon az év férfi kick-boxosának választott Száraz Gergő, aki Karlovacban is megnyerte a light-contact és a kick-light szabályrendszerek 57 kg-os súlycsoportjának küzdelmeit.

Ugyanebben a két szakágban a nőknél Boros Petra is valamennyi meccsét sikerrel vívta meg a 70 kilósok mezőnyében.

A korábbi világbajnok Bálint Martin a pointfightingban remekelt: két súlycsoportban is diadalmaskodott, emellett kick-lightban egy ezüstöt is begyűjtött.

A formagyakorlat versenyszámokban a két elsőséget és egy második helyet begyűjtő Mónus Viktor volt a legeredményesebb.

Kick-box Európa kupa, Karlovac, a felnőtt  magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 2. Hammer Máté, 3. Cselovszki Patrik
63 kg: 2. Cselovszki Patrik
69 kg: 1. Zajácz Bence
74 kg: 2. Zajácz Bence
79 kg: 1. Bálint Martin, 2. Korpádi Tamás
84 kg: 1. Bálint Martin
Csapat: 1. Halker-KirályTeam
Nők:
50 kg: 3. Török Szonja és Bécsi Nikolett
55 kg: 3. Bécsi Nikolett
60 kg: 3. Szabó Dorina
65 kg: 3. Busa Andrea
70 kg: 1. Busa Andrea, 3. Török Dóra
+70 kg: 2. Török Dóra, 3. Camilla Jensen
Csapat: 2. Halker-KirályTeam

Light-contact:
Férfiak:
57 kg: 1. Száraz Gergő
63 kg: 3. Enyingi Ádám
84 kg: 2. Szmolek Emánuel
89 kg: 1. Szachán Bolivár, 2. Bálint Zoltán, 3. Tusér Bence
Nők:
55 kg: 3. Kovács Laura Fanni és Bartus Mónika
60 kg: 3. Kiss Georgina Dzsesszika
65 kg: 3. Busa Andrea
70 kg: 1. Boros Petra, 2. Szabó Anna, 3. Rajos Léna
+70 kg: 2. Török Dóra
 
Kick-light:
Férfiak:
57 kg: 1. Száraz Gergő
63 kg: 3. Enyingi Ádám
79 kg: 1. Fésű Lajos, 2. Bálint Martin
84 kg: 1. Szmolek Emánuel, 2. Slezák Bence, 3. Holczmüller Bence
89 kg: 1. Tusér Bence, 2. Bálint Zoltán
Nők:
55 kg: 2. Bartus Mónika, 3. Kovács Laura Fanni
65 kg: 3. Busa Andrea
70 kg: 1. Boros Petra, 2. Szabó Anna, 3. Rajos Léna

Formagyakorlat:
Férfiak:
Kreatív fegyveres: 1. Mónus Viktor, 2. Nagy István Gábor, 3. Schersing András
Zenés: 1. Mónus Viktor
Zenés fegyveres: 1. Nagy István Gábor, 2. Mónus Viktor, 3. Schersing András
Nők:
Zenés: 1. Fehér Kitty

Full-contact:
Férfiak:
63,5 kg: 3. Bozók Szabolcs
Nők:
48 kg: 1. Szeleczki Lilla
52 kg: 1. Szegfi Zsanett
56 kg: 1. Czégény Cintia, 2. Szabó Szabina

Low-kick:
Férfiak:
91 kg: 1. Vida Ádám
Nők:
60 kg: 2. Timár Boglárka
+70 kg: 2. Brunner Boglárka

K1:
Férfiak:
71 kg: 2. Fábián Kristóf
75 kg: 3. Szakolczai Martin
Nők:
48 kg: 2. Pálfi Viktória
56 kg: 3. Miklós Alexandra

Részletek