Nem hivatalos világrekord és VK-arany

Méhész Anita Világkupa-győztes lett Csehországban. A magyar tekés a világverseny fináléjában a szlovén Brigitte Strelec ellen nyert 690 fával, ami világrekordnak számít. A sportág szabályai szerint azonban nem lett hivatalos világcsúcs, mert azt csak a világbajnokságokon elért eredményekkel lehet elérni.

 

A csehországi VK-n Kiss Tamás és Tóth Andrea egészen a negyeddöntőig jutott. Az U23-asok között Brancsek János ugyancsak negyeddöntőzött, míg Tóth Katalin az első körben befejezte a szereplését. A csehországi VK-n Csányi Béla és Juhász Tibor segítette edzőként a magyar indulókat. 

A tekézőknél egy hét múlva megrendezik a BL-negyeddöntők visszavágóit. A legrangosabb kupasorozatban a férfiaknál összekerült a Szegedi TE és a Zalaegerszeg. Az első meccset a Tisza-parton bonyolították le, ahol a házigazdák 6-2-es előnyre tettek szert. A nőknél a ZTE-ZAEV TK hazai pályán a cseh KK Slovan Rosice csapatát fogadta és végül 5-3-ra nyert. A visszavágókat február 16-án rendezik meg, a párharcok győztesei bejutnak az idei BL-kiírás négyes döntőjébe.

Részletek

Sikeres karate Eb-t zártunk, Budapest a házigazda jövőre

Egy arany- és két ezüstéremmel a résztvevő 51 ország közül az igen rangos nyolcadik helyet szerezte meg Magyarország a nemzetek versenyében a kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. A 2020-as olimpiai bemutatkozás előtt álló sportág következő korosztályos Eb-jének Budapest ad otthont – fél évvel az ötkarikás játékokat megelőzően, jövő februárban.

 

A dániai Aalborgban megrendezett kontinensviadalon Ilankovic Aleksandra a junior (16-17 évesek) lányok között küzdelemben aranyérmet nyert, a fiúk között Nguyen Hoang An második lett, akárcsak a kadeteknél (14-15 évesek) formagyakorlatban Bárdos Ádám. Érmeiknek köszönhetően hazánk nyolcadik lett az éremtáblázaton. A mieinket szinte csak karatés „nagyhatalmak” előzték meg, mint például a spanyolok, franciák, olaszok, törökök és oroszok.

A záróünnepségen a hagyományoknak megfelelően átadták az Európai Karate Szövetség (EKF) hivatalos zászlaját a következő korosztályos kontinensviadal házigazdájának, amelyet a Magyar Karate Szakszövetség képviseletében Falusi Márton alelnök vett át. A zászló 2013 után került ismét Magyarországra: akkor nagysikerű – öt magyar érmet hozó – felnőtt Eb-t rendezett a magyar szövetség.

„Célunk, hogy a 2013-ashoz hasonlóan eredményes Európa-bajnokságot bonyolítsunk le. Bízunk benne, hogy a karate Tokió után ott lesz majd a párizsi olimpián is, a magyar szövetség pedig azért is harcolt a jövő évi korosztályos Eb, valamint a 2022-as felnőtt világbajnokság megrendezéséért, hogy 2024-re a magyar karatésok a lehető legjobban legyenek felkészülve a várható kihívásokra. Az Európa-bajnokságon pedig szeretnénk megismertetni a hazai nagyközönséggel a jövő reménybeli olimpikonjait.” – mondta Falusi Márton.

Részletek

Magyar aranyérem a korosztályos karate Eb-n

Ilankovic Aleksandra első, Nguyen Hoang An második lett kumitében (küzdelemben) a dániai Aalborgban péntektől vasárnapig tartó kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. A 33 fős magyar válogatott – Bárdos Ádám pénteki ezüstjével együtt – már három éremnél jár az Eb-n.

Az 53 kg-os junior (16-17 évesek) lányok között indult Ilankovic Aleksandra a selejtezők során 4-0-ra verte a ciprusi Papageorgiut, majd 3-0-ra győzött a skót Pollard és a török Ocak ellen is, a döntőbe jutásért pedig akciódús csatában 8-4-re múlta felül a francia Grunt. A német Augel elleni finálé különleges izgalmakat hozott: az MTK versenyzője egy ütéssel 1-0-ás vezetést szerzett, de aztán ellenfele egy három pontot érő fejrúgással fordított. A magyar karatés azonban az utolsó másodpercekben – szintén fejrúgással – visszavette az előnyt, és 4-3-ra nyert.

