Szumó – Túl vannak az Eb-válogatón a legjobbak

Dunaharasztiban csaptak össze a legjobb szumósok. A látványos küzdősportágban a válogatottak Európa-bajnokságra készülnek, többek között erre a kontinensbajnokságra is válogatóverseny volt a hétvégi esemény.

A szumósok amellett, hogy ebben az évben a szokásokhoz hűen elindulnak a nagy nemzetközi világversenyeken, folyamatos szervezőmunkát végeznek, hiszen ősszel Szigetszentmiklós ad otthont a korosztályos Európa-bajnokságnak.

 „Az U21, az U23, valamint a felnőtt korosztályban nem voltak különösebb meglepetések. Az open kategóriában azonban Forgó Fruzsina sikere nem mondható mindennapinak. A 65 kilogrammos válogatott szumós ugyanis a döntőben legyőzte Makai Erikát, aki a nehézsúlyban versenyzik. Utánpótlásban – az őszi Európa-bajnokság miatt – több kategóriában is feltűntek új arcok, de ez már a szumó sajátossága, hogy más sportágakból is érkeznek versenyzők.” – értékelt Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke.

Az U21, az U23 és a felnőtt kategória számára április 18. és 21. között rendezik meg az Európa-bajnokságot Tallinnban, a hazai Eb pedig szeptember 16-án kezdődik. Utóbbi kontinensbajnokságot az U14-es, az U16-os és az U18-as korosztályok számára írták ki.

The post Szumó – Túl vannak az Eb-válogatón a legjobbak appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .