Európa-bajnokságon indul a Világjátékok-résztvevő páros

Hazai rendezésű Európa-bajnokságon lép parkettre a Világjátékokon induló magyar páros. László Csaba és Páli Viktória a debreceni profi táncosok standard Európa-bajnokságán indul a hétvégén.

László Csaba és Páli Viktória a legutóbbi Világjátékokon is ott volt, sőt a páros férfi tagja az egyik legrutinosabb a magyar csapatban, ha csak a játékokat vesszük alapul. A Szilver TSE versenytáncosa ugyanis már a 2005-ös duisburgi Világjátékokon is parkettre lépett Szögi Szilviával, majd rá négy évre Mikes Annával versenyzett a tajvani világversenyen. A hétvégi kontinensbajnokságon Lászlóékon kívül Budai Attilát és Barna Lillát is láthatja a közönség.

Debrecenben az Európa-bajnokságon kívül latin Európa-kupát is rendeznek. Itt a magyar színeket hat páros képviseli. 

Ebben a mezőnyben Budai Attila és Barna Lilla, Hancz Patrik és Hancz Bianka, Gellai Tamás és Vorobchenko Darya, Kiss Noel és Szőke Vivien, Kovács Gergely és Dudás Ágnes, valamint Süttő Roland és Tombácz Anikó lép parkettre.

MTI Fotó: Ujvári Sándor

Részletek

Érmekért megy az Európa-bajnokságra a magyar szkander-válogatott

Rangos világversenyre készülnek a magyar szkander-válogatott tagjai. A csapat május 14. és 21. között a sportág Európa-bajnokságán vesz részt. A lengyelországi Katowicébe 40 fős magyar delegáció utazik, ebből 35 versenyző.

 

A szervezők tájékoztatása szerint Európa közel 1000 szkanderosa áll asztalhoz Lengyelországban. „A magyar válogatott versenyzők számára ez az Eb is fontos természetesen, de a csapatnak a hazai rendezésű világbajnokságra kell csúcsformában lennie. Itt még azért látni fogjuk a hibákat, amiket igyekszünk kijavítani a budapesti vb-ig.” – mondta Csabai Attila, a Magyar Szkander Szövetség elnöke, aki hozzátette: mindezek ellenére több érmet vár a csapattól.

„Minden bizonnyal mozgássérült kategóriában, junior korosztályban és a felnőtteknél is lesznek dobogósaink” – hangsúlyozta Csabai, aki egyben a nemzetközi, és az európai szövetség alelnöke is.

A magyar versenyzők ebben a sportágban rendre jól teljesítenek a nemzetközi versenyeken. Legutóbb, a szlovákiai Világkupán 6 aranyat, 10 ezüstöt és 10 bronzérmet szereztek.

Budapest 2006 után másodszor adhat otthont a vb-nek, amelyre szeptember 5. és 10. között kerül sor a MOM Sportközpontban. A szervezők a világbajnokságra rekordlétszámot, 50-55 ország 1500 versenyzőjét várnak, akik a junior, felnőtt és parakategóriában harcolnak majd az érmekért.

Részletek

Finn Eb – Berecz a 2. helyen

Berecz Zsombor már a 2. helyen vitorlázik a franciaországi Európa-bajnokságon.

 

 

Marseille vizein kedden lezajlott a harmadik futam az olimpiai Finn osztály Európa-bajnokságán, ahol Berecz Zsombor újabb 2. helyet ért el, és ezzel az összetett versenyben is feljött a második helyre. Három futam után a brit Ben Cornish vezet két ponttal az Eb-ezüstérmes magyar klasszis előtt – írja a hunsail.hu.

 

Az első két futamot nyerő Edward Wright kedden korai rajtos volt, és visszaesett a 17. helyre.

Az Európa-bajnokságon immár 23 nemzet 63 versenyzője vitorlázik. Ez a szám azért volt kisebb az első napon, mert a nagyon kemény szélben néhányan nem vállalták a küzdelmet az elemekkel.

 

Három futam után Haidekker Elemér 48., míg Haidekker Péter 53. helyen áll.

 

Fotó: Robert Deaves/Nemzetközi Finn Osztályszövetség

Részletek

Finn Eb – Berecz a 6. helyen

Megkezdődött az idei Finn Európa-bajnokság Marseilles-ben, ahol többek között a riói olimpián futamot nyerő Berecz Zsombor is hajóba ült.

 

 

Berecz Zsombor a 6. helyen áll az Európa-bajnokságon. A Finn hajóosztály magyar kitűnősége – aki tavalyi kontinensbajnokságon ezüstérmet szerzett – egy 2. hellyel kezdte az Eb-t, majd a második futamban 10. lett.

Berecz Zsomboron kívül van még két magyar a mezőnyben: Haidekker Elemér összetettben 47., míg fia, Haidekker Péter az 51.

Az Európa-bajnokságon 23 nemzet 53 versenyzője vesz részt.

Részletek

Két hónap múlva rajtol a legnagyobb magyar vitorlás esemény

Katamarán-dominancia várható a 49. Kékszalag Erste World Nagydíjon

 

Balatonfüred, 2017. május 8.  – Két hónap van még hátra a legnagyobb létszámú magyarországi vitorlás esemény, a 49. Kékszalag Erste World Nagydíj rajtjáig. A verseny, amely évek óta Európa legnépesebb tókerülő regattája, július 6-án reggel 9 órakor veszi kezdetét. A feladat: legfeljebb 48 óra alatt megkerülni a Balatont, és visszatérni a balatonfüredi célba.

 

 

„A Magyar Vitorlás Szövetség, mint rendező számára óriási kihívás ez az esemény, amely ma már valójában egy nyolc-tíz napos eseménysorozat” – mondta Holczhauser András, a  sportági szakszövetség főtitkára. A Kékszalag Erste World Nagydíj előtti hétvégén a felkészülési versenyként is felfogható Fehér Szalag GeneralCom Nagydíjra kerül sor, majd a nagy verseny rajtját megelőző napon tartják a Kékpántlika Erste World ifjúsági távolsági versenyt. „A vízi eseményeket parti rendezvények egész sora színesíti, s felméréseink szerint Balatonfüred idegenforgalma csupán ennek az eseménynek mintegy húszezer vendégéjszakát köszönhet” – fűzte hozzá a főtitkár.

 

A 49. Kékszalag Erste World Nagydíjnak több esélyese is van, ám ilyenkor, mintegy két hónappal az esemény előtt még nagyon nehéz pontos számadást készíteni arról, hogy mely hajó lehet az abszolút első helyezett. A csapatok ilyenkor még titkolóznak a technikai újításokkal kapcsolatban, s javában zajlik a felkészülés. 2016-ban Litkey Farkas Festipay nevű katamaránjával (kéttestű hajójával) nyerte a versenyt, és mindenképpen az esélyesek közé számít, akárcsak a Fifty-fifty nevű kétárbocos katamarán, a jelenlegi Kékszalag-rekorder, vagy a két évvel ezelőtti győztes, a Safram nevű svájci csapat. A szakértők egyöntetű véleménye szerint a kéttestű hajókat a hagyományos egytestűek aligha tudják majd megszorítani.

 

„A top csapatok mellett azonban a Balaton régi, gyönyörűen felújított vitorlásai is megérik a közfigyelmet: a Sirocco, a Nemere vagy a Lillafüred nevű 75-ös cirkálók, a Tramontana vagy Veszprémben, Cittel Lajos műhelyében jelenleg felújítás alatt álló Hungária” – húzta alá a főtitkár. A Kékszalag azonban minden induló– idén is mintegy 600 hajót, közel 3.000 versenyző várnak – nagyon komoly sprotteljesítményt nyújt, így minden vitorlázó megéri a közfigyelmet, aki az elemekkel és az ellenfelekkel küzdve teljesíti a teljes, mintegy 155 kilométeres versenytávot.

 

 A Kékszalag és a Kékpántlika névadó támogatója az Erste World.

 

A Kékszalag további támogatói: Audi, Generali, Ilcsi, Seiko, T-Systems, Balatonfüred és Budapest Boat Show.

 

A verseny médiapartnere: Aqua, Balatonfüred.hu, Compass, DigiSport, First Class, Lánchíd Rádió, Porthole.hu Sailing.hu, Vitorlázás, Világjáró.

Részletek

Kendo Eb Budapesten!

Május 12-14 között a Tüskecsarnokban megrendezik a 28. Kendo Európa-bajnokságot. A sportág kontinensbajnokságainak történetében ez az Eb kiemelkedő esemény lesz, mert 40 országból több, mint 400 nevezés érkezett. Ilyen nagyméretű versenyre a kendo európai történetében még nem volt példa.

 

Magyarország a kendo világában előkelő helyen szerepel. A férfi válogatott az európai ranglista 2. helyét, míg a nők a 4. helyet foglalják el. Mindez köszönhető annak is, hogy a magyarok mind egyéniben, mind csapatban többször végeztek az Eb-k történetében a dobogó legmagasabb fokán, illetve a világbajnokságok történetében a férfi válogatott kétszer egymásután (2012,2015) is megszerezte a világbajnoki bronzérmet. Európai csapat eddig ilyen teljesítményre még nem volt képes. Az Európa-bajnokságra látogatók éles vívásokat láthatnak kontinens legjobbjaitól. A versenyzők bambusz karddal (shinai) a japán szamurájok védőfelszerelését alapul vevő védőfelszerelésben (bogu) 3-5 perces mérkőzéseket vívnak, amelyet három bíró vezet. Aki érdeklődik a japán a kultúra, illetve a szamurájok világa iránt, annak ez az esemény számos újdonságot és érdekességet tartogat. Az Európa-bajnokságra belépő ingyenes, csupán regisztrációhoz kötött.

 

A magyar válogatott:

 

Férfiak: Dubi Attila (csk), Babos Gábor (egyéni is), Komjáti Tamás, Lukács Marcell (egyéni is), Seres Zoltán, Szegőfi Ákos (egyéni is), Tóth Balázs (egyéni is)

 

Nők: Bővíz Marina (egyéni is), Fodor Ágnes, Horváth Orsolya (egyéni is), Laukó Zsófia (egyéni is), Kocsis Barbara, Szabó Emese (egyéni is)

 

Juniorok: Dallos András (egyéni is), Foki Marcell (egyéni is), Halász Klaudia, Hausel Richárd (egyéni is), Kiss Balázs (egyéni is)

 

Szakmai igazgató: Abe Tetsushi

A válogatott edzője: Dubi Sándor

Segédedzők:

Usui Atsuto
Németh Péter

Részletek

Mészáros János: Napi kapcsolatban vagyunk a wroclawi szervezőkkel

„Ott tartunk, ahol ebben az időszakban tartanunk kell” – nyilatkozta dr. Mészáros János, a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke a Dunai Regattán a Világjátékokra utazó magyar csapat előkészületeivel kapcsolatban. A regattán az NVESZ külön sátorral volt jelen, ahol az érdeklődők találkozhattak a Világjátékokra készülő magyar csapat képviselőivel.

 

Az eseményen Mészáros János hangsúlyozta, úgy néz ki, hogy a kvalifikációk lezárultak. Még lehet egy-két új kvóta, de összességében elmondható: kialakult a magyar csapat gerince.  „Most már napi kapcsolatban vagyunk a wroclawi szervezőkkel, zajlanak az akkreditálások. Tíz sportágban 60 sportoló vesz részt a júliusi Világjátékokon” – mondta a sportvezető.

Friss hír, hogy a Világjátékokon induló Tadissi Martial 5. lett a törökországi karate Eb-n. „Esetében az év versenye a Világjátékok lesz. A cél, hogy a játékokon legyen csúformában” – szögezte le Mészáros János, aki a Magyar Karate Szövetség elnöke is egyben.

A Világjátékokon a Nemzeti Versenysport Szövetség égisze alá tartozó sportágak kiválóságai indulnak. A világversenyt július 20. és 30. között rendezik meg a lengyelországi Wroclawban.

 

A fotón: dr. Mészáros János, az NVESZ elnöke és Makai Erika szumós, aki indul a Világjátékokon.

Részletek

Csóka László ezüstérmes, Qunxing Gong a világbajnok!

Az egyetemes magyar rádió-távirányítású modellvitorlázás történetének legjobb eredményét érte el az orfűi vb-n ifj. Csóka László, aki a TenRater osztály világbajnokságának második helyén végzett.

 

 

 A 10-es osztály utolsó versenynapján mindössze egy futamot sikerült megrendezni, mielőtt megérkezett Orfűre a vihar. Az erős szél és az eső nem okozott volna problémát, de a villámlás kifejezetten rossz hatással lehet a vízparton távirányítóval sétáló modellvitorlázóra.

 

Sajnos a rövid versenynap nem adott lehetőséget Csóka Lászlónak, hogy ledolgozza minimális hátrányát a versenyben vezető kínai Qunxing Gong modellvitorlázóval szemben, így az élen nem történt változás. A TenRater osztály világbajnoka Qunxing Gong lett, akit ennek alkalmából társai „megfürdettek” a Pécsi-tóban. Csóka eredménye így is óriási, hiszen mióta távirányítóval irányítják a modellvitorlásokat, magyar versenyző nem tudott dobogóra lépni világbajnokságon. Az ezüstérem, a fiatal pécsi versenyző legjobb eredménye, amin még május 14-ig akár javíthat is, hiszen további két hajóosztály világbajnoksága lesz még Orfűn. A dobogó harmadik fokára az ukrán Timur Kishubaiev állhatott fel, aki hazája legerősebb versenyzőjének számít. A magyar csapat tagjai közül Forrai Csaba 8., Kiss Miklós 11., Schulek János 19., míg Országh Tibor a 26. helyen zárta a VB-t, az F5-10 osztályban.

 

 A juniorok között a kínai Zhicheng Jin nyert a fehérorosz Misiakov Zahar és a bronzérmes szintén kínai Yyujie Wang előtt.

Részletek

Qunxing Gong meghódította az orfűi szeleket!

A világbajnokság második napján a rendezők fáradtak el legjobban, mert szinte futamonként hozzá kellett nyúlni a pályához. Gyenge és folyamatosan változó irányú szélben 6 futamot sikerült megrendezni, ebből kettőt kínkeservesen.

 

 

Reggel tapintható volt a feszültség az élen álló két versenyző között. Ifj. Csóka László és a kínai Qunxing Gong több mint egy órával a tervezett futam időpontja előtt már vízen volt és a gyenge szeles beállításokat tesztelte. Szinte kiírás szerinti időben, északnyugati szélben rajtolt az „A” futam. A kínai versenyző luv oldalon, Csóka a lee oldalon rajtolt, és míg a két favorit egymásra figyelt Forrai Csaba az élre állt. Az első krajc egyértelműen a két magyar versenyzőé volt és a hátszélben is tartották a pozícióikat. A második krajcban Csóka László az első helyért harcolva a krajcbójánál útjogtalanul ütközött és a 720-as büntetés következtében vesztett két helyet. Nagyon jó tempót diktált viszont hátszélben, maga mögött tartva a kínai vetélytársat. Mindketten a kapu víz felöli bójája felé tartottak, de az utolsó pillanatban Csóka a part felöli jelet választotta és ott a – krajc szakaszon – a hátszelező hajók takarásába került. Qunxing Gong a látszólag rosszabb oldalra szorult, de tisztán krajcolva az élre állt és elsőként fejezte be a futamot. Csóka sajnos csak a hetedik helyen ért célba, Forrai Csaba viszont a kínai mögött behúzta a második helyet.

 

A délutáni „A” futam már délnyugati szélben rajtolt és Csóka László számára hasonlóan szerencsétlenül végződött, mint a délelőtti. Végig az élbolyban vitorlázott, de a befutó előtt hibázott és így kénytelen volt a 8. helyezéssel beérnie. Forrai Csaba ebben a futamban 10. lett, ezzel szemben Qunxing Gong a 4. helyen zárta a nap utolsó futamát.

 

Qunxing Gong két nap után 6 ponttal vezet a 12 pontos ifj. Csóka László előtt, megelőzve a 13 pontos orosz Kurin Kirillt. Forrai Csaba 5., Kiss Miklós 12., Schulek János 18., és Országh Tibor a 32. helyen áll a TenRater osztály világbajnokságán.

Részletek

Csóka három futam után vezet a világbajnokságon!

Pörgősen és szakmailag kifogástalan színvonalon rendezett futamokkal indult a XIX. Naviga RC Sailing WC modellvitorlás-világbajnokság.

 

Északkeleti frissülő szélben kezdődtek a világbajnokság futamai a TenRater osztályban, majd a nap során északnyugatiba fordult és állandósult a 2-es erősségű szél.

 

Ifj. Csóka László kiegyensúlyozott, nyugodt versenyzéssel vezet a világbajnokságon, a kínai Qunxing Gong és a német Amenda Jens előtt.

 

A magyar válogatott tagjai közül Forrai Csaba az 5., míg Kiss Miklós a 14. helyen áll.

Részletek