birk tagged posts

Birkózó-vb – Hegedüs Csaba szerint minden idők legjobb világbajnoksága lehet a budapesti​​​​​​​

Nenad Lalovic, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke az év elején jelezte, hogy azt szeretné, ha az októberi budapesti világbajnokság minden idők legjobbja lenne, s Hegedüs Csaba, a magyar szövetség korábbi elnöke szerint erre minden esély meg is van – tudósít az MTI.

    A 1972-es müncheni olimpián aranyérmes Hegedüs - a Papp László Sportarénában sorra kerülő vb egyik nagykövete - úgy látja: az elmúlt években, évtizedekben rendezett világversenyek kellő alapot adnak ahhoz, hogy kiemelkedő színvonalú világbajnokságnak adjon otthon a magyar főváros.
    "Az elmúlt 20-30 évben nagyon sok korosztályos világversenyt rendezett a Magyar Birkózó Szövetség. Több világ- és Európa-bajnokságot láthatott a hazai közönség, a nemzetközi szövetség pedig minden egyes alkalommal elismerően értékelte a magyarok munkáját" - mondta Hegedüs Csaba. - "Szellemi vonatkozásban tehát megvan az a tőke, amely egy újabb jó vb-t eredményezhet. Ráadásul a kormányzat kiemelten támogatja a hazai rendezésű eseményeket, úgyhogy minden adott arra, hogy októberben ismét egy színvonalas világbajnokságot láthassunk". 
    A sportág legendás alakja arra is felhívta a figyelmet, hogy a Magyarországon rendezett világversenyeken rendre rekordlétszám volt, s most is várhatóan több mint 100 ország legjobbjai jönnek majd Budapestre.
    A 100. magyar ötkarikás aranyat megszerző Hegedüs úgy látja, a jelenlegi válogatott lelkes birkózókból áll, akik közül külön is szorít a Lőrincz-testvéreknek, a háromszoros Eb-győztes, olimpiai és vb-ezüstérmes Tamásnak és öccsének, az Eb-győztes vb-harmadik, olimpiai ötödik Viktornak.
    "Tamás és Viktor is világnagyságnak számít. Arra kérem a Jóistent, hogy minden úgy alakuljon esetükben, ahogy azt elképzelték, elképzeltük. Nagyon megérdemlik. Tudomásom szerint nem volt még olyan a sportág történetében, hogy két testvér otthon nyerjen világbajnokságot. Nagyon szorítok, hogy történelmet írjanak" - nyilatkozott Hegedüs Csaba. 
    A 2018-as birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.

Tovább

Birkózó-vb – Korpásinak a világbajnokság az olimpia​​​​​​​

Ismét Budapesten lenne világbajnok Korpási Bálint, aki számára talán még csapattársainál is nagyobb jelentősége van egy-egy birkózó vb-nek, mivel a BVSC kötöttfogásúja nem olimpiai súlycsoportban versenyez.

birkózás

 "Nekem a vb az olimpia. Ráadásul, ha ez hazai környezetben van, akkor nem tehetek mást, minthogy kettőzött erővel készülök arra, hogy ismét dobogóra álljak" - nyilatkozta a 31 éves sportoló az MTI-nek.

 Az olimpiák közötti időszakban nem ritka, hogy a birkózók nem olimpiai súlycsoportokban, hanem a fogyasztás szempontjából számukra kedvezőbb nem ötkarikás kategóriákban versenyeznek, majd aztán a játékok közeledtével visszatérnek abba a súlyba, amely szerepel a játékok műsorán. Korpásinál ugyanakkor nem ez a helyzet.

 "Súlyom és magasságom nem teszi lehetővé, hogy olimpiai súlycsoportban lépjek szőnyegre, ezért nekem most a 72 kilósok között kell bizonyítanom" - jegyezte meg Korpási, akinek a karrierjében a nem olimpiai súlyok 2014-es bevezetése hozott áttörést. Addig ugyanis éppen azzal a problémával küzdött, hogy az akkori kategóriák közül a 74 kilóba "kicsi", a 66-ba viszont túl "nagy" volt. Az első igazán nagy sikere a 2015-ös Európa Játékokon szerzett ezüstérme volt, 2016 óta pedig minden világversenyen dobogóra állhatott.

birkózás

 Két éve az Eb-n harmadik, a decemberi, nem olimpiai súlycsoportok vb-jén első lett a magyar fővárosban, tavaly pedig éppen fordítva, a kontinensviadalt megnyerte, a világbajnokságon pedig bronzérmet szerzett. Korpási idén eddig tartja a sormintát, ugyanis - "páros év lévén" - az Eb-t bronzzal zárta.

 "Jó kis slusszpoén lenne, ha az Eb-bronz után egy vb-arany következne ősszel" - fogalmazott a magyar klasszis, aki a kötöttfogású válogatott tagjaihoz hasonlóan eltökélten készül az október 20. és 28. közötti budapesti világbajnokságra. - "Lesz olyan időszak a nyár elején, amikor majdnem minden hétvégén lakodalomban leszünk a feleségemmel, így a sok edzés mellett alkalom nyílik egy kis lazításra is. Többek között az ugyancsak válogatott Szabó Laci "fejét is bekötik majd". - tette hozzá.

 https://budapestwrestling2018.com/

 

Tovább

A világbajnok a vb-t népszerűsítette a sportágválasztón

Kiss Balázs szerint Kaszpijszkban kiderült, hogy eddig jól összerakta az idei évét. A világbajnok birkózó az oroszországi Európa-bajnokságon dobogóra tudott állni, miután harmadik lett a kötöttfogásúak 97 kilogrammos súlycsoportjában.

„Kaszpijszkban sok minden kiderült. Többek között az, hogy jól haladok a felkészüléssel, jó úton járok. Minden adott, hogy ősszel a budapesti világbajnokságon is dobogós reményekkel kezdjem el a küzdelmeket” – mondta a Budapesti Nagy Sportágválasztón Kiss Balázs, aki a legnagyobb, fiataloknak szóló sportfesztiválon a sportága, és klubja a BVSC népszerűsítése mellett természetesen az őszi világbajnokságról is beszélt.

„Örömteli, hogy ilyen sok fiatalt megmozgat a sport, és ezért (is) fontos, hogy minél több hazai rendezésű világverseny legyen. Ősszel az összes fogásnem legnagyobb világsztárjai érkeznek Budapestre. Azért dolgozunk kettőzött erővel, hogy feledhetetlenné tegyük a szurkolóknak ezt a világbajnokságot. Az Eb után egy sor vizsgával ’lazítottam’, még hátra van egy pár, aztán újra csak az edzésekre koncentrálok” – hangsúlyozta Kiss, aki kiemelte: a Testnevelési Egyetemen hamarosan megszerzi a sportmenedzseri diplomát, de a tanulmányait azután is folytatni szeretné.

Kiss Balázs dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó meghívására látogatott ki a hétvégén a Budapesti Nagy Sportágválasztóra, ahol az Európa-bajnok cselgáncsozóval, Hadfi Dániellel lépett színpadra.

A birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.

Fotók: Róth Tamás

Tovább

Sastin Marianna játszószőnyeg mellett edz

Sastin Marianna kisfia társaságában készül a budapesti birkózó-világbajnokságra. A Vasas kiválósága egy év után tért vissza a birkózószőnyegre, és mindössze három és fél hónappal fia, Olivér születése után magyar bajnoki címet szerzett a 62 kilósok között.

A világbajnok idei fő célja az, hogy minél jobban felkészüljön a világbajnokságra, az edzéseket pedig a kisfia is rendszeresen megnézi.

Sastin elmondta, Olivér könnyen alkalmazkodik, és úgy néz ki, hogy jól érzi magát a birkózószőnyegen.