„Voltam már jobb formában is, úgyhogy a szívemnek és a lelkemnek köszönhetem ezt a győzelmet. Úgy érzem, hogy az egész mezőnyben én akartam a legjobban az aranyérmet. Az Európa-bajnokság előtt is voltak biztató jelek, hiszen az összes kvalifikációs versenyt sikerült megnyernem. Jövőre Budapesten lesz az Eb, fantasztikus lenne, ha ott is sikerülne hasonlót elérni” – mondta Ilankovic Aleksandra, aki még egy év múlva is a junior korosztályban indulhat.

A tavalyi Eb-bronzérmes Nguyen Hoang An ezúttal eggyel előrébb lépett. A Sportingbudo juniorja úgy jutott el négy győzelemmel a 68 kg döntőjéig, hogy ellenfelei pontot sem tudtak szerezni. A fináléban is megtartotta hibátlan mérlegét, azonban az Európa-bajnoki cím 0-0-ás eredmény után bírói döntéssel az orosz Taldikiné lett.

A bronzéremért léphetett tatamira Benkő Zsófia és a Mérő Bálint, Forgács Richárd, Csicsay Gergely alkotta férfi kata (formagyakorlat) csapat is: ám ott alulmaradtak, ezzel az ötödik helyet zártak. A Vasasban karatésai így is elmondhatják, hogy az övék az első magyar kata csapat, amelyik Eb-n éremért mérkőzhetett.

Részletek

Sporttörténelmi karatés Eb-ezüst formagyakorlatban

A második helyen végzett Bárdos Ádám a dániai Aalborgban rendezett kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. A sportág történetében még soha nem volt a formagyakorlat versenyszámban magyar döntős Eb-n.

 

A rekordlétszámot jelentő 51 ország több mint 1100 versenyzőjének részvételével zajló kontinensviadalon a kadet korosztályban (14-15 évesek) a Sportingbudo tehetsége az első körben magabiztosan nyerte meg nyolcfős csoportját, és jutott tovább az első helyen. Az elődöntőben közte és a török versenyző között pontegyenlőség alakult ki a csoport élén: a fináléba jutást szétmérkőzéssel döntötték el, ahol Bárdos Ádám győzött. A döntőben aztán a spanyol Balbuenát a bírók jobbnak ítélték, így a magyar fiatal élete első Európa-bajnokságán a második helyen végzett.

Közel állt az éremszerzéshez küzdelemben Jakubovics Dalma: a 46 kilós kadet lányok között az UTE sportolója három győztes csatát követően a legjobb négy között esett ki, majd a harmadik helyért szoros küzdelemben 1-0-ra alulmaradt a bolgár Cvetanova ellenében, így végül az ötödik helyen végzett.

Részletek

Sporttörténelmi karatés Eb-ezüst formagyakorlatban

A második helyen végzett Bárdos Ádám a dániai Aalborgban rendezett kadet, junior és U21-es karate Európa-bajnokságon. A sportág történetében még soha nem volt a formagyakorlat versenyszámban magyar döntős Eb-n.

 

A rekordlétszámot jelentő 51 ország több mint 1100 versenyzőjének részvételével zajló kontinensviadalon a kadet korosztályban (14-15 évesek) a Sportingbudo tehetsége az első körben magabiztosan nyerte meg nyolcfős csoportját, és jutott tovább az első helyen. Az elődöntőben közte és a török versenyző között pontegyenlőség alakult ki a csoport élén: a fináléba jutást szétmérkőzéssel döntötték el, ahol Bárdos Ádám győzött. A döntőben aztán a spanyol Balbuenát a bírók jobbnak ítélték, így a magyar fiatal élete első Európa-bajnokságán a második helyen végzett.

Közel állt az éremszerzéshez küzdelemben Jakubovics Dalma: a 46 kilós kadet lányok között az UTE sportolója három győztes csatát követően a legjobb négy között esett ki, majd a harmadik helyért szoros küzdelemben 1-0-ra alulmaradt a bolgár Cvetanova ellenében, így végül az ötödik helyen végzett.

Részletek

Jön a V4-ek szkanderversenye

Szombaton asztalhoz állnak a fiatal szkanderosok. A sárosdi versenyen ráadásul nemzetközi megmérettetésen fejlődhetnek a magyar válogatott versenyzők, ugyanis 15. alkalommal rendezik meg a Junior Visegrád GP-t.

„Minden évben nagy várakozással tekintünk a februári verseny elé, hiszen ezekben a fiatalokban van a sportágunk jövője. A visegrádi országok legjobbjai ellen versenyezhetnek a magyar válogatott tagjai és mindenki, aki elindul ezen a GP-n”- mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke.

Tavaly a felvidéki Jánosháza adott otthont ennek a versenynek. Akkor a magyarok 5 aranyérmet, 3 ezüstérmet és 5 bronzérmet szerzett.

A V4-ek szkanderversenyét azért indították, el hogy a junior korú versenyzők nemzetközi színtéren is rutint szerezhessenek. A viadal integrált, így mozgáskorlátozott kategóriában is indulhatnak versenyzők.

Részletek

Magyar érmek várhatók a korosztályos karate Eb-n

Majdnem teljes csapattal, 33 versenyzővel vág neki a korosztályos magyar válogatott a dániai Aalborgban péntektől vasárnapig sorra kerülő kadet, junior és U21-es Európa-bajnokságnak. Az egyéni kata (formagyakorlat) és kumite (küzdelem) versenyzőkön kívül ezúttal is lesz magyar fiú csapat formagyakorlatban. A 2020-as olimpiai bemutatkozás előtt álló sportág – 51 ország több mint 1100 sportolóját felvonultató – kontinensviadalán a szakvezetés szerint fiataljaink akár öt éremre is képesek lehetnek.

 

Jól sikerült a tatai felkészítő edzőtábor, amelynek a visszajelzései is pozitívak voltak – értékelt Fischer Mihály, a korosztályos válogatottért felelős edzői csapat vezetője.

„A srácok tudtak meríteni egymás energiáiból, úgy érzem, hogy valamelyest le tudták vetkőzni az Európa-bajnoksággal kapcsolatosan rájuk rakódó terheket, és felszabadultan edzettek. Úgy gondoljuk, hogy ebben a csapatban reálisan öt érem benne van” – mondta Fischer Mihály.

A válogatottban ott van az ősszel – első magyar karatés olimpikonként – a Buenos Aires-i ifjúsági olimpiát is megjárt Baranyi Zsófia, akárcsak a mostanában már az ötkarikás kvalifikációs Premier League versenyeken a felnőtt világelitben is egyre inkább jeleskedő – tavalyi U21-es Eb-ezüstérmes – Czagány Dóra.

Rajtuk kívül a fiatalok világsorozatában, a Youth League-eken már bizonyított Bihary Boglárka, az egy évvel ezelőtti kontinensviadalon bronzérmet nyert utolsóéves junior Nguyen Hoang An, a felnőtt válogatottban is már bemutatkozott Fehér Péter, valamint fiú kata csapat esélyeit emelte ki a szakvezető.

Kadet, junior és U21-es Eb, Aalborg, a magyar indulók:

Kadetek:

Fiúk: Kata: Bárdos Ádám, 52 kg: Gödri Mártis Huba, 57 kg: Szabó Marcell, 63 kg: Farkas Milán, 70 kg: Dvorák Ádám, +70 kg: Perhács Erhard
Lányok: Kata: Kovács Dominika Hanna, 47 kg: Jakubovics Dalma, 54 kg: Bihary Boglárka, +54 kg: Mészáros Andrea

Juniorok:

Fiúk: Kata: Csicsay Gergely, 55 kg: Szőke Balambér, 61 kg: Botos Botond, 68 kg: Nguyen Hoang An, 76 kg: Kapdebo Botond, +76 kg: Frankó Dániel
Lányok: Kata: Kiss Zsófia, 48 kg: Klacsán Kinga, 53 kg: Ilankovic Aleksandra, 59 kg: Baranyi Zsófia, +59 kg: Benkő Zsófia

U21:

Férfiak: Kata: Forgács Tamás, 60 kg: Fehér Péter, 67 kg: Nichols Dávid, 84 kg: Gyovai Roland, +84 kg: Janó Tamás
Nők: Kata: Fábián Csenge, 50 kg: Kissimon Réka, 55 kg: Kádár Ramóna, 61 kg: Takács Virág Vivien, 68 kg: Czagány Dóra

Fiú kata csapat: Mérő Bálint, Forgács Richárd, Csicsay Gergely

Részletek

Liebherr asztalitenisz-vb: Power plate-tel kerül egyre jobb formába Pergel Szandra   

Pergel Szandra a pingpong mellett power plate-tel tartja karban a kondiját. Az Eb-ezüstérmes asztaliteniszező az áprilisi világbajnokságra készül, amelynek Budapest ad otthont. Az edzések mellett rendszeresen feláll a vibrációs edzőgépre, ahol power plate trénerétől személyre szabott gyakorlatsort kap. A válogatott versenyzőt egyéniben, párosban és vegyespárosban láthatja a közönség áprilisban.

„Voltak derékproblémáim, így kifejezetten személyre szabott edzést kapok. Ez számomra a pingpong mellett amolyan kikapcsolódás, és egyben természetesen remek kondizási lehetőség is. A vb egyelőre még annyira nem foglalkoztat. Persze tisztában vagyok azzal, hogy egy óriási világbajnokságot rendez Magyarország, és ezen a világversenyen én is indulok, de az előttünk álló hetekben, hónapokban annyi meccs meg torna van előttem, hogy észben tartani is alig győzöm, így mindig csak a következő megmérettetésre koncentrálok” –  mondta Pergel Szandra, aki a vb hazai főpróbájának számító World Touron ezüstérmet szerzett vegyespárosban, Szudi Ádámmal az oldalán.

„A világbajnokságon három fronton leszek érdekelt.  Egyéniben, párosban Madarász Dórival, és vegyespárosban Szudi Ádámmal is versenyzek majd. Bízom benne, hogy jó lesz a sorsolásom, és a Word Tourhoz hasonlóan a lehető legkésőbb kerülök/kerülünk össze kínaival, kínaiakkal” – tette hozzá az egyéni világranglistán 68. helyezett asztaliteniszező.

Az április 21. és 28. közötti egyéni asztalitenisz-világbajnokságot a Hungexpón rendezik meg.

Részletek

Járosi Péter és Oláh Gyárfás kapta a Leyrer-díjat

Megtartotta hagyományos évértékelővel egybekötött Év Sportolója díjátadó ünnepségét az 53 jelentős sportági szövetség alkotta Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ). Az Év Sportolója díjra a szövetségek a világ-, vagy Európa bajnokságon dobogós helyezést elért sportolóikat/csapataikat jelölhették, melyeket az NVESZ Elnöksége hagyott jóvá. 2018-ban nyújtott teljesítményeik alapján 36 sportági szövetség 49 kiválósága kapott elismerést. A sportvezetők munkáját elismerő dr. Leyrer Richárd díjat Járosi Péter, a Magyar Sárkányhajó Szövetség elnöke, és Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke vehette át.  

A Nemzeti Versenysport Szövetséghez tartozó sportágak klasszisainak 2018-as világ- és Európa-bajnoki eredményei biztatóak a 2021-es Világjátékok (Birmingham, USA) kvalifikációs időszakának kezdete előtt.

2018 legjobbjai a szövetségek jelölései alapján:

Magyar Bowling és Teke Szövetség: Méhész Anita

Magyar Búvár Szakszövetség: Senánszky Petra

Magyar Darts Szövetség: Csombok Krisztina

Magyar Élet és Vízimentő Szakszövetség: a férfi 4×50 m-es akadályúszás-váltó (Gyárfás Bence, Takács Krisztián, Balog Gábor, Keresztes Mátyás)

Magyar Erőemelő Szövetség: Szabó Ágnes

Magyar Fallabda Szövetség: a férfi válogatott (Krajcsák Márk, Farkas Balázs, Sebők Benedek, Hoffmann Péter, Török András, Kamocsai  Bendegúz)

Magyar Gószövetség: Pocsai Rita

Magyar Görkorcsolya és Gördeszka Szövetség: a junior lányváltó (Mercs Abigél,  Bíró Hanna, Sajgó Anna)

Magyar Hullámlovas és Kitesruf Sportági Szakszövetség: Hasulyo Dániel 

Magyar Íjász Szövetség: Gondán György

Magyar Jet-ski Szövetség: Szabó Barnabás                       

Magyar Kajak-kenu Szövetség: Kiszli Vanda, Boros Adrián, a Kolozsváriné Csay Renáta – Czéllai-Vörös Zsófia páros

Magyar Karate Szakszövetség: Hárspataki Károly Gábor             

Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség: Budavári Anita, Farkas Bálint                

Magyar Kézilabda Szövetség: a férfi strandkézilabda-válogatott

Magyar Kick-box Szövetség: Busa Andrea, Veres Roland           

Magyar Kutyasport Szövetség: Köffer Kitti, Rosner Gábor         

Magyar Lábtenisz Szövetség: a női válogatott (Aszódi Diána, Gyenes Bernadett, Pats Enikő, Vadász Bianka)

Magyar Modellező Szövetség: Szvacsek Ferenc egyéniben, valamint a Szvacsek Ferenc, Elekes Imre, Csoma György csapat

Magyar Motorcsónak Szövetség: Bodor Péter                 

Magyar Muaythai Sportági Országos Szakszövetség: Spéth Norbert

Magyar Nanbudo Szövetség: Drabon Zsófi Sándor Előd

Magyar Nemzeti Autósport Szövetség: Scuderia Coppa Amici

Magyar Országos Horgász Szövetség: Czakó János, valamint a veterán válogatott (Czakó János, Jónás György, Pausits Imre, Varga József, Zsíros András)

Magyar Rádióamatőr Szövetség: Lászlóné Hornyai Piroska, Moravszki János

Magyar Repülő Szövetség: Tóth Ferenc              

Magyar Sárkányhajó Szövetség: Premier női csapat, Premier férfi csapat

Magyar Sport Ju-jitsu Szakszövetség: Tóth Anett, Tóth Zoltán 

Magyar Sumo Szakszövetség: Szilágyi Erik          

Magyar Szkander Szövetség: Kőváriné Ivánfi Brigitta

Magyar Tájékozódási Futó Szövetség: Weiler Virág                                      

Magyar TáncSport Szakszövetség: a The Szupergirls felnőtt női nagyformáció

Magyar Testépítő és Fitness Szövetség: Szabó Nikolett              

Magyar Torna Szövetség: Mazács Fanni, Bali Dániel

Magyar Tradicionális Kung-fu és Wushu Szakszövetség: Kövér Kristóf

Magyar Vízisí és Wakeboard Szövetség: Németh Gábor     

Fotó: Vörös Nándor

Részletek

Pergelnek sok versenyen kell helyt állnia még a vb előtt

Pergel Szandra három fronton is érdekelt lesz az áprilisi asztalitenisz-világbajnokságon. Az egyéni világranglistán a 68. helyen álló magyar asztaliteniszező gőzerővel készül a vb-re, bár elmondása szerint ő mindig csak a következő lépésre koncentrál.

„A világbajnokságig sok versenyen kell helyt állni, ezért én szeretek mindig csak az előttem álló feladatra koncentrálni. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a legnagyobb asztalitenisz verseny lesz a Hungexpón megrendezendő vb, amit a magyarok valaha is láttak, és nagyon büszke vagyok arra, hogy mindennek részese lehetek, így az idei legnagyobb célom nem lehet más, mint a lehető legjobb világbajnoki szereplés” – mondta az Eb-ezüstérmes pingpongos.

Pergel Szandrának jól sikerült a világbajnokság hazai főpróbájának számító World Tour, ahol vegyespárosban, Szudi Ádámmal az oldalán ezüstérmet szerzett.

„Minden azon múlik, hogy milyen sorsolást kapsz. A lehető legkésőbb kell összekerülni a kínaiakkal, és akkor minden jobban alakul. Ez így volt a World Tour-on is” – tette hozzá Pergel Szandra, aki az egyénin kívül párosban Madarász Dórával, míg vegyespárosban Szudi Ádámmal áll asztalhoz a világbajnokságon.

Az idei egyéni asztalitenisz-világbajnokságot április 21. és 28. között rendezik meg a Hungexpón.

Részletek