Három-négy aranyérem a cél a kick-box vb-n

Harmincöt magyar versenyző lép tatamira és száll ringbe a törökországi Antalyában keddtől szombatig tartó kick-box világbajnokságon, amelyen nem kevesebb, mint 66 ország legjobbjai indulnak. A válogatott tagja többek között a napokban profi világbajnoki címét megvédő Rákóczi Renáta, akárcsak az októberi szarajevói vb-n diadalmaskodó Busa Andrea. A szakvezetés legalább 3-4 aranyérmet vár a magyaroktól – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A NOB által is elismert WAKO világszervezet hét szakága közül egy hónapja Szarajevóban bonyolították le a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek vb-jét, amelyen hazánk – elsősorban a Busa nővérek, az azóta visszavonult Gabriella, illetve Andrea győzelmének köszönhetően – az éremtáblázat harmadik helyén végzett. Antalyában a pointfighting, a kick-light, a full-contact és a zenés formagyakorlat elitje méretteti meg magát.

Három-négy győzelmet vár a felnőtt válogatott tagjaitól a hazai szövetség elnöke. Galambos Péter szerint kis szerencsével még több is összejöhet, hiszen a jónéhány újonc mellett számos világklasszissal vág neki a magyar csapat a vb-nek.

„Roppant erős a küldöttség női pointfightingos része, hiszen ott kizárólag korábbi világ- és Európa-bajnokokat vonultatunk fel, a férfiaknál pedig Veres Richárd és Alex, valamint Rohonczi Jenő sok szép sikert megélt már. Ebben a szakágban azt várjuk a mieinktől, hogy megőrizzék helyüket a világ két legeredményesebb nemzete között, a csapatversenyben pedig kimondva-kimondatlanul mindig a győzelem a cél. Kick-lightban a Szarajevóban is indult Busa Andrea, Szmolek Emánuel és Zsarkó Péter Dániel éremesélyes, illetve Andreától még komolyabb eredményt remélünk. A full-contactosok között Rákóczi Renáta feladata az, hogy profi címvédése után fejben átálljon egy teljesen másfajta küzdelemre, hiszen itt tizenkettő helyett három menetes küzdelmek lesznek. Brunner Boglárka tavaly Európa-bajnok lett, ezúttal is esélyesnek számít, az Eb-bronzérmes Puravecz Péter pedig négy kategóriában is megmutathatja tudását formagyakorlatban” – ismertette várakozásait Galambos Péter.

A válogatott nagy része Dunavarsányban bő egyhetes edzőtáborban készült fel a világbajnokságra, ahol a felnőttek mellett a legjobb hazai veteránok is szerencsét próbálnak majd.

Kick-box világbajnokság, Antalya, a magyar indulók:

Felnőttek:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: Hidvégi Nándor
63 kg: Bálint Martin
69 kg: Veres Richárd
74 kg: Korpádi Tamás
79 kg: Veres Alex
84 kg: Juhász Ábel
89 kg: Vörös Attila
94 kg: Rohonczi Jenő
Nők:
50 kg: Murvai Lívia
60 kg: Szabó Dorina
65 kg: Busa Andrea
70 kg: Nagy Henrietta
+70 kg: Kondár Anna
Pointfighting csapat

Kick-light:
Férfiak:
57 kg: Didenko Alexander
63 kg: Fésű Lajos
74 kg: Zsarkó Péter Dániel
79 kg: Bálint Zoltán
84 kg: Szmolek Emánuel
89 kg: Sleisz Attila
94 kg: Vígváry Viktor
+94 kg: Vida Balázs
Nők:
55 kg: Csorba Zsanett
60 kg: Nagy Rita Katalin
65 kg: Busa Andrea
70 kg: Boros Kata

Full-contact:
Nők:
56 kg: Rákóczi Renáta
+70 kg: Brunner Boglárka

Zenés formagyakorlat:
Férfiak:
Puravecz Péter          

Veteránok:

Pointfighting:
Férfiak:
63 kg: Hammer Lajos
74 kg: Bíró Lajos
84 kg: Mészáros Márk
94 kg: Csikós Péter

Kick-light:
Férfiak:
63 kg: Hammer Lajos
74 kg: Csernák Sándor
84 kg: Kovács Imre
94 kg: Tóth István
+94 kg: Döme Balázs  

Részletek

Megvédte világbajnoki címét a kick-boxos Rákóczi Renáta

Sikerrel védte meg profi kick-box világbajnoki címét Rákóczi Renáta. A magyar klasszis a budapesti TEK Gálán a WAKO világszervezet profi full-contact világbajnoki övéért rendezett mérkőzésen legyőzte az ukrán Antonina Oszeckát – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A 32 éves kick-boxos hölgy 2018 szeptemberében, Norvégiában sporttörténelmi világbajnoki címet nyert el, amikor legyőzte a hazaiak kiválóságát, Kristin Vollstadtot. A WAKO égisze alatt ugyanis az volt az első profi összecsapás, amikor nők 12 menetes mérkőzést vívtak.

Azóta a TV2 extrémsport reality-jét, az Exatlon Hungary-t is megjárta Rákóczi Renáta, aki a televíziós kitérőt követően az elmúlt hónapokban gőzerővel készült a mostani csatára.

A szombaton a BOK Sportcsarnokban megrendezett TEK Gála keretein belül – több más szuper fight mérkőzéssel együtt – lebonyolított női 55 kg-os világbajnoki döntőben a Titán SE sportolója gyakorlatilag minden menetben felülmúlta az ukrán Oszeckát, akinek az ütések következtében annyira feldagadt az arccsontja, hogy a tizedik menetben az orvos nem engedélyezte a folytatást – ezzel Juhász Gábor tanítványa megőrizte világbajnoki övét.

„Nagyon boldog vagyok. Rengeteget készültem, az elmúlt tíz hetem erre ment rá, minden nap kettőt edzettem. Ma egész nap feszült voltam, de amikor már bent voltam a ringben, alig vártam, hogy elkezdjük. A mérkőzésen, úgy fogalmaznék, hogy a fej döntött, mentálisan sokkal erősebbnek éreztem magam, mint az ellenfelem. Menetenként folyamatosan őröltem fel az ukrán lányt, azt éreztem, hogy be tudom fejezni a meccset idő előtt. Így aztán még igazából rá sem kapcsoltunk, a végén lett volna ugyanis még egy ritmusváltás, de nem ment végig a mérkőzés, aminek végül is nagyon örülök. Borzasztóan szeretek sok menetet bunyózni, nekem sokkal jobban fekszik ez, mint a rövid összecsapások, úgyhogy lesz még majd folytatás” – nyilatkozta Rákóczi Renáta. 

Részletek

Megvédheti világbajnoki címét szombaton a kick-boxos Rákóczi Renáta

Nagyszabású budapesti gálán küzd meg újra a WAKO kick-box világszervezet profi vb-övéért az év elején tévésztárrá vált Rákóczi Renáta. A ringben szinte verhetetlen sportoló november 16-án az ukrán Antonina Osetska ellen bizonyíthatja, hogy még mindig ő a legjobb. Kettejük találkozója a BOK Sportcsarnokban megrendezett TEK Gála címmérkőzése lesz, ezzel pedig a kirobbanó formában lévő magyar klasszis régi vágya teljesül –  adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A tavaly szeptemberben Norvégiában megszerzett sporttörténelmi bajnoki címét igyekszik megvédeni szombaton a TV2 extrémsport reality-jét, az Exatlon Hungary-t is megjárt Rákóczi Renáta. A full-contact szabályrendszerű meccs a hazai közönség számára is kuriózum lesz, hiszen Magyarország most először rendez 12 menetes női kick-box világbajnoki döntőt, ami több szempontból is emlékezetes lehet a Titán SE versenyzőjének.

„Örülök, hogy végre hazai közönség előtt szerepelhetek, ráadásul a TEK Gála keretein belül, ami nagy álmom volt, de mivel nem vagyok rendőr, soha nem tudtam rajta elindulni. Viszont most ott leszek, és egy látványos, talán még a tavalyinál is jobb címmeccset szeretnék vívni. Úgy akarok odamenni szombaton, hogy ha kell, még a vasat is megrágom” – fogalmazott Rákóczi Renáta.

Juhász Gábor tanítványa 2018-ban a norvégok klasszisa, Kristin Vollstadt elől hozta el az övet, a budapesti BOK Sportcsarnokban pedig az ukrán Antonina Osetska lesz a kihívója, aki ellen a korábbi tervek szerint már szeptemberben ringbe lépett volna. Emiatt a 32 éves sportoló gyakorlatilag hónapok óta száz százalékon teljesít az edzéseken.

„Július közepén már ugyanúgy be voltam zsongva, mint most. Szerencsére az akkor megszerzett formát sikeresen át tudtuk menteni, remekül összegyúrtuk az én elszántságomat és az edzőm szakmai tudását. Talán most még jobb erőben vagyok, mint akkor és úgy érzem, nem nagyon tud majd meglepni az ellenfelem. Bár nem kétlem, hogy ő is alaposan felkészült belőlem.”

Rákóczi Renáta számára előnyt jelenthet a tapasztalat, hiszen ő volt a sportág történetében az első nő, aki 12×2 perces csatában szerezte meg a WAKO profi világbajnoki övét. Ennek ellenére nagyon igazságos mérkőzésre számít, hiszen szigorú bírói csapat fogja értékelni az összecsapást, és a hazai pálya sem feltétlenül jelent majd előnyt a számára.

„A mai napig elő tud jönni a meccs előtti parám, de remélem, hogy a közönség szeretete gyorsan átlendít ezen. A norvégiai címszerzésnél nagyon jól lettek felépítve a menetek, idén nyilván ugyanez a cél. Jó meccset szeretnék, mert ennyivel tartozom azoknak az embereknek, akik kimondottan azért jönnek el, hogy nekem szurkoljanak” – mondta a profi világbajnok magyar kick-boxos.

Részletek

Az Exatlon Hungary sztárja és egy óriásölő a TEK Gálán!

Kevesebb, mint egy hónap múlva először rendez Magyarország 12 menetes női kick-box világbajnoki döntőt! A 2019. novemberi 16-i TEK Gála címmérkőzésén az Exatlon Hungary című TV2-s extrém sportvetélkedőből is ismert Rákóczi Renáta készül megvédeni sporttörténelmi vb-címét. Az este folyamán egy igazi „óriásölő” – Mihajlov Dávid 3-szoros amatőr Muaythai, illetve WKN K-1 magyar bajnok – is a budapesti BOK Csarnok (volt SYMA Csarnok) ringjébe lép.

Kitartó, elszánt és gyagyás – jellemezte magát az Exatlon Hungary-ben Rákóczi Renáta, aki 2018 szeptemberében a sporttörténelem első 12 menetes női WAKO vb-címmeccsén diadalmaskodott Norvégiában (akkor módosították a szabályt, így ő az első hölgy, aki ilyen maratoni küzdelemben lett világbajnok). Akkor a hazai pályán 2500 szurkoló által – hiába – buzdított Kristin Vollstadt elől hozta el az övet, amelyet most itthon, magyar közönség előtt védhet meg! A Titán SE 32 éves, 56 kilós versenyzője – aki Taekwondo Európa-bajnok és Kick-box Full-contact Világkupa győztes is – Juhász Gábor edzővel készül a 12 x 2 percesre tervezett csatára, ellenfele az ukrán Antonina Osetska lesz.

