Szász- Kovács Emese Peterdi Andrással folytatja

Szász Kovács Emese Peterdi Andrással folytatja tovább. Kulcsár Győző szeptemberben bekövetkezett halála után a riói olimpiai bajnok párbajtőrvívó a fiatal edző irányítása alatt készül a 2019-es szezonra.

Edzőtársból edző. Szász- Kovács Emese mellett Peterdi András is Kulcsár Győző tanítványa volt. Az olimpiai bajnok párbajtőrvívó számára nem is volt kérdés, hogy a még versenyzőként is aktív vívót kéri fel a közös munkára. A vasas sportolója az Echo televízió Olümposz című műsorában beszélt döntése okairól.

“Azt hiszem, hogy engem már nem kell megtanítani vívni, de az Andris azért tudja, hogy milyen iskolát kaptunk. Ugye saját bőrén ő is elég sokszor tapasztalta, hogy mi az, amit kapunk nap, mint nap egy-egy iskolában és azért emberileg is nagyon jóban vagyunk ezért gondoltam azt, hogy talán ez egy jó edző-tanítvány kapcsolat is lehet. “- nyilatkozta Szász- Kovács Emese.

Peterdi Andrást meglepetésként érte Szász- Kovács Emese döntése, de nagy tervekkel vág bele a közös munkába.

“Őt nem kell noszogatni vagy motiválni, mert pontosan tudja, hogy mit szeretne, mit akar elérni úgyhogy ilyen szempontból nagyon könnyű a feladat. A másik részről pedig azért egy hatalmas kihívás vagy teher vagy nem is tudom, hogy mondjam, de nyilván egy borzasztóan nagy lehetőség is.”- fogalmazott Peterdi András

Szász- Kovács Emese jelenleg egy kisebb sérüléssel küzd. Két héten belül kezdi a közös munkát új edzőjével. Az olimpiai bajnok párbajtőrvívó döntéséről bővebben beszél a 18:30-kor kezdődő Olümposz című műsorunkban.

The post Szász- Kovács Emese Peterdi Andrással folytatja appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .