Rajtra kész a Cell-Cup, a térség legnagyobb kézilabda-fesztiválja

24 ország több mint 160 csapatával idén már a 19. alkalommal rendezik meg a Cell-Cup Nemzetközi Kézilabda Fesztivált 2015. augusztus 16-22. között.

cellcupA torna Veszprém város kiemelt rendezvénye dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár fővédnökségével, valamint Porga Gyula polgármester, Némedi Lajos alpolgármester, Dr. Kocsis Máté, az MKSZ elnöke, Andorka Sándor, az EHF Játékvezetői Bizottságának elnöke, valamint Császár Gábor, a magyar férfi válogatott játékosának védnökségével, a veszprémi és az érintett települések önkormányzatainak támogatásával.

Közép-Európa legnagyobb nemzetközi kézilabda-fesztiváljára ebben az évben eddig 24 ország több mint 160 csapata jelentkezett, amelyek között nagy múltú, ismert klubok utánpótlás-együttesei is vannak összesen öt korosztályban, férfi/fiú és női/lány kategóriákban.

A Cell-Cup mérkőzései több helyszínen zajlanak. A központ, Veszprém mellett Alsóörs, Balatonfüred, Várpalota és Ajka is helyet biztosít a látványos küzdelmeknek összesen 12 sportcsarnokban. A legjobbak a 6000 fő befogadására alkalmas Veszprém Arénában mérkőznek meg egymással, olyan nagyszerű hangulatban és környezetben, amely a Bajnokok Ligája legizgalmasabb összecsapásait idézi.

A helyezett csapatok érem-, oklevél- és kupadíjazásban részesülnek, a legjobbak pedig értékes sportfelszereléseket is kapnak. Kategóriánként a legjobb játékos különdíjat vehet át. Díjazásra kerül a legszebb népviseletben megjelenő, a nyitógálán a legjobb hangulatot teremtő és a legsportszerűbb csapat is.

A sport mellett számos szabadidős program közül is választhatnak a résztvevők. A mérkőzésekre, az impozáns nyitó-és zárógálára várják a nagyközönséget is, hiszen garantált a jókedv és színvonalas szórakozás mindenki számára. A rendezvény részletes programja a www.cellcup.hu oldalon is megtekinthető.

A kézilabda fesztivál az EHF kiemelt nagyrendezvénye, amely egyben az EHF Young Referee programjának vizsgabázisa. 20-22 játékvezetői páros érkezik Európa számos országából az MKSZ által delegált 14 magyar játékvezetői páros mellett.

„Az idei Cell-Cup az elmúlt évek jó hagyományait és megszokott magas színvonalát igyekszik továbbvinni. A Cell-Cup Európa egyik legnagyobb kézilabda fesztiválja jó meccsekkel, megannyi programmal, ahol a kézilabdasport szerelmesei hat fantasztikus napot tölthetnek el együtt. A szakmaiság, a felkészülés, a sportszakmai beszélgetések, az izgalmas mérkőzések, elődöntők és döntők mellett fantasztikus programok, karneváli hangulat, szórakozás várja a sportolókat, csapatvezetőket, szülőket, nézőket – egyszóval mindenkit, mert a Cell-Cupon nincsenek vesztesek!” – mondta Süle Nándor, a torna ötletadója és főszervezője.

 A Cell-Cup Nemzetközi Kézilabda Fesztivál 1997. augusztus 17-én indult útjára a Vas megyei Celldömölk városában. Ebben az évben négy korosztályban 42 együttes szerepelt az eseményen hét országból. A színvonalas rendezésnek köszönhetően a résztvevő csapatok száma folyamatosan nőtt, így a kisvárosi helyszín már nem bizonyult elegendőnek a fesztivál lebonyolításához. Előbb Pápára, majd 2005-től Veszprémbe költözött a Cell-Cup, a részvevő országok száma pedig egyre többször meghaladta a 20-at. Az elmúlt 18 évben 1826 csapat 31.400 versenyzője látogatott el a rendezvényre összesen 47 országból. A szervezők mindig is fontosnak tartották az esemény fesztivál jellegét, azaz a sport mellett kulturális és szabadidős programot is kínáltak a sportolóknak és a vendégeknek.


Forrás: www.xlsport.hu – RSS