Besenyei Péter megreptette Tölgyessy Csabát

Szenzációs élményben volt része az Éjjel-Nappal Budapest korábbi szereplőjének, Tölgyessy Csabának, amikor Besenyei Péter műrepülő világbajnok elvitte repülni.

 

„Gyerekkorom óta a repülés szerelmese vagyok. A Hármashatár-hegy mellett nőttem fel. Amikor megláttam egy repülőt, már rohantam is nézni őket. Annak idején én is beiratkoztam egy vitorlásrepülő tanfolyamra a szüleim tudta nélkül, de aztán sajnos nem vizsgázhattam a szülői engedély hiányában. Később viszont siklóernyőzni kezdtem, ez a mai napig az egyik legnagyobb szenvedélyem. Nemrég egy rendezvényen találkoztam a műrepülő világbajnok Besenyei Péterrel, aki felajánlotta, hogy valóra váltja gyerekkori álmom és repülhetek vele. Életem egyik legjobb kalandja volt, és ennek köszönhetően újra beiratkoztam vitorlásrepülő tanfolyamra” – mondta Tölgyessy.

Részletek

Köszöntötték a III. Nomád Világjátékok résztvevőit

A kirgizisztáni III. Nomád Világjátékokon négy arany-, négy ezüst-és négy bronzérmet szerzett magyar küldöttség tagjait köszöntötték a Hadtörténeti Múzeumban. A multisport eseményen öt földrész, több mint 80 országa 2000 sportolóval vett részt. Magyarországot a Magyar Turán Alapítvány hagyományőrzői és tradicionális, íjász, lovasíjász és mandala sportolói (szellemi taktikai sport), a Nemzeti Versenysport Szövetség íjász, szkander, szumó, sambo szövetségei által delegált valamint bothúzó versenyzők és sportvezetői képviselték.

 

 

„Első alkalommal érkeztünk hivatalos sportolói csapattal a Nomád Világjátékokra és járultunk hozzá hazánk méltó képviseletéhez. Büszkék lehetünk a magyar színeket képviselő valamennyi sportolóra, és arra is, hogy a III. Nomád Világjátékokon részt vevő 80 országból hazán a 6. helyen végzett a nemzetek rangsorában.”- emelte ki ünnepi köszöntőjében Dr. Mészáros János. A Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke hozzátette: „A Nomád Világjátékok globális multisport eseménnyé nőtt és tovább fejlődik. 2020-ban Törökország rendezheti a IV. játékokat. A Nemzeti Versenysport Szövetség lehetőségeihez mérten támogatja tagszövetségeit a méltó szerepléshez szükséges felkészülésben, a sportolói csapat kialakításában”

Bíró András Zsolt a Magyar Turán Alapítvány elnöke egyben a Kurultáj főszervezője elmondta: „A 2014-ben Kirgizisztánban indult Nomád Világjátékok rendezvénysorozat alapötletét a Magyarországon szervezett Kurultájtól vették. A rendezvény hatalmasat fejlődött négy év alatt, mind a résztvevő országok, sportolók, hagyományőrzők számát tekintve, mind a nemzetközi ismertség vonatkozásában.  A sportrendezvénnyel párhuzamosan egy konferenciát is rendeztek, ahol Türk országok vezetői mellett Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is részt vett. Meggyőződésünk szerint a hagyományőrzők és a Nemzeti Versenysport Szövetség összefogásával a szükséges források biztosításával még eredményesebben fogunk szerepelni 2020-ban Törökországban. De nemcsak az eredményes versenyszereplést érdemes kiemelni, hanem az odavezető folyamatot is, ilyen a Magyar Turán Alapítvány és a Nemzeti Versenysport Szövetség együttműködése is, mint ahogy ezt a mai rendezvény is tükrözi.”

Boné Zoltán, a Nemzeti Versenysport Szövetség delegációjának vezetője köszöntőjében elmondta: „Különleges teljesítmények állnak a 12 érem és a helyezések mögött, melyek  megerősítést és támogatást adnak a munkánkhoz. A jó szereplésnek kiemelkedően fontos részét képezte, hogy az állami forrásokat sikerült hatékonyan felhasználni. Köszönet illeti az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkárságát, a Magyar Olimpiai Bizottságot és a Külgazdasági és Külügyminisztérium Sportdiplomáciai Főosztályát a kiutazáshoz nyújtott támogatásért.”

A Világjátékok főbb történéseit bemutató kisfilm levetítése után a versenyzők és felkésztőik elismerő oklevelet vettek át.

 

A magyar küldöttség érmesei:

Arany:

Nahóczki Péter íjászat (kirgiz szám)

Koczka László íjászat (koreai szám)

Mónusné Ruszin Annamária íjászat (távlövészet)

Vermes Balázs lovasíjászat

Ezüst:

Kőváriné Ivánfi Brigitta szkander (75 kg )

Csáki Roland  íjászat (koreai szám)

Koczka László íjászat (kirgiz szám )

Koczka László íjászat  (török puta szám)

 

Bronz:

Mónus József íjászat (távlövészet)

Varga Fanni Rebeka bothúzás (65 kg)

Benácsi Szandra bothúzás (85 kg)

Deli Tamás bothúzás (105 kg)

Részletek

Magyar a világ leggyorsabb rúgója

Bekerült a Guinness Rekordok könyvébe Nagy Botond, mint „a világ leggyorsabb köríves rúgása” cím büszke tulajdonosa. A magyar válogatott karatés ezt a múlt héten megrendezett madridi világbajnokság alkalmával érdemelte ki. 

 

A hivatalos Guinness Rekord küldöttség abban a reményben utazott Madridba az idei karate világbajnokságra, hogy a világ legjobbjait felvonultató eseményen találnak olyan versenyzőt, aki megjavíthatja a fennálló időrekordot. Nem tévedtek, ráadásul a KSI kiválósága nem is akármennyivel döntötte meg a csúcsot: a korábbi legjobb időeredmény 0.70 másodperc volt, ezt írta át 0.476 másodpercre.

„A hét során először csak szórakozásból próbálkoztunk meg ezzel a kihívással” – mesélte Nagy Botond. – „Aztán láttam, hogy az  időeredményeim jobbak, mint bárkié, a többiek meg biztattak, hogy álljak oda a hivatalos mérésre is. Így is lett. A több mint száz próbálkozó közül az első idővel kerültem be a legjobb ötbe, vagyis a döntőbe, majd ott is sikerült a leggyorsabbnak lennem.”

A vb-n a formagyakorlat versenyszámban indult 23 éves fiatalember ezzel kivívta a jogot, hogy Guinness Rekord-kísérletet hajthasson végre. Elmondása szerint küzdőállásból fényjelzésre kellett szabályos, hátsó lábas köríves rúgással eltalálnia egy célpontot.

„Nagyon hivatalos volt az egész. Lemértek mindent, a magasságomtól kezdve azt, hogy milyen távol álljak és milyen magasan legyen a célpont. Nem volt szabad bemozdulni sem. Három szabályosat kellett rúgnom egymás után, ezek átlaga lett a hivatalos pontszám. Aztán visszanézték az egészet videón, hogy minden megfelelt-e a szabályoknak.”

Nagy Botond a helyszínen diplomát is kapott a földkerekség leggyorsabb rúgásáról. Ugyanakkor a küldöttség azt is megígérte neki: elküldik a hivatalos dokumentumot a csúcsról, akárcsak azt a Guinness Rekordok könyvet, amelyikben már ő is benne lesz.

Részletek

A birkózók megköszönték

A budapesti birkózó-világbajnokság érmesei, Bácsi Péter (világbajnok, kötöttfogás, 82 kg), Korpási Bálint (ezüstérmes, kötöttfogás, 72 kg), Lőrincz Tamás (ezüstérmes, kötöttfogás, 77 kg) és Barka Emese (bronzérmes, női, 57 kg) a teljes magyar birkózó-válogatott nevében szeretnék megköszönni azt a fantasztikus szurkolást és segítséget, amelyet az egész világbajnokság során kaptak a magyar közönségtől, a támogatóktól és a médiától.

Részletek

Lengyelországban vendégeskedtek legjobb kick-boxosaink

A hazaiak legjobbjaival mérkőzött meg Lengyelországban a magyar kick-light válogatott. A Kartuzy városában rendezett kick-box gálán összességében 5-4-es hazai siker született, de a magyar versenyzők is nagyszerűen küzdöttek és a megmérettetés néhányuk számára jó erőpróba volt a hónap közepén sorra kerülő Európa-bajnokság előtt – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

 

A független lengyel állam kikiáltásának századik évfordulója alkalmából számos rendezvényt, köztük sporteseményeket tartanak a napokban. Ezek egyike volt a Balti-tenger közeli városban lebonyolított kick-box gála, amelyen a sportág szakágai közül a félerős ütéseket és rúgásokat alkalmazó kick-light szabályok szerint zajlottak a küzdelmek.

 

A válogatott összecsapáson a legutóbbi Európa-bajnokság éremtáblázatán a kick-light szakágban második helyen végzett magyar nemzeti együttes volt a vendég. A mieink közül Debre Bence, Bárdosi Sándor, Szmolek Emánuel és Szabó Dávid egyformán egyhangú pontozással nyert, míg akadt olyan csata, amelynél valamelyest lejtett a pálya a hazai versenyző javára.

„Kitettek magukért a versenyzők, jól bunyózott mindenki” – értékelt a válogatott egyik edzője, Olasz Attila. – „A gála nagyon jól szervezett volt és ehhez méltó színvonalú mérkőzések zajlottak, amelyek közül kettő véleményes volt, azokon szerintünk a mi sportolónk volt a jobb, de most ez egy olyan esemény volt, amelyen érezni lehetett, hogy a lengyeleknek kell győzniük. A tervek szerint valamikor a jövő tavasszal mi fogadjuk majd őket és akkor visszavágunk.”

 

Olasz Attila – aki a korábbi sokszoros világbajnok Dancsó Zoltánnal együtt irányítja a kick-light és a light-contact válogatottak munkáját – arról is beszámolt, hogy a tatamira lépett magyarok közül hárman indulnak majd a közelgő Eb-n is. Mariborban Bárdosi Sándor full-contactban, míg Szmolek Emánuel és Vida Ádám light-contactban méretteti meg magát.

„Jó volt ez a gála arra is, hogy szokják a stresszhelyzetet és éles küzdelemben kelljen teljesíteniük. Szerencsére ők is és a többi magyar is sérülés nélkül hozta le a meccseket” – mondta a szakember. Hozzátette: hétfőn Tatán már kezdődik is az Eb-re felkészítő edzőtábor, és jövő vasárnap utaznak Szlovéniába, a kontinensviadal helyszínére.  

 

Kick-box gála, Kartuzy, a mérkőzések eredménye:

63 kg: Grünczeisz Patrik-Kacieja 0-3

69 kg: Debre Bence-Bieus 3-0
74 kg: Bálint Zoltán-Nizejewski 1-2

74 kg: Bárdosi Sándor-Durma 3-0
79 kg: Szmolek Emánuel-Kryszewski 3-0

84 kg: Kis Balázs-Puczynski 0-3

84 kg: Szabó Dávid-Wisniewski 3-0

89 kg: Vígváry Viktor-Wypchal 1-2

+94 kg: Vida Ádám-Grzesiak 0-3

Részletek

Díjazott a Magyar Búvár Szakszövetség

Rendhagyó díjátadón köszöntötte élsportolóit a Magyar Búvár Szakszövetség. A budapesti eseményen a 2017-es és a 2018-as évek legjobbjai vehettek át díjat. Az ünnepségen dr. Nyíri Iván, a szövetség elnöke megköszönte a versenyzőknek, a sportvezetőknek és nem utolsósorban a szülőknek azt, hogy alázatos munkájuknak köszönhetően a nem olimpiai sportágak közül a búvárok a legeredményesebbnek mondhatják magukat.

 

Senánszky Petra mindkét évben az év legjobb női uszonyosúszója lett, elmondása szerint már most nagyon készül a 2021-es Világjátékokra. A szövetség az uszonyosúszókon kívül a víz alatti rögbiseket, a víz alatti hokisokat és a tájékozódási búvárúszókat is díjazta. Utóbbi sportágban Balázs Péter duplázott. A klasszis versenyző az élsport mellett sportvezetőként is jelen van a Magyar Búvár Szakszövetség életében, ugyanis alelnökként tevékenykedik.

 

A legjobbak:

Uszonyosúszás

2017

Felnőtt női kategória:

Senánszky Petra

Felnőtt férfi kategória:

Kanyó Dénes

Utánpótlás leány kategória:

Hamlin Dorothy

Utánpótlás fiú kategória:

Mozsár István Alex

2018

Felnőtt női kategória:

Senánszky Petra

Felnőtt férfi kategória:

Bukor Ádám

Utánpótlás leány kategória:

Szabó Anita

Utánpótlás fiú kategória:

Lengyeltóti Bence

Víz alatti rögbi

2017

Felnőtt női kategória:

Rozovics Éva

Felnőtt férfi kategória:

Vizsolyi Pál

2018

Felnőtt női kategória:

Markovics Dóra

Felnőtt férfi kategória:

Szűrös Márton

Víz alatti hoki

2017

Felnőtt női kategória:

Árendás Vivien

Felnőtt férfi kategória:

Simon Tamás

Utánpótlás leány kategória:

Karlovecz Kamilla

Utánpótlás fiú kategória:

Pap Bálint

2018

Utánpótlás leány kategória:

Gál Kata

Utánpótlás fiú kategória:

Simon Péter

Tájékozódási búvárúszás

2017

Felnőtt női kategória:

Berekméri Dóra

Felnőtt férfi kategória:

Balázs Péter

Utánpótlás fiú kategória:

Szász Tamás

2018

Felnőtt női kategória:

Hatházi Katalin

Felnőtt férfi kategória:

Balázs Péter

Utánpótlás leány kategória:

Hofmeister Alíz

Utánpótlás fiú kategória:

Szász Tamás

Részletek

Nenad Lalovic: Budapest a valaha volt legjobb vb-t rendezte!

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) elnöke, Nenad Lalovic a 2018-as Birkózó-világbajnokságot nem csak hazánkban, hanem külföldön is dicsérte.

„A valaha volt legjobbnak” titulálta az eseményt a sportvezető a sport világában igencsak befolyásosnak számító insidethegames.biz oldalnak.

Nenad Lalovic, akit 2014-ben választottak meg az UWW elnökének, és aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezető testületének is tagja, állítja, hogy egyebek mellett a kiemelés, a passzivitás büntetése, a zene és fény show is hozzájárult ahhoz, hogy ez az esemény ilyen hatalmas sikert arasson.

„Bátran mondhatom, hogy Budapest a valaha volt legjobb vb-t rendezte” – jelentette ki a sportvezető. „Több mint 140 ország vett részt, és több mint 35 TV-állomás közvetítette élőben az eseményeket. 850 birkózó, 933 küzdelem során mérte össze erejét, és egy rendkívül magas színvonalú bíráskodásról, valamint Fair Play-ről beszélhettünk a mérkőzések mindegyikén. A szervezés szempontjából pedig, bár a házigazdák nagyon jó rendezőnek bizonyultak, el kell mondani, hogy a fejlődés a szabályoknak köszönhető elsősorban.” – tette hozzá Nenad Lalovic, aki hangsúlyozta: az utóbbi években sokat változott a sportág.

Ebben az évben először büntették passzivitásért a birkózókat, ezzel megpróbálva ösztönözni őket arra, hogy többet támadjanak. Azt a versenyzőt, aki túlságosan védekezően birkózott, úgy büntették, hogy az ellenfele kapott egy pontot. Kötöttfogásban a büntetett birkózónak le kellett feküdnie a szőnyegre, és hagyni, hogy ellenfele ebből a számára előnyös pozícióból támadjon.

„Az új szabályok kényszerítik a versenyzőket a támadásra, máskülönben nincs esélyük nyerni, ez viszont mindeddig nem így volt” – jelentette ki Lalovic. „Korábban arra vártak, hogy az ellenfél hibázzon. Most ez teljesen másképp van. Szabadfogásban van egy úgynevezett aktivitási idő, amikor pontot kell szereznie a büntetett birkózónak. Kötöttfogásban, passzivitás esetén egyből lekerülnek a szőnyegre, és az ellenfélnek máris van egy pontja.  Majd ezután, a büntetett birkózónak muszáj támadnia és pontot szereznie, különben elveszítheti a meccset. Szóval minden sokkal gyorsabban megy.”

A kiemelést minden súlycsoportban bevezették, ezzel biztosítva, hogy a legerősebb birkózókat ne sorsolják ki egymás ellenfeleként már az első körökben. Emellett pedig, hangos zene és fény show ment minden éremért folyó összecsapás előtt és után.

„Mindennek nagy hatása van a szőnyegen folyó küzdelmek színvonalára”- állítja az UWW elnöke. „A birkózók érzik, hogy milyen a légkör, és ezáltal többet akarnak mutatni, emiatt több kockázatot vállalnak, és mi pontosan ezt szeretnénk. Azonban ez gondot is jelent néhány bíró számára, ugyanis nincsenek hozzászokva a nagy tömeghez, a hangokhoz és a fény-effektekhez sem. Nagyon tapasztalt bírónak kell lenned ahhoz, hogy tudd kezelni mindezt.”

Időnként a Papp László Budapest Sportarénában fülsüketítő volt a hangulat, a harsogó zene és a nézősereg felől érkező dudaszó miatt. Arra a kérdésre, hogy a birkózás felfelé tart-e, a válasz azonnal érkezett:

„Határozottan! Úgy gondolom, hogy azok, akik néhány évvel ezelőtt néztek birkózást, és a mostani világbajnokságot is megtekintették, óriási különbséget láthattak. Rengeteg üzenet, megjegyzés érkezett hozzám a világ minden tájáról.”

Részletek

Terepakadályfutás – Magyar világbajnoki cím Spártában

Óriási magyar siker! Szabó Dávid világbajnok lett a Spartan Race Trifectán. A Spártában megrendezett világversenyen az Extreme Trail Hungary Sportegyesület kiválósága a 18-24 éves korosztályban szerzett világbajnoki aranyérmet.

 

A Spartan Race Trifecta egy olyan kétnapos viadal, amelyen három távon rendeznek versenyt. Szabó Dávid a sprint (5+km) és a szuper (13+ km) távok után a beast (20+ km) kategóriában is győzni tudott, ezzel megszerezte Magyarország első Spartan Race Trifecta világbajnoki címét.

Az Extreme Trail Hungary Sportegyesület alapító tagjai elmondták, hatalmas büszkeség ez számunkra. „Korábban volt már kontinensbajnokunk, és most Szabó jóvoltából Európa- és világbajnokot is ünnepelhetünk.” – nyilatkozták.

Rozina Tamás, a Magyar Terepakadályfutó és Akadálysport Szövetség alelnöke kiemelte: ez a kimagasló eredmény sokat lendíthet itthon a sportágon.

„Örömmel tölt el az, hogy vannak olyan egyesületek, amelyek fontosnak tartják a tehetséggondozást. Az ilyen programoknak köszönhető az, hogy Szabó Dávidhoz hasonló sportemberek tudnak indulni a nagy nemzetközi versenyeken.” – fogalmazott Rozina Tamás.

Részletek

Magyar diadalok és helyezések a budapesti darts hétvégén

A várakozást felülmúlóan szerepeltek a magyarok a darts Hungarian Open Weekenden. A 20 ország 197 férfi és 33 női versenyzőjét felvonultató budapesti eseményen Végső János és Czipó Vivien is döntőt játszhatott. A szombati és vasárnapi világranglista pontszerző versenyeken az ifjúságiak mezőnyében Kovács Tamara mindkét nap nyerni tudott – adta hírül a Magyar Darts Szövetség.

 

A darts hétvége a sportág legrangosabb hazai eseményének számít – leszámítva az idén szeptemberi felnőtt Európa-bajnokságot –, amelyen két világranglista pontszerző versenyt bonyolítanak le. A Hotel Hungaria City Centerben szombaton rendezték a Hungarian Classic, vasárnap a Hungarian Darts Masters viadalt. Az eseményen az összesen közel 10 ezer euró pénzdíjazás mellett a felnőtt győztesek jogot szereztek a sportág egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű bajnokságán, a jövő évi World Masters szupertornán indulásra.

A Hungarian Classicon a férfiaknál a magyarok közül Végső János bejutott a döntőbe, ott azonban kiélezett csatában 6-5-re alulmaradt a szlovén Pratnemer ellen.

