Rio 2016 – Három magyar érem az úszás “zárónapon”!

Hosszú Katinka 200 méter háton, Cseh László pedig 100 méter pillangón szerzett ezüstérmet, míg Kapás Boglárka 800 méter gyorson lett harmadik a riói olimpia úszóversenyeinek pénteki napján.    Magyar szempontból ez volt az úszók zárónapja, ugyanis az utolsó versenynap döntőiben egyetlen versenyző sem lesz érdekelt. A péntek esti programot rögtön Hosszú Katinka nyitotta, a brazil metropoliszban […]

Részletek

Rio 2016 – Le Clos szerint Cseh a favorit 200 pillangón

A címvédő Chad Le Clos szerint Cseh László a favoritja a 200 méteres pillangóúszásnak a riói olimpián. A dél-afrikai klasszis az MTI-nek elmondta, hosszú évek óta jóban van magyar riválisával, akit fantasztikus versenyzőnek tart, s hozzátette, úgy látja, kiváló erőben van. “Elképesztő László formája, 1:52:91 perc, na, az már nem vicc” – nyilatkozta a 24 […]

Részletek

Rio 2016 – Útnak indult a legnagyobb magyar küldöttség

Rengeteg szurkoló, családtag, és hatalmas médiaérdeklődés mellett elindult Rióba a legnagyobb létszámú magyar csapat a jövő pénteken kezdődő olimpiára. Szombat reggel a budapesti Syma Csarnokból négy különbusszal kelt útra a közel 170 fős delegáció, amelyben 73 sportoló található. Elsőként az Európa-bajnok női vízilabda-válogatott kapusa, Kasó Orsolya érkezett meg a helyszínre, őt a sportlövő Szabián Norbert […]

Részletek

Vizes vb – Cseh ezüst-, Hosszú bronzérmes, hatodikként zárt a Benedek-csapat

Cseh László ezüst-, Hosszú Katinka pedig bronzérmet nyert a kazanyi vizes világbajnokság úszódöntőinek szombati napján.    A 29 éves Cseh 100 méter pillangón 50.87 másodperces országos csúccsal végzett a második helyen a címvédő dél-afrikai Chad Le Clos mögött, így a 200 méter pillangón szerzett arany- és az 50 méteren nyert bronzérem után teljessé tette kazanyi medálkollekcióját. […]

Részletek

Vizes vb – Cseh László a pekingihez hasonlította mostani szereplését

Pályafutása egyik legjobb versenyeként gondol a kazanyi vizes világbajnokságra Cseh László, aki szombaton a tatár fővárosban megszerezte harmadik érmét is azzal, hogy 100 méter pillangón másodikként csapott célba. “Örülök az ezüstéremnek, persze jobban örültem volna az aranynak, de Chad Le Clos most sokkal jobb volt, mint én. Picit ezen a száz méteren javulni kell még, […]

Részletek

Vizes vb – Szombaton ismét zsinórban szurkolhatunk

Cseh László és Hosszú Katinka révén két számban is jó eséllyel éremért ugranak medencébe a magyar úszók a kazanyi vizes világbajnokság szombati napján.    Kettejük közül elsőként Hosszú lesz érdekelt a 200 méter hát 16.47 órakor kezdődő fináléjában: a 200 méter vegyesen hétfőn világcsúccsal diadalmaskodó úszóklasszis már a pénteki elődöntőben elérte egyik célját, és megdöntötte Egerszegi […]

Részletek

Vizes vb – Pénteki eredmények

Az úszó világbajnokságok történetében először született hármas holtverseny egy számban: a kazanyi viadal pénteki napján női 200 méter mellen osztottak ki három bronzérmet. Eredmények: férfiak: 200 m hát, világbajnok: ———————— Mitchell Larkin (Ausztrália) 1:53.58 perc 2. Radoslaw Kawecki (Lengyelország) 1:54.55 3. Jevgenyij Rilov (Oroszország) 1:54.60 200 m mell, világbajnok: ————————- Marco Koch (Németország) 2:07.76 perc […]

Részletek

Vizes vb – Cseh László a legjobb idővel döntős 100 méter pillangón

Cseh László holtversenyben a legjobb idővel jutott a 100 méteres pillangóúszás döntőjébe a kazanyi vizes világbajnokságon.    A 29 éves magyar versenyző – aki 200 méter pillangón arany-, 50-en pedig bronzérmet nyert – azután, hogy a péntek délelőtti előfutamban 50.91 másodperces országos csúcsot úszott, az elődöntőben 51.03 másodperces eredménnyel lett első a második futamban. Előzőleg az […]

Részletek

Cseh László aranyérmes 200 méter pillangón

Cseh László aranyérmet nyert 200 méteres pillangóúszásban a kazanyi vizes világbajnokság szerdai versenynapján.  A 29 éves Cseh 1:53.48 perces idővel diadalmaskodott, ezzel pályafutása második nagymedencés vb-címét szerezte, tíz évvel ezelőtt Montrealban 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A hétfőn 50 méter pillangón bronzérmes Cseh – aki a keddi előfutamban, majd az elődöntőben is pályafutása második […]

Részletek

Vizes vb – Cseh 200 méter pillangón, Hosszú 200 méter gyorson döntős

Cseh László 200 méter pillangón a legjobb, Hosszú Katinka pedig 200 méter gyorson a negyedik idővel jutott a döntőbe a kazanyi vizes világbajnokság úszóversenyeinek keddi napján.    Cseh a délelőtti előfutamban pályafutása során másodszor került 1 perc 54 alá – ennél jobbat csak a 2008-as pekingi olimpiai döntőben úszott -, az esti elődöntőben azonban erre rátett […]

Részletek