„Úgy tűnik, hogy szereti a birkózócsarnokok hangulatát. Jó kisfiú, nem hasfájós és abszolút alkalmazkodó. A kis játszószőnyeget mindig lerakjuk a birkózószőnyegre, és olyankor mindenki foglalkozik vele egy kicsit, aki a teremben van” – mondta Sastin Marianna, aki hangsúlyozta: messze van még a csúcsformájától. Szeptember környékén lesznek nemzetközi versenyei, és akkor tud majd pontos képet kapni, hogy hol tart a felkészülésben.

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.

https://budapestwrestling2018.com/

Tovább

A szövetségi kapitány szerint Nagy Mihály éremért küzdhet a vb-n is

Nagy Mihály egy Európa-bajnoki bronzéremmel jelezte: jó úton halad a világbajnokságra való felkészülésben. A 79 kilogrammos szabadfogású birkózó az oroszországi Eb-n szerezte meg első érmét a felnőttek között, ha csak a világversenyeket vesszük alapul.

„Természetesen mindig úgy megy neki egy élsportoló egy világversenynek, hogy a lehető legjobbat kihozza majd magából, de számomra még mindig hihetetlen, hogy dobogóra álltam. Hívő keresztényként imádkoztam az Eb előtt, és örülök annak, hogy Isten megsegített” – mondta Nagy, aki vb-válogatók közül már kettőt megnyert, így biztosította a helyét a hazai rendezésű világbajnokságon induló csapatban, de a kvalifikációs versenyek nem voltak érzelemmentesek számára…

„A sors úgy hozta, hogy a testvéremmel, Nagy Péterrel döntőztem minkét válogatón, és mindkétszer én győztem. A testvéremmel egyébként jó a kapcsolatom. Együtt kezdtünk birkózni. Az elején mindkét fogásnemben versenyeztem, majd végül maradt a szabadfogás.” – nyilatkozta Nagy Mihály.

A két testvér közül Péter a fiatalabb, aki az U23-as mezőnyben birkózik idén.

A szabadfogású birkózók szövetségi kapitánya érmet várt Nagy Mihálytól az Eb-n. „Egyre jobb formában van, és úgy néz ki, hogy megtaláltuk a súlyát is, korábban nagyobb súlycsoportban volt. Reméltem, hogy a dobogón végez a kontinensbajnokságon, és bízom benne, hogy a hazai rendezésű világbajnokságon is éremért küzdhet majd” – mondta Gulyás István, a szabadfogásúak szövetségi kapitánya.

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg.

Szombaton Kecskeméten rendezik meg a szabadfogású és női országos bajnokságot. Ott lesz a válogatott keret zöme, a friss kaszpijszki Eb-bronzérmes Nagy Mihály ezúttal a 79 helyett a 86 kilóba nevezett, így nem testvérével, Nagy Péterrel, hanem vélhetőleg a vb- és kétszeres Eb-3. Veréb Istvánnal kell majd megküzdenie az elsőségért.

Tovább

Birkózó Eb – Érmet remél a női kapitány

Éremben bízik a női birkózók szövetségi kapitány a kaszpijszki Európa-bajnokságon. Ritter Árpád a Digi Sportnak az elutazás előtt elmondta: minimum egy érmet és pontszerző helyet vár a lányoktól.

„Minden lánynak van esélye arra, hogy meccseket nyerjen. Ha két-három meccset tudnak győzni, akkor már szinte éremért csatáznak majd, de én azzal már elégedett lennék, ha lenne egy érmünk és egy pontszerző helyünk” – nyilatkozta Ritter Árpád, aki versenyzőként korábban kétszer nyert Európa-bajnokságot és vb-ezüstérmet is szerzett.

A 76 kilogrammos Németh Zsanett elmondta, érmet szeretne szerezni Oroszországban. „Néztem a mezőnyt, nagyon kemény lesz, rengeteg vb-, Eb-helyezett van a súlycsoportomban, de úgy gondolom, hogy egy jó birkózással ismét szerezhetek érmet az Európa-bajnokságon”- összegzett Németh Zsanett.

A kaszpijszki Eb-n induló női csapat:

Dénes Mercédesz (53 kg), Galambos Ramóna (55 kg), Barka Emese (57 kg), Sleisz Gabriella (65 kg), Németh Zsanett (76 kg).