Czipó Vivien személyében a nőknél is volt magyar döntős szombaton. Az elődöntőben 0-4-ről elképesztő bravúrral 5-4-re fordító, mindössze 17 éves játékos a fináléban a felnőtt női világranglistán második De Graaf ellen játszott. A világklasszis holland ellen is helytállt a magyar fiatal, de végül 5-2-re kikapott.

A vasárnapi Hungarian Darts Mastersen a férfiaknál nem került magyar dartsos a legjobb négy közé, míg a nőknél Czipó Vivien és a világranglista hetedik helyén álló Ihász Veronika az elődöntőig jutott és lett harmadik.

A 18 éven aluliak mezőnyében a lányoknál mindkét versenynap fináléjába Czipó Vivien és Kovács Tamara jutott be, és némi meglepetésre utóbbi mindkét alkalommal felülmúlta a felnőtt mezőnyben remeklő riválisát. A fiúknál vasárnap Lakatos Gergely a második helyen végzett.

Részletek

Érmekért utaznak a magyarok a karate vb-re

Rekordlétszámmal, 139 ország 1200 sportolójának részvételével rendezik keddtől vasárnapig Madridban a karate világbajnokságot. A sportág 2020-as tokió olimpiai bemutatkozását megelőző utolsó vb-n Magyarországot tíz karate és négy para-karate versenyző képviseli. A hazai szakvezetés több érem megszerzésére is képesnek tartja a csapatot.

 

Dr. Mészáros János, a Magyar Karate Szakszövetség elnöke szerint elsősorban Tadissi Martialtól, Hárspataki Gábortól és Molnár Dánieltől várható kiemelkedő eredmény az olimpiai kvalifikációs sorozatba is beszámító vb-n. Mindhárman többször is dobogóra állhattak idén a sportág legrangosabb sorozata, a Karate1 Premier League széria – kisebbfajta világbajnokságokkal felérő – állomásain, legutóbb október közepén éppen az olimpia helyszínén, Tokióban.

 

„Van három sportolónk, akik az elmúlt időszakban a nehéz körülmények ellenére is bebizonyították, hogy súlycsoportjuk legszűkebb élmezőnyébe tartoznak.” – hangsúlyozta Dr. Mészáros János.

Ütőképes csapattal indulunk a világbajnokságon, nem úgy megyünk, ki, hogy hátha valami összejön – jelentette ki Büchler Zsolt szövetségi kapitány.

„Tadissi Martial két éve ezüstérmes volt a vb-n, Hárspataki Gábor az idei Karate1 sorozat érmei mellett az Európa-bajnokságon is ezüstérmet tudott nyerni, Molnár Dániel pedig kézsérülése után dobogóra állhatott Tokióban. Ennél a három fiúnál egyszerűen nem lehet azt mondani, hogy nem éremesélyesek. Végigutaztam velük az idényt és láttam, hogy nem a véletlen műve, amilyen eredményeket elértek. A többiek közül a tapasztalt Bartha Nikola és Molnár Réka, a férfiaknál György Dániel, illetve a katás Nagy Botond és Sterck Laura egy jó sorsolással egyaránt képes lehet helyezést elérni, míg a fiatal Fehér Péternél és Czagány Dóránál még inkább a tapasztalatszerzés a cél.”

A világbajnokság égisze alatt sorra kerülő para-karate vb-n magyar részről az idei Eb-n is részt vett négy versenyző indul. Közülük Novi Sadban Csatári János második, Dobos Réka pedig harmadik lett.

Karate világbajnokság, Madrid, a magyar indulók:

Kata (formagyakorlat):
Férfiak: Nagy Botond
Nők: Sterck Laura

Kumite (küzdelem):
Férfiak:
60 kg: Fehér Péter
67 kg: Tadissi Martial
75 kg: Hárspataki Gábor
84 kg: György Dániel
+84 kg: Molnár Dániel
Nők:
55 kg: Molnár Réka
61 kg: Czagány Dóra
+68 kg: Bartha Nikola

Para-karate:

Dobos Réka (kerekesszékes)
Molnár Zsolt (kerekesszékes)
Csatári János (tanulásban akadályozott)
Kárpáti Petra (tanulásban akadályozott)

Részletek