Hárspataki döntős és Tadissi is éremért küzdhet a karatés világversenyen

Hárspataki Gábor aranyéremért, Tadissi Martial pedig bronzéremért küzdhet a vasárnapi éremmeccsek során a karate sportág legrangosabb sorozatának, a Karate1 Premier League széria ide első, egyesült arab emírségekbeli állomásán. A Fujairah-ban péntektől vasárnapig  zajló versenyen a nyári Világjátékokra is lehet részvételi jogot kiharcolni.

A lebonyolítást illetően most mutatkozott be a Karate Világszövetség, a WKF újítása. Eszerint a Premier League fordulókon kategóriánként csak a világ legjobbjai, legfeljebb 32 versenyző indulhat, akik a selejtezők során az eddigi egyenes kieséses rendszer helyett csoportokra osztva, körmérkőzéses formában küzdenek meg egymással. A nyolc közé kerülést követően alkalmazzák csak az egyenes kiesés, vigaszágas rendszert.

A 75 kg-ban Hárspataki Gábor két győzelemmel jutott tovább csoportjából. Az MTK karatésa ezt követően a negyeddöntőben legyőzte a belga Mahaudent, az elődöntőben pedig jobbnak bizonyult a sportág olimpiai bemutatkozásán, a tokiói játékokon hozzá hasonlóan szintén bronzérmet nyert ukrán Horunánál is.

A 67 kg-osoknál Tadissi Martialnak négyfős csoportjában két győzelem után egy döntetlen is elegendő volt a csoportelsőséghez. A negyeddöntőben aztán az azeri Aghalarzade szoros mérkőzésen, 2-2-es eredménnyel, első szerzett találattal nyert a magyar versenyző ellen, de miután később bejutott a döntőbe, Tadissi Martial vasárnap bronzmeccset vívhat. Az UTE karatésa azt is elmondhatja magáról, hogy tavaly szeptember óta minden világversenyén – a világbajnokságon és további két Premier League tornán – éremért küzdhetett. 

Részletek

A Világjátékok is tét a hétvégi karate Premier League-en

A hétvégén péntektől vasárnapig az egyesült emírségekbeli Fujairah ad otthont a karate sportág legrangosabb sorozatának, a Karate1 Premier League széria ide első állomásának. A versenyen – amelyen a nyári Világjátékokra is lehet részvételi jogot kiharcolni – 55 ország 342 versenyzője lép tatamira. A magyar színeket heten képviselik, köztük a tokiói olimpián bronzérmet nyert Hárspataki Gábor.

A lebonyolítást illetően most mutatkozik be a Karate Világszövetség, a WKF újítása. E szerint a Premier League állomásokon kategóriánként csak a világ legjobbjai, legfeljebb 32 versenyző indulhat, akik a selejtezők során az eddigi egyenes kieséses rendszer helyett csoportokra osztva, körmérkőzéses formában küzdenek meg egymással. A nyolc közé kerülést követően alkalmazzák csak az egyenes kiesés, vigaszágas rendszert.

A Fujairah-ban elért eredmények kihatással lehetnek a Világjátékok részvételre is. A nem olimpiai sportágak legnagyobb, négyévenkénti multisport eseményét júliusban rendezik az egyesült államokbeli Birminghamben, és a tavaly az olimpián is bemutatkozott karate sportág is a programon van. A Világjátékokra kategóriánként három fő kvalifikálhatja magát a világranglistáról, és miután a rangsort március 1-jén zárják le, egy jó hétvégi szerepléssel a magyar karatésok közül az olimpiai bronzérmes Hárspataki Gábor, valamint a sokszoros Eb- és vb-érmes Tadissi Martial is kvótát szerezhet Birminghamre.

Karate1 Premier League, Fujairah, a magyar indulók:

Formagyakorlat:
Férfiak: Nagy Botond
Küzdelem:
Férfiak:
60 kg: Kiss András
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
Nők:
50 kg: Klement Kármen
61 kg: Ilankovic Aleksandra
+68 kg: Pap Dorottya

A Karate1 Premier League verseny küzdelmeit a WKF Youtube csatornáján mindhárom napon élőben is lehet nézni.

Részletek

Hárspataki Gábor és Baranyi Zsófia az év legjobb karatésai

Az idén is megválasztotta a Magyar Karate Szakszövetség az Év Sportolóit. A férfiaknál a tokiói olimpián sporttörténelmi bronzérmet nyert Hárspataki Gábor harmadik alkalommal, míg a nőknél Baranyi Zsófia első alkalommal lett a sportágban az esztendő hazai legjobbja.

Feledhetetlen esztendő volt a karatésok világszinten több tízmilliósra tehető táborának 2021, hiszen az idén mutatkozott be a japán eredetű küzdősport az olimpián. A sportág magyar rajongóit pedig az is lelkesítette, hogy az ötkarikás játékokon indulási jogot szerzett 82 versenyző között Hárspataki Gábor személyében magyar résztvevő is volt.

