Paralimpia 2016 – Éremesély az uszodában és a dzsúdócsarnokban

Az uszodában és a dzsúdócsarnokban is komoly éremszerzési eséllyel szerepelnek majd a magyarok a riói paralimpia szombati versenynapján.

Az úszók közül Kézdi Réka (S5) és vasasos klubtársa, Pap Bianka (S10) is legerősebb számában indul: előbbi 50 méter pillangón, utóbbi – idei Európa-bajnokként – 100 méter háton szerepel majd, délelőtt az előfutamban, este pedig nagy valószínűséggel a döntőben. A hetedik paralimpiáján részt vevő Engelhardt Katalin (S5) ugyancsak ott lesz az 50 méter pillangó mezőnyében.
A cselgáncsozók 70 kilós súlycsoportjában érdekelt Szabó Nikolett ötödik paralimpiáján dzsúdózik, korábban kétszer volt harmadik (2004, 2012). Nem titkolja, hogy Rióba is éremért érkezett.
Rajtuk kívül az utolsó pillanatban kvótához jutott erőemelő Mezei Katalinért (50 kg) és a triatlonos Boronkay Péterért (PT4) lehet majd szorítani, mindkettőjük versenyét szombaton rendezik.
Az evezős Lőrincz Krisztina (AS) az egypár reményfutamában száll vízre, s eldől, hogy az A vagy B döntőben fejezi-e be a versenyzést.
A hat asztaliteniszező közül Berecki Dezső (S9) és a kerekesszékes Major Endre (S1) még csoportmeccset vív a harmadik versenynapon, a többiek viszont már a kieséses szakaszban állhatnak asztalhoz, ha pénteken továbbjutnak.

Forrás: www.olimpiaijatekok.eu – RSS