Sportbányászat

​200 nap múlva megkezdődik a TAFISA Világkongresszus Budapesten

A szabadidősport legjelentősebb nemzetközi szervezete, a TAFISA idén Budapesten tartja Világkongresszusát (a kongresszust két évente rendezik meg). Az eseményig 200 nap van hátra, a Magyar Szabadidősport Szövetség információi szerint folyamatosan érkeznek a regisztrációk a kongresszusra Füleky András, a szervező bizottság operatív vezetője pedig a hétvégén Isztambulban a TAFISA-board tagjaival egyeztet.

Október 14. és 18. között a szabadidősport egyik legrangosabb nemzetközi eseményének ad otthont Budapest. A Pesti Vigadóban rendezik meg ugyanis a TAFISA 2015-ös Világkongresszusát, amelytől a nemzetközi szervezet és a Magyar Szabadidősport Szövetség is sokat vár.

A kongresszus a tervek szerint több kérdést is taglal majd öt témakörben, ezek többek között az egyes nagy világversenyek, sportrendezvények utáni sportlétesítmények kihasználtsága, a családok szerepe a szabadidősportban, a sportos örökség, azaz az életen át tartó rendszeres sport, a sporthagyományok, valamint a szabadidősportos rendezvények minőségbiztosítása szerepel.

Az előttünk álló hétvégén Isztambulban összeül a TAFISA-board, amelyre meghívást kapott Füleky András, a Világkongresszus Szervező Bizottságának operatív vezetője is. A sportdiplomata várhatóan a kongresszus programjáról egyeztet a board-tagokkal.

 

Tovább

Teltház lesz az idei Ultrabalatotnon!

Két hónappal a rajt előtt már nem tudnak több nevezést fogadni az Ultrabalaton szervezői. A május 29.-31. között megrendezendő futózarándoklaton 200 egyéni induló, 650 csapat és 400 kerékpáros vesz részt. A mezőny Balatonaligáról indul, és megkerülve a Balatont, ugyanoda érkezik vissza, a táv 220 kilométer.

Az Ultrabalaton 9 évvel ezelőtt indult hódító útjára, de ekkora érdeklődés még soha nem volt. A szervezők először a csapatok esetében jelentették be a létszámstoppot, később ugyanezt tették a bringásoknál és az egyéni indulóknál is. Az idei Ultrabalatonon a legrövidebb szakasz mindössze 3,2 kilométer, míg a leghosszabb, több mint 14 km lesz.

„Az útvonal kialakításánál fontos szempont volt, hogy legyen olyan rövid szakasz is, ahol a futással még csak ismerkedő sporttársaink is belekóstolhatnak az Ultrabalaton hangulatába. A létszámstoppokat pedig a verseny biztonságos megszervezése és lebonyolítása miatt kellett bevezetnünk.” – mondja Zelcsényi Miklós, az Ultrabalaton főszervezője. A futók és bringások a verseny során 43 frisssítőállomáson tudják majd pótolni az elvesztett folyadékot és kalóriát.

Az Ultrabalatont szervező Balatonman Triatlon Kft-nek ebben az évben lesz még egy pár nagy dobása: megrendezik a balatonfüredi és a balatonkenesei Balatonman triatlon versenyeket. Mindkét eseményen a triatlon számokon kívül lesznek futóversenyek is a Balatonon, valamint júliusban másodszor bonyolítják le a fővárosban a Night Run éjszakai futóversenyt. Bővebb infók a www.ultrabalaton.hu, a www.balatonman.hu, és a www.futas.maratonman.hu oldalakon.

Tovább

21. századi modern kiállítás a vitorlássportról és a Balatonról

Balatonfüreden egyedi vitorlástörténeti interaktív kiállítás nyílt virtuális Balaton-bejárással és viharszimulátorral – többek között. A létesítményt a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft. üzemelteti a Vitorlás étterem hozzájárulásával.

 Mostantól a Vitorlás étterem emeletén, valamint annak tágas teraszán egyedi, 21. századi kiállítást látogathatnak meg az érdeklődők. A létesítmény a Vitorlázeum nevet kapta, ezzel a magyar tenger első vitorlásklubjának épülete teljes egészében a sportágról szól. Szöllősi Tamás, a Vitorlás étterem tulajdonosa elmondta, hogy a Vitorlázeum a maga nemében egy teljesen egyedülálló múzeumnak számít. „Egy rövid regisztráció után a látogató mentőmellényt kap, amely tartalmaz egy kódot. Ez a kód többek között arról is informálja a központi rendszert, hogy az érdeklődő milyen nyelven regisztrált, így ő végig olyan nyelvű tájékoztatást kap, amellyel becsekkolt. Ebből is kiderül, hogy a Jack Tibor belsőépítész kollégám által megtervezett tárlat több nyelven szolgálja ki a látogatókat” – mondja Szöllősi Tamás. A kiállítás egyik kuriózuma a nagytermében található 30 négyzetméteres, járható üvegfelületű Balaton térkép, amelyen a látogatók szabadon mozoghatnak és választhatják ki az őket érdeklő filmeket, a vitorlázással és a balatoni élettel kapcsolatban 40 témában. Informálódhatnak többek között a balatoni vitorlás sport kezdeteiről, a füredi hajógyártás történetéről, legendás balatoni vitorlásokról, és a Balaton ünnepéről, azaz a Kékszalagról.

 A múzeum egész területén kép és hanganyagok, érintőképernyős információs rendszer, látványos, interaktív Balaton térkép, a vitorlázás történetét és technikai fejlődését bemutató filmek, távcsövek, többnyelvű digitális tárlatvezetés várja az érdeklődőket, akik könnyed és szórakoztató formában megismerhetik a balatoni vitorlássportnak, a tó egykori legendás hajóinak és hajósainak történetét. Külön érdekességnek számít az úgynevezett viharszimulátor, melyben átélhet bárki egy-egy balatoni vihart. A Magyar Vitorlás Szövetség szakmai partnerként vett rész a projektben. „Teljes szívből örülünk annak, hogy a múzeum megnyitásával a Balaton legrégebbi vitorlásklubjának épülete teljes egészében visszanyeri vitorlás funkcióját.” – összegzett a megnyitó napján Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.

Tovább

Bemutatta 2015-ös csapatát a HELL ENERGY

A Platz étteremben mutatta be idei verseny csapatát a HELL, ahol bejelentette, hogy ismét visszatér az F1 szponzorációba is. A szokásos év eleji sajtótájékoztatón a régi tagok mellett új sportágak és új sportolók mutatkoztak be. 2015-től Bessenyey Zoltán kétszeres Európa-bajnok és navigátora jóvoltából a HELL a FIA European Rally Trophy versenysorozatba is képviselteti magát, valamint a B3 Racing versenyautóival és pilótáival idén is megjelenik a támogatók között a SEAT LEON Eurocupban. A B3R idén a kétszeres Lotus Ladies Cup bajnok Bús Edina mellett egy ifjú tehetségnek, a 17 éves Fekete Dominiknak szavazott bizalmat, aki korábban formula autó bajnokságban szerzett tapasztalatot. A lokálpatriótizmus jegyében továbbra is a csapat tagja, a már a riói olimpiára is készülő Gercsák Szabina, a HELL Miskolci Judo Club tehetséges versenyzője és a HELL KTM Kecsemét MX csapata. A meglepetések között mutatkozott be a HELL sportolójaként Kocsis Alexandra IFBB Fitness modell, aki nem kisebb célt, mint az Európa- és világbajnok címet célozta meg 2015-ben.

 

A HELL Racing Team bemutatóján jelentette be a piacvezető energiaital gyártó, hogy több év után ismét visszatér a Forma1 szponzorációba (a HELL volt az első magyar cég, aki beszállt a F1-be!), pontosabban annak magyar közvetítéseibe. „Stratégiai együttműködést kötöttünk az MTVA-val a Formula1-es műsor szponzorálására, amely több fajta megjelenési lehetőséget is biztosít számunkra. Ezek közül az egyik a kiemelt játékszponzoráció a teljes szezon alatt, de emellett egyéb kreatív megjelenések is a rendelkezésünkre állnak majd. Ezen felületek mind a marketing, mind a HRT szempontjából igazán izgalmasak lehetnek.” – mondta el a csapat szóvivője.

A sajtótájékoztató folyamán a HELL Racing Teamhez idén csatlakozott Bessenyey Zoltán kétszeres rali Európa-bajnok pilóta és navigátora, Papp György mutatkozott be, akik a FIA European Rally Trophy sorozatban gyári Renault támogatással és egy vadonat új autóval indulnak. Az autóval kapcsolatban BZ elmondta: „Most egy újabb hatalmas mérföldkő következik a pályafutásomban, hiszen a Renault Clio R3T modellel egy abszolút aktuális 2WD autóval állhatok rajthoz. A kocsi 2014 év közepétől homolog, tehát abszolút friss. Még nagyon tapasztalata sincs senkinek róla, de azért annyit tudunk, hogy jelenleg az egyik legjobb 2WD autó a picon. Az 1,6 literes, turbófeltöltéses motorja 242 lóerőt és 480nm-es forgatónyomatékot képes leadni, és jóval könyebb is, mint a korábbi versenykocsim. Azt hiszem a Renault Sport háttere biztosíték lesz arra, hogy ezzel a kocsival eredményesen versenyezzünk.”

 A B3 Racing immáron második éve a HELL Racing Team tagja. A csapat tavaly indult először a SEAT LEON Eurocupban, idén pedig a kétszeres Lotus Ladies Cup bajnok Bús Edina mellett új versenyzőt is felsorakoztat a túraautó-mezőnyben. A 17 éves Fekete Dominik ül 2015-ben a B3R másik SEAT LEON Cupracer volánja mögé, aki a hétfői első tesztek után nagy reményekkel vág neki a szezonnak. A 2014-es tapasztalatok után Edina elszántsága is megingathatatlan, az is a profizmusára vall, hogy új edzéstervvel készült a szezonra, hogy csúcsformában versenyezhessen. Az idei év SEAT versenyautói a hétvégi a Autó-Motor Tuning Show-n debütálnak majd.

 

A HRT 2015-ben is képviselteti magát a drift szakágban, ahogyan azt korábban már megszokták a rajongók, a HELL dizájn idén is a magyar bajnok, György Szilveszter versenyautóján látható. Szintén maradt a csapatban a HELL KTM Kecskemét motocross gárda, mely 12 versenyzőjével a juniortól a szenior kategóriáig valamennyi korcsoportban versenyez idén is a különböző kategóriákban. A csapathoz frissen igazolt Nagy Alex, aki tavaly az MX2 Ob profi kategóriájában versenyzett és 3. helyezést ért el, illetve a fiatal reménység Zanócz Noel, aki ifjú kora ellenére komoly eredményeket ért már el a nemzetközi mezőnyben is.

A HELL Miskolci Judo Club versenyzője, Gercsák Szabina tavaly – a számos hihetetlen eredménye mellett – Magyarország első ifjúsági olimpiai bajnoki címével páratlan eredményt ért el, és a HELL színeiben továbbra is ugyanilyen kitartással, kemény munkával és lelkesedéssel folytatja, ezúttal már egy súlycsoporttal feljebb váltva, a 70 kilógrammos kategóriában: „Idén szeretnék minél több versenyen érmet szerezni a felnőttek között, és az új súlycsoportomban megismerni a saját junior korosztályomat. Szeretném megvédeni a tavalyi junior Európa-bajnok címemet és a vb-n megmutatni és elérni azt, amit tavaly elvettek tőle!” – nyilatkozta elszántan a miskolci lány. „Ha minden jól megy, elég erős leszek, talán még lesz időm elég pontot gyűjteni Rióra, de most nem ez a fő célom, hanem hogy lépésről-lépésre haladjak, persze szeretném nagyon Riót, de ezt inkább még nem mondom ki!” – tette hozzá szerényen.

Kocsis Alexandra IFBB fitness modell személyében és támogatásával egy, a HELL-hez korábban nem kapcsolódott, teljesen új sportág felé is nyitott az energiaital-gyártó vállalat, elsősorban azon célcsoport felé kommunikálva, akik a széles HELL portfolióból a ZERO termékeket részesítik előnyben. A mindig is az igazi kihívásokat kereső, a technikai sportok iránt már-már „fiús” vonzalommal rendelkező korábbi Miss Earth szépségkirálynő új szerelméről, a fitnessről és terveiről elmondta: „12 évig atletizáltam, ami kitartásra és fegyelemre tanított. Mindig is olyan kihívásokat kerestem, melyek már szinte lehetetlenek, mert ez az, ami engem motivál. Idén a világbajnokságnak Budapest ad majd otthont, így nem volt kérdés, hogy szeretnék rajta elindulni. Nagy vágyam megszerezni az Európa- és vilégbajnok címet bikini kategóriában és ezért mindent meg is fogok tenni! Nem is a kemény edzés a megerőltető, sokkal inkább a szigorú diéta!”

Tovább