Az MTK 75 kg-os versenyzője már a júniusi párizsi kvalifikációs tornán egy parádés földrevitelnek köszönhetően szerezte meg az olimpiai kvótát, majd a sportág őshazájában, Tokióban is emlékezeteset alkotott. Hárspataki Gábor utolsó csoportmérkőzésén a japán Nishimura ellen egy csodaszámba menő utolsó pillanatos fejrúgással fordított, és ezzel harcolta ki a helyét a legjobb négy között, ahol végül a bronzérmet szerezte meg.

Klubtársa, a fiatal Baranyi Zsófia a 2020-as budapesti korosztályos Európa-bajnokságon nyert aranyérmét követően az idén bemutatkozott a felnőtt válogatottban is, az U21-esek között pedig újabb éremmel jelezte, hogy a korosztály legjobbai közé tartozik. A fiatalok tamperei Eb-jén az 55 kg-ban Baranyi Zsófia – aki korábban egyedüli magyar karatésként megjárta a 2018-as ifjúsági olimpiát – ezúttal ezüstérmes nyert.

Részletek

Elhalasztják a korosztályos karate Eb-t

A koronavírus járvány jelenlegi csehországi helyzete miatt elhalasztják a jövő februárra tervezett prágai kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságot.

A cseh szervezők és az Európai Karate Szövetség (EKF) megállapodása szerint az Eb-t pár hónappal később, 2022. június 17. és 19. között rendezik meg. A versenyt megelőző bírói tanfolyamot és vizsgát június 14-16-án tartják.

2020-ban a magyar szövetség rendezte meg – nagy sikerrel – a fiatalok kontinensviadalát Budapesten. Idén a járványhelyzet miatt szintén módosítani kellett az időponton: a finnországi Tamperében február helyett augusztusban – pár héttel a sportág tokiói olimpiai bemutatkozását követően – zajlott le az Eb, ahol a magyar válogatott Baranyi Zsófia, Rónai Lili, Dévényi Bence és Hecker Bojána révén négy ezüstéremmel zárt.

Részletek

A bronzéremért küzdhet Tadissi Martial a karate vb-n

A harmadik helyért mérkőzhet szombaton Tadissi Martial a Dubaiban keddtől vasárnapig tartó karate világbajnokságon. Az olimpián az idén bemutatkozott sportág – 116 ország több mint 1000 versenyzőjének részvételével zajló – vb-jén egyéniben még a tokiói bronzérmes Hárspataki Gábornak és a fiatal Pap Dorottyának is van esélye az éremszerzésre.

A sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League-széria két őszi állomásán, Kairóban és Moszkvában egyaránt döntőbe jutott Tadissi Martial a vb-re is átmentette kiváló formáját: a 67 kg-os férfiak 73 fős súlycsoportjának selejtezőiben sorozatban négy győzelmet aratott. Az UTE karatésa előbb 2-0-re verte a mexikói Esparzát, aztán 4-2-re a szerb Jokszicsot, a nyolcaddöntőben pedig 1-0-ra győzött az orosz Plakutyin ellen. A négy közé jutásért a korábbi vb-ezüstérmes magyar a marokkói Alaminál is 2-1-re jobbnak bizonyult. A döntőbe jutás azonban nem sikerült, egy rendkívül izgalmas és szoros mérkőzésen Tadissi 3-3-ra végzett a macedón Pavlovval, a szabályok értelmében azonban az első találatot szerző Pavlov került a fináléba, így a magyar klasszis szombaton a bronzéremért küzdhet. 

A tokiói olimpián bronzérmet nyert Hárspataki Gábor a 75 kg-osok között legyőzte türkmén és algériai ellenfelét, de utána alulmaradt az ötkarikás játékokon általa legyőzött Abdallával szemben. Mivel azonban a remek napot kifogó egyiptomi bejutott a döntőbe, Hárspataki a vigaszágon javíthat, akárcsak a nők +68 kg-os kategóriájában Pap Dorottya.  

A világbajnokságon a magyar válogatott még érdekelt a férfi és női egyéni formagyakorlatban, mindkét nem csapatküzdelmeiben, tatamira lép női formagyakorlat csapatunk, és három magyar indul a para-karate versenyszámokban is. 

