Teke – A férfiak és a nők is nyertek a szlovák válogatott ellen

Magyar győzelmek a szlovákok ellen. Debrecenben válogatott meccsekkel avatták a felújított Rigó Dezső Tekecsarnokot.

 

A csapat-világbajnokságra készülő válogatottak Szlovákia legjobbjai ellen léptek pályára. A férfi válogatott 7-1-re nyert, míg a nők 8-0-ra győztek.

Bátor Gábor, a Magyar Tekeszövetség főtitkára elmondta, felnőtt nemzeti csapatokon kívül az utánpótlás válogatottak is gurítottak Debrecenben.  „Fontosnak tartjuk az utánpótlást, így külön örülök annak, hogy az U14-es és az U18-as korosztályos válogatottak is szerepeltek. Nagyon jó tapasztalatszerzési és felkészülési lehetőség számukra” – mondta a sportvezető.

A csapat-világbajnokságnak a csehországi Rokycany ad otthont májusban.

Részletek

Kilenc magyar kick-boxos világkupa-arany Isztambulban

A házigazdák mögött a második lett Magyarország a nemzetek versenyében a – NOB által tavaly év végén elismert – WAKO kick-box világszervezet világkupa sorozatának isztambuli állomásán. A 27 ország 1900 versenyzőjét felvonultató viadalon a magyarok közül Nagy Henrietta volt a legeredményesebb, aki háromszor állt fel a dobogó tetejére. Két aranyérem került az Exatlon Hungary-t is megjárt Murvai Lívia, valamint Fésű Lajos nyakába – adta hírül a Magyar Kick-box Szakszövetség.

 

Nagy Henrietta egymaga három elsőséget szerzett a világkupán. A Halker-Király Team kick-boxosa a pointfighting szakágban megnyerte a 70 kg-osok küzdelmeit, majd győzött a nehézsúlyúak között is. Harmadik aranyérmét a Grand Champion versenyszámban szerezte, ahol a súlycsoportelsők elit vetélkedésében is a legjobbnak bizonyult.

Sikerrel tért vissza a tatamira a TV2 Exatlon Hungary televíziós vetélkedős szereplése után Murvai Lívia. A fiatal csepeli tehetség klubtársnőjéhez hasonlóan szintén két pointfightingos súlycsoportban zsebelte be az aranyérmet, valamint a kick-lightban is szerzett egy bronzot.

Szintén duplázott a férfiaknál Fésű Lajos, aki a light-contact szabályrendszerben a 69 és a 74 kg-osok között is felülmúlta valamennyi ellenfelét.

Ezúttal sem maradt aranyérem nélkül Veres Alex, aki a pointfighting 79 kilósai között lett első, emellett döntőt vívott a 84 kg-ban és a férfi Grand Championban is.

Nemcsak a tatamin zajló, félerejű technikákat alkalmazó szabályrendszerekben jeleskedtek kick-boxosaink, hanem a ringben is: a kiütésre menő full-contactban Busa Gabriella diadalmaskodott.

Érdekesség, hogy Isztambulban ismét kipróbálta magát az elmúlt évben jellemzően már edzői teendőket ellátó, korábbi sokszoros világbajnok Jároszkievicz Krisztián, aki harmadik lett a nehézsúlyú pointfightingosok között.

A törökországi versenyen kick-boxosaink jelezték, hogy jó formában vannak a másfél hónap múlva sorra kerülő budapesti világkupa előtt, amelyet május 17-19-én rendeznek a BOK Sportcsarnokban. 

