Veres Alex és Nagy Rita lettek az év kick-boxosai

A férfiaknál Veres Alex, míg a nőknél Nagy Rita lett 2020 legjobb hazai kick-boxosa. Mivel a koronavírus járványhelyzet miatt az esztendő nagy versenyeinek többsége elmaradt, a két sportoló elsősorban jó év eleji eredményeinek köszönhetően érdemelte ki a kitüntető év sportolója címet. Mindketten első alkalommal lettek a legjobbak – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A szövetség pontszámítási rendszere alapján a férfiaknál Veres Alex kiemelkedett a mezőnyből. A 2020-as esztendőt világklasszis formában indító csepeli kick-boxos minden versenyéről, amelyen elindult, aranyéremmel, aranyérmekkel tért haza. A Halker-Király Team pointfightingban jeleskedő bunyósa nemcsak saját, 79 kg-os súlycsoportjában szerzett elsőségeket, hanem a 84 kg-osok között, a súlycsoportoktól független nyílt kategóriákban és csapatversenyben is diadalmaskodott. Veres Alex sikerrel járt az olaszországi Európa-kupán, az angliai Watford Openen, a görögországi Athens Challenge-en, valamint az év legrangosabb megrendezett viadalán, az írországi világkupán, az Irish Openen is.

A nőknél Nagy Rita bizonyult a legjobbnak. A Szegedi Combat D Sportegyesület kiválósága több szabályrendszerben is eredményes volt: a horvátországi Karlovacban megrendezett Európa-kupán és a Szlovák Openen is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.   

Részletek

Az Európa Játékok programjára került a kick-box!

Ott lehet a kick-box a következő Európa Játékokon, amelyet 2023-ban rendeznek a lengyelországi Krakkóban. Az Európai Olimpiai Bizottság a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a kick-box bemutató sportágként részt vehet a kontinens „miniolimpiáján” – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

A lehetséges programba kerülésről még 2019-ben egyeztetett az EOB akkori elnökével, az azóta elhunyt szlovén Janez Kocijancic-csal a WAKO kick-box világszervezet három képviselője: Roy Baker WAKO-elnök, Király István, az Európai Kick-box Szövetség magyar elnöke és Tomaz Barada, egykori kiváló versenyző, a Szlovén Olimpiai Bizottság tagja. Király István már a  tavaly nyári megbeszélést követően kijelentette: reális cél, hogy a kick-box ott legyen a 2023-as Európa Játékokon.

„Ez a hír is azt mutatja, hogy nem a levegőbe beszélünk, amikor a kick-box olimpiai részvételében bízunk” – így reagált a sporttörténelmi lehetőségre Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke. – „Az Európa Játékokon való szereplés is bizonyítja, hogy most már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság is komolyan veszi a sportágunkat. Amikor 2018-ban a NOB elismerte a WAKO világszövetséget, ezzel gyakorlatilag a kick-boxot is, akkor azt mondtam, hogy beengedtek az ötkarikás játékok előszobájába. Most pedig már odaültettek az asztalhoz is” – tette hozzá a sportvezető.  

Részletek

Esküvőt és történelmi versenyt tervez a kick-boxos Mórádi Zsolt

Ezer szállal kötődik a kick-boxhoz az év elején a TV2 Exatlon sport reality-jét is megjárt Mórádi Zsolt. Aktív pályafutását pár éve a sportág történetének legeredményesebb versenyzőjeként zárta. Azóta a világ különböző pontjairól hívják szemináriumokat tartani, a WAKO világszövetség sportolói bizottságának elnöke lett, bekerült a szervezet elnökségébe, és utazó nagykövete is a sportágnak. Miközben éppen egy új kezdeményezéssel próbálja a sportágat segíteni, szövődött egy ezeregyedik szál: a közelmúltban eljegyezte párját, akit szintén a kick-box révén ismert meg, lévén Barbara a Magyar Kick-box Szakszövetség titkárságvezetője – adta hírül az MKBSZ.

A sportban is rendre a csúcsra törő Mórádi Zsolt ezúttal is egy csúcson, Magyarország tetején, a Kékestetőn húzta szerelme ujjára a gyűrűt.

„Elhatároztuk magunkat egy életre, megtörtént az eljegyzés” – mesélte a boldog vőlegény. – „Az esküvőt szeretnénk jövőre megtartani, de pontos dátumot még nem jelöltünk ki, hiszen a jelenlegi covidos helyzetben egyelőre sok a bizonytalan tényező.”

Hiába vonult vissza 2018-ban a Halker-Király Team kiválósága, azóta is heti kétszer szigorúan lejárt csepeli klubjához, ahol volt csapattársaival edzett.  Ezért aztán a koronavírusos időszak beköszöntével – ahogyan fogalmazott – a saját bőrén érezte, hogy a versenyek megszűnése miatt a versenyzőknek mennyire hiányzik a rendszer az életükből: nem tudnak lépésről lépésre tervezni, nemhogy egy világversenyig, de meg a következő megmérettetésig sem.

„Hihetetlen fegyelmezettséget követel a mostani szituáció a versenyzőktől” – jelentette ki Mórádi Zsolt, aki a világszövetség vezetőségének tagjaként és a sportolói bizottság elnökeként minden erejével azon munkálkodik, hogy motivációt adjon a versenyzőknek. Körvonalazódik is egy terv – árulta el.

„A nemzetközi kick-boxban formagyakorlatban március óta már számos online bajnokságot rendeztek meg. Mi most a bizottságban a bunyósoknak is szeretnénk létrehozni egy virtuális tornát. Egy olyan versenyrendszert kialakítani, ami nekik is kihívást és versenyzési lehetőséget jelent.”

Elképzeléseik szerint az indulókat – akárcsak a hagyományos viadalokon – párba sorsolják. A felek aztán az online térben egy időben árnyékküzdelmet folytatnak, a szakértő bírók pedig meghatározott szabályok szerint értékelik a sportolók mozgását.

„Most véglegesítjük, pontosan hogyan is működjön ez a szisztéma. Szeretném még az idén a WAKO elé vinni a kezdeményezést, és jó esélyt látok arra, hogy megkapjuk hozzá az elnökség támogatását. Amennyiben rábólintanak, akkor talán már jövő év elején lebonyolíthatjuk a sportág történetének első online küzdelmi versenyét. Nyilván nem helyettesíti ez az igazi harcot, de most azt korszakot éljük, amikor a sportolók minden apró lehetőségért hálásak” – mondta Mórádi Zsolt.

A kick-boxos klasszisból lett sportdiplomata igyekszik hasznosan felhasználni a felszabadult időt, amelyet a járványhelyzet előtt utazásokkal, szemináriumok tartásával töltött. Posztgraduális sportdiplomáciai szaktanácsadó képzésen vesz részt, ahol olyan szaktekintélyektől tanul, mint például Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár. Mint kijelentette, óriási ambíciókat dédelget ezen a szerinte egyre fontosabb szakterületen: a tanultakat a jövőben egyaránt szeretné felhasználni a kick-box sportág fejlesztésére, és a magyar sport előmenetelének a támogatására.

Részletek

Teljes olimpiai tagságra pályázik a kick-box

A napokban nyújtotta be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak a teljes jogú tagságra vonatkozó pályázatát a kick-box sportág világszövetsége, a WAKO. A dokumentumot összeállító titkos munkacsoport egyik tagja Mórádi Zsolt volt, aki szerint az elmúlt években szintet lépett a sportág. A pár éve visszavonult legendás magyar versenyző emlékeztetett rá: a NOB két éve ismerte el hivatalosan a WAKO-t, a teljes jogú tagsággal pedig karnyújtásnyi közelségbe kerülhet a 2028-as olimpia – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Jövő áprilisban derülhet ki, szerencsét hoz-e a kick-boxnak péntek 13-dika. Ugyanis a NOB a múlt pénteket, november 13-át jelölte ki határidőnek arra, hogy a sportág világszövetsége benyújtsa a teljes jogú olimpiai tagság elnyeréséhez szükséges pályázatot. A munkát három hónapon át végezte egy 12 fős titkos munkacsoport, amelynek magyar részről Mórádi Zsolt is a tagja volt.

„Elszigetelten dolgoztunk, mert a világszervezet vezetése tisztában volt azzal, hogy ez a munka mérföldkő lehet a sportág életében. Nem akarták, hogy bármilyen negatív hatás érhesse a munkacsoport tagjait, ezáltal a pályázatot is, így jobbnak látták, ha teljesen függetlenek maradunk a külső környezettől” – mesélte a sportág történetének legeredményesebb versenyzője.

Oroszlánrészt vállalt a feladatból – fogalmazott Mórádi Zsolt –, mivel a dokumentációt a NOB ötven pontos feltételrendszere alapján rakták össze, és ebből öt pont megírása rá hárult. A korábbi kiválóság a WAKO Sportolói Bizottságának elnöke, ehhez illeszkedtek az általa kidolgozott témakörök: a versenyzők érdekképviselete, a fiatalok bevonása a kick-boxba, valamint a sportág fejlesztése.

Optimista a pályázat elbírálását illetően Mórádi Zsolt. Mint mondta, a kick-box rengeteget fejlődött az utóbbi két-három évben, és hatalmasat nőtt a népszerűsége. A NOB részéről pedig pozitívak a visszajelzések. Több projektben együttműködik az ötkarikás testület és a WAKO, remek a szakmai kapcsolat a két szervezet vezetése között – már-már barátinak nevezhető –, legutóbb a koronavírus-járvány kapcsán is egyeztettek – avatott be a magyar sportdiplomata.

„Ha elutasítanák a pályázatot, akkor is kijelenthető, hogy az elmúlt években új szintre jutott a kick-box, és csak idő kérdése, hogy mikor kerülhet fel az olimpia programjára. Ám ha jövőre sikerülne belépni a NOB teljes jogú tagjai közé, elérhető közelségbe kerülne a 2028-as olimpia. Bár még a NOB-tagság sem jelenti automatikusan az ötkarikás játékokra kerülést, Los Angeles tényleg karnyújtásnyira kerülne, ami még érintené a jelen generáció fiatalabb sportolóit” – bizakodott a tízszeres világbajnok, utalva arra is, hogy 2028-ban a kick-box szülőhazájában lesz az olimpia.

Bár leadták a pályázatot, a munkának nincs vége: a NOB döntéséig a kick-boxosok világszerte lobbizni fognak. Jóllehet, az írott anyag objektív alapokon nyugszik, léteznek szubjektív elemei, amelyeket a diplomáciai kapcsolatok erősíteni tudnak, a pozitív nyomásgyakorlásból pedig a többi magyar kick-boxos sportdiplomata is kiveszi majd a részét – közölte Mórádi Zsolt.

Részletek

Óvatos a kick-box szövetség: elmaradnak a magyar bajnokságok

Bár a soron következő hétvégén lett volna a kick-box magyar bajnokságok első állomása Szombathelyen, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöksége – a koronavírus-járvány elmúlt időszakbeli felfutását látván – úgy határozott, hogy sem a vasi székhelyű versenyt, sem pedig a többi szakág magyar bajnokságát nem rendezi meg. Galambos Péter, a szövetség elnökének elmondása szerint fájó szívvel törölték az év végi versenyeket, de ezt tartja a felelős döntésnek – adta hírül az MKBSZ.

Még egy-két hete is eltökélt elhatározása volt a Magyar Kick-box Szakszövetségnek, hogy a 2020-as év se teljen el anélkül, hogy magyar bajnokokat avatnának. A szervezet vezetése azon munkálkodott, hogy a sportág mind a hét szakágában sor kerüljön a magyar bajnokságra. A light-contact és kick-light ob-val kezdődött volna a sorozat november 7-én Szombathelyen, két hétre rá Orosházán bonyolították volna le a formagyakorlat ob-t, és tervben volt az utánpótlás, a pointfighting és a három ringes szabályrendszer magyar bajnoksága is még az idén.

„Ahhoz képest, amikor a nyár végén meghoztuk a döntésünket az ob-k megrendezéséről, mára a koronavírus-helyzet nagyságrenddel romlott, és várhatóan tovább súlyosbodik. Ez volt a legfőbb oka a dolgok újragondolásának. Most jóval nagyobb kockázata van annak, hogy az egyik vagy másik versenyünk esetleg fertőzési gócponttá válik. A kérdés az volt, hogy tudjuk-e és akarjuk-e vállalni ezt a kockázatot a jelenlegi körülmények között” –magyarázta Galambos Péter.

A Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke elmondta: a szövetség elnöksége korábban kollektíven döntött az ob-k megrendezéséről, és most – egyébként online módon – együtt határoztak a hogyan továbbról is. A többség végül amellett tette le a voksát, hogy a tervezett versenyeket nehéz szívvel, de elengedik erre az évre.

„Fájdalmas döntés volt, mert nem akartuk, hogy a kick-box hazai fennállása óta először egy évben ne legyenek magyar bajnokok. A magyar bajnokságnak mindig komoly presztízse van, ráadásul most, amikor elmaradt a világbajnokság, az Európa-bajnokság és nincsenek világkupák sem, ezek léptek volna elő az év csúcsversenyévé. A klubok, az edzők és a sportolók megértését kértem a törléseket illetően, de úgy gondolom, hogy ha képesek vagyunk kicsit távolabbról nézni a jelen helyzetet, és hosszabb távon gondolkodni, akkor ez a felelősségteljes lépés. Bízom benne, hogy jövőre elhárulnak ezek a súlyos akadályok és megint versenyezhetünk.”

Galambos Péter arról is beszámolt, hogy a kick-boxosok számtalan helyen az országban iskolai tornatermekben edzenek, ahonnan – azok bezárása miatt – az elmúlt hónapokban kiszorultak, így sokan nem is tudnak megfelelően készülni. Hozzátette: azok a klubok, akik vállalták a 2020-as ob-k megrendezését, megkapják a lehetőséget a jövő évi lebonyolításra.

Részletek

Új emberként tért vissza az 505 napig vezeklő kick-box klasszis

Korábban az egója vezérelte, de ma már érettebben és alázatosabban áll a versenysporthoz a lábsérülése miatt másfél évet kihagyó Veres Roland. A Halker-Király Team ötszörös világ- és hétszeres Európa-bajnok kiválósága 2019 tavaszán túlvállalta magát, amikor röviddel a térdműtéte után fájdalmas véget ért számára a májusi budapesti világkupa. A hazai nem olimpiai sportolók egyik legjobbika azóta sok mindent átértékelt: megtanulta, hogy semmilyen sérülést nem szabad elbagatellizálni, most pedig fegyelmezettebben dolgozik, mint valaha, és nem csak versenyzőként akarja meghálálni mindazt, amit a kick-boxtól kapott – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A még mindig csak 21 éves Veres Rolandot fiatal kora ellenére már kétszer is beválasztották az Év Sportolója szavazás legjobb 10 férfi versenyzője közé, 2017-ben a budapesti felnőtt világbajnokság legeredményesebb sportolója volt, de saját bevallása szerint túlságosan hajtotta az eredményeket. Ma már belátja, nem kellett volna bevállalnia a sérülését okozó és műtéttel végződő szerbiai versenyt, ahol kipróbálta magát a kick-box egyik legkeményebb szabályrendszerében, a K1-ben.

 

„A felépülés alatt rengeteg időm volt gondolkodni azon, hogyan és miért történt a sérülés. Igyekeztem a pozitív és tanulságos dolgokat kivenni ebből a negatív helyzetből, erre szükség is volt. Arra jutottam, hogy ez a sérülés nem lett volna, hogyha nem az egóm vezérel akkoriban, és nem akartam volna mindenáron mindig, mindenhova elmenni, újabb és újabb rekordokat dönteni. Ezzel a mentalitással sokáig nem volt problémám, hiszen jöttek az eredmények, csak aztán ez átbillent a másik oldalra és bevállaltam olyan dolgokat, amiket nem kellett volna” – értékelte a múltat Veres Roland.

 

A csepeli harcos 505 nap kihagyás után az októberi nádudvari országos versenyen tért vissza a tatamira, ahol magabiztosan nyerte meg súlycsoportját a pointfighting szakágban. A sokszoros világ- és Európa-bajnok bevallotta: a régi Veres Roli valószínűleg el sem ment volna erre a kisebb volumenű hazai megmérettetésre, most viszont hálás, hogy a kihagyás után volt alkalma – elsősorban magának – bebizonyítani, hogy még mindig a legjobbak között van.

 

„Nagyon hiányzott már a versenyzés! Szerintem az elmúlt másfél évben sokkal érettebb felfogású és precízebb lettem. Már nem arra fogok koncentrálni, hogy szép és látványos elemeket bele vigyek egy-egy küzdelembe, hanem hogy minél eredményesebb legyek. Szóval az egót a jövőben elengedem, és megmarad pusztán a kemény munka.”

 

A hosszú felépülés Veres Rolandot arra is ráébresztette: már az eddig elért eredményei alapján is szerencsés, és úgy döntött, szeretne minél többet visszaadni a sportágnak. A Halker-Király Team kick-boxosa elmondta, szeretné folytatni tanulmányait, és ha versenyzőként nem sikerül, akkor sportdiplomataként akarja az olimpiai részvételig segíteni a kick-boxot.

 

„Úgy gondolom, hogy a kick-box eszmeileg és minőségében is beleillik az olimpia programjába, úgyhogy én mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a sportág bemutatkozhasson az ötkarikás játékokon. Nagy hagyománya van a kick-boxnak, egyre ismertebb hazánkban és külföldön is, és remek sportdiplomatáink vannak, akik már most nagyon sokat tesznek az ügy érdekében. Szerintem probléma az is, hogy hatalmas árok van a nem olimpiai és az olimpiai sportágak között, én pedig szeretnék köztük hidat teremteni. Nyilván ehhez nem vagyok elég önmagamban, de azért fogok dolgozni, ne az legyen a döntő, ki olimpiai sportoló és ki nem, hanem a valós eredményeket, a valós kvalitásokat és a beletett edzésmunkát nézzük” – fogalmazott Veres Roland.

Részletek

Március után ismét volt hivatalos kick-box verseny

Hét hónapos leállás után először rendeztek hivatalos kick-box versenyt a hétvégén Magyarországon. A Nádudvaron szombaton és vasárnap lebonyolított felkészülési viadalon szombaton 125-en, vasárnap pedig több mint 200-an léptek tatamira. A verseny szigorú járványügyi előírások mellett zajlott le, a visszajelzések pedig megerősítették abban a szándékukban a sportág vezetőit, hogy megrendezzék az országos bajnoki döntőket is – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

A nádudvari esemény a négy tatamis szabályrendszer – a pointfighting, a light-contact, a kick-light és a formagyakorlat – kick-boxosainak adott lehetőséget arra, hogy a koronavírus járvány miatti hosszú kényszerszünetet követően újra megmutathassák tudásukat.

Galambos Péter MKBSZ-elnök elmondása szerint némileg kevesebben jöttek el a versenyre, mint ahányan előzetesen neveztek, de a megjelentek valamennyien – különösen a legifjabb korosztályok képviselői – nagyon örültek annak, hogy újra versenyezhetnek. A sportvezető Galambos Péter hozzátette: roppant komolyan vették a járványügyi szabályok betartását, és eleve a maximális biztonság miatt húzták szét a programot a szokásos egynaposról kétnaposra

„Mindenkinek, aki belépett a sportcsarnokba, ellenőriztük a testhőmérsékletét, az indulóknak pedig aláírásukkal kellett igazolniuk, hogy nem covid-fertőzöttek. Utóbbi a kiskorúaknál az őket kísérő szülő írta alá, de az is jellemző a biztonsági intézkedésekre, hogy minden fiatal csak egy kísérővel jöhetett. Számos helyen voltak kézfertőtlenítő pontok, a nézőtéren kötelező volt a maszk viselése, miként a bírók is abban bíráskodtak, így leginkább csak az éppen versenyzőkön nem volt maszk. Különösen jó volt látni, hogy mennyire fegyelmezett és együttműködő volt mindenki a szabályok betartásában.”

Galambos Péter elmondta: a szövetség vezetése még a nyár folyamán elkészítette az őszi versenynaptár tervezetet, amelyben – az elmaradt világversenyek és más nagy nemzetközi versenyek hiányában – a csúcspontokat az október-novemberi országos bajnoki döntők jelentik. Ezeket megelőzően amolyan pilot versenyként tekintettek a nádudvari eseményre.

„Az elmúlt hónapokban a szövetség minden igyekezete arra irányult, hogy a sportágunkat úgymond a víz felszíne fölött tartsuk. Ezt szolgálta a nádudvari verseny is, és a tapasztaltak fényében kijelenthetem: jól tettük, hogy megrendeztük. Megerősítést kaptunk ugyanis abban a tekintetben, hogy szükség van a versenyekre. Így aztán amennyiben a járványvédelmi intézkedések lehetővé teszik, mindent meg fogunk tenni azért, hogy lebonyolítsuk az ob-döntőket is” – nyilatkozta Galambos Péter.

Részletek

Életmű-díjat kapott Gregor László kick-box edző

Hatalmas elismerésben részesült a magyar kick-box élet békéscsabai edzője, Gregor László. A sportág berkeiben mindenki Laci bácsijaként ismert tréner a hazai edzőtársadalom csúcsszervezetének, a Magyar Edzők Társaságának Életmű-díját kapja meg. A MET Mesteredzői Kollégiumának javaslata alapján odaítélt kitüntetés a 62 éves mester szerint az egész kick-box sportág, valamint az őt segítő mindenkori közösség sikere is – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség..

Több mint negyvenéves pályafutást tudhat maga mögött Gregor László edző, bíró, sportvezető. A magyar kick-box élet közkedvelt alakja 1979 óta foglalkozik harcművészetekkel, alapításától tagja a Békéscsabai József Attila Lakótelepi Tömegsport Egyesületnek, amelynek All-Style Karate és Kick-box Szakosztályát az 1982-es indulás óta vezeti, csakúgy, mint az 1984-ben életre hívott Békés Megyei Harcművész (korábban Karate) Szövetséget. Tanítványa volt többek között a sportág történetének egyik legsikeresebb versenyzője, Debreczeni Dezső, a szintén többszörös világ- és Európa-bajnok Csicsely Szilvia, a 17 évesen mindenki meglepetésére világbajnoki címet nyerő, 18 évesen kétszeres Európa-bajnok Andó László, a világ- és Európa-bajnok Szabó László, valamint az Európa-bajnok Gulyás Beáta és Hanicz Nelly. Saját bevallása szerint mégsem csak ezeket az eredményeket tartja a legtöbbre.

Két dologra vagyok a legbüszkébb. Egyrészt, hogy sikerült nagyobb sérülés nélkül megúszni ezt a sok-sok év edzést ebben a nem kevés veszélyforrással bíró sportágban. Másrészt nagyon örülök, hogy akik a tanítványaim voltak, nemcsak a sportban bizonyítottak, hanem a polgári életben is. Sikeresen boldogultak azzal az alappal, amit kaptak, és ma tisztességes szülők, vezető beosztásban lévők, befutott emberek. Mindig is keményen fogtam a gyerekeket, mégis szerettek edzésre járni, és ma egyiküket sem kell elkerülnöm az utcán – mondta el Gregor mester.

Gregor László 32 évig volt versenysportolók edzője, emellett 18 évig tevékenykedett nemzetközi bíróként: egészen 2016-ig. Ekkor vett vissza a tempóból, mert azt vallja, hogy akkor kell abbahagyni, amikor még hiányolják, és a versenyzőkkel sem szeretett volna csupán félgőzzel dolgozni. Nem szakadt el azonban a kick-boxtól, a mai napig van kezdő csoportja, vezető szerepet játszik a Békés megyei harcművész életben, emellett önvédelmet tanít és szakköröket tart gyerekeknek.

Folyamatosan agyalok új ötleteken. A vírus alatt is gyorsan tudtunk reagálni, áprilisban például videós rúgástechnikai versenyt hirdettünk, de tartottam online edzést, és videó anyagokat is készítek. Emellett két iskolában is adok önvédelmi órákat és a civil, tanári munkámat is végzem. Három évem van a nyugdíjig, épp az utolsó, nyolcadikos osztályomat gyűröm. Magyar-történelem szakos tanár vagyok, tehát nem testnevelőként, hanem abszolút humánosként csöppentem bele a versenysport világába, szerintem ezért is csináltam sok mindent másképpen. Olyan ötleteim voltak, amelyeket többen döbbenten néztek, de ugye szokták mondani, hogy az eredmények egy bizonyos szintig az edzőt igazolják” – fogalmazott Gregor László.

A Magyar Kick-box Szakszövetség elnökségi tagját annak ellenére is meglepetésként érte a Magyar Edzők Társaságának Életmű-díja, hogy azt pályázati úton nyerte el, méghozzá a hat díjazott edző közül egyedüli nem olimpiai sportág trénereként. A magyar kick-box közös sikerének tekinti az elismerést, amiért nemcsak versenyzőinek, Zrínyi Miklós mesteredzőnek, Galambos Péter szakszövetségi elnöknek és Lovas Istvánnak, a Békéscsabai Lakótelepi SE alelnökének hálás, hanem a segítő közösségeknek is.

Hatalmas dolog ez a díj, és természetesen nagyon örülök neki. Én azt mondom, feltétel kell ahhoz, hogy eredmény is legyen. Pénz nélkül végül is semmire nem mentünk volna. Kell a jó viszony a városvezetéssel, amelyik támogat és kijön a rendezvényeinkre. Hozzájárult a kick-box szövetség edzői, bírói és versenyzői kollektívája, amely az évtizedek folyamán tekintélyt vívott ki nemzetközi téren is – gondoljunk néhai Dr. Leyrer Richárd elnökünk, és most Király István tevékenységére. A sajtóval a kellő kapcsolat nélkül sem sokra mennénk az eredményekkel. Fontosak a szülők is, akik benntartják a gyerekeket a rendszerben, időt és pénzt áldozva. Kellettek ehhez a munkahelyi kollégáim, akik helyettesítettek, amikor én elmászkáltam a világversenyekre, és nem utolsósorban a családom, amely ezt az életmódot elviselte” – nyilatkozott a friss Életmű-díjas Gregor László.

Részletek

Elmarad az idei kick-box Európa-bajnokság

Hiába próbálták korábban megmenteni, végül törölni kellett az idei kick-box Európa-bajnokságot, amelynek a törökországi Antalya adott volna otthont. A magyar Király István vezette WAKO Europe még májusban a koronavírus-járvány miatt őszről decemberre halasztotta az Eb-t, ám most a kontinentális szervezet úgy döntött: a jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé a világverseny megtartását – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Király István a nemzeti szövetségekhez írt levelében az Európa-bajnokság törlése mellett beszámolt arról is, hogy megállapodtak a török és a görög szövetséggel, hogy Törökország az elmaradó esemény helyett megkapja a két év múlva sorra kerülő Eb-t, míg a 2022-es kontinensbajnokság eredeti házigazdája, Görögország 2024-ben bonyolíthatja le a rangos megmérettetést.

Várható döntés volt a törlés a jelenlegi Covid-világhelyzet fényében – jelentette ki Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

„Nagyon sajnáljuk az Európa-bajnokság elmaradását, hiszen a sportágunkban mindig az év végi világverseny jelenti a csúcspontot. A fájdalmat valamelyest tompítja az a tény, hogy egészen biztosan nem tudtunk volna teljes csapattal részt venni az Eb-n, hiszen egy törökországi utazást mindenki csak saját felelősségre tehetett volna meg, vállalva hazajövetelkor a karantént vagy a két negatív tesztet” – mondta a sportvezető.

Galambos Péter hozzátette: reméli, hogy a körülmények lehetővé teszik majd a már meghirdetett országos bajnoki döntők megrendezését.

„Hosszú ideje tart a sportágban a takaréklángon való működés, ami az Európa-bajnokság törlésével kapott még egy pofont. Így elég nehéz a sportolóinkat megtartani, motiválni és valamilyen tevékenységre bírni. Az október-novemberi országos bajnoki döntők alapesetben az Eb-felkészülést szolgálták volna, jelen helyzetben azonban ezek lesznek a topversenyek az idén, ha meg tudjuk őket tartani” – nyilatkozta Galambos Péter.  

Részletek

Látványos szabadtéri kick-box gálán parádézott az Exatlon-győztes dr. Busa Gabriella

Formabontó, nyilvános bemutatót tartott a TV2 idei sport reality-jét megnyerő dr. Busa Gabriella korábbi egyesülete, a szegedi Király Team Kick-box Akadémia a közelmúltban. A csongrádi megyeszékhely belvárosában rendezett gálán a háromszoros világbajnok sportoló mellett részt vett az Exatlont szintén megjáró, a sportág legendájának számító Mórádi Zsolt is. A tévés közönség kedvencévé váló, a versenysporttól már visszavonult két bunyós mellett a kick-box ifjú helyi titánjai igyekeztek felhívni a figyelmet a küzdősport szépségeire – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

Bár korábban nem nagyon vett részt ilyesmiben, dr. Busa Gabriella most szívesen vállalta a főszerepet az általa nagy sikerrel képviselt sportegyesület népszerűsítésében. A versenyszerű kick-boxtól a 2019-es év végén elköszönő hölgy 108 napnyi küzdelem után idén májusban elnyerte az ügyességi és akadálypályás versenyekből álló Exatlon legjobb női játékosa címet, ennek köszönhetően népes rajongótáborra tett szert. A rá irányuló figyelmet pedig azóta is igyekszik sportága szolgálatába állítani.

„Nagyon élvezem ezeket a kedvcsináló rendezvényeket. Sokan kíváncsiak rám és Zsoltira, de a sportágra is, szóval nem érdemes szétválasztani a kettőt. Egyrészt tartottunk egy élménybeszámolót és válaszolgattunk a közönség kérdéseire, emellett az egyesületünkbe járó gyerekek bemutató mérkőzéseket vívtak, és a helyi edzők meséltek a nálunk folyó munkáról. A végén pedig egy mini Exatlon-pályán is végig lehetett menni, amit szintén tetszett a gyerekeknek is” – osztotta meg élményeit dr. Busa Gabriella.

A jogi végzettségű, civilben nyomozóként dolgozó kick-boxos a tévéműsor óta visszatért hivatásos munkájához, hétköznapjainak mégis fontos eleme maradt a sport és a kick-boxos közösségi élet.

„Augusztusban többször is meglátogattam a Király Team-es csapatomat a háromhetes csongrádi edzőtáborban, ha pedig úgy alakul, edzésre is letévedek a terembe. Az exatlonos csapattársakkal is igyekszünk sokat találkozni, hiszen a műsor végeztével is baráti maradt a viszonyunk. Hiába vagyunk nagyon különbözőek, korban, nemben és abban, ahonnan jöttünk, mindannyian sportolók vagyunk, ami tényleges összekötő kapocs közöttünk. Ez nyilván egyértelművé teszi azt is, hogy a legtöbb programunknak köze van a sporthoz.”

Az, hogy a toborzónak köszönhetően hányan kaptak kedvet a kick-boxhoz, az ősz folyamán derül ki az edzéseken.

Részletek