Tovább

Már csak fél év van hátra a budapesti birkózó-világbajnokságig

184 nap múlva, október 20-án kezdődik a hazai rendezésű birkózó-világbajnokság, melyre gőzerővel készülnek a versenyzők és a szervezők is. Bacsa Péter a vb szervezőbizottságának igazgatója szerint a fővárosnak ismét bizonyítania kell, a versenyzők pedig az oroszországi Európa-bajnoksággal hangolnak a VB-re.

Bacsa Péter szerint Budapestnek ismét be kell bizonyítania, hogy méltó módon meg tud rendezni egy újabb kiemelkedő eseményt. A sportvezető emlékeztetett arra: tavaly augusztusban a francia főváros a 2017-es világbajnokság rendkívül magas színvonalú megrendezésével nagyon magasra tette a lécet.

Nenad Lalovics a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke év eleji budapesti látogatása alkalmával mosolyogva említette, hogy Budapesttől még a Párizsban tapasztaltaknál is jobb rendezést, magasabb színvonalú vb-t vár.

Bacsa Péter fontosnak tartotta elmondani, hogy a franciák költségvetése a miénkhez képest legalább 40 százalékkal magasabb volt, de ez nem akadályozhatja meg a magyar rendezőket, hogy teljes mértékben megfeleljenek a rendkívüli elvárásoknak.

„Már jó ideje folyik a még nem túl látványos, de mindenképpen szükséges háttérmunka, a költségvetés összeállítása, közbeszerzési pályázatok sokszor nem könnyű elkészítése, s megindult a jegyértékesítés is. Eredeti ötletekkel, kreatív gondolkodással és magától értetődően nagyon kemény munkával kell bizonyítani, hogy a Nemzetközi Birkózó Szövetség nem érdemtelenül ítélte oda a rendezési jogot – 2005 és 2013 után harmadszor – Budapestnek. Most már a munka látványosabb része következik. A szervezőknek a vb hibamentes megrendezése mellett nagy figyelmet kell fordítani a kísérő rendezvényekre is, októberben például itt lesz a nemzetközi szövetség kongresszusa és a Hírességek Csarnoka (Hall of Fame) gálaestje is. Budapestre figyel majd a birkózó világ, több mint 100 ország hozzávetőleg 2000 sportolója, sportvezetője érkezik majd fővárosunkba” – tette hozzá Bacsa Péter, aki a Magyar Birkózó Szövetség alelnöke is egyben.

Sike András, a kötöttfogású birkózók kapitánya szerint bár a vb előtt lesz egy másik világverseny is, az év főeseménye természetesen az októberi vb lesz.

„Április végén az oroszországi Kaszpijszk ad otthont az Európa-bajnokságnak. Természetesen egy élsportoló mindig nyerni akar, ez esetünkben is így van, de ebben az évben a formaidőzítésünk mégis a világbajnokságról szól. Felemelő érzés egy válogatott birkózónak, ha hazai környezetben léphet szőnyegre egy világbajnokságon. Ez lebeg a válogatott kerettagok szeme előtt” – szögezte le Sike András, akinek vezetésével április 28-án utaznak a kötöttfogásúak az eb-re.

„Az Eb-re való formába hozásra mi már április 18-án elutazunk Vlagyikavkazba, Észak-Oszétia fővárosába. Az olimpiai és világbajnok Maharbek Hadarcev épített ott egy minden igényt kielégítő sportközpontot, amely tavaly lett kész. Vlagyikavkaz és a dagesztáni Kaszpijszk – az Európa-bajnokság helyszíne - között nagyjából 200 kilométer a távolság. Az Eb előtti két hétben tehát Vlagyikavkazban edzőtáborozunk majd, és onnan utazunk autóbusszal Kaszpijszkba” – mondta el Gulyás István a szabadfogásúak szövetségi kapitánya.

A mindhárom szakág legjobbjait felvonultató birkózó-világbajnokságot október 20. és 28. között a Papp László Sportarénában rendezik meg.

https://budapestwrestling2018.com/

 

Tovább