Ahogy Renáta tavaly Elverumban, úgy Mihajlov Dávid idén júniusban a dél-koreai Szöulban lepte meg egy MMA-gála nézőit azzal, hogy hazai ellenfelet győzött le – nem is akárkit, és nem is akárhogyan. A 95 kilogramm alatt mérlegelő magyar a csaknem 220 (!) centis és 160 kilós koreai Hong Man Choi-t küldte padlóra alig egy perc alatt. A Re-Gym harcosa, Rehák György tanítványa most a TEK Gálán az olasz bajnok Enrico di Maulóval csap össze, aki méretben lényegesen közelebb fog állni hozzá, mint a koreai, vagyis ezúttal nem Dávid és Góliát küzdelmére kell számítani. De reméljük, hogy Dávid nyer!

November 16-án a hetedik TEK Gála esti „szuperfight” gálaműsorában magyar részről Fábián Kristóf, Góman Renátó, Jóni Máté és Kálucz Martin is meccselni fog, a sztárvendég a holland Peter Aerts lesz. A belépés ingyenes, a nézők a Bethesda Gyermekkórházat támogathatják adományokkal. Az esemény a rendészeti dolgozók közül több mint 340 amatőr küzdősportolót vonultat fel. A szervezők vásárral, gyerek- és sok más érdekes programmal várják a rendezvényre kilátogatókat.

További információ: https://www.facebook.com/budoeskuzdosportgala

Részletek

Mindkét Busa nővér aranyérmet nyert a kick-box vb-n

Két arany-, egy ezüst- és öt bronzéremmel zártak a magyar felnőtt versenyzők a Szarajevóban megrendezett kick-box világbajnokságon. A sportág hét szakága közül a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek elitjét felvonultató vb-n a két elsőséget a szegedi Busa testvérpár, Gabriella és Andrea szereztek. Magyarország a harmadik helyen végzett az éremtáblázaton – tudatta a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A light-contact női 50 kg-os súlycsoportjában a 2017-es budapesti vb-n is diadalmaskodó Busa Gabriella két 3-0-ás sikerrel jutott a döntőbe. A fináléban a jogi doktor végzettségű magyar kick-boxos szintén egyhangú pontozással győzött az ír De la Cour ellen. A 60 kg-osok mezőnyében Busa Andrea három fölényes győzelemmel lett finalista, a döntőben pedig 2-1-re felülmúlta az orosz Tagilcevát is. A tanárként dolgozó magyar hölgy így tavalyi két Európa-bajnoki aranyérme után immár világbajnoknak is mondhatja magát.

Az ezüstérem a fiatal Szmolek Emánuel nevéhez fűződik, akit három nyertes csatát követően csak a világbajnok olasz Barbiere tudott megállítani. Harmadik lett light-contactban Maruscsák László (63 kg) és Vígváry Viktor (94), low-kickben Zsiga Melinda (52) és Boros Petra (70), valamint K1-ben Habash Antoine (63.5).

A felnőttek mellett a veterán korosztályban is osztottak érmeket a bosnyák fővárosban. Itt három magyar aranyérem is született: a felnőtt válogatott egyik edzője, a korábbi sokszoros világ- és Európa-bajnok Dancsó Zoltán mellett Döme Balázs és Szuknai Zsuzsanna is a dobogó tetejére állhatott fel.

Elégedett a generációváltáson átesett, fiatal magyar válogatott teljesítményével Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke.

„Alapvetően elégedett vagyok, senkitől nem láttam, hogy ne akart, ne küzdött volna, ne adott volna ki magából mindent. Az, hogy esélyeseink némelyikének, mint például Habash Antoine-nak, most éppen nem jött össze egy-egy meccse, az benne van a pakliban, de ettől még ők is helytálltak. Mindenképpen ki kell emelni Busa Andit és Gabit. Mindketten roppant érett bunyót mutattak, és nem hagytak kétséget a győzelmük felől. Nem mintha a vb-címig vezető út sétagalopp lett volna, de az az eltökéltség és koncentráció, ami rajtuk látszott, nagyon jó érzéssel tölti el az embert. Szmolek Emánuel gyerekkora óta kick-boxol és nagy ígérete a sportágnak. Tizenkilenc évesen még van hova fejlődnie, de ha így folytatja, minden esélye megvan arra, hogy hosszú távon a világ legjobbjai között legyen a helye” – mondta a sportvezető.

A kick-box másik négy szakágának – pointfighting, kick-light, full-contact és zenés formagyakorlat – világbajnokságát november végén rendezik a törökországi Antalyában.

Kick-box világbajnokság, Szarajevó, a magyar érmesek:

Felnőttek:

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 3. Maruscsák László
79 kg: 2. Szmolek Emánuel
94 kg: 3. Vígváry Viktor
Nők:
50 kg: 1. Busa Gabriella
60 kg: 1. Busa Andrea

Low-kick.
Nők:
52 kg: 3. Zsiga Melinda
70 kg: 3. Boros Petra

K1:
Férfiak:
63.5 kg: 3. Habash Antoine

Veteránok:

Light-contact:
Férfiak:
94 kg: 1. Dancsó Zoltán
+94 kg: 1. Döme Balázs
Nők:
65 kg: 1. Szuknai Zsuzsanna

Részletek

A kick-boxos Busa Gabriella megvédte világbajnoki címét

Összesen 11 éremmel térhet haza a Szarajevóban zajló kick-box világbajnokságról a magyar válogatott. Busa Gabriella szerezte a magyarok első aranyát, aki a 2017-es nagy sikerű budapesti vb után a bosnyák fővárosban is nyerni tudott. A szegedi bunyós a light-contact szabályrendszer 50 kg-os súlycsoportjában állhatott fel a dobogó legfelső fokára. További öt magyar versenyző döntős még, öten pedig a harmadik helyen végeztek – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A sportág hét szakága közül a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek világelitjét felvonultató vb-n Busa Gabriella két 3-0-ás diadallal jutott a döntőbe. A fináléban a kétszeres világbajnok magyar hölgy szintén egyhangú pontozással győzött az ír De la Cour ellen.

Ugyancsak a light-contact szabályrendszerben döntőbe jutott Busa Gabriella testvére is. A tavaly két Eb-címet nyert Andrea a 60 kg-osok mezőnyének fináléjában szombaton léphet tatamira, a 79 kg-os férfiaknál pedig a fiatal Szmolek Emánuel küzdhet az aranyéremért.

A veteránok között is hárman finalisták, valamennyien light-contactban: Szuknai Zsuzsanna (65 kg), Dancsó Zoltán (94 kg) és Döme Balázs (+94 kg).

Bronzérmes helyen végzett a felnőtteknél light-contactban Maruscsák László (63 kg) és Vígváry Viktor (94 kg), low-kickben Zsiga Melinda (52 kg) és Boros Petra (70 kg), valamint K1-ben Habash Antoine (63.5 kg)

Részletek

Generációváltás után is érmekért utaznak kick-boxosaink a vb-re

Tizenkét felnőtt és hat veterán versenyző képviseli Magyarországot a keddtől szombatig Szarajevóban sorra kerülő kick-box világbajnokságon. A boszniai fővárosban az immár a NOB által is elismert WAKO kick-box világszervezet hét szakága közül a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerekben küzdenek meg egymással a földkerekség legjobbjai. A magyar válogatott a 2017-es, összevont budapesti vb óta generációváltáson esett át, ennek ellenére az a cél, hogy az újoncokkal kiegészülve megőrizzék hazánk helyét a sportág elitjében – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A szarajevói verseny különlegességét a magyarok számára valójában a két évvel ezelőtti, hazai rendezésű világbajnokság adja, hiszen a nagy sikerű budapesti vb-t követően számos klasszisunk befejezte pályafutását. Ezáltal a mostani válogatottban sok olyan fiatal van, aki első vb-jén vesz részt, nekik kellene bizonyítaniuk.

Galambos Péter, a hazai szövetség elnöke elmondta: jól sikerült a felkészülés, és bár – a TV2 Exatlon című műsorából is ismert – Jóni Máté térdsérülés miatt lemondani kényszerült a boszniai utat, Vida Balázs pedig az indulás előtt belázasodott, így is sokan vannak a csapatban, akiknek reális esélyük van az éremszerzésre.

„Szeretnénk megőrizni azt az előkelő helyünket a nemzetközi mezőnyben, amelyet az elmúlt években kiharcoltunk. Ehhez elsősorban a régebb óta eredményes versenyzőinkre – a tatamisoknál a két Busa nővérre, Gabira és Andira, valamint Zsarkó Péterre, illetve a ringeseknél Habash Antoine-ra és Zsiga Melindára – számítunk. A válogatottba beépült fiataljaink jól képzettek, éhesek a sikerre és nagyon elszántak, úgyhogy én nagyon bízom bennük is. Habash Antoine-tól azt várom, hogy megvédje K1-es világbajnoki címét. Ha sikerülne, az különleges teljesítmény lenne, hiszen a budapesti vb-t megelőzően 2015-ben Belgrádban is aranyérmes tudott lenni. A light-contactosok közül a regnáló világbajnokot, Busa Gabit kell kiemelni, aki a budapesti vb-címe után most újrázhat. Mellette testvére, Andi is az egyik ászunk, aki tavaly eszméletlenül érett bunyóval nyert Európa-bajnoki címet” – nyilatkozta a sportvezető.

A sportág másik négy szakágának – pointfighting, kick-light, full-contact és zenés formagyakorlat – vb-jét november végén rendezik a törökországi Antalyában.

Light-contact, low-kick és K1 kick-box világbajnokság, a magyar indulók:

Felnőttek:

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: Maruscsák László
74 kg: Zsarkó Péter Dániel
79 kg: Szmolek Emanuel
84 kg: Szabó-Tóth Dávid
94 kg: Vígváry Viktor
Nők:
50 kg: Busa Gabriella
60 kg: Busa Andrea
70 kg: Romero Alicia

Low-kick:
Férfiak:
+91 kg: Berki Károly
Nők:
52 kg: Zsiga Melinda
70 kg: Boros Petra

K1:
Férfiak:
63.5 kg: Habash Antoine

Veteránok:

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: Hammer Lajos
74 kg: Csejtey Gábor
84 kg: Szabó-Tóth Zoltán
94 kg: Dancsó Zoltán
+94 kg: Döme Balázs
Nők:
65 kg: Szuknai Zsuzsanna

Részletek

Kick-boxot és emberséget tanított a jordán menekülttáborban Mórádi Zsolt

Újabb különleges tapasztalatokkal gazdagodott edzéstartásai során Jordániában a kick-box sportág történetének legsikeresebb versenyzője. Mórádi Zsolt már visszajáró vendégként oktatott az ázsiai országban, ahol megismerkedett egy médiasztárrá lett filantróp kick-box bíróval, a 80 ezer szír menekült lakta Zaatari Refugee Campben pedig egy szorgalmas féllábú fiatalembert is a tanítványai között tudhat.

A napokban immár másodjára edzősködött a szigorúan őrzött sivatagi menekülttáborban a tízszeres magyar világbajnok. A versenyzéstől tavaly visszavonult sportember a WAKO kick-box világszövetség, az ENSZ és a Peace and Sport szervezet együttműködésének köszönhetően járt ismét a nehéz sorsú fiatalok között, akik szabadidős tevékenységként űzik a kick-boxot.

A legutóbbi látogatásom óta 20-25 százalékkal nőtt a létszám, vagyis érik be az a munka, amit elkezdtünk Alival, a táborban élő és dolgozó menekült edzővel. A kick-box oktatás célja itt nem feltétlenül az, hogy küzdősportolókat neveljünk, sokkal inkább, hogy segítsük jobb és a közösség számára is hasznosabb emberré válni az edzésre járókat, ami nem utolsó szempont egy olyan helyen, ahol a víz és az áram biztosítása sem százszázalékosan megoldott” – fogalmazott Mórádi Zsolt.

A magyar kick-boxos és a helyi edző kitaláltak egy olyan vizsgarendszertami nemcsak a fizikai teljesítmény növelését szolgálja, hanem figyelembe veszi emberi tényezőket is. Ennek lényege, hogy a két-három havonta tartott erőnléti és technikai vizsgák mellett az edző azt is megnézi: az adott tanítvány például mennyire fogad szót szüleinek vagy mennyire tanulj jól az iskolában.

A tábor nagyjából 120 fős kick-boxos közössége heti háromszor tréningezik, három csoportban. A program sikerét pedig jól mutatja, hogy az egyik legszorgalmasabb diák egy féllábú srác. Annyira megtetszett neki ez a küzdősport, hogy Ali rendszeresen külön foglalkozik vele és más testi fogyatékossággal élőkkel is. Emellett szintén komoly áttörés, hogy novembertől a WAKO egy, szintén a táborban élő női edző vezetésével elindítja a nőknek szóló kick-boxos foglalkozásokat is. Ez hatalmas előrelépés egy arab országban” – ismertette a tavaly óta a WAKO sportolói bizottsága elnöki tisztségét is betöltő fiatalember.

A menekülttáborban töltött nap után Mórádi Zsolt a jordán kick-box szövetség szervezésében egy nyílt szemináriumon oktatott Ammánban. A háromnapos programon 12 arab ország 200 sportolója, edzője és bírója vett részt, akiket az újdonság erejével nyűgözött le világbajnokunk bemutató tréningje.

Nagyon eredményes volt a szeminárium, jogosan várható, hogy felpezsdül a térségben a kick-box élet. Számomra pedig külön öröm, hogy megismerkedhettem a hihetetlen humanitárius tevékenységet is végző bíróval, Zayeddel. Ő egy könyvelőből lett filantróp médiaszemélyiség, aki a szíriai háború kirobbanása után otthagyta a munkáját és létrehozott egy mára már 500 tagot számláló segélyszervezetet, amely a menekültek egészségügyi ellátását és oktatását támogatja. Voltam egy általuk üzemeltetett árvaházban, ahol szívszorító volt hallani, milyen küzdelmeken mentek keresztül ezek a gyerekek, és hogy milyen nagy dolog, hogy rendezett körülmények között élhetnek. De összességében pozitív élményekkel távoztam, mert láttam, mennyit dolgozik a szervezet, hogy a nélkülözőknek lehetőségük legyen egy szebb jövőre” – foglalta össze jordániai élményeit a csepeli klasszis.

Részletek

A kick-boxos Murvai Lívia angliai sikere

Hat érmet szereztek a magyar versenyzők a Bristol Open elnevezésű rangos kick-box versenyen. A novemberi felnőtt világbajnokság felkészülési állomásán egyéniben Murvai Lívia, csapatban pedig Veres Alex és Richárd a dobogó tetejére állhatott fel – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség. 

A 16 ország közel 900 versenyzőjét felvonultató viadalon – a TV2 Exatlon Hungary című műsorából is ismert – Murvai Lívia a pointfighting szakág 55 kg-os súlycsoportjában négy győzelemmel végzett az élen, miután a döntőben 10-7-re nyert az ír Fitzpatrick ellen. 

Szintén aranyérmet akasztottak a Veres testvérek közül Alex és Richárd nyakába is. A kétfős csapatok versengésében a fivérek a Halker-Király Team színeiben indultak. Együttesük három sikerrel jutott el a végső győzelemig, miután a fináléban a svájciakat múlta felül 9-5-re. 

A többszörös világ- és Európa-bajnok Veres Richárd egyéniben a súlycsoport nélküli küzdelmek során szerzett egy ezüstérmet is, míg Murvai Lívia az 50 kg-ban harmadik lett. Szintén két éremmel térhet haza Angliából Kondár Anna, aki a nehézsúlyú nők között bronz-, míg a nyílt kategóriában, a Grand Champion versenyszámban ezüstérmet nyert.

A tavaly óta a NOB által is elismert sportágban a jövő héten rendezik a light-contact, a low-kick és a K1 szabályrendszerek világbajnokságát, majd november végén kerül sor a pointfighting, a kick-light, a full-contact és a zenés formagyakorlat szakágak vb-jére.

Bristol Open, a magyar érmesek: 

Pointfighting:
Férfiak:
Grand Champion: 2. Veres Richárd
Kétfős csapat, +75 kg: 1. Halker-Király Team (Veres Alex, Veres Richárd)
Nők:
50 kg: 3. Murvai Lívia
55 kg: 1. Murvai Lívia
+70 kg: 3. Kondár Anna
Grand Champion: 2. Kondár Anna

Részletek

Győzelemmel hangolt a vb-címvédésre Rákóczi Renáta

Aranyéremmel utazik haza a kick-box Skandináv Openről Rákóczi Renáta, aki novemberben profi világbajnoki címét szeretné majd megvédeni a ringben. A legjobb tatamis versenyzők a hétvégén a Cseh Openen jeleskedtek, ahol Veres Richárd és Busa Gabriella is duplázni tudott – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Különleges hely Norvégia Rákóczi Renáta számára, hiszen a 32 éves kick-boxos tavaly szeptemberben ott hódította el a ringben kiütésre menő full-contact szabályrendszer 55 kg-os súlycsoportjának profi világbajnoki címét. A Titán SE sportolója a hétvégén az Oslóban megrendezett Skandináv Openen lépett kötelek közé, ahol a 60 kilós súlycsoport döntőjében 3-0-ra nyert a norvég Celik ellen.

„Azt gondolom, hogy jó felkészülésen vagyunk túl. A mostani verseny egy állomás volt a novemberi címvédés előtt, a szereplés pedig nagyon jó előjel” – nyilatkozta Rákóczi Renáta.

A kick-box tatamis szakágainak – pointfighting, light-contact, kick-light és zenés formagyakorlat – versengéseit rendezték Prágában. A Cseh Openen remekeltek a magyarok: az első helyen végeztek az éremtáblázaton, még a házigazdákat is megelőzve.

A felnőttek között 13 aranyat is begyűjtöttek a magyar kick-boxosok. Ebből kettő a többszörös világ- és Európa-bajnok Veres Richárd nyakába került, aki a pointfightingban súlycsoportjának megnyerése mellett a csúcsversenyszámnak számító nyílt kategóriában, a Grand Championban is első lett. Szintén kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára Busa Gabriella. A jogi doktori címmel rendelkező kick-boxos hölgy a 60 kg-ban megnyerte a light-contact és a kick-light szabályrendszerek küzdelmeit is.

Egyéniben nyert még Hidvégi Nándor, Bálint Martin, Veres Alex, Imre Tamás, Csikós Péter, Szabó Dorina, Szachán Bolivár és Tóth Vanessza, valamint aranyérmet szerzett a Halker-Király Team pointfighting csapata is.

Eredmények:

Skandináv Open:

Full-contact:
Nők: 60 kg: 1. Rákóczi Renáta

Cseh Open:

Pointfighting:
Férfiak:
57 kg: 1. Hidvégi Nándor
63 kg: 1. Bálint Martin
69 kg: 1. Veres Richárd
79 kg: 1. Veres Alex
89 kg: 1. Imre Tamás
+94 kg: 1. Csikós Péter
Grand Champion: 1. Veres Richárd
Nők:
Grand Champion: 1. Szabó Dorina
Csapat: 1. Halker-Király Team

Light-contact:
Férfiak:
89 kg: 1. Szachán Bolivár
Nők:
50 kg: 1. Tóth Vanessza
60 kg: 1. Busa Gabriella

Kick-light:
Nők:
60 kg: 1. Busa Gabriella

Részletek