Sikeres időszakra tekint vissza a Magyar Vitorlás Szövetség

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb időszakára tekinthet vissza a Magyar Vitorlás Szövetség, amely 2015-ben is várhatóan sok kellemes eredménnyel örvendezteti majd meg a vízi sport híveit. Berecz Zsombor személyében már 2014-ben volt olyan magyar vitorlázó, aki megfutotta az olimpiai szintet, s így nyugodtan készülhet Finn dingiben az ötkarikás megmérettetésre. Jó reményekkel szállhat vízre a jövőt képviselő Érdi Mária, valamint Tomai Balázs, Vadnai Benjámin és Jonatán is, akik – noha Rióba is kijuthatnak – inkább Tokióra készülnek – emelte ki dr. Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) elnöke a szervezet csütörtöki sajtótájékoztatóján.

 

De nemcsak az élsportban történtek komoly változások, hanem sikerült a sportág szervezeti rendszerét és anyagi helyzetét is megszilárdítani..

 

Az új vezetés 2013 májusában igen rossz anyagi körülmények közöt vette át a sportági szakszövetséget. Az elvégzett kétéves munka eredményeként sikerült stabilizálni a költségvetési helyzetet és ledolgozni az MVSz teljes adósságállományát, húzta alá Holczhauser András főtitkár.

 

Ráadásul a torz kiadási szerkezeten is tudtak lényegesen változtatni. 2014-hez képest idén a Magyar Vitorlás Szövetség mintegy húsz százalékkal magasabb költségvetésből gazdálkodhat, ám ezen belül a versenysportra szánt összeg harminc, az utnpótlás-műhelymunka számára kijelölt források pedig 25 százalékkal nőnek. Jó hír a Balatonon kívüli vízterületeken vitorlázók számára, hogy rájuk is harminc százalékkal több pénz jut majd.

 

 

Holczhauser András elismeréssel szólt a sportág támogatóiról is, akiknek köre folyamatosan bővül. A hazai vitorlássport legnagyobb eseményének a Kékszalagnak idén az Árkád budapesti bevásárlóközpont a névadó támogatója, a fődíjakat pedig hagyományosan a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. szállítja. Rajta kívül évek óta segíti a sportágat az Audi és a Microsoft, s nagyon fontos az is, hogy a szövetség kiváló kapcsolatokat ápol a magyar vitorlázás fellegvárának számító Balatonfüred önkormányzatával, melyet együttműködési szerződés aláírásával erősítettek meg. Ugyancsak támogtja a vitorlázást a Generali biztosító és a T-Systems is. Versenyeink órás partnere idéntől a Seiko és versenyzőink bőrének megóvását az Ilcsi paradicsomos napozó krém biztosítja. A főtitkár azt is elmondta, hogy ígéretes tárgyalások folynak további három-négy támogatóval, így a bevételi oldalon 2015-ben biztosan sikerül hozni a tervezetet.

 

Miközben a média elsősorban a kiemelkedő sportolói sikerekről számol be, minderre az ad lehetőséget, hogy a háttérben folyamatos fejlesztések zajlanak. Ezekben a hetekben vezetik be a sportág teljesen új alapokra helyezett informatikai rendszerét, amely lényegesen megkönnyíti majd a versenyekre történő nevezéseket, a versenyek lebonyolítását és a ranglisták készítését. Az így felszabaduló kapacitásokat hasznosabb feladatokra lehet majd fordítani.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) és a MOB támogatásával sikerült egy új mentő- és rendezőhajót vásárolni, amely a szövetség számára lehetővét teszi majd a versenyek gördülékenyebb rendezését. Erre szükség is lesz, hiszen a Balaton egyre előkelőbb helyre kerül a nemzetközi versenynaptárakban. A szakmai munka elismeréseként az MVSz, a magyar vitorlás egyesületek és a hajóosztályok magyar szervezetei egyre több világversenyt rendezhetnek a Balatonon. Így 2015-ben a világ egyik legnépszerűbb sporthajó-osztálya, a Melges 24 ismét Európa Kupát rendez a Balatonon, az ORC előnyszámrendszer egyik típusának Európa-bajokságára Balatonfüreden kerül sor, de lesz még Star District verseny, Finn és 470 nemzetközi Masters Regatta és Laser Európa Kupa is.

 

A Magyar Vitorlás Szövetség 2015-ben az Országos Bajnokságokon kívül több kiemelt versenyt szervez a Balatonon. A hagyományos balatoni Évadnyitó versenyre május 16-án kerül sor melynek kísérő rendezvénye a Concourse d’Elegance, az oldtimer autók szépségversenye. A 47. Kékszalag Árkád Nagydíj rajtja pedig július 2-án lesz, a parti programokról pedig a Vincze Balaton gondoskodik. Újdonság, hogy az MVSZ a tőkesúlyos nagyhajók legtöbb osztálya számára egy helyen és időben összevontan szervezi meg az Országos Bajnokságot, így a verseny sport- és szponzorációs értéke is emelkedik.

 

Az MVSZ háza táján több fontos programot emelt ki Brencsán Ábel versenysport manager. Hála a Magyar Olimpiai Bizottság és a vitorlázás iránt elkötelezett szponzorok támogatásának, beindult egy új utánpótlás-nevelő program, megújult a versenyzés a magyar vizeken, és az “MVSz által elismert vitorlás iskolák” rendeszerének bevezetésével komoly szakmai segítséget nyújt a vitorlázással ismerkedő gyermekeknek. A vitorlás iskolák akkreditációja, a Vitorlás Suli program, amelynek lényege, hogy az MVSz szakmailag ellenőrzi és támogatja a programba belépő képzőhelyeket, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy a vitorlás sport utánpótlásbázisának első lépcsőjét alkotó tanfolyamokon modern, a nemzetközi elveknek és gyakorlatnak megfelelő oktatás folyjon.

 

A fenntartható fejlődés érdekében megkezdődött és jól halad a szakemberképzés reformja is, melyben az MVSz szorsan együttműködik a Nemzetközi Vitorlás Szövetséggel és a Testnevelési Egyetemmel.

 

Az aktív szabadidős vitorlázás támogatása érdekében az MVSz szimbolikus összegért megvásárolta a Yardstick Trophy versenysorozat rendezéséi jogát a Somogy Megyei Vitorlás Szövetségtől. A szerződést Erdélyi Béla az SMVSz és Dr. Kollár Lajos az MVSz elnöke látta el kézjegyével.

 

A junior és felnőtt korú élversenyzők számára pedig szerződéses megállapodások biztosítják a nyugodt felkészülést, amelynek keretösszege 53 százalékkal nőtt az elmúlt évekhez képest. A legkiemelkedőbb magyar vitorlázók ilyen biztos, tervezhető háttérrel még sohasem készülhettek olimpiára. 

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .