Szabó Krisztián: Egy hiba, aztán annyi, de mégis fülig ér a szám

Ez volt Szabó Krisztián első mondata a Ralikrossz Világbajnokság aktuális versenyhétvégéje után az esős Rigában. Ahogy azt sejtettük, a technikás, szűk pálya feküdt neki, a szombati első kvalifikációban saját menetét meg is nyerte, bár itt érthetetlen módon a rajt utáni kalamajkát követően Timur Timerzyanov felborult autója a nyomvonal kellős közepén maradt és a futam végéig kerülgetni kellett, mivel nem került elő a piros zászló. Viszont Krisztián a durvábbik arcát mutatta végig a kvalifikációs körök alatt, amit bizony értékeltek a nézők is.

– A Q1-ben remekül kaptam el a rajtot, sőt, megkockáztatom, hogy az egész hétvégén ez jól ment, – kivéve persze az elődöntő -, de az biztos, hogy remekül éreztem magam az autóban. A Q1-et behúztam, a Q2-ben aztán hirtelen a falban tértem magamhoz, Hansennel együtt, ott sok mindent nem tehettem, mint hogy befejezem a menetet. A Q3 és a Q4 is jól sikerültek másnap, kicsit szerencsém is volt a felszáradó pályával, de az autó is remekül viselkedett és felszívtam magam, a csapat is tolt, Mattias is sokat segített. Volt, hogy a leggyorsabb voltam a pályán és a Q2-es katasztrófa után az összesített nyolcadik hellyel nagyon is elégedett voltam.

Aztán jött az, amit Rigában nem igazán szabad elkövetni – és ezt láttuk a hétvégén a többiektől is -: hibázni. Az elődöntőt a pálya vonalvezetése szempontjából a kicsit előnytelen helyről kezdő Krisztián egyszerűen beragadt a rajtnál és kész. Rigában egy hiba is hatványozottan megbosszulja magát.

– Egyszerűen túlgondoltuk, most már inkább mosolygok rajta. Addig-addig állítgattuk be a rajtba az autókat, figyelve arra, hogy Andreas merre indul, én merre megyek, hová a többiek, hogy sikerült ráállnunk arra a felgumizott részre a nagy kapkodásban a végén, ahol semmi tapadás nem volt vizes körülmények között. És be is ragadtam, helyben esztergáltam egy picit, ami pont elég volt ahhoz, hogy a többiek meglépjenek. Ennyi volt, de a végén még mentettem, amit lehetett, alapvetően egyáltalán nem lógatom az orrom, mert egyre inkább kezdek ráérezni az autóra, a világbajnoki futamok menetére, most már kevésbé fáradok el az elődöntők idejére, mint eddig. Jó lesz ez, a tempóm is inkább megtalálom már, mint nem, szóval minden rendben. Ez egy ilyen sport.

És bár a világbajnokságban most egy kis szünet következik, mivel az utolsó – Dél-Afrikai – forduló következik, Krisz nem pihen, hanem rajthoz áll egy 24 órás ralikrossz-futamon Nyírádon. Mert gyakorlásból sosem elég!

The post Szabó Krisztián: Egy hiba, aztán annyi, de mégis fülig ér a szám appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .