Papp Gábor irányítja mostantól a Magyar Búvár Szakszövetséget!

Papp Gábor lett a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) elnöke. A szervezet rendkívüli tisztújító közgyűlése egyhangúlag választotta meg a korábbi búvárúszót, aki sportolói karrierje befejezése után a médiában tevékenykedik. Korábban a Viasat3 marketingigazgatója volt, majd a Ringier-nél a Blikk és a Nemzeti Sport Divízió vezetőjeként dolgozott. Versenyzőként uszonyosúszóként és tájolósként is tagja volt a válogatottnak.

Papp Gábor elmondta, a hagyományokat megtartva, azokra építve új lendületet szeretnének adni a sportágnak az új elnökséggel.

„Korábban versenyzőként, később marketing szakemberként is megtanultam, hogy minden egyes eredmény mögött ott van a befektetett munka. Röviden: amit beleteszünk a szövetségbe, azt fogjuk tudni csak kivenni. Továbbra is fontos az élsportos vonal. Fontos, hogy a világversenyeken jól szerepeljenek a magyarok, de legalább ekkora hangsúlyt fektetünk majd a szabadidős, és utánpótlás bázisra, valamint a technikai és a szakmai képzésekre. Az egyik fő feladatunk lesz az, hogy minél népszerűbb legyen a búvárkodás, és minél több gyerek ismerkedjen meg a sportággal” – hangsúlyozta a 48 éves sportvezető.

Az egyik legsikeresebb olimpián kívüli sportszövetség elnöksége több, mint fél éve mondott le, a tisztújító közgyűlés eredetileg április 9-ére volt kiírva, de a koronavírus-járvány miatt végül júniusra tolódott.

A közgyűlés három alelnököt is választott, ezeket a tisztségeket a következő négy évben Kövy Bence (sportalelnök), Szabó Attila (technikai alelnök) és Balázs Gergely (tudományos alelnök). Az elnökségben helyet kapott még Balázs Péter, Kővári Péter és Veress András.

Fotók: Zákány Gergely

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .