Pozitív a mérleg a vívóknál

Összességében pozitív évet zárt a magyar vívó válogatott 2018-ban. Csampa Zsolt, a szövetség elnöke már a jövő évi budapesti világbajnokságra is előretekintett.

Men fencing

A férfi kardcsapat Európa-bajnok lett Újvidéken, majd a világbajnokságon egy bronzérmet szereztek. Az ősszel kezdődő Világkupa-szezon első állomásán azonban a női tőr- és a férfi párbajtőr-válogatott is bejutott az elődöntőbe, Márton Anna pedig kardban megnyerte az orléans-i versenyt. A vívószövetség elnöke összességében elégedett az idei eredményekkel.

Már mindenki abban gondolkodott, hogy egy hazai világbajnokságot fogunk rendezni, egy olimpiai kvalifikációt. Hisz, ha belegondolunk, akkor majdhogynem itt volt Rio. Szóval annyi röpke idő alatt eltelt ez a szűk 3 év, – ha úgy nézzük -, hogy észre se vettük és már gyakorlatilag ráfordultunk megint egy tokiói olimpiára. Úgyhogy úgy gondolom, e tekintetben megelégedés lehet mindenféleképpen és pozitívan zártuk a mérleget.”- nyilatkozta Csampa Zsolt az Echo Televízió Olümposz című műsorának. 

Jövőre az olimpia miatt is fontos állomás lesz a júniusi, düsseldorfi Európa-bajnokság és a júliusi, budapesti világbajnokság is.

The post Pozitív a mérleg a vívóknál appeared first on xlsport.hu.

Forrás: www.xlsport.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .