Rio 2016 – Jelenleg 160 a magyar indulók száma

A jelenlegi állás szerint 160 magyar versenyző indul a riói olimpián, ez a szám azonban még nem végleges.Íme, a csoportok – Velük játszunk az olimpián!

A hétvégén dőlt el, hogy az úszócsapat 36 fős lesz. További négy versenyző teljesítette ugyan az olimpiai induláshoz szükséges A-szintet, de ők nem utazhatnak Rióba, mert egy számban egy nemzetből legfeljebb ketten állhatnak rajtkőre és övék volt a legrosszabb idő. Így lemarad az olimpiáról Burián Kata 200 méter háton, Juhász Adél 800 méter gyorson, Biczó Bence 200 méter pillangón és Zámbó Balázs 200 méter háton.
Az is kiderült, hogy kajak-kenuban a női szakág felhasználja a megszerzett öt kvótát, míg kenuban csak három versenyző indul a lehetséges négy helyett. A férfi kajakos csapat összetételét még nem hirdette ki a szövetség, az eheti szolnoki országos bajnokságon négyesben még válogatóversenyt rendeznek.
Összesen 170 magyar kvóta jött össze, de több sportágban, illetve versenyszámban a maximálisan indíthatónál többen is szerezhetnek kvalifikációt a játékokra.

Magyar indulók/kvótások és olimpiai szintesek (160/170 fő):
———————————————————–
ASZTALITENISZ (3)
Lovas Petra
Póta Georgina
Pattantyús Ádám

ATLÉTIKA (19/21)
Baji Balázs (110 m gát)
Csere Gáspár (maratoni futás)
Erdélyi Zsófia (maratoni futás)
Helebrandt Máté (20 km-es gyaloglás)
Józsa Gábor (maratoni futás)
Kovács Barbara (20 km-es gyaloglás)
Kővágó Zoltán (diszkoszvetés)
Krizsán Xénia (hétpróba)
Madarász Viktória (20 km-es gyaloglás)
Márton Anita (súlylökés)
Papp Krisztina (maratoni futás)
Pars Krisztián (kalapácsvetés)
Rácz Sándor (50 km-es gyaloglás)
Récsei Rita (20 km-es gyaloglás)
Srp Miklós (50 km-es gyaloglás)
Szabó Barbara (magasugrás)
Szabó Tünde (maratoni futás)
Zsivoczky-Farkas Györgyi (hétpróba)
Venyercsán Bence (50 km-es gyaloglás)
tartalékok:
Gyurkó Fanni (maratoni futás)
Staicu Simona (maratoni futás)

BIRKÓZÁS (8)
Bácsi Péter (kötöttfogás, 75 kg)
Ligeti Dániel (szabadfogás, 125 kg)
Lőrincz Tamás (kötöttfogás, 66 kg)
Lőrincz Viktor (kötöttfogás, 85 kg)
Németh Zsanett (75 kg)
Sastin Marianna (63 kg)
Kiss Balázs (kötöttfogás, 98 kg)
Veréb István (szabadfogás, 86 kg)

CSELGÁNCS (8)
Bor Barna (+100 kg)
Cirjenics Miklós (100 kg)
Csernoviczki Éva (48 kg)
Csoknyai László (81 kg)
Joó Abigél (78 kg)
Karakas Hedvig (57 kg)
Tóth Krisztián (90 kg)
Ungvári Miklós (73 kg)

EVEZÉS (3)
Pétervári-Molnár Bendegúz (egypár)
Simon Béla, Juhász Adrián (kormányos nélküli kettes)

HEGYIKERÉKPÁR (1)
Parti András

KAJAK-KENU (16/17)
Hajdu Jonatán (C-1 200 m)
Vasbányai Henrik (C-1 1000 m)
Vasbányai, Mike Róbert (C-2 1000 m)
Kozák Danuta (K-1 500 m)
Szabó Gabriella, Kozák (K-2 500 m)
Szabó, Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina (K-4 500 m)
Douchev-Janics Natasa (K-1 200 m)
tartalékok:
Kárász Anna, Kiss Tamás
A válogatott 17 kvótát (8 férfi és 5 női kajakos, 4 férfi kenus) szerzett. Női kajakban 5, kenuban pedig 3 versenyző indul, a férfi kajakos csapat azonban még nem végleges.

MŰUGRÁS (1)
Kormos Villő (toronyugrás)

ÖKÖLVÍVÁS (2)
Bacskai Balázs (69 kg)
Harcsa Zoltán (75 kg)

ÖTTUSA (4/5)
Marosi Ádám
Demeter Bence
Kovács Sarolta
Földházi Zsófia
tartalék:
Kasza Róbert

SPORTLÖVÉSZET (8)
Csonka Zsófia (pisztoly)
Egri Viktória (pisztoly)
Miskolczi Julianna (puska)
Péni István (puska)
Sidi Péter (puska)
Szabián Norbert (puska)
Tátrai Miklós (pisztoly)
Tobai-Sike Renáta (pisztoly)

SÚLYEMELÉS (1)
Nagy Péter (+105 kg)

TENISZ (2)
Babos Tímea (egyes, páros)
Jani Réka-Luca (páros)

TOLLASLABDA (1)
Sárosi Laura

TORNA (2/4)
Hidvégi Vid
Kovács Zsófia
tartalékok:
Kardos Botond, Makra Noémi

TRIATLON (4)
Ifj. Faldum Gábor
Tóth Tamás
Kovács Zsófia
Vanek Margit

ÚSZÁS (36/40)
nők:
György Réka (200 m hát)
Hosszú Katinka (5 egyéni és 1 váltószám – A-szinttel rendelkezik: 100, 200, 400, 800 m gyors, 100 és 200 m hát, 200 m pillangó, 200 és 400 m vegyes)
Jakabos Zsuzsanna (200 és 400 m vegyes, 4×200 m gyorsváltó)
Kapás Boglárka (400 és 800 m gyors, 4×200 m gyorsváltó)
Késely Ajna (200 és 400 m gyors, 4×200 m gyorsváltó)
Molnár Flóra (50 m gyors)
Risztov Éva (10 km, 800 m gyors)
Sebestyén Dalma (200 m mell)
Szilágyi Liliána (100 és 200 m pillangó)
Sztankovics Anna (200 m mell)
Verrasztó Evelyn (200 m gyors, 4×200 m gyorsváltó)
férfiak:
Balog Gábor (100 m hát, 4×100 m vegyesváltó)
Bernek Péter (200 és 400 m gyors, 4×200 m gyorsváltó)
Bohus Richárd (100 m gyors, 4×100 m vegyesváltó)
Cseh László (100 és 200 m pillangó, 4×100 m vegyesváltó)
Földházi Dávid (200 m hát)
Grátz Benjámin (4×200 m gyorsváltó)
Gyárfás Bence (4×100 m gyorsváltó)
Gyurta Dániel (100 és 200 m mell, 4×100 m vegyesváltó)
Gyurta Gergely (1500 m gyors, 400 m vegyes)
Holló Balázs (4×200 m gyorsváltó)
Holoda Péter (4×100 m gyorsváltó)
Horváth Dávid (200 m mell)
Kenderesi Tamás (200 m pillangó)
Kis Gergő (400 m gyors, 4×200 m gyorsváltó)
Kozma Dominik (100 és 200 m gyors, 4×100 m vegyesváltó, 4×200 m gyorsváltó
Márton Richárd – 4×200 m gyorsváltó)
Papp Márk (10 km)
Pulai Bence (100 m pillangó)
Pulai Vince (4×100 m gyorsváltó)
Rasovszky Kristóf (1500 m gyors)
Reményi Ármin (4×100 m gyorsváltó)
Szabó Norbert (4×200 m gyorsváltó)
Takács Krisztián (50 m gyors)
Telegdy Ádám (200 m hát)
Verrasztó Dávid (200 és 400 m vegyes)
A 36 olimpikon mellett további négy versenyző teljesítette az induláshoz szükséges A-szintet. Ők azért nem utazhatnak Rióba, mert egy számban egy nemzetből legfeljebb ketten indulhatnak és övék volt a legrosszabb idő. Így marad le az olimpiáról Burián Kata 200 méter háton, Juhász Adél 800 méter gyorson, Biczó Bence 200 méter pillangón és Zámbó Balázs 200 méter háton.

VITORLÁZÁS (5)
Berecz Zsombor (Finndingi)
Cholnoky Sára (szörf)
Érdi Mária (Laser Radial)
Gádorfalvi Áron (szörf)
Vadnai Benjámin (Laser Standard)

VÍVÁS (10)
Boczkó Gábor (párbajtőr)
Decsi Tamás (kard)
Imre Géza (párbajtőr)
Knapek Edina (tőr)
Márton Anna (kard)
Mohamed Aida (tőr)
Rédli András (párbajtőr)
Szász Emese (párbajtőr)
Szilágyi Áron (kard)
– Somfai Péter (párbajtőrcsapat, tartalék)
A magyar szövetség férfi párbajtőrben négy fővel számol – akárcsak a Magyar Olimpiai Bizottság -, mivel a csapatversenybe két mérkőzés között, illetve sérülés esetén mérkőzés közben becserélhető a negyedik – egyébként tartalék – tag. Ha a csapat dobogós helyen végez, és a tartalék is vívott, ő is kap érmet, egyébként nem.

VÍZILABDA (26)
férfi válogatott:
Decker Attila
Decker Ádám
Erdélyi Balázs
Hárai Balázs
Hosnyánszky Norbert
Kis Gábor
Manhercz Krisztián
Nagy Viktor
Szivós Márton
Varga Dániel
Varga Dénes
Vámos Márton
Zalánki Gergő
női válogatott

MTI

 


Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS