Duplázó magyarok a kick-box Szlovák Openen

A hétvégén 12 ország legjobbjainak részvételével rendezték meg a Szlovák Open rangos nemzetközi kick-box viadalt, amely a tatamis szakágakban – pointfighting, light-contact és kick-light – szereplő felnőtt magyar versenyzők számára pontszerző verseny volt. Közülük hárman is két aranyéremmel térhettek haza Pozsonyból.

A szlovák fővárosban a felnőtt magyar indulók közül duplázni tudott a korábbi világbajnok Bálint Martin mellett Bozók Szabolcs és Straubinger Kitti.

Bálint Martin pointfightingban a súlycsoportoktól független Grand Champion versenyszámban diadalmaskodott, mellette pedig a dobogó tetejére állhatott fel a light-contact szabályrendszerben is a 74 kilósok között.

Bozók Szabolcs is ugyanebben a két szabályrendszerben nyerte aranyérmeit: a 63 kg-os súlycsoportban mindkét küzdőmodorban a legjobbnak bizonyult.

A nőknél Straubinger Kitti a 70 kg-os kategóriát uralta: a light-contact és a kick-light szabályrendszerben is az első helyen végzett súlycsoportjában.

A pozsonyi megmérettetésen a felnőttek mezőnyében még aranyérmet nyert Pemmer Balázs Ákos, Holczmüller Bence, Veszelovszki Péter, Kovács Laura Fanni, László Barnabás és Lakatos Péter.

A viadalon a nemzetek versenyében Magyarország, a klubok között pedig a Halker-Király Team lett a legeredményesebb.

 

Szlovák Open, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:

Férfiak

57 kg   1. Pemmer Balázs Ákos          LSP Team

            2. Kopp Szilárd                        Hunyadi SzSzSE

            3. Kozma Kornél                     Halker-Király Team

63 kg   1. Bozók Szabolcs                   Halker-Király Team

69 kg   3. Balog Marcell                     Hunyadi SzSzSE

Grand Champion:

            1. Bálint Martin                      Halker-Király Team

Nők

50 kg   2. Török Szonja                       Halker-Király Team

55 kg   3. Vakán Vivien                      Bajnai KBSzSE

Light-contact:

Férfiak

63 kg   1. Bozók Szabolcs                   Halker-Király Team

            3. Baráth Albert Károly           Esztergomi KBSE

74 kg   1. Bálint Martin                      Halker-Király Team

            2. Veszelovszki Péter             Combat „D” SC

79 kg   2. Kajtár Bence                       Esztergomi KBSE

84 kg   1. Holczmüller Bence             Agrobio Classic KBBC

Nők

60 kg   2. Kovács Laura Fanni            Combat „D” SC

            3. Nádasi Karolina                  Zrínyi Miklós KBA

70 kg   1. Staubinger Kitti                  Zrínyi Miklós KBA

Kick-light:

Férfiak

74 kg   1. Veszelovszki Péter             Combat „D” SC

3. Enyingi Ádám                     Halker-Király Team

84 kg   3. Holczmüller Bence             Agrobio Classic KBBC

            3. Szabó Dominik                    Veresegyház KBSE

Nők

60 kg   1. Kovács Laura Fanni            Combat „D” SC

            3. Nádasi Karolina                  Zrínyi Miklós KBA

70 kg   1. Staubinger Kitti                  Zrínyi Miklós KBA

Full-contact:

Férfiak

67 kg   1. László Barnabás                 Esztergomi KBSE

K1:

Férfiak

57 kg   1. Lakatos Péter                     Gönczi Team

60 kg   2. Budai Máté                        Gönczi Team

63,5 kg            2. Gönczi Alex                        Gönczi Team

Részletek

Fallabda – Megvan a kupagyőztes!

Eldőlt a Magyar Kupa sorsa a fallabdázóknál! A házigazda és címvédő budapesti City Squash Club nyerte a férfi fallabda Nissan Centrum Magyar Kupát.

A Püski Lénárd, Szabóky Márton, Tóth Miklós, Rózsa Barnabás és Konfár Tamás alkotta csapat a döntőben a tatabányai Squashberek ellen győzött 2-1-re. A bronzérem a Csé Team tagjainak nyakába került.

A versenyen majdnem a teljes magyar élmezőny rajthoz állt, 11 csapat nevezett.

Részletek

Hivatalosan visszavonultak a Lőrincz fivérek

Évnyitó sajtóreggelit rendezett a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA) a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ), amelyen többek mellett a Lőrincz fivérek hivatalosan is bejelentették visszavonulásukat. Az olimpiai, világ- és négyszeres Európa-bajnok Lőrincz Tamás másfél évtized alatt tizenöt világversenyes érmet szerzett. Ezúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták a pályafutása során, családja tagjainak, az MBSZ vezetőségének, klubjainak (Ceglédi VSE, Budapesti Honvéd).

„Tizenöt év a felnőtt élmezőnyben szerintem két pályafutásnak is megfelel, úgyhogy ezt a részét mind a ketten kimaxoltuk. A birkózás azért nem fog hiányozni, mert az életünk mindennapjait továbbra is ez tölti ki, Viktorét is és az enyémet is” – mondta Lőrincz Tamás, aki tokiói ötkarikás diadala óta csak edzésen lépett szőnyegre („egyre kevésbé hiányzik”), viszont a sportágtól egyáltalán nem szakadt el, hiszen tavaly óta a KIMBA szakmai igazgatója.

Öccse, az Európa-bajnok, olimpiai és vb-ezüstérmes Lőrincz Viktor szintén nem versenyzett tokiói döntőjét követően, jelenleg a felnőtt kötöttfogású válogatott edzője. „Ebben nőttem fel, ez az életem, amit ettől a sportágtól kaptam a pályafutásom alatt, azt szeretném visszaadni. Remélem, hogy hozzá tudok járulni ahhoz, hogy utódaink legalább olyan eredményeket érjenek el, mint mi” – fogalmazott.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke, a KIMBA alapítója példaértékűnek nevezte a Lőrincz fivérek emberi és szakmai kvalitásait, és örült, hogy továbbra is a magyar birkózásban tevékenykednek. A bejelentés alkalmából Bacsa Péter ügyvezető alelnökkel jutalomban részesítette a két kiválóságot. Azt is bejelentette, hogy hazánk megpályázza a 2024-es olimpiai kvalifikációs világselejtezőt. Ehhez kapcsolódóan Bacsa Péter, a nemzetközi szövetség (UWW) bürotagja elmondta, hogy Magyarországnak nehéz dolga lesz a pályázaton, ugyanis még nyolc nemzet verseng a párizsi olimpia utolsó, májusi kvalifikációs állomásáért, amelyre márciusban zárul a jelentkezés. Kiemelte azt is, hogy a tokiói játékokra rendezett sikeres európai torna akár előny is lehet.

Németh Szilárd az idei tervekről elmondta, hogy a mostani év középpontjában a szeptemberi belgrádi olimpiai kvalifikációs világbajnokság áll, amelyre elsősorban fiatal birkózókból álló szurkolói tábort szervez a szövetség. A sportvezető szólt arról, hogy az MBSZ emlékkönyvet készíttet a tavaly decemberben elhunyt Varga János olimpiai, világ- és Európa-bajnok birkózóról, a Nemzet Sportolójáról, a nemzetközi szövetség júliusi budapesti ranking viadalának hivatalos neve pedig Polyák Imre–Varga János-emlékverseny lesz. (Egyébként a médiaeseményt megtisztelte jelenlétével a december végén elhunyt legenda özvegye, Gabi asszony.)

A sajtóreggelin az MBSZ és a Magyar Edzők Társasága (MET) együttműködési megállapodást kötött, a továbbiakban közösen szervezik az edzőképzési programot. Németh Szilárd hivatalosan is köszöntötte Kiss Balázs világbajnokot a KIMBA edzői gárdájában, míg Dér Tamással, Kaposvár alpolgármesterével szándékmegállapodást írt alá a júliusi U15-ös Európa-bajnokság megrendezéséről. A sajtóeseményen az MBSZ, a KIMBA és Testnevelési Egyetem által közösen alapított, a 2020-ban fiatalon elhunyt válogatott birkózó nevét viselő Tóth Bendegúz-ösztöndíjat a tavalyi Európa-bajnok Fritsch Róbert vehette át.

Részletek

Fallabda – Tengerentúli csaták

A magyar squash mindkét éljátékosa a tengerentúlon van. Chukwu Hannah remekül teljesített az egyetemi bajnokságban. A Hartfordban tanuló Világjátékok-résztvevő magyar bajnok végül a Trinity College színeiben második lett az egyetemi pontvadászatban. Farkas Balázs a közelmúltban Calgary-ban lépett pályára, ahol a 2. körig jutott, miután a későbbi ezüstérmestől kikapott. Farkas ezt követően Washingtonba repült, ahol egy újabb 50 ezres tornán szerepel.

„Sajnos egyik esetben sem volt túl szerencsés a sorsolásom, de ezen a szinten már nincsenek könnyű meccsek. Kanadában a második körben az első helyen kiemelt Victor Crouinnal találkoztam és kikaptam. Washingtonban a világranglista 30. helyezettjével kezdek. Ugyan nem én vagyok az esélyes, de mindent megteszek, hogy emlékezetes legyen az összecsapás” – fogalmazott a többszörös magyar bajnok, aki jelenleg a 47. helyen áll a világranglistán.

Részletek

NVESZ „ÉV SPORTOLÓI”: Díjazták 2022 legjobbjait

A hatvanegy tagszövetség ernyőszervezeteként működő NVESZ a 2022-es világversenyeken eredményes sportolóknak, a Világjátékokon, a világbajnokságokon és Európa-bajnokságokon dobogós helyezetteknek adott át elismeréseket a Hilton Budapest hotelben megrendezett gálán. Az NVESZ „Év Sportolói” díjra az egyes sportszövetségek jelölték ki a legsikeresebb versenyzőket.

A gálán Hermann Henrik, a Magyar Motorsport Szövetség (MAMS) elnöke vehette át a sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat. A sportvezető 2020-ban kezdte meg a harmadik ciklusát elnökként. A MAMS sikert sikerre halmozott az utóbbi években, több fejlesztés történt a képzések terén, az utánpótlást prioritásként kezeli, és ezzel biztosítja a motorsport jövőjét és eredményességét.

Dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára köszöntőjében kiemelte: tavaly kimagasló sikereket értek el a magyar versenyzők. A Világjátékokon túl a nem olimpiai sportágak hazai kiválóságai a világbajnokságokon 53, míg az Európa-bajnokságokon 108 aranyérmet szereztek. Az államtitkár megjegyezte, idén növelték a forrást.

A Nemzeti Versenysport Szövetség, illetve tagszervezetei számára a korábbi 600 millió forintos keretösszeg helyett az idei évben 870 millió forintot biztosítunk, vagyis 270 millió forinttal többel igyekszünk hozzájárulni az újabb magyar sportsikerekhez.” – jelentette be Schmidt Ádám.

Schmitt Pál, volt köztársasági elnök a sport egységességére hívta fel a figyelmet.

Fontos, hogy ne csak az olimpiai sportágak részesüljenek a reflektorfényből. Nem mindenkiből lesz kajakos, vívó, vagy ökölvívó olimpiai bajnok. Rengeteg izgalmas sportág van, és ezen sportágak versenyzői hatalmas nemzetközi sikereket érnek el.” – tette hozzá a Nemzet Sportolója.

Dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke elmondta, a 2022-es évben a világ új életre kelt a pandémia után, és a magyar sportolók kimagasló eredményeket értek el.

Versenyzőink a világ- és Európa-bajnokságokon fantasztikus eredményeket értek el, és ott volt a csúcseseményünk, a birminghami Világjátékok, ahol minden idők legsikeresebb magyar szereplését produkálták sportolóink. Nehéz lesz ezt felülmúlni.” – utalt az elnök a 27 megszerzett magyar éremre. Magyarország ugyanis várakozáson felül teljesítve 11 arannyal, 7 ezüsttel és 9 bronzzal zárt az Egyesült Államokban.

Dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság operatív igazgatója gratulált a díjazottaknak, és hangsúlyozta, az elmúlt években a MOB és az NVESZ kiváló szakmai kapcsolatot ápol.

„Egyre több multisport verseny esetében dolgozunk együtt a nem olimpiai sportágakkal is, hiszen a karate korábban már bemutatkozott az ötkarikás játékokon, és vannak olyan feltörekvő sportágak is, mint például a kick-box.”

Szabó László, a Magyar Sakkszövetség és a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke elismerően beszél az NVESZ sportágairól.

A sportolók nem csupán a sportágukat, hanem a hazájukat is képviselik. A tavalyi eredményeket elnézve, büszkék lehetünk rájuk. Külön öröm számomra, hogy a parasportolók eredményeit is méltatták az NVESZ-gálán.” 

A gálán bemutatták az új NVESZ-könyvet. A sikereket és a sportágakat bemutató műről Járosi Péter, az NVESZ alelnöke elmondta, az ernyőszervezet rendszerint igyekszik könyv formában nyomot hagyni.

Egy ilyen sikeres év után a Világjátékok-győzelmeken és éremszerzéseken túl minden tagszervezetünk kapott egy-egy fejezetet. Külön figyeltünk arra, hogy aki részt vett a játékokon, pontszerzők és helyezettek, csapattagok, mind-mind bekerültek a könyvbe” – mondta Járosi Péter. A Világjátékok 2022 című kiadvány 160 oldalas.

A díjazottak

Magyar Kajak-Kenu Szövetség: Kiszli Vanda, Kövér Márton

Magyar Karate Szakszövetség: Boussebaa Aicha, Tadissi Martial, Kákosy Olívia – parakaratés

Magyar Torna Szövetség: Mazács Fanni, Bali Dániel

Magyar TáncSport Szakszövetség: Váradi Martina, Andrea Silvestri

Magyar Íjász Szövetség: Györgyné Kereszt Piroska, Szijártó László

Magyar Országos Horgász Szövetség: Walter-Barna Diána, Bakó Péter, Csala Tibor – parahorgász

Magyar Szkander Szövetség: Kőváriné Ivánfi Brigitta, Bauman Ádám, Simon Dániel – paraszkanderos

Magyar Darts Szövetség: Ihász Veronika, Borbély András, Illés István, Miklós József, Nagy Zoltán, Virágos Kis Lajos – para darts

Magyar Kick-box Szakszövetség: Mezei Nikolett, Fésű Lajos

Magyar Búvár Szakszövetség: Senánszky Petra, Mozsár Alex

Magyar Muaythai Sportági Országos Szakszövetség: Nardelotti Ajsa, Spéth Norbert

Magyar Teqball Szövetség: Vasas Lea, Bakó Ádám

Magyar Tradicionális Kungfu és Wushu Szakszövetség: Arutyunján Mária, Filóci Mihály

Magyar Sumo Szakszövetség: Elekes Enikő, Pap Arnold

Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség: Tóth Alexa

Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség: Farkas Bálint

Magyar Erőemelő Szövetség: Szabó Ágnes, Enahoro Asein

Magyar Grappling Szövetség: Tóth Alexa, Szabó Gyula

Repülő és Légisport Szövetség: Tóth Ferenc

Magyar Nemzeti Autósport Szövetség: Kiss Norbert

Magyar Motorsport Szövetség: Lencsés Donát, Dániel Magyar

Jet-Ski Szövetség: Jászai Csongor

Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség: Hollósi Nikolett, Sohajda Zoltán

Magyar Motoros Vízisport Szövetség: Bodor Péter

Magyar Modellező Szövetség: Sarusi-Kis Orsolya, Berta András

Magyar Repülőkorong Országos Sportági Szakszövetség: Ultimate Frizbi U20-as csapat

Magyar Sárkányhajó Szövetség Sárkányhajó: Női Small Boat Legénysége

Magyar Sakkszövetség: Kozák Ádám

Magyar Gószövetség: Pocsai Rita, Barcza Bende

Magyar Rádióamatőr Szövetség: Molnár Léna, Versegi Attila

Magyar Pétanque Szövetség: Fonyódi Léna

Magyar Testépítő és Fitness Szakszövetség: Balogh Eszter, Nyircsák József

Magyar Élet- és Vízimentő Szakszövetség: Senánszky Petra, Takács Krisztián

Magyar Kutyasport Szövetség: Mészárosné Berta Erika, Laczkó Krisztián

Magyar Bowling és Teke Szövetség: Hári Boglárka, Zapletán Zsombor

Magyar Golyósportok Szövetsége: Rácz Lili, Fóti Gábor

Magyar Biliárd Szövetség: Keller Dávid

Magyar Lábtenisz Szövetség: Fodor Ádám

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség: Máramarosi Rita, Bujdosó Zoltán

(Fotók: Szalmás Péter)

Részletek

Masters erőemelő Eb – 28 ország 400 versenyzője Budapesten

Európa legjobb masters erőemelői Budapestre jönnek! Február 28. és március 5. között a fővárosban megrendezik a Masters RAW Erőemelő Európa-bajnokságot. A Bara Hotelben 28 ország versenyzői indulnak majd – tudtuk meg a Magyar Erőemelő Szövetség elnökétől.

„Senkit se tévesszen meg a masters jelző. Bitang erős mezőnyt láthatunk vendégül. Az Eb-n több dobogóesélyes magyar is indul majd. Tavaly sikeres fekvenyomó Eb-t rendeztünk, és bízom benne, hogy ez a masters Európa-bajnokság is hasonló színvonalú lesz.” – mondta Berke Lóránd, a Magyar Erőemelő Szövetség elnöke.

A kontinensbajnokságon 400 versenyző méri össze tudását. Erőemelésben három fogásnemben teljesítenek az indulók. A fekvenyomás, a guggolás és a felhúzás után avatnak összetett bajnokot, de fogásnemi érmeket is osztanak.

Részletek

Teke – Magyar bronz az egyéni világkupán

Világkupa-éremmel debütált az új szövetségi kapitány. A tekéseknél Rijekában rendezték meg az idei vk-t, ahol Hári Boglárka dobogóra tudott állni, miután harmadik lett. Orosz István ezzel vk-éremmel kezdett a női szövetségi kapitányi székben.

„Büszkék vagyunk Hári Boglárka érmére, egyben arra, hogy a szövetségi kapitányunk sikerrel kezdett. Ne feledjük, Boginak ez volt az első felnőtt világkupája. A férfi mezőnyben hiába volt jó formában Zapletán Zsombor, a sorsolás nem kedvezett neki. ” -összegzett Bátor Gábor, a Magyar Tekeszövetség főtitkára.

Ebben a sportágban minden évben csapatvilágkupát, kétévente pedig egyéni világkupát rendeznek. Ezek színvonala helyenként felér egy világbajnokságéval.

A világversenyek sorában a májusi csapat-világbajnokság következik, amelyet a horvátországi Varasdon rendezik meg. A vb-n mind a női, mind a férfiválogatott is indul.

Részletek

Szkander – Tekintélyt parancsoló magyar éremhalmozás Svájcban

Maroknyi, ám annál eredményesebb magyar csapat vett részt a szkander világkupán Svájcban. A Dachsenben megrendezett viadalon a mieink öt aranyat, két ezüstöt és hat bronzot szereztek.

Kőváriné Ivánfi Brigitta duplázott, a világ- és Európa-bajnok klasszis jobbal és ballal is világkupa-győztes lett. Ugyancsak aranyérmes lett Németh Róbert és Yurai Scherbenov bal kézzel, az U23-asok között Verbóczki Luca, szintén ballal.

Verbóczki indult a felnőtteknél is, ott két érmet is begyűjtött, mivel jobbal második, ballal pedig harmadik lett. Ezenkívül az utánpótlás korosztályban jobb kézzel szerzett még egy bronzot. A dobogó második fokáig küzdötte fel magát Szánti Imre, miután a masters mezőnyben jobb kézzel ezüstérmesként végzett.

További bronzérmesek: Varga Veronika (bal), Barzsó Alexander (bal) és Eőry Barna (sub junior, bal), valamint Szánti Imre (masters, bal).

Részletek

Teke Világkupa –  Rijekában gurítanak a legjobbak

Jön az egyéni Világkupa a tekéseknél! A Nemzetközi Szövetség (WNBA-NBC) Rijekában rendezi meg a VK-t, amely a csapatvilágbajnokság erőfelmérője is lesz egyben.

Magyarországról az U23-as csapat tagjaként utazik Németh Enikő, az SKC Kleinwarasdorf versenyzője, aki tagja volt a 2022. észtországi világbajnokság U23-as csapatának is. Férfi oldalról Cserpnyák Martin, a Szentgotthárdi VSE versenyzője képviseli hazánkat az utánpótlás korosztályban. Harcos Ágnes és Tróbert József szövetségi kapitányok segítik versenyzőinket a rangos nemzetközi eseményen.

A Magyar Tekeszövetség információi szerint a felnőtt mezőnyben Méhész Anita Világkupa-győzelmének köszönhetően a magyarok két versenyzővel vághatnak neki a küzdelmeknek. Részt vesz a versenyen az észtországi világbajnokságon egyéni versenyszámban ezüstérmes és 2022. év felnőtt női sportolója Hári Boglárka (Ferencvárosi TC versenyzője), valamint a Tandem-mix versenyszámban világbajnoki ezüstérmes Sass Edit (Ipartechnika Győr SE versenyzője). A férfiaknál a 2022. évet szintén kiemelkedően sikeresen teljesítő Zapletán Zsombor, a Zengő Alföld Szegedi TE versenyzője bizonyíthat majd. A felnőtteket Orosz István (női szövetségi kapitány), Sáfrány Anita és Kiss Zsolt (szövetségi edzők) segítik majd.

Részletek

Szumó Európa Kupa – Hét magyar érem Észtországban

Két aranyat, egy ezüstöt, és három bronzérmet gyűjtöttek a magyarok az észtországi Vinniben megrendezett szumó Európa Kupán. Ezen a versenyen már világranglista pontokat lehetett szerezni, amelyek összesítésével alakul ki a Világjátékokon indulók listája, emellett az Európai Kupa-állomások az Európa Játékokra is kvalifikálnak.

szumó

A következő Világjátékokat Kínában, Csengtuban rendezik meg 2025 nyarán, az Európa Játékokat idén június 21. és július 2. között Krakkóban bonyolítják le. A viadal remek lehetőséget adott többek között a két Küzdősportok Világjátékán induló magyar szumósnak a felkészülésre. Mindkét versenyző dobogóra állt Észtországban, ugyanis Buzás Patrik (85 kg) ezüst, Pap Arnold (+115 kg) bronzérmes lett.

Aranyérmet szerzett Berta Mike a 70 kilósok között, akárcsak a 92 kilogrammos Szilágyi Erik. Utóbbi openben is dobogóra állt, miután harmadik lett.

Molnár Tamás és Végh Artúr is hazahozott egy-egy bronzot Észtországból. Molnár a 115, Végh pedig a +115 kilósoknál végzett harmadikként.

A küzdősportokat felvonultató multisport versenynek a szaúd-arábiai Rijád ad otthont október 21. és 30. között.

Részletek