Szombaton sportcipőt húznak az agrárszakemberek!

Szombaton rendezik meg az Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégét, amely egyre népszerűbb.

Az eseményt először 2014-ben rendezték meg azzal a hagyományteremtő céllal, hogy állatorvosok, agrármérnökök, szőlészek-borászok, kertészmérnökök, erdőmérnökök, vadászok, akik nap, mint nap együtt dolgoznak az agráriumban, egy minisztérium irányítása alatt, közösen sportoljanak.

Kitűnő helyszínül szolgál erre az eseményre Tata, a vizek és virágok városa, a gyönyörű Olimpiai Edzőtáborral, Öreg-tóval, Angolparkkal. A III. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége fővédnöke dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, aki szerint az agrárszakemberek és az állatorvosok mindig egymásra voltak utalva.

„Ez egy fantasztikus ötlet volt Bándy Pál kollégám részéről. Nekünk, állatorvosoknak, valamint az agrárszakembereknek is kell egy külön sportnap. Évről évre egyre nagyobb számban vesznek részt a dolgozók és az egyetemi hallgatók is ezen a tatai eseményen” – nyilatkozta a 96.4 Rádió1-nek dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora, aki egyben az Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége fővédnöke.

Bővebb infók: www.oaas.hu

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .