Két ötödik hellyel kezdte meg a szezont pályán Vogel Adrienn

A túraautó-világkupa (WTCR) magyarországi fordulóján kezdődött meg pályán is a szezon Vogel Adriennek. A Roger Racing Team versenyzője volt az egyetlen nő a Kia Platinum Cup mezőnyében, melyre két futam várt a hideg, esős Hungaroringen.

Vogel Adrienn számára új feladatokkal és tapasztalatokkal indult az idény gyorsaságiban. “Az első hétvége kicsit nehezen kezdődött, a sorozatban idén használt új gumik új kihívást jelentenek. Teljesen más vezetési stílust igényelnek ezek az abroncsok, mint a tavalyiak. Ugyanúgy utcai gumikról van szó, de sokkal csúszósabb, nincs olyan oldaltartása, mint a korábbinak volt, ezért nagyrészt a szabadedzés arról szólt, hogy ezt megszokjam” – kezdte a hétvége elemzését a Vogel, akinek raliban már március végén megkezdődött az idény a Kia Platinum Rally Cupban.

“Az időmérőkön folytatottuk a kísérletezést, más beállításokat próbálgattunk. Az első versenyen éreztem, hogy kanyartempóban és kigyorsításban is van hátrányunk, ebből sikerült lefaragni a második versenyre egy jobb beállítással. Ennek köszönhetően tudtuk tartani a lépést az élmezőnnyel. Küzdelmes volt mindkét futam, folyamatosan védekeznem kellett, nem tudtam a saját stílusomban, a saját íveimen autózni. Mindkét versenyen az ötödik helyen zártam, vannak hibáim, amiken dolgozni kell, de a versenyszituációk kezelésében egyértelműen fejlődtem.”

Adriennek azt is kihívást jelentett, hogy idei első két versenye után visszaszokjon a raliautóról a pályaautóra.

“A csapatom fantasztikus munkát végzett egész hétvégén, kreativitásban nem volt hiány. És természetesen a szurkolóknak is nagyon köszönöm, akik a mostoha időjárás, a hideg, az eső és a szél ellenére is szombaton és vasárnap is fáradhatatlanul biztattak.”

A Kia Platinum Cup következő állomása május 18-19-én a Red Bull Ringen lesz.

Részletek

Dobogón kezdte a szezont Nagy Dániel

Hazai közönség előtt, dobogóval kezdte a 2019-es szezont Nagy Dániel a TCR Európa-kupában. A M1RA magyar versenyzője a Hyundai Motorsport Junior Programjának résztvevőjeként versenyez ebben az idényben. Az első versenyhétvégén egy harmadik és egy ötödik helyet szerzett.

Ahogyan arra számítani lehetett, kemény hétvégével kezdődött a TCR Európa-kupa 2019-es évada. A sorozat 31 állandó és végleges nevezőjéhez csatlakozott a TCR Közép-Európai zóna sorozatának mezőnye is, így 38 autó kereste az ideális íveket április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen. Nagy Dániel a M1RA, és a Hyundai Motorsport Junior Programjának versenyzőjeként szállt autóba szombaton Mogyoródon. A fiatal versenyző néhány nappal korábban tudta meg, hogy kiválasztották a programba.

“Óriási megtiszteltetés és büszkeség számomra. Amikor valaki elkezd versenyezni, természetes, hogy bajnok akar lenni, de ehhez óriási segítség, ha egy gyár támogatását élvezi az ember. Ez egy komoly kiugrási lehetőség, egyben a nyomás is megnő, hiszen a gyár részéről eredményeket várnak a támogatásért cserébe. A junior program keretein belül lehetőségem lesz különféle képzéseken, teszteken részt venni” – árulta el a részleteket Nagy Dani.

A zsúfolt hétvégi mezőnyben Nagy az időmérőn a nyolcadik helyet szerezte meg, ami egy nyolcadik és egy harmadik rajthelyet jelentett a két hungaroringi futamon. Az időmén elért nyolcadik helyem csalódás volt, hiszen Hyundai végzett az első helyen, és éreztem, hogy tudtam volna gyorsabban menni, de nem sikerült kihozni a maximumot az autóból. A versenyekre így a lehető legtöbb pont megszerzése volt a cél” – így kommentálta kvalifikációs eredményét.

A futamok aztán izgalmasan alakultak a 21 éves magyar versenyző számára. Az első verseny első körében egy váratlan műszaki hiba miatt az autó vezethetőségével küzdöttem, a leintés után viszont megtaláltuk és ki is javítottuk a problémát. Hatodik helyen intett le a kockás zászló, de egy büntetés miatt egy helyet előreugrottam a végleges eredmény szerint. A második versenynek egyértelműen dobogóeséllyel indultam neki a harmadik helyről. Elmúlt éveim egyik legjobb rajtjával két helyet javítottam rögtön a startnál, és már az első kanyarban az élre álltam. Trükkösek voltak a körülmények, mert két-három körrel a vége előtt egyre intenzívebbé vált az eső, a slick gumikon nehéz volt megtalálni a tapadást. Az addigi kényelmes tempóm és ritmusom átment hatalmas kihívássá. Olyan nehéz volt pályán tartani az autót, hogy be kellett látnom, okosabb, ha megpróbálom megtartani a fontos pontokat, mintsem a stabilabbnak tűnő Audikkal és Peugeot-okkal küzdjek. Lélektanilag nagyon nehéz volt ez, visszaesni az élről a harmadik helyre, de amikor kiszálltam az autóból, a szurkolók olyan lelkesen köszöntöttek, mintha nyertem volna, ez szinte mindenért kárpótolt.”

Nagy Dani szerint összességében elmondható a mezőnyről, hogy olyan kemény, mint amilyennek a nevezési lista alapján látszott. Nagyon tapasztalt pilóták jöttek, egyértelműen bajnokesélyesek, komoly tapasztalattal. Már az is kihívás volt, hogy a Q2-be bejussunk, így ez az eredmény mindenképp jónak számít. A bajnokságban a második helyen állunk sokan pontegyenlőséggel, vagyis az elejében vagyunk, ennél nincs most fontosabb, és mondhatom, hogy a Hungaroringen történtek után még éhesebb vagyok a futamgyőzelemre.”

A TCR Európa-kupa május 24-26-a között Németországban, a Hockenheimringen folytatódik.

Részletek

Lőrinczék is indulnak az Európa Játékokon

Országos bajnokságra készülnek a kötöttfogású birkózók. A bukaresti Európa-bajnokság után a következő nagy nemzetközi megmérettetés az Európa Játékok lesz, de az év főversenye továbbra is az őszi világbajnokság számukra.

 

Sike András, a kötöttfogásúak szövetségi kapitánya elmondta júniusban lehetőséget kapnak azok a rutinos versenyzők, akik kihagyták az Eb-t.

„A kontinensbajnokságon Szilvássy Erik révén egy bronzérmet szerzett a szakág. A fiatalok beépítése szempontjából egy fontos világverseny volt az Eb, most azonban már az Európa Játékokra koncentrálunk, amelyet Minszkben rendeznek meg júniusban. Ott már indul többek között Lőrincz Tamás (képünkön), Lőrincz Viktor és Kiss Balázs is” – mondta Sike András.

Az Európa Játékok előtt, május 11-én, a magyar bajnokságot rendezik meg a sportágban, ősszel pedig már olimpiai kvótákért utaznak a birkózók a világbajnokságra.

Részletek

Fallabda – Vereség a skótoktól

Kikapott Skóciától a magyar válogatott a fallabda csapat
Európa-bajnokságon. A birminghami kontinensbajnokságon, a harmadik csoportmérkőzésen a Krajcsák Márk vezette együttes 4-0-ra maradt alul a bombaformában lévő skótokkal szemben.

Az Eb első versenynapján előbb a franciák, majd a németek ellen is
vereséget szenvedett a magyar csapat a divízió I-es csapat
Európa-bajnokságon. A magyarok a tavalyi erőn felüli játékkal harcolták ki azt, hogy idén az elitkörben indulhassanak.

„Azzal a skót csapattal játszottunk, amely előzőleg a tavalyi
aranyérmes franciákat is legyőzte. Sajnos szettet sem tudtunk nyerni, én pihentem a harmadik csoportmeccsen. Wales ellen folytatjuk a játékot, az már a helyosztók egyike lesz. Az 5-8. helyért lépünk pályára pénteken” – nyilatkozott Krajcsák Márk, aki egyébként a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnökeként is tevékenykedik.

Részletek

A hatodik helyet szerezte meg a kvalifikáción Herczig Norbert

A kvalifikációval csütörtökön délután kezdetét vette az idei második Rally Európa-bajnoki futam a Kanári-szigeteken, ahol a MOL Racing Team két versenyzője Herczig Norbert és Ferencz Ramón is rajthoz állnak. A magyar páros az előkelő hatodik helyet szerezte meg a több mint 20 R5-ös versenyautót felsorakoztató mezőnyben.

 

A Rally Európa-bajnokságon a kvalifikáció eredményeinek megfelelő sorrendben választhatnak a pilóták rajtpozíciót.

„A 10. rajtpozíciót választottam, úgy voltam vele, hogy valahol 5. és 15. között szeretnék választani és ez a szám még szabad volt.” – kezdte Herczig Norbert.

„Egy aszfaltos versenyen kisebb jelentősége van a rajtpozíciónak mint egy murvás viadalon, de azért a féktávokon számíthat, hogy előttem néhányan már felgumizzák az aszfaltot.” – tette hozzá a MOL Racing Team pilótája, akinek 16 gyorsasági szakaszt, több mint 200 km-t kell megtennie Volkswagen Polo GTI R5 versenyautójával.

Részletek

Optimistán készülnek a 2. Eb-futamra Herczigék

Idei első aszfaltos versenyére készül a MOL Racing Team két versenyzője, Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akik a Rally Európa-bajnokság második futamán indulnak a Kanári-szigeteken. A páros túl van már a pályabejáráson és egy hivatalos teszten is a helyszínen a Volkswagen Polo GTI R5 versenyautóval.

 

„Nagyon bizakodók vagyunk, az egyik leghasznosabb tesztünk volt az elmúlt időszakban. Nem mentünk túl sokat az autóval, de rengeteg dolgot ki tudtunk próbálni. Nagyon sok munkát adtunk a szervíz csapatnak, de nem azért, mert összetörtük volna az autót, hanem azért, mert rengeteg változtatást kértünk, lengéscsillapítókat, rugókat cseréltünk, stabilizátorokat, futómű geometriát változtattunk, váltót cseréltünk, hosszabb és rövidebb áttételeket is ki tudtunk próbálni. Nem tudom, hogy az elmúlt években volt e valaha ennyire kimerítő tesztünk.” – kezdte Herczig Norbert, aki tavaly már versenyzett a Kanári-szigeteken.

„Idén sokkal magabiztosabbak vagyunk azokon a szakaszokon, ahol korábban már mentünk és van rutinunk versenyautóval. Tisztán látszik, hogy sokkal magabiztosabban írjuk az itinert is, bizakodók vagyunk, mindenképpen arra számítok, hogy jó lesz a tempónk az élmezőnyhöz képest is.” – fejezte be Herczig, akire 16 gyorsasági szakaszon több mint 200 versenykilométer vár május 2. és május 4. között a napfényes Kanári-szigeteken.

Részletek

Fallabda Eb – Szoros lehetett volna a németek elleni meccs…

Megkezdte a küzdelmeket a magyar férfi fallabda-válogatott a birminghami csapat Európa-bajnokságon. A magyar együttes először szerepel a divízió I-ben, miután tavaly – fantasztikus játékkal – kiharcolta az elitkörben való szereplést.

 

Nem indult zökkenőmentesen a mieink angliai kontinensbajnoksága. A csapat csomagjai ugyanis az Eb kezdetéig nem érkeztek meg, így az első csoportmeccsen, a franciák ellen senki sem léphetett pályára a saját szerelésében. A válogatott 4-0-s vereséggel kezdett.

A második csoportmérkőzésen azok a németek voltak a magyar válogatott ellenfelei, akik tavaly egészen az elődöntőig meneteltek, Krajcsák Márkék végül 3-1-re alulmaradtak Németország legjobbjaival szemben.

„A németek ellen lehetett volna keresnivalónk, és nem volt egy sima meccs. Nyitásként sikerült nyernem, majd Farkas Balázs szettet tudott nyerni, a folytatásban azonban nem jött ki a lépés. Csütörtökön a skótok ellen folytatjuk” – összegzett Krajcsák Márk, aki egyben a Magyar Fallabda (Squash) Szövetség elnöke is.

Részletek

Öttusa vk – Két női döntős Fehérváron

Réti Kamillán kívül Alekszejev Tamara lesz ott a női döntőben a székesfehérvári vk-n!

 

Két magyar jutott döntőbe a nőknél a székesfehérvári öttusa világkupán. A Magyar Öttusa Szövetség információi szerint Alekszejev Tamara és Réti Kamilla lesz tagja a 36-os döntőnek. Csütörtökön a férfi selejtezőt rendezik meg.

Kállai Ákos szerint színvonalas mezőny indult Székesfehérváron. „Kis túlzással csaknem világbajnoki mezőny indult Székesfehérváron. Ennek fényében elégedett vagyok Réti Kamilla és Alekszejev Tamara teljesítményével.” – összegzett a nők szövetségi kapitánya.

A székesfehérvári öttusa világkupán csütörtökön a férfi selejtezőt, pénteken a női döntőt, szombaton a férfiak fináléját rendezik meg, míg vasárnap a mixváltók versenyeivel zárul a világverseny.

A magyarországi vk gyakorlatilag a budapesti öttusa világbajnokság tesztversenye. A vb-nek a Kincsem Park ad otthont, szeptember 2. és 8. között.

Részletek

A pingpong körül érzékelhető megnövekedett figyelmet a nyári veterán Eb-re is átmentenék a szervezők

A Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ) elnöke úgy gondolja, hogy sikeres világbajnokságot bonyolított le Budapest. A Liebherr 2019 Asztalitenisz világbajnokság zárónapján Nátrán Roland kijelentette: ezt a megnövekedett figyelmet, amit a vb alatt tapasztalt a sportág, megpróbálják átmenteni, illetve felhasználni a veterán Európa-bajnokságon. A kontinensviadalnak a BOK-csarnok ad otthont.
 

„Amikor elkezdtük a világbajnokság szervezését, igyekeztünk sok mindent előre modellezni. Úgy gondolom, hogy a felkészülésünk jól sikerült, és az esetleges megoldandó problémákból az érintettek, azaz a nézők, a játékosok, a delegáltak, valamint a szponzorok nem sokat érzékeltek. Mi azon voltunk, hogy a vb minden egyes érintettjének valami pluszt adjunk” – összegzett Nátrán Roland, aki már a következő nagy világversenyre koncentrál.

„Júliusban a BOK-csarnokban lesz a veterán Eb. Közel 5000 embert akkreditálunk, a BOK mindhárom nagycsarnokát használjuk majd. Most az asztalitenisz körül megnövekedett figyelem érzékelhető. Ezt az érdeklődést szeretnénk átmenteni a nyári világversenyre is, és bízom benne, hogy egyre többen kezdenek el országszerte pingpongozni.” – mondta Nátrán Roland, a MOATSZ elnöke.

A Liebherr 2019 Asztalitenisz világbajnokság nyolc napja alatt 143 ország közel 600 versenyzője állt asztalhoz. A Hungexpón megrendezett világverseny a nemzetközi szövetségtől megkapta a „kiváló rendezvény” minősítést. (fotó: wttc2019.hu)

Részletek

Thomas Weikert: Örülök, hogy Magyarország újra felkerült az asztalitenisz térképére

A több mint 150 országból érkező versenyzőivel a Liebherr 2019 Asztalitenisz világbajnokság minden idők egyik legnagyobb eseménye. Magyarország erőfeszítése, hogy 69 év után stílusosan térjen vissza a szervező országok közé nem is maradt figyelmen kívül. A Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség (ITTF) elnöke, Thomas Weikert ismét üdvözölte a magyarokat, mint a sportág egyik nagy múltú nemzetét a „nagy asztalnál”.

 

 

A 2006-os és 2012-es világbajnokság, illetve a 2009-es Európa bajnokság szervezőbizottságának is az elnöki pozícióját töltöttem be. Ezek közül az Eb volt a legsikeresebb, mert ott rengeteg projektet szerveztünk kifejezetten a fiatalok számára. A siker könnyen mérhető volt, hiszen abban az évben jócskán megemelkedett a sportágra jelentkezők száma. Úgy gondolom, hogy a fiatalok számára kifejlesztett hosszútávú programok elengedhetetlenek egy nemzet fejlődéséhez ebben a sportban. Természetesen a pénz sokat nyom a latba, de a világbajnokság is nagy hatással bír. Remélhetőleg Magyarország elegendő többletbevételt tud kitermelni, amit utána az utánpótlásképzésre fordíthat” – mondta az ITTF elnöke.

Weikert korábban már kifejezte reményeit arról, hogy az asztalitenisz az olimpiai sportágak között az öt legnépszerűbb között legyen. Arra a kérdésre, hogy jó úton jár-e ennek az elképzelésnek a megvalósítása pozitív választ adott, melyet egy egészen lenyűgöző adattal támasztott alá:

„Úgy gondolom, hogy jelenleg ott vagyunk a top ötben. Ne felejtsük el, hogy a következő olimpiát Tokióban rendezik, ami előnyös számunkra. Már megkezdődött a jegyértékesítés és az asztalitenisz a második a rangsorban a jegyigény tekintetében.” – emelte ki a sportvezető.

„A szálláshelyek Budapesten kiválóak és az infrastruktúra is tökéletes. Körülbelül 15 perc a játékosoknak eljutni a vb helyszínére, ahol finom ételek széles választéka várja őket, mely így megfelel minden nemzetnek és kultúrának a táplálékbevitelre, amit egyáltalán nem egyszerű így összeválogatni. Szerintem minden játékos élvezi az itteni hangulatot, főleg a hazai pályán játszó sportolók, akiknek a teljesítményére jó hatással lehetnek a szurkolók. Természetesen néhány mérkőzést meg kell nyerni, hogy teljesen át tudd élni az atmoszférát, de világbajnokok közelében leni önmagában is felemelő érzés.”

A Liebherr 2019 Asztalitenisz Világbajnokság vasárnapig tart a Hungexpón.

Bővebb információk, eredmények és interjúk a vb hivatalos honlapján: http://wttc2019.hu/

Részletek