Kick-box világkupa, Isztambul, a felnőtt magyar érmesek:

Pointfighting:
Férfiak:
79 kg: 2. Veres Alex
84 kg: 1. Veres Alex
+94 kg: 2. Juhász Ábel, 3. Jároszkievicz Krisztián
Grand Champion: 2. Veres Alex
Nők:
55 kg: 1. Murvai Lívia
60 kg: 1. Murvai Lívia
70 kg: 1. Nagy Henrietta
+70 kg: 1. Nagy Henrietta
Grand Champion: 1. Nagy Henrietta
Csapat: 2. Halker-Király Team

Light-contact:
Férfiak:
63 kg: 2. Maruscsák László
69 kg: 1. Fésű Lajos
74 kg: 1. Fésű Lajos

Kick-light:
Férfiak:
74 kg: 2. Bálint Zoltán
Nők:
55 kg: 3. Murvai Lívia

Full-contact:
Nők:
52 kg: 1. Busa Gabriella

Részletek

Fallabda – Sebők Benedek és Chukwu Hannah győzött Budapesten

A kontinensbajnokságot megelőző utolsó előtti hazai versenyen léptek pályára a magyar fallabdázók. A budapesti viadal összevont verseny volt, így több osztályban rendeztek meccseket a City Squash Clubban.

 

A férfi A-osztályban Sebők Benedek nyert, miután a döntőben 3-0-ra győzött Boros Dávid ellen. Mindketten tagjai a birminghami Európa-bajnokságra utazó magyar válogatottnak.

 

A nőknél Chukwu Hannah folytatta jó sorozatát. A fináléban Kiss-Máté Csenge ellen nyert 3-0-ra. Chukwu a B-osztályban is pályára lépett, ott bronzérmes lett a férfiak között.

A Magyar Fallabda (Squash) Szövetség információi szerint a B-osztályban Simon Dániel, a C-osztályban Tremmel Gábor, míg a D-ben Lóczy Attila lett első.

Az Eb-t május 1. és 5. között rendezik meg Birminghamban. Ez a divízió I-es fallabda csapat Európa-bajnokság lesz, ahol a magyarok először szerepelhetnek.

Részletek

Sporttörténelmi magyar sikerek az aerobik világkupán

A portugáliai Cantanhedében rendezték meg az aerobikosok idei az első világkupa fordulóját. A 22 ország 1000 versenyzőjét felvonultató rangos viadalon a magyarok minden várakozást felülmúlóan szerepeltek: Bali Dániel három, Mazács Fanni két aranyérmet szerzett.

 

A felnőtteknél három aranyat nyertek, míg a juniorok között kétszer állhattak a dobogó tetejére a magyar aerobikosok. Érdekesség, hogy a klubok közül a pécsi PSN Zrt. valamennyi diadalból kivette a részét.

„Sporttörténelmi siker, hiszen ilyen eredményt eddig talán egy-két ország tudott felmutatni, Magyarország pedig még soha. És az, hogy ebben egyetlen klub ilyen nagy szerepet játszott, teljesen egyedi eset” – fogalmazott Varga-Réfi Eszter, a PSN Zrt. aerobik szakosztályának vezetőedzője.

Már az különleges volt, hogy a felnőtteknél három számban is első helyen jutottak a magyarok a döntőbe, ezt követően pedig valamennyien meg is nyerték versenyszámukat.

A párosoknál a korábban a Magyar Kupán sokat rontó Mazács Fanni és Bali Dániel kiváló gyakorlatokkal győzött. A Mazács Fanni, Bali Dániel, Farkas Balázs összeállítású trió nagy meglepetésre szintén az első helyen jutott tovább, majd a döntőben is nyerni tudott. Férfi egyéniben Bali Dániel is aranyérmes lett.

A junior lányok 60 fős mezőnyében Ákoshegyi Dóra élete legjobb gyakorlatával mindenkit megelőzött, köztük világbajnok orosz riválisát is. A pécsi tehetség tagja volt az Ákoshegyi Dóra, Fényes Gréta (Flex HD), Görgényi Ilona (Flex HD), Fejér Fruzsina (Óbudai WDSE) és Simon Zsófia (Óbudai WDSE) alkotta junior csoportnak is, amely szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

„A magyarok sikerén az aerobikos közösség világszerte felbolydult, számos cikk született és a nemzetközi és az európai torna szövetség is külön megemlékezett róla” – számolt be Varga-Réfi Eszter.

Az óriási boldogságot követően sem áll meg az élet: sportolóink szerdán már indulnak tovább Japánba, a következő világkupa helyszínére.

Részletek

Palma de Mallorca után, Genova előtt  

Nem a terveknek megfelelően sikerült Érdi Mária számára a Trofeo Princessa Regatta vitorlás verseny. A tokiói kvótás magyar versenyző a női laser radial hajóosztályban a 10 futamból háromban sárga lapos figyelmeztetést is kapott, két esetben ki is zárták, így végül a 33. helyen zárt Palma de Mallorcán.

„Eredményekben sajnos nem azt hoztam, amit terveztem, de óriási tanulságokkal távoztam a versenyről. A gyengébb eredménynek elsősorban az volt az oka, hogy a 10 futamból háromban sárgalapot kaptam, kettőből pedig kizártak. Értelmezésbeli különbségek voltak az egyes szabályokat illetően köztem és a bíró között. Annak érdekében, hogy a jövőben ez ne okozzon gondot, felvettük a kapcsolatot a bíróval és kértük segítségét a videók elemzésében, hogy pontosan megértsük az elvárásokat és értelmezéseket” – írta blogjában a verseny után Érdi Mária.

A tokiói kvótás versenyző egy hét múlva a Világkupán ül hajóba, Genovában. 

Fotó: facebook.com/mari.erdi

Részletek

Jön az öttusa VK

Május elején Székesfehérvár ad otthont az öttusa Világkupának, amely gyakorlatilag a világbajnokság „tesztversenye” lesz. Kármán Sándor szerint a fehérvári esemény a helyszíneket tekintve is nagyon fog hasonlítani a budapesti világbajnoksághoz.

 

 „Óriási dolog, hogy egy évvel az olimpia előtt Magyarország rendezheti az öttusa vb-t, és emellett lesz egy laser run világbajnokság is. Célunk, hogy a vb-n felhasználandó összes technikát egy nagy nemzetközi eseményen, versenyhelyzetben is tesztelni tudjuk, és erre remek alkalmat kínál a Világkupa, amely rangját tekintve, hasonló erősségű, mint a világbajnokság” – mondta a versenyigazgató.

A szervező bizottság információi szerint Székesfehérváron 32-35 ország 180 versenyzője indul majd. A magyar színeket alapesetben négy női és négy férfi képviselheti, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján 12-12 öttusázó is elindulhat, ez ugyanis a VK összlétszámától függ.

A fehérvári világkupát május 1. és 5. között bonyolítják le, míg a budapesti világbajnokság, aminek a Kincsem Park ad otthont, szeptember 2-án kezdődik és 8-áig tart.

Részletek

Szumó – Felkészültek az Eb-re

A magyar szumó-válogatottnál már az utolsó simításokat végzik. A sportág legjobbjai ugyanis hamarosan az észtországi Európa-bajnokságon lépnek küzdőtérre. A hazai szakvezetés ezúttal is több éremszerzésben reménykedik.

 

A dorogi országos bajnokság is megerősítette a szakmai stábot abban, hogy nem változtat a korábban kihirdetett Eb-kereten, így a felnőtteknél Lemák Diána, Forgó Fruzsina, Forgó Rebeka, Makai Erika, Berta Mike, Buzás Patrik, Délceg József, Végh Richárd, Szilágyi Erik, Molnár Tamás, Egervári László, Tamás Patrik, Nemes Dávid, Pap Arnold indul a kontinensbajnokságon. Érdekesség, hogy a nők esetében, az összes Eb-induló a dobogó legmagasabb fokára tudott állni a dorogi országos bajnokságon.

A teljes Eb-keret:

Felnőtt:

Lemák Diána, Forgó Fruzsina (képünkön), Forgó Rebeka, Makai Erika, Berta Mike, Buzás Patrik, Délceg József, Végh Richárd, Szilágyi Erik, Molnár Tamás, Egervári László, Tamás Patrik, Nemes Dávid, Pap Arnold

U21:

Rekedt-Nagy Réka, Sipos Boglárka, Berta Mike, Buzás Patrik, Végh Richárd, Szilágyi Erik, Laczkó Márk, Molnár Tamás, Tamás Patrik

U23:

Rekedt-Nagy Réka, Sipos Boglárka, Berta Mike, Buzás Patrik, Délceg József, Végh Richárd, Szilágyi Erik, Laczkó Márk, Molnár Tamás, Tamás Patrik, Németh László

A tallini Eb-t április 18. és 21. között rendezik meg.

Részletek

Debreceni sikerrel zárult a Medikus Kupa

Három nap alatt több mint háromezer, orvos- és egészségtudományi képzéseken tanuló hallgató mérte össze tudását öt sportágban a Medikus Kupán, melynek idén a Debreceni Egyetem volt a rendezője. A Medikus Kupát a legtöbb pontot összegyűjtő Debreceni Egyetem vihette haza.

 

Március 31-én zárult a 47. Medikus Kupa Debrecenben, a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, ahol három napon át magyar orvos- és egészségtudományi képzéseken tanuló hallgatók versengtek egymással. Több mint háromezer hallgató érkezett az ország minden szegletéből, hogy részt vegyenek a népszerű sporteseményen március 29-31. között. A házigazda idén a Debreceni Egyetem volt.

A Debreceni Egyetem mellett a Pécsi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem diákjai mérték össze erejüket és ügyességüket öt népszerű sportágban: kézilabda, kosárlabda, röplabda, vízilabda és kispályás labdarúgás.

 

Az óriási létszámra való tekintettel, a mérkőzéseket különböző helyszíneken tartották. A kézilabdázók a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban, a kosárlabdázók az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban, a röplabdázók a Debreceni Egyetem Sporttudományi Oktatóközpontjában, a kispályás labdarúgók a Klinikai campus műfüves pályáján, míg a vízilabdázók a hajdúszoboszlói Árpád uszodában és a Debreceni Sportuszodában szálltak versenybe a pontokért.

A Debreceni Egyetem négy év után hódította el ismét a kupát. Az összesített pontversenyben a hazaiak 28 ponttal végeztek az élen, a Semmelweis Egyetem 24, a Pécsi Tudományegyetem pedig 23 ponttal követte őket. 

A Hódos Imre Rendezvénycsarnokban tartott ünnepélyes díjátadón jó hangulat uralkodott a lelátókon, a város utcáit pedig az egyetemisták hangja töltötte be. A záróeseményen dr. Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja köszöntötte és biztatta a lelkes fiatalokat: „Nagyszerű dolognak tartom, hogy a sport képes ilyen módon összehozni az embereket. A sport összekötő erejét soha ne felejtsétek el. Mindenki élményekkel gazdagodva térhet haza.”. A rendezvény prof. dr. Kiss Ádám a MEFS elnöke is részt vett, mint egyik fő támogató és díjakat is adott át.

Háttér:

A Medikus Kupát 1972 óta minden évben más egyetemi városban rendezik. Négy orvosi egyetem hallgatói egy hétvégén át küzdenek a Kupáért. Közel 400 sportoló és több ezer szurkoló négy sportágban közel 40 mérkőzés keretében, hatalmas küzdelemben mérkőznek meg egymással, miután a feszültséget az esti fergeteges bulikon vezetik le.

(forrás:mozduljra.hu)

Részletek

Teke BL: Negyedik lett a Szeged a négyes döntőben

A negyedik helyen végzett a Szegedi TE az idei teke Bajnokok Ligája négyes döntőben.

 

Idén a horvátországi Zaprešic adott otthon a tekézők legrangosabb sorozatának, a Bajnokok Ligája négyes döntőjének. A Tisza-partiak az elődöntőben a szlovák Podbrezova ellen léptek pályára és végül 5-3-as vereséget szenvedtek, így eldőlt, hogy a szegedi csapat csak a kisdöntőben guríthat. A bronzmeccsen aztán a Zerbst következett. A Szegedi TE együttesének a németek ellen sem sikerült: a Zerbst 8-0-s sikerrel megnyerte a bronzérmet.

Karsai Ferenc, a Szegedi TE elnöke elmondta, a bronzmeccsen dekoncentrált játékot produkált a magyar csapat, az elődöntőben azonban közel álltak a továbbjutáshoz.

Egyszerűen ez nem a mi hétvégénk volt. A szlovákokkal egy szoros elődöntőt játszottunk, közel volt a finálé, de nem sikerült. A kisdöntőben aztán a Zerbst lelépett minket. A németek ellen amúgy sem megy nekünk. A tizenötödik tétmeccset játszottuk ellenük, és mindössze kétszer tudtunk nyerni. Összességében óriási dolognak tartom azt, hogy zsinórban hetedszer itt lehettünk a final four-ban.” – összegzett Karsai Ferenc.

Részletek

Negyedik Eb-bronzérmét nyerte a karatés Tadissi Martial

A harmadik helyen végzett Tadissi Martial küzdelemben a spanyolországi Guadalajarában – 51 ország közel 600 indulója részvételével – megrendezett karate Európa-bajnokságon. Az UTE 67 kg-os versenyzője ezzel rekordszámba menő negyedik kontinensbajnoki bronzérmét szerezte: a magyarok közül ennyi egyéni Eb-éremmel senki más nem rendelkezik. A para-karatésoknál is volt magyar dobogós, miután Kárpáti Petra a tanulásban akadályozott nők mezőnyében második lett.

 

A 2020-as olimpiai bemutatkozás előtt álló sportág Eb-jén Tadissi Martial a selejtezők során kikapott a montenegrói Hodzsicstól, aki azonban később bejutott a döntőbe, így sportolónk a vigaszágon javíthatott. Ez sikerült is: előbb 5-0-ra verte a norvég Cho Johnsent, majd a horvát Berakot is felülmúlta 3-2-re. A szerb Jokszics elleni bronzmérkőzés az egész viadal egyik legjobb küzdelmét hozta, amelynek végén a szebbnél szebb találatokat elérő 27 éves magyar klasszis technikai fölénnyel, 11-3-ra győzött.

A sikerrel korábbi vb-másodikunk 2014, 2016 és 2018 után ismét felállhatott az Európa-bajnoki dobogóra.

„Örülök, hogy ilyen jól sikerült a verseny. Ez a negyedik Eb-bronzérmem, de arra is nagyon büszke vagyok, hogy 2014 óta sorozatban hatodszor küzdhettem a harmadik helyért. Az eredmény fontos az Európa Játékokon való részvétel szempontjából is, hiszen az idei fő cél kijutni a Minszkben sorra kerülő multisport-eseményre, és ott lehetőleg érmet nyerni. Ehhez jó ugródeszka volt az újabb dobogós hely az Európa-bajnokságon” – értékelte teljesítményét Tadissi Martial.

Az Eb programjának része volt a para-karatésok versengése. A tanulásban akadályozott nők között Kárpáti Petra bejutott a döntőbe, ahol második lett a francia Odin mögött. A magyar parasportolónak ez az első érme világversenyen.

 

A helyszínen tekintette meg az Európa-bajnokság eseményeit Sárfalvi Péter sportért felelős helyettes államtitkár, aki – Dr. Mészáros János MKSZ-elnök társaságában – megbeszélést folytatott Antonio Espinosszal, a Karate Világszövetség (WKF) első emberével. A sportvezetők egyeztettek a magyar fővárosban jövő februárban sorra kerülő korosztályos Európa-bajnokságról, és szóba került a 2022-es, szintén budapesti felnőtt világbajnokság is.

Részletek