Részletek

Tadissi ezüst-, Hárspataki bronzérmes a karate világversenyen

Két magyar érmet hozott a Karate1 Premier League széria moszkvai állomása. A sportág legrangosabb versenysorozata hétvégi fordulójának vasárnapi helyosztóin rekordot jelentő négy magyar versenyző is éremért küzdhetett: a karatés PL-ek történetében még soha ilyen sok magyar nem szerepelt az éremprogramban. Közülük Tadissi Martial második lett, a sportág olimpiai bemutatkozásán Tokióban bronzérmet nyerő Hárspataki Gábor pedig ezúttal is a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A szeptemberi, kairói Premier League-en ezüstérmet szerző Tadissi Martial Moszkvában is döntőbe jutott, miután a selejtezők során fehérorosz, olasz, osztrák és azeri ellenfelét is legyőzte. Az UTE 67 kg-os karatésa a vasárnap délutáni fináléban az egyiptomi Elsawy ellen lépett tatamira, 2-1-es veresége pedig azt jelenti, hogy PL-széria világelitet felvonultató mezőnyében sorozatban másodszor is ezüstérmet tudott nyerni.

A tokiói olimpia óta első nagy világversenyén induló Hárspataki Gábor bronzérmes lett. Az MTK 75 kg-os karatésa egy győzelem után kikapott egyiptomi riválisától, a vigaszágon azonban kiharcolta a bronzcsata lehetőségét, ahol aztán 8-4-re győzött a belga Mahauden ellen.

Két fiatal magyar tehetségnek végeredményben az ötödik hellyel kellett beérnie, azt követően, hogy mindketten három győzelemmel és egy vereséggel jutottak el a bronzmérkőzésig. Ott aztán a 60 kg-os Kiss András 3-0-ra alulmaradt a korábbi világbajnok olasz Crescenzo ellenében, női 50 kg-ban pedig Klement Kármen 2-0-ra kikapott a horvát Pehartól.

Részletek

Ezüstérmes lett a karatés Tadissi Martial a kairói világversenyen

A második helyen végzett a karate olimpiai bemutatkozását követő első nagy felnőtt világversenyen Tadissi Martial. A tokiói ötkarikás szereplésről csak hajszálnyival lemaradt magyar versenyző a sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria kairói állomásán a 67 kg-osok küzdelmei során három győzelmet követően csak a döntőben kapott ki. 

Az UTE kiválósága a selejtezők során előbb 4-0-ra verte az ukrán Dislovenkót, majd 0-0-ás döntetlent követően bírói döntéssel nyert a mexikói Rodriguez ellen. A fináléba jutásért Tadissi Martial fölényesen, 9-0-ra diadalmaskodott a hazai pályán versenyző egyiptomi Lotfy ellen. 

A döntőben világbajnoki ezüstérmesünk a brazil Figueira személyében egy másik vb-második helyezettel csapott össze. Ezúttal a dél-amerikai ellenfél bizonyult jobbnak, 5-1-re győzött, így Tadissi Martial ezüstéremmel utazhat haza az egyiptomi világversenyről. 

Részletek

Négy ezüsttel zártuk a korosztályos karate Eb-t

A karate sportág olimpiai bemutatkozása után két héttel kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságot rendeztek a finnországi Tamperében. A péntektől vasárnapig tartó Eb zárónapján a magyarok közül a 21 éven aluliak mezőnyében Rónai Lili és Baranyi Zsófia is ezüstérmet nyert. A kontinensviadalon korábban a kadet Dévényi Bence és Hecker Bojána is második helyet szerzett, így hazánk összességében négy ezüsttel fejezte be a tornát. 

A vasárnapi küzdelmek során az U21-es nők 50 kg-os súlycsoportjában a remek napot kifogó Rónai Lili előbb legyőzte ciprusi, francia, majd orosz ellenfelét is, ezzel bejutott a döntőbe. A fináléban aztán az olasz Agus 4-1-re jobbnak bizonyult, de az ezüstérem így is remek eredmény az UTE karatésától. 

Az 55 kg-ban a tavalyi budapesti Európa-bajnokságon aranyérmet nyert Baranyi Zsófia közel állt ahhoz, hogy megvédje címét. Az MTK fiatal klasszisa – aki egyedüli magyar karatésként megjárta a 2018-as ifjúsági olimpiát – olasz, észak-macedón, dán és szlovén ellenfél legyőzésével menetelt a fináléig. A döntőben a svéd Roselind volt az ellenfél, akitől szoros meccsen 5-3-ra kikapott. Baranyi Zsófia ezzel immár harmadik korosztályos Eb-érmét nyerte, hiszen 2017-ben a kadetek mezőnyében is második lett.

A fiatalok összességében megfeleltek az előzetes elvárásoknak, hiszen az Eb-t megelőzően a szakvezetés éppen négy érmet remélt a 33 fős válogatottól, amely formagyakorlatban a kadet Fodor Amira révén még egy ötödik helyezést is elkönyvelhetett.

Részletek

Két ezüstérem a korosztályos karate Eb első napján

Jól kezdődött magyar szempontból a finnországi Tamperében péntektől vasárnapig tartó kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokság. A sportág olimpiai bemutatkozását két héttel követő korosztályos Eb első versenynapján Dévényi Bence és Hecker Bojána jóvoltából két második helyet szereztek a magyarok. A küzdelemben nyert ezüstök mellé formagyakorlatban egy ötödik helyezést is sikerült begyűjteni a mieinknek – valamennyi a kadetek (14-15 évesek) nevéhez fűződik.

Dévényi Bencének a kadet fiúk 57 kg-os súlycsoportjában négy győzelemre volt szüksége a döntőbe jutáshoz A BHSE sportolója a selejtezőkben liechtensteini, észak-macedón, román és horvát riválisát is legyőzte, így az ukrán Bykovval küzdhetett meg az aranyéremért. A döntőben végül Bykov nyert 1-0-ra, Dévényi Bence pedig második lett.

A lányoknál a szintén kadet Hecker Bojána a 47 kg-os súlycsoportban három győzelemmel jutott el a döntőig – sorrendben dán, horvát és azeri ellenféllel szemben diadalmaskodva –, ahol a montenegrói Backovic ellen lépett tatamira. Az UTE fiatal karatésa a fináléban aztán 2-0-ra alulmaradt, ezzel szintén ezüstéremmel jöhet majd haza Tamperéből.

Közel állt az éremszerzéshez Fodor Amira is. A 14. életévét pár hete betöltő KSI-s versenyző a kadet lány kata kategóriában az előkelő ötödik helyen végzett.

Részletek

Megérkezett Tokióba a karatés Hárspataki Gábor

Kedden megérkezett Tokióba az ötfős magyar karatés küldöttség. Az olimpián most bemutatkozó sportág versenyére a 75 kg-os súlycsoportban küzdelemben kijutott Hárspataki Gábort edzője, Fischer Mihály, a Magyar Karate Szövetség elnöke, Dr. Mészáros János, Dr. Tahon Róbert főtitkár, valamint az edzőpartnerként kiutazó Szegedi Döme kísérték el. Fischer Mihály elmondta: minden tőlük telhetőt megtettek a felkészülés során, és ha minden összejön, akkor Hárspataki Gábor érmet is nyerhet.

A magyar delegáció Dohán keresztül utazott el a japán fővárosba. Nem sokkal az indulás előtt jó hír érkezett: a korábbi korosztályos világbajnok Szegedi Döme is az olimpiai faluban lakhat, így sokat segíthet kvótát szerzett társának az utolsó napok felkészülésében.

„Mindent megtettünk, ami tőlünk telt, Gábor is, és én is” – jelentette ki Fischer Mihály, aki az Európa Játékokon harmadik helyezett, Eb-ezüst- és bronzérmes karatés edzője a válogatottnál és klubjában az MTK-ban is. – „Mivel a karate először szerepel az olimpián, talán kevésbé tudományosan készültünk fel, mint mások, de Gáborral tízéves közös munka van már mögöttünk, ezen kívül ismerem, ismerjük a sportágat, az ellenfeleket és a bírókat is. Erre a tudásra alapozva készültünk fel, és hagyatkoztam az edzői megérzéseimre is. A fizikai felkészítést szakember végezte, akárcsak a dietetikát, nekem a karate résszel kellett csak foglalkoznom.”

A szakember szerint Hárspataki Gábor képes lehet az éremszerzésre.

„Jó lenne, ha a csoportunknak a két kiemeltje olyan versenyző lenne, akiket Gábor vert már meg korábban, az jót tenne az önbizalmának. Egy helyezést, ötödiket vagy hetediket biztosra veszek, de ha kijön az elvégzett munka és minden a legjobban alakul, akkor úgy gondolom, hogy a bronzérem is meglehet. A döntő szerintem csodaszámba menne, de hát, ahogy szokták mondani, egy olimpián bármi megtörténhet” – mondta Fischer Mihály.

Az edző beszámolt arról is, hogy már körülnéztek az olimpiai faluban, és átmozgató edzést is tartottak. Különleges, eufórikus érzésnek nevezte, hogy ott lehetnek Tokióban.

„Magával ragadó, hogy ilyen sok nemzet ilyen sok versenyzője van itt ilyen körülmények között. Vettünk már Európa- és világbajnokságon, sőt Európa Játékokon is, de ez egy teljesen más világ.”

A karate egyike annak az öt sportágnak, amelyek a japán szervezők kezdeményezésére kerültek be Tokióban az olimpia programjába, ahol először szerepel. A 75 kg-osok csoportküzdelmei pénteken magyar idő szerint 10 órakor kezdődnek. A kategória tíz résztvevője két ötfős csoportban körmérkőzéseket vív egymással, majd a két-két legjobb keresztbe mérkőzik az elődöntőben, és a győztesek vívják a döntőt